2019-12-06

BOD PÉTER ÁKOS: Ezer szóban a magyar kilátásokról és teendőinkről

Közhelyes igazság, hogy a kis nemzetek sorsát a nagyok mozgásai határozzák meg. Az ilyen igazságok magyarázó ereje azonban véges. A szemünk előtt zajlik az ország keleti irányba tolásának folyamata, amely nem következik egyértelműen a világpolitika tektonikus mozgásaiból; ez bizony „made in Hungary”. Persze hatottak rá azok a rendkívüli fejlemények, amelyek a 2008-ban kirobbanó nemzetközi pénzügyi válsághoz vezettek, majd azt követték: a nyugati gazdasági modell meggyengülése, a piacgazdaság gondolata körüli konszenzus felbomlása. Erre a válságra különféle válaszok adhatók. Az Orbán-i válasz nézetem szerint téves és a nemzet jövőt tekintve roppant veszedelmes.

Ezért ahelyett, hogy a világ nagy folyamatainak logikája alapján igyekeznénk hazánk valószínű pályáját felvázolni (ami persze mindig roppant feltételes szellemi kísérlet, megvan benne a béljóslás és kávézacc-olvasás mozzanata is), először azt kell tisztáznunk, hogy miként jutottunk ide. A bejárt pályára vonatkozó saját értelmezésemet nem citálom elő, inkább ajánlom erről szóló könyvemet (Magyar gazdaságpolitika – tűzközelből, Akadémiai Kiadó, 2018). Ami mind világosabb: a 2010-ben, a magyarországi hatalmi vákuumban kormányra kerülő erőket irányító szűk kör meg volt győződve a Nyugat (de legalább is az EU) gyors hanyatlásának elkerülhetetlenségéről, és ezzel szemben a keleti, nem-európai térségek felemelkedéséről. A BRICS-országok – akkor – valóban jól teljesítettek.

A helyzetértékelés azonban pontatlan volt, a levont következtetés téves.  Az európaiak világgazdasági  részaránya egy sor okból valóban csökken; a trend főként abból ered, hogy a világ többi térségének a hosszú termelékenységi, technológiai lemaradása miatt százmilliós lakosú, sőt milliárdos országok sokáig durván alul voltak reprezentálva a glóbusz gazdaság teljesítményében. Mostanra végre bekerültek a feltörekvő piac nevű kategóriába. De elég rápillantani a BRICS mozaikszót alkotó államok ügyeire: az brazil, az orosz, a dél-afrikai gazdaság hullámzó teljesítményt mutat, India szépen fejlődni látszik, Kína pedig beleütközött a közepes fejlettséggel járó küszöbbe.

Az izgalmas részleteket átugorva kimondható, hogy a nem-nyugati típusú, és illiberális (a szabadságjogokat, és ezzel együtt az innovációs kultúrát, egyéni vállalkozói képességet és alkotóerőt a hatalmi központ szempontjainak alárendelő) rezsimek tartós versenyelőnyének tézise hibás. Annyira helytálló csupán, mint volt annak idején a szovjet típusú tervgazdaság fölényének doktrínája. 

Sajnos ez a történelmi párhuzam arra is rávilágít, hogy a centralizált rendszerek utólag nyilvánvaló, sőt már menetközben is logikailag levezethető  végső bukásáig bizony hosszú idő telhet el. Nekünk tehát 2019 végén nem adhat megnyugvást, hogy hosszú távon igazunk lesz, amikor azt deklaráljuk, hogy a félig sem megértett ázsiai modellek Magyarországra importálásából nem sülhet ki jó. E rendszerek rövidtávon akár gyorsítani is tudnak (de legalább is propagandájukkal elfedik a tényleges folyamatokat), ezért arra fölösleges számítani, hogy egy hirtelen beálló krízis leleplezi a magyar emberek előtt a rezsim versenyképtelenségét.

Ne várjuk tehát a történelem ítéletét. Ami velünk esett meg az elmúlt húsz évben, pontosan azt mutatja, hogy fontos történelmi pillanatban az akkor adott konkrét válasz új irányt jelölhet ki. Mint ahogy egy váltó meggondolatlan átállítása az addigi iránytól messzire viheti a szerelvény mit sem sejtő utasait.

Húsz évet mondtam, mert ami van (ami mára lett), bizony magán viseli a megelőző időszakok döntéseit és halogatásait. Ismét csak vázlatosan: a politikai rendszerváltozást követő első évtizedben létrejött az új intézményrendszer, a magyar gazdaság visszatagozódott jól-rosszul a világgazdaságba – jobban, mint a sorstárs nemzetek többsége. De már a rákövetkező időszakban a magasabb szintre lépéshez, az Unióban az előnyös pozíciófoglaláshoz nem volt kellő erő, szándék, nemzeti akarat.

Máshol sem ment könnyen a felsőbb osztályba lépés, de a baltiaknál, szlovéneknél, kis késéssel a szlovákoknál a nemzetstratégiai kérdésekben a helyi elitek egyezségre jutottak. Jele annak az euró átvétele, és az oda vezető út alatt a populista költekezést kizáró pénzügyi fegyelem elfogadása.

Figyelem, itt nem a  közös európai valuta érdemei és kockázatai a lényegesek, hanem az a tény, hogy egy adott belépési feltételt annak minden kezdeti kellemetlenségével hajlandó-e teljesíteni az országot vezető elit a hosszabb távú pozícionális nyereségért (és sokunk szerint közvetlen gazdasági, üzleti előnyökért). Ezt a belső körös pozíciót az említett társnemzetek elnyerték; tisztségviselőik ott ülnek az európai fizetőeszközről döntő fórumokon, míg a magyar vezetők nem, holott mi is érintettjei vagyunk, nagyon is közvetlenül, a pénzügyi folyamatoknak.

A 2008-at megelőző konjunkturális években megoldatlan maradt a foglalkoztatottság ügye, törékeny munkaerőpiaci viszonyok között rekedtek olyanok is, akiket be lehetett volna emelni a munka világába. Az illiberális fordulat után olyan-amilyen válaszok születtek erre a helyzetre. Ezek egy részét komoly kritika illetheti a technikájukért, gyakran a következmények miatt is, ám látni kell, hogy meg nem oldott ügyekre is reagált az új hatalom – végig és következetesen a maga hatalmi céljait követve.

Mindebből nekem az következik: ahhoz, hogy a jövőnket tekintve a geopolitikai viszonyainkhoz (Európa) és nemzeti hagyományainkhoz (köztes-Európa, de mégis…) illeszkedő pálya-változatokon gondolkodhassunk, a hatalmi viszonyokat kell megváltoztatnunk. Pályaváltozatokat írtam, hiszen amilyen magyar jövőt magam előtt látok reményeimben, sokban biztosan más, mint aki mondjuk progresszív-szociáldemokrata vagy posztindusztriális-alternatív értékrendje szerint ítéli meg a követendő irányt. Ám bármelyiket vallja is az ember, csak akkor lehet reális a célja, ha a hivatalos Magyarország nem sodródik olyan pályára, amely már valóban geopolitikai erővel zárja ki a lehetőségek világából az európai vonulatokba illeszkedő magyar jövőt, jövőket.

A külvilágot illetően sok bizalomra most nincs okunk. Jött egy tweet 2018 tavaszán az úgynevezett szabad világ vezetőjétől: „a kereskedelmi háború jó dolog, könnyű megvívni”. A szót tett követte; valóban védővámokat vetettek ki.  „Ha nem viselkedtek megfelelően, páratlan bölcsességemben (ismét) tönkreteszem a gazdaságotokat” – ment most az üzenet a padisahnak, a magyar kormányfő új szövetségesének. A britek kilépési huzavonája is megingatja az angol hidegvérhez és józan kalkulációhoz fűződő képzeteinket. Ilyen példák mellett már kevésbé látszik abszurdnak a mai magyar politikai diskurzus, a sok roppant különös politikai gesztus és gazdasági engedmény keleti zsarnokságoknak.

Teendőink?                                                                                                                                                                                                          A civilizált párbeszéd fenntartása nem csekély erőfeszítést igényel a szétszabdalt országban, de nem pótcselekvés, és semmiképpen nem értelmiségi hóbort. Hozhatja úgy az élet, hogy hirtelen elágazás elé érünk, és döntési szabadság is adódik. Nehogy felkészületlenség miatt maradjon rajta a szerelvény a rossz irányba tartó pályán.

Érthető sokak csalódottsága, de nem szolgálja a jövő ügyét a politikából, közéletből való kivonulás. Azzal ugyanis tovább nő a folyamatok tehetetlensége, a hatalmon levők arroganciája. Ezért a teendők közé számítom a közügyekben való jelenlétet, az azzal járó terhek és frusztrációk vállalását.

A tájékozódás képességét semmiképpen nem szabad elgyengülni hagynunk. A magyar társadalom egy igen nagy részének fogalma sincs arról, hogy hivatalos szövetségeseinknél milyen a közvélemény, mint arról sem, hogy a kormányzat újonnan szerzett barátai, ügyfelei tájékán mi zajlik. Ám az ország belső folyamatairól sem tudnak nagyon sokan tájékozódni.

Baj ez, nagy baj. De feladat is!

(A szerző közgazdász, egyetemi tanár, egykori miniszter, az MNB volt elnöke, a V21 társelnöke)

Ha van véleményed, érved itt várunk: https://www.facebook.com/groups/762663054098897/?ref=bookmarks

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: