2020-10-01

GÖNCZ KINGA: Külpolitika a NER 10. évében

Európa, mint a miniszterelnök új játszótere…  vagy mégsem?

A FIDESZ 2010-es győzelme után az első demokráciát lebontó intézkedését- a média-törvényt – az „éj leple alatt”, azaz a karácsonyi szünet idején hozta meg, abban a reményben, hogy Európa nem veszi észre (persze észrevette). Azóta nagyot fordult a világ: ma már a miniszterelnök öntudatosan, nyíltan provokálva teszi meg azokat a belpolitikai lépéseket, amelyek szembe mennek az európai uniós értékekkel és sokszor a jogszabályokkal is.
És Európa is megtanulta, hogy figyeljen.

Ennek a következménye a Sargentini-jelentés elfogadása 2018-ban, majd a 7-es cikkely szerinti eljárás megindítása. Ez ugyan lassan haladt csak előre 2019-ben, de – részben ezzel összefüggésben – hosszú évek belső vitái után az Európai Néppárt márciusban felfüggesztette a Fidesz tagságát.

Az európai parlamenti választás, az új Európai Bizottság felállása miatt 2019 fontos év volt Európa számára. Európa-szerte a szokásosnál magasabb volt a részvétel az EP-választáson, ugyanis annak most igazi tétje volt: megerősödnek-e a szélsőjobboldali, az európai integrációt gyengíteni akaró erők, vagy erősek maradnak az integrációt támogató közép-pártok.

A választás előtt Orbán – akinek egy ideje láthatóan szűk volt Magyarország és mindenképpen mértékadó európai politikai szereplő szeretett volna lenni – abban reménykedett, hogy az EP-ben egy erős szélsőjobboldali blokk jön majd létre, az olasz Északi Liga, a német AfD, az Osztrák Szabadságpárt, esetleg a francia Nemzeti Front és a holland Szabadságpárt részvételével. Ennek szeretett volna az élére állni, vagy legalábbis az egyik meghatározó figurájává válni, és ezt a célt szolgálta Salvini tavaszi meghívása Magyarországra, látványos barátkozása Strache-val, valamint az, hogy az osztrák és az olasz modellt ajánlotta az EPP és Brüsszel figyelmébe.

Ebben a reményben halasztotta el találkozóját az EPP „bölcseivel”, akiktől az EPP javaslatot várt a Fidesz sorsával kapcsolatban. Orbán nem akarta kiélezni a kérdést, meg akarta várni, hogy az EP választási eredmények ismeretében dönthessen: visszafelé lépdel majd a Néppártba, vagy pedig hátat fordít nekik, csatlakozva a megerősödő szélsőjobboldali blokkhoz.

A meghatározó figurává válás annyiban sikerült, hogy Macron a választási kampányban elsősorban Orbánnal szemben határozta meg az identitását, politikai értékeit, majd faltörő kosként használta Orbánt és a visegrádi négyeket a politikai ambícióihoz.

Ennek megfelelően a Fidesz szerepet játszott a csúcs-jelölti rendszer megbuktatásában, és saját jelöltjeként mutatta be a Bizottság új német elnökét – Macron politikai szándékait megvalósítva.

Azóta tudjuk, hogy Strache belebukott az Ibiza-botrányba, Salvini pártja kikerült a kormányból, a szélsőjobboldali blokknak nem sikerült áttörést elérnie az EP választáson. Ehelyett a liberális pártszövetség és a zöldek erősödtek meg, és mivel az EPP és a szociáldemokrata pártcsalád kevesebb helyet kapott, az ő szavazataikra is szükség van az EP-ben a többség eléréséhez.

Az EP választás után egyértelművé vált, hogy az EPP-ből való kiesés vagy kilépés nagymértékben gyengítené a Fidesz mozgásterét, Orbán döntése tehát a visszatáncolás lett, ezzel azonban azóta sem ért el eredményt.  A Fidesz elszigetelődése folytatódott, vezető helyeket és befolyást vesztett. További vizsgálatok zajlanak, a 7-es cikkely szerinti eljárást a finn elnökség elkötelezetten tovább vitte – ez fenntart egy folyamatos külső kontrollt, bár mindenki számára világos, hogy a szavazati jog felfüggesztéséig nem lehet eljutni.  AZ EP rövid úton megbuktatta Orbán első biztos-jelöltjét, a másodikat – Várhelyi Olivért – is pótvizsgára utasította, de a magyar biztos végül megkapta a vágyott bővítési portfóliót.

A visegrádi négyek ugyan közösen léptek fel a csúcsjelölti rendszer megbuktatásában, de egyébként egyre kevésbé egységesek, és egyre kevésbé teljesítik be Orbán reményét, hogy az ő nevükben és súlyukkal a háta mögött szólaljon fel. A visegrádi négyek mellett Románia volt az egyik kiszemelt partner az orbáni Új Közép-Európa vízióhoz, de Klaus Johannis világossá tette: nem segíti Európán belüli törésvonalak nyitását.

A lengyel kormánynak, amely ellen szintén folyik a 7-es cikkely szerinti eljárás a jogállami normák megsértése miatt, ugyan hasonlóak az érdekei ezen a területen, de Oroszországgal szembeni politikájuk nagymértékben különbözik.

Szlovákia távolodik a magyar politikai modelltől. Nemcsak annak mentén mások az érdekei, hogy az euro-zóna tagjaként a mag-Európához tartozik, hanem épp ebben az évben választott egy liberális, a civil világból jött női államfőt.

Csehországban a Babis-kormányt a korrupciós ügyei ugyan egy platformra hozzák az Orbán- kormánnyal, de a mostanában zajló nagy tüntetések egyik jelszava éppen az, hogy „nem akarunk Magyarország sorsára jutni”.

A játszótér elfoglalása tehát nem sikerült, egyelőre légüres tér van Orbán körül. Igyekszik olyan színben feltűnni, mintha ő szabná a játékszabályokat, ő futna elől, pedig legtöbbször csak felhasználják állandó harci készenlétét.

 

Szélsőjobboldali vezetők, autokraták, bűnözők klubja…. sikeres geopolitikai manőverezés vagy épp két szék között a pad alá tart Magyarország? 

Az, hogy Orbán úgy érzi, kinőtte Magyarországot, nemcsak az EU-n belüli politikájára nyomta rá a bélyegét, hanem a növekvő jelenlétére a Nyugat-Balkánon is. Ez a térség az, amelyben Magyarország – már uniós tagállamként – valamelyes tekintélyt tudhat magáénak. Amit áruba bocsájthat, az az EU-n belüli támogatás ígérete.

A régión belüli befolyás befektetésekkel, média-vásárlással, de közvetlen politikai támogatással is megvalósul. A gazdasági kapcsolatok fejlesztése és a politikai jelenlét 2019-ben is folytatódott.

A magyar beavatkozás Észak Macedónia esetében a leglátványosabb: korábban a Habony Árpádhoz köthető média Nicola Gruevszki pártját támogatta a NATO- és EU-csatlakozás párti ellenzéki pártokkal szemben, azaz egyértelműen szembe ment az EU-csatlakozás érdekével, sőt kifejezetten orosz érdekeket szolgált.

Amikor Gruevszki elvesztette a választást, hivatali visszaélés és megvesztegetés miatt börtönbüntetésre ítélték, majd magyar diplomaták segítségével átcsempészték Magyarországra. A kiadatását 2019-ben azzal az ürüggyel tagadta meg a magyar kormány, hogy a menedékjogáról végleges döntés született.

A Gruevszkinek adott politikai menedékjog miniszterelnöki indoklása az volt, hogy „az ember tisztességesen bánik a szövetségeseivel”. Lehet azonban, hogy tetten érhető a megelőlegezett magánérdek, a „jótett helyébe jót várj” elve is.

De Orbán barátja és támogatottja a szlovén szélsőjobboldali Janez Jansa is, aki szintén megjárta a börtönt korrupció miatt.

Az év egyik kiemelkedő külpolitikai eseménye volt Orbán amerikai látogatása: ahhoz képest, hogy Orbán volt az első EU tagállami miniszterelnök, aki üdvözölte, hogy Trump indul az elnökségért, a Trump-Orbán találkozó szégyenteljesen sokára jött létre. Addigra már minden közép-európai ország miniszterelnöke megkapta ezt a lehetőséget.

Azóta tudjuk, hogy Orbán arra használta ezt a találkozót, hogy Ukrajnát korrupcióval vádolja meg és rossz színben tüntesse fel, noha az új ukrán elnök Európa-barát és épp a korrupció ellen hirdetett harcot. Orbán – Putyinnal egybehangzóan – jelentette ki, hogy nem lehet Zelenszkij-jel tárgyalni – mindezzel sokadszor Oroszország mellett téve le a voksát az EU helyett.

  1. novemberében Erdogan látogatása keltett nagy figyelmet. Emiatt a látogatás miatt órákra lezárták a várost. Az előkészületek a szovjet vezetőknek kijáró intézkedéseket idézték, ahogy a szívélyes fogadtatás is.

Akkor, amikor a demokratikus világ elítélte Törökország szíriai beavatkozását és háborús bűneit, Magyarország a vétójával késleltette az EU közös nyilatkozatát, majd a fenti módon, demonstratívan fogadta Erdogant.

Szijjártó Péter nemzeti érdeknek nevezte a török beavatkozást Szíriában a kurd területeken, miközben az nyilvánvalóan destabilizálja a térséget, újabb menekülthullámot indíthat el és  terroristák szabadulhatnak ki.

Orbán októberi felszólalása a Türk Tanácsban szintén meglehetősen provokatívra sikerült: Nazarbajev kazah diktátort a kipcsakok (kunok) mindenkori elnökének nevezte, Ilham Alijevet nagyrabecsüléséről biztosította, és felajánlotta a jövendő magyar biztos segítségét Azerbajdzsán és Törökország törekvéseinek megvalósításában.

Magyarország gazdasági érdeke mindezt nem indokolja (csak összehasonlításképpen: a török befektetések volumene a német befektetések 0,16 %-a). Ha a cél a geopolitikai manőverezési mozgástér fenntartása, akkor annak a veszélye a hitelvesztés a NATO- és EU-partnereink szemében. Ami számunkra igazán riasztó, az Magyarország „kiiratkozása” a nyugati demokráciák értékrendjéből. A demokrácia mutatók tekintetében Magyarország közelít ezekhez az illiberális-diktatórikus rezsimekhez: Magyarország az 1990-es 0,76-ról 2018-ra 0,43-ra esett vissza, Törökország 0,38-ról  0,12-re, a többi Türk Tanács-beli ország (Kirgiztán kivételével) 0,10 körül van.

A geopolitikai manőverezésben Oroszországnak kitüntetett szerepe van. Az orosz kapcsolatban is Magyarország európai uniós tagsága a vonzerő: Orbán az egyik trójai faló (egyéb szélsőjobboldali vezetők mellett), akin keresztül Putyinnak sikerül az EU-t gyengítenie. Cserébe az EU által nem kontrollált finanszírozási forrásokhoz jut a magyar kormány, aminek ugyan az ország kamatostól fizeti meg az árát (pénzügyileg is, de kockázat szempontjából is, ahogy ez Paks 2 esetében látszik), de jól szolgálja a magán- és hatalmi érdekeket.

Putyin idén októberben is szívesen látott vendég volt Magyarországon, ahogy évek óta mindig. Putyin számára fontos, hogy ezekkel a látogatásokkal demonstrálhatja: az ukrán válság nyomán bevezetett EU-szankciók ellenére van, ahol fogadják, az EU-n belül is van barátja.

A régión belüli befolyás növeléséhez nyilvánvalóan az EU forrásokra kiirt túlárazott közbeszerzések „alkotmányos költségei”, az EU által nem kontrollált finanszírozási források, az azok révén a NER oligarcháihoz juttatott pénzek szolgálnak fedezetül.

A nemzeti érdeknek feltüntetett keleti kapcsolatok esetében többször bebizonyosodott, hogy itt is a magán (pénzügyi) érdek és hatalom megtartásának a finanszírozása az igazi mozgatórugók.  Idén Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Varga Mihály, Palkovics László is járt Kínában, és győzelmi jelentések kísérték a megigért kínai befektetéseket (amelyről politikai elemzők egybehangzóan azt mondják, hogy Kína ezekkel gazdasági és politikai befolyásra törekszik Európában). A kínai befektetésként épülő Belgrád-Budapest vasútvonalat például Mészáros Lőrinc egyik cége építi.

Ezeknek a kapcsolatoknak az ellentmondása, hogy Magyarország vonzerejét épp európai uniós tagsága adja, miközben épp ezek révén sodródik kifelé Európából.

 

Pávatánc, szűkülő térben

Hogy a pávatánc a NER politikájának szerves eleme, azt a miniszterelnök maga mondta el.

A Fidesz EU ellenes diskurzusa, óriásplakátjai, harci kijelentései ellenére a Fidesz európai parlamenti képviselői az EPP legkonformabb politikai csoportja, amely sorra megszavazza az itthoni propagandának ellentmondó előterjesztéseket.

Ennek ezévi egyik legutolsó jele volt az, hogy miközben Szijjártó Péter megvétózta az EP nyilatkozatát, amelyben elitéli Törökország szíriai beavatkozását, a Fidesz EP képviselői engedelmesen megszavazták az EP elitélő nyilatkozatát.

Magyarország tagja két olyan szövetségi rendszernek – az EU-nak és a NATO-nak – ahol az értékközösség, az szolidaritás, a megbízhatóság fontos, és ahol barátokra van szükség a nemzeti érdekek érvényesítéséhez.  A pávatánc a kiszámíthatatlanság, a megbízhatatlanság üzenetét hordozza, és éppen ez ellen hat.

Az erő fitogtatásának, a zsarolásnak van ugyan valamelyes vonzereje, ezen a téren Magyarország valóban jobban, tényleges földrajzi súlya felett teljesít. Ennek azonban az az ára, hogy akiket sarokba szorítottak, revansot vesznek, amikor tehetik. Ez történt Trócsányi és a fideszes EP képviselők megbuktatásánál.

Az  EU-n belüli és azon kívüli partner-választások azt jelzik, hogy NER képviselői nem érzik jól magukat ezekben a szövetségi rendszerekben. A provokáció, konfrontáció, a személyek elleni támadások az ügyek feletti viták helyett, a kritika szándékos félremagyarázása, a sértegetések, mind idegenek a demokratikus politikai viták hangvételétől és értékrendjétől.

Ezzel szemben a Salvinivel, Strache-val, Erdogannal, a Türk Tanács tagjaival, Putyinnal igazán szívélyesnek, sőt kifejezetten forrónak tűnik a viszony. Ott Orbán abban a szerepben tetszeleghet, hogy közvetít az EU és a Kelet között, közben azonban nem az EU-t képviseli ezekben a kapcsolatokban, hanem épp azokkal köt szövetséget az EU-val szemben, akiknek az érdeke az EU gyengítése.

Amikor Orbánt először hívták rapportra az EP-be, akkor – a magyar néppel azonosítva önmagát – a magyarok méltósága elleni támadásként értelmezte ezt. Akkoriban minden megszólaló hangsúlyozta, hogy a nép és a kormánya nem azonos, a kritika pedig nem a tisztelet hiányából fakad, hanem egy-egy politikai döntésnek, a kormány intézkedéseinek szól. Azóta a Fidesz két újabb parlamenti választást nyert meg, szabad, de nem tiszta választásokon, ahol a médiához való hozzáférés súlyos egyenlőtlensége, az állami intézmények politikai célú beavatkozása, a határon túli magyaroknak adott választójoggal való visszaélések, a manipulált választási rendszer miatt ugyan, de a Fidesz újra 2/3-os parlamenti felhatalmazást szerzett. Ezzel párhuzamosan alakult át Magyarország megítélése is: országnak és kormányának eleinte egyértelmű megkülönböztetése fokozatosan mosódott egybe és vált egyre negatívabbá.

Ebből a szempontból volt külpolitikai jelentősége a 2019.októberi önkormányzati választásnak, amikor Budapest, több nagyváros és kisebb település választott ellenzéki polgármestert és testületet.

Ez a már-már alig árnyalt negatív megítélést újra árnyaltabbá tette, és újra az a benyomás az országról, hogy az nem egységesen „Orbán-népe”.

Az ellenzéki önkormányzatoknak lehetőségük lesz különutas külpolitikát vinni, párhuzamosan a kormány külpolitikájával. El is indult a Szabad Városok Szövetségének szervezése – sok olyan európai, de Európán kívüli nagyváros van, ahol a központi populista, autoriter hatalommal szemben ellenzéki a városvezetés.

Ez az új tárgyalási pozíció fontos lehet az EU forrásokhoz való hozzáférés szempontjából, de az ellenzéki politizálás szempontjából is.

Újra lehet barátokat, szövetségeseket keresni, akik hasonló értékeket vallanak, akikre megbízhatóan lehet számítani.

Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy 2019 kormányzati külpolitikáját a geopolitikai manőverezés és a miniszterelnök európai reményeinek meghiúsulása jellemezte. Folytatódott az a trend, hogy rövid távú – vélt vagy valós – előnyökért a magyar külpolitika feláldozza szövetségesei bizalmát, nemzeti érdeknek tüntet fel magán (pénzügyi) és hatalmi érdekeket.

Az önkormányzati választás után viszont az ellenzék lehetőséget kapott egy más stílusú és európai értékrend alapján álló párhuzamos külpolitika felépítésére.

(A szerző a V21  tagja, pszichiáter, politikus, egykori miniszter)

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: