GÁBOR GYÖRGY: … miért is kell szétverni a magyar bölcsészet- és társadalomtudomány legfontosabb műhelyeit…?

Azt követően, hogy egy tavaly februárjában született lengyel törvény szerint, aki a lengyel nemzet vagy állam felelősségét emlegeti a holokausztban, az bűncselekményt követ el, amiért akár három éves börtönbüntetéssel is sújtható, a mai napon Gulyás Gergely lengyel barátainkkal tartva szintet lépett. Azt mondta ugyanis, hogy a magyar kormány támogatja, hogy a holokauszt magyar gyermekáldozatainak legyen emlékhelyük.

„Ha azonban ez nem lehetséges az ország bemocskolása nélkül“, akkor erre nem kerül sor.
Eddig az elvárt hatalmi ukáz úgy szólt, hogy a magyar zsidóság jogfosztásában, közel hatszázezer áldozat egybegyűjtésében, kifosztásában vagy annak lehetővé tételében és a haláltáborokba történő feltűnően gyors leszállításában a magyar állam felelősségét hárítani kell, amiként hivatott ezt megtenni például a Szabadság téri förmedvény, vagy amint ezt teszi a Horthyért önfeledten lelkendező állami főideológus-vezértörténész asszony, intézeteivel, múzeumaival, s úgyszólván minden megnyilatkozásával. Most azonban már arról van szó – lengyel barátaink szép példáját követve -, hogy

a magyar állam felelősségének felvetése egyenlő az ország bemocskolásával.

A helyzet az, hogy – a gyermekáldozatoknál maradva – a kb. 50-70 ezerre tehető meggyilkolt magyar zsidó gyermek begyűjtésével, embertelen fogva tartásával és megsemmisítő táborokba való leszállításával a magyar állam mocskolta be önmagát, s nem azok, akik történészként, a korszak kutatóiként teljes joggal felvetik az akkori magyar államapparátus felelősségét.

Szóval a magyar állam mocskolta be önmagát, továbbá a jelenlegi magyar kormány mocskolja be saját magát, Gulyás Gergelyestől, mindenestől.

És íme, egy újabb adalék, miért is kell szétverni a magyar bölcsészet- és társadalomtudomány legfontosabb műhelyeit, s miért kell létrehozni különféle, az Orbán-kormány által pénzelt és kormányszabásúra barkácsolt „történeti” intézeteket, ahol a magyar állam egykori önbemocskolását a bemocskolás mostani hazug letagadói számára igyekeznek szakmányban tisztára sikálni.

( Utánközlésként, a filozófus szerző engedélyével.)

1945 január 17. RADNÓTI ZOLTÁN rabbi emlékezése

Pilinszky János így fogalmaz Ars Poetica helyett című írásában:

„Auschwitz ma múzeum. Falai között a múlt – és bizonyos értelemben valamennyiünk múltja – azzal a véghetetlen súllyal és igénytelenséggel van jelen már, ami a valóság mindenkori legbensőbb sajátja, s attól, hogy lezárult, csak még valódibb, még érvényesebb. Legotthonosabb tárgyaink, hétköznapi civilizációnk szinte valamennyi eszköze – az utolsó elhányt bádogkanálig – soha nem látott metamorfózison ment itt keresztül. Egyrészt puszta funkciójára süllyedt, oda, ahová annak előtte csak a kínzószerszámok, másrészt ugyanezek a tárgyak, beleértve az eredendően kínzásra szánt eszközöket is, lettek végül is a század legsajátosabb ereklyéi. Valamennyit egyazon jelentés elvéthetetlen jegyei borítják. Ütések és kopások, miknek kibetűzésére alig tettünk valamit. Pedig ezek a század betűi; ezek a kor betűformái. (…) Mindaz, ami itt történt, botrány, amennyiben megtörténhetett, és kivétel nélkül szent, amennyiben megtörtént.”

Aki nem volt ott, nem tudja elképzelni…

Kedves olvasók, emlékező barátaim!

Az érzelmek zűrzavarában keressük a méltó módot az emlékezésre. Számok és arcok kavarognak a lehunyt szemeink előtt. 74 esztendő… Könnyeinket, fájdalmainkat történelemmé csonkítja a távolság, a múlt. Az arcok évről évre halványabbak. Az emlékezők és a túlélők napról-napra gyengébbek.

Barátaim, minden egyes leírt sorral, minden betűvel küzdünk a felejtés ellen. Látjuk, érezzük, körbevesznek bennünket a szavak, a visszaemlékezések, a korabeli fényképek. És nekünk meg kell értenünk, meg kell élnünk, hogy amik másoknak csak mese vagy tárgy, az nekünk az élet és a múlt! Az élethivatásunk, hogy soha ne sorvadjon tárggyá egy gettó fala, vagy egy barakk!

Soha ne váljon várossá Birkenau és Auschwitz!

Kedves Olvasó, hiszen a lelkek bennünk élnek nap mint nap.

Benned, bennem, bennünk.

A gettóra felszabadítására emlékezünk ma. Az emlékezés napja van.

Szavainkban és tetteinkben találkoznia kell a múltnak és a jövőnek. Minden szívdobbanásunk egy-egy spontán ima, ami az élet szentségéről és fenségéről szól.

Bármerre is járunk, a világ legnagyobb zsinagógájában sétálunk, hiszen a lelkek százezrei, milliói imádkoznak velünk, a mi ajkainkról. Ennek a templomnak az Örökkévalónál van a teteje.

Az emlékezés és a folytonosság megemelő pillanatában, életünk minden percében gyermeki hűséggel és ragaszkodással elevenítsük meg apáink és anyáink emlékét! Ismerősökét és ismeretlenekét.

Őrizzük méltó módon és adjuk tovább az eljövendőnek! Ez a dolgunk!

Kedves Olvasók, Dina Wardi „Emlékmécsesek” c. könyvében idézi az alábbiakat egy túlélővel folytatott beszélgetéséből:

„Néhány nappal később – mondja Lea –, amikor megérkeztünk a megsemmisítő táborba, már nem ismertük többé a félelmet, már mindenfajta logikus rendszer nélkül büntettek bennünket, már elvesztettük képzeletünket és álmainkat, összes illúziónkat – valódi robotokká váltunk. Már nem volt múltunk és nem volt jövőnk, már nem voltak emlékeink az előző jó életünkről, mivel elmerültünk önmagunkba és közvetlen környezetünkbe csak azért, hogy tovább vonszolhassuk életünket pillanatról pillanatra, napról napra. Már nem akartunk semmit. Nem éreztünk semmit. Remény, emberi értékek – mindez végtelenül különösnek látszott. A puszta énünket is csak nagy nehézségek árán tudtuk megőrizni.”

1945 január 17-én felszabadult a budapesti gettó, ám a holokauszt megmutatta, mivé fajulhat az ember.

Megmutatta, hogy bármivé!

Megmutatta, hogy az ember mindenre képes a másik emberrel való viszonyában.

Megmutatta, hogy  az emberben, mint „teremtményben” nincs semmilyen genetikailag kódolt gátja annak, hogy más embereket tömegesen elpusztítson vagy „csak” közönyössé váljon más emberek elpusztítása, megkínzása, fájdalma iránt.

Kedves Olvasó! A honlap szerkesztője arra kért, hogy egy írással emlékezzek meg a gettó felszabadításáról.Az emlékezés számomra azt (is) jelenti,hogy a holokauszt után mindannyiunk kötelességévé vált a történelmünk szégyenletes eseményei közé helyezni minden fajgyűlölő szót vagy tettet, bárki is mondaná. Senki sem mondhatja, hogy nem volt köze hozzá, hiszen a teljes magyar közigazgatás szolgaian és közönyösen dolgozott ártatlan emberek kifosztásán, megalázásán és elhurcolásán, a történelem legdöbbenetesebb, legvalószínűtlenebb eseménysorának, a holokauszt végrehajtásán.

Fontos, hogy megértsük, belássuk, felfogjuk, hogy a holokauszt mindannyiunk történelme, az egyetemes emberi történelem része, szégyene, morális mélypontja. Ennek a megértésének hiánya vagy akárcsak redukciója a holokauszt megismétlődése lehetőségének akaratlan melegágya. Soha többé nem ismétlődhet meg! Arra kell felszólítanunk minden embert, hogy ítélje el az intolerancia megnyilvánulásait, a fajgyűlöletre uszítást, a zaklatást, a faji erőszak minden megnyilvánulását és fenntartás nélkül ítélje el az antiszemitizmusból fakadó minden cselekedetet.

„Én ember és ember között faj, nyelv, vallásfelekezet miatt soha sem tettem, s nem is fogok tenni különbséget; az antisemitikus agitátiót mint a XIX. század embere szégyellem; mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom.” írta Kossuth Lajos.

Vajon ma is emlékeztünk Kossuth szavaira?

Soha többé nem engedhetjük meg, hogy egyetlen vallási vagy etnikai kisebbséget akár csak verbális erőszak, fenyegetés érjen. A múltra nem az önkínzás vagy a bosszú kedvéért kell emlékezni, hanem azért, hogy meg lehessen akadályozni az embertelenség bármilyen formájának a visszatérését.

„A politika felelőssége az, hogy sem egyének, sem népcsoportok közvetlen léthelyzete vagy érdeke ne kényszerítsen vagy csábítson senkit más egyének és népcsoportok létfeltételeinek elvételére, de még csak megkurtítására sem!” írta le a holokauszt túlélő Lóránd Ferenc még 2001-ben a Pedagógiai Szemlében.

Bár a politika a kompromisszumok művészete, a holokauszt olyan kérdés, amiben nem ismerhetünk alkut.

Emlékeznünk kell!

A tudás alapja pedig az emlékezés. Meg kell emlékezni az ártatlan áldozatokról, és egyértelműen elutasítani a kirekesztés, a rasszizmus minden formáját!

A Tóra egyik legfontosabb mondata: „mondd el őket újra meg újra a gyermekeidnek, és beszélj róluk!”

Ezt kell tennünk!

Megtörtént. Visszavonhatatlanul. Történelemmé vált mindaz, ami 1944-45-ben családok személyes tragédiája volt. De a miénk így is, a mi történelmünk, az egész emberiségé, elfelejthetetlenül és meggyógyíthatatlanul.

Legyen mindenkinek mementóként Habsburg Ottó 2 mondata: „A magyar történelem pedig azt tanítja, hogy a magyarság a kezdet kezdetén befogadta az idegeneket – gondoljunk csak Szent István Intelmeire Imre fiához –, sőt nélkülük nem lett volna esélye túlélni a történelem zivatarait. Hol asszimilálta, hol integrálta a más nyelvet beszélőket, a másképp imádkozókat, de nélkülük mérhetetlenül szegényebb lenne.”

Ez az én emlékezésem, a mi közös magyar-zsidó emlékezésünk!

A szerző Radnóti Zoltán zsidó rabbi.

EZERJÜK A GÓLEMET!

LEGYÉL TE IS SZÍNHÁZTULAJDONOS!                    Legyél te is Ezer / עזר!

Egy évadon át Ön is a Gólem Színház társulati tagja lehet – ehhez nem kell mást tennie, mint egy éven át havi ezer forinttal támogatni munkánkat.

Miért pont ezer? Mert a héber ezer szó jelentése: Segítség.
Segítsen Ön is színházunknak, hogy ne csak túléljünk, hanem éljünk is; mert nemcsak a testünknek van szüksége táplálékra, hanem a lelkünknek is. A kultúra, a művészet ugyanúgy elengedhetetlen része a mindennapjainknak, mint „a kenyér és a cirkusz”.

„Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én, vagy zöld vagy kék vagy milyen? Éppen olyan testszín vagyok, mint a magyarok. (…) Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szeretem a hazám, és az istenem a halál! És valaki rám néz, és az tudja, hogy én zsidó vagyok. (…) Engem kérdeznek, mikor rám néznek. Mit feleljek? Én egyszerűen elnevetném magam: de kérlek, hisz ez egy őrült ostobaság, csak nem fogunk ebben az érdekes életben ilyesmivel is foglalkozni? Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember.” (Szép Ernő)

Szép Ernő ötlete nyomán kérjük Önt is, legyen egy kicsit zsidó! Az se baj, ha már amúgy is az. A Gólem Színház Magyarország egyetlen zsidó színháza, bármit is jelentsen ez. És most Ön is tagja lehet közösségünknek! Ha már zsidó is kell, hogy legyen valaki (azon kívül, hogy ember), viseljük együtt a terheket!

Ezerjen minket, hogy része lehessen színházunknak; adományozónkként klubeseményeink vendége lehet, hiszen aki kicsit kipróbálja, milyen zsidónak lenni, megérdemel bizonyos előjogokat.

Az Ezer Gólem Serege nem katonai szervezet, hanem fennmaradásunk záloga. Ha Önnek is fontos a munkánk, csatlakozzon! Segítsen, hogy ezer évig dolgozhassunk! Legyen Ön is egy kicsit zsidó!

             Támogatási lehetőségek INNEN letölthetők:                                                                           http: //golemszinhaz.hu/tamogatas

 

 

 

MP: HANUKA ÜNNEPÉN

HANUKA ÜNNEPÉN 

A „Roma Büszkeség Napján” megkezdett és az emlékezetes ünnepeimről,napjaimról szóló sorozatot folytatom, talán a legismertebb zsidó ünnepről történő megemlékezéssel és némi magyarázattal.

A Hanuka ünnepnapjainak  nincs a szombathoz hasonló légkörük. Mégis különböző vallási szertartások kötődnek hozzájuk, amelyek különleges történelmi jelentőségüket hivatottak tükrözni. A Tóra utáni kor legfontosabb ünnepei között tartják számon, mert ugyan nem a Tórán alapul (ilyen még például a Purim is) abban viszont egyedi, hogy jelentős hadi eseményt örökít meg a nép emlékezetében.

Hanuka ünnepe kiszlév hó 25-én (ma, 2018. 12. 02. napnyugta után) kezdődik, és nyolc napig tart. Annak a fontos győzelemnek állít emléket, amelyet a Makkabeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc i. e. 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával, megtisztításával és újra avatásával ért véget. A „chánuká” azt jelenti: „felavatás”, és arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek. De az emlékezés szól a nyolc napon át égő mécses csodájának is, mikor az egy napra elegendő kóser olaj nyolc napig égett a mécsesben, biztosítva az új olaj előállításához szükséges időt.

A Hanuka, a judaizmusban az egyistenhívő zsidó vallás diadalát is ünnepli a hellenizmusnak a  különböző vallásokat/vallási elemeket összemosni igyekvő törekvései felett.

  • A legfontosabb vallási szertartás az, hogy minden este meggyújtják a hanukai menóra lángját. A hanukai menóra nyolckarú kandeláber, amelyen külön helye van a „szolgalángnak”. A karok lehetnek gyertyatartóként vagy viaszmécstartóként kiképezve. A lángokat a „szolgával” gyújtják meg: amelyet sámásnak hívnak.
  • A hanukai menóra lángját nem szabad gyakorlati célra – olvasásra, világításra, cigarettagyújtásra stb. – használni. A „szolgagyertya”, arra való, hogy ha szükséges, ennek lángját használhassuk.
  • A menórát az ablak közelében kell meggyújtani, hogy kívülről látni lehessen, ezáltal nyilvánosan hirdesse Hanuka csodáját.

Ez az ünnep a téli estéken különösen meghitt és sok vidámsággal teli. A felnőttek és a gyerekek “trenderlivel” (hanukai pörgettyű) játszanak, olajban sült finomságokat kapnak és hanukai dalokat énekelnek. Az elbeszélők Hannára és hét fiára is emlékeznek, akik inkább a mártírhalált választották, mintsem hogy megszegjék Isten törvényét és leboruljanak az idegen istenek előtt.

Ennek az ünnepnek semmi köze karácsonyhoz. Ennek ellenére sokan párhuzamot vonnak a két ünnep között, mivel az évnek ugyanarra a részére esnek, mindkét ünnepnek tartozéka a gyertyaláng és mind a két ünnepkor ajándékot kapnak a gyerekek. Azonban zsidók számára ez kevésbé jelentős ünnep (megengedett a munka) mint a karácsony a keresztény vallásúak számára. Az ajándékozás pedig az együttélés során lett az ünnep része, hogy a zsidó gyerekek rossz érzéseinek elejét vegyék kis társaik karácsonyi ajándékait látván.

Legyen  Hanuka ünnepe mindenkinek vidám és boldog!

(Forrás: Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni)