(Budapest önkormányzatainak jelenlegi és következő vezetői!
Mit tesztek a fizikai erőszakban is megnyilvánuló gyűlölködés ellen ellen?)
Rézműves Benjámin Dániel bejegyzése Facebook-n 2019-09-10:
Tegnap késő délután a budapesti Árkád előtt két kopasz férfi megtámadott engem, és a terhes feleségemet. Heves és agresszív hanggal kiabáltak ránk: “Mocskos arab bevándorlók vagytok, húzzál el a terhes asszonyoddal, mert csak szaporodni tudtok!!!”
Én kezemmel próbáltam védeni a mellettem remegő, síró terhes feleségemet, majd a pillanat törtrésze alatt belefejelt a szemem fölé.
Ahogy a szememhez kaptam, meghőköltem a vérnek látványától. Abszurdnak tűnt minden…
Budapesten, késő délután azért vernek meg, mert feltehetőleg arabnak nézel ki, vagy barnább a bőröd? …
A valódi tettestársakat; a gyűlöletet és félelmet sajnos nem lehet a joggal visszatartani. Az évi több száz milliárd forintból működő folytonos kormányzati gyűlölet-propaganda kinyitott egy olyan szelencét, ami a valóságra betegesen nemet mondó, önmaga szerencsétlen sorsáért folyton másokat okoló tömegnek hívunk.
Magyarország nagyon rossz útra tévedt.
A félelmekben nincs szabadság.
Egy elárult nép elmélete
Rézműves Benjámin Dániel cikke Mérce-n 2019-04-24
A harmadik magyar köztársaság politikai elitje kevés dologban tudott konszenzusra jutni, aminek a leglátványosabb, társadalmi kimenetele a romák helyzete. A rendszerváltás óta számos elhibázott, elhamarkodott döntést lehetne felsorolni a mindenkori kormányok ellen. Vegyük górcső alá Magyarország lakosságának tíz százalékát érintő, 2010 utáni rossz döntések halmazát.
A 2010 után történő politikai elitcserétől sokan változást reméltek, de 9 év távlatából elmondható, hogy inkább negatív előjelet mutat a kormányzat hatékonysága. A ,,fülkeforradalom” erős legitimációt adott a Fidesz-KDNP-nek, ami jelentős előrelépést jelenthetett volna a roma közösségek sanyarú társadalmi, gazdasági, oktatási és egészségügyi mutatóinak megváltoztatására.
A kormány a szociális háló drasztikus leépítésével, a tankötelezettség 16 évre való leszállításával , az intézményi szinten dupla normatíváért szegregáló egyházi iskolákkal, illetve a szegregátumok fel nem számolásával konzerválja a nyomort egymillió polgárának.
A problémamegoldás helyett a problémahalogatás lett az új irány. Az EU reintegrációs pénzek nem a magyar vállalkozók, és a lehulló morzsákért harcoló cigány slepp feltőkésitésére szolgálnának, hanem arra, hogy megteremtődjenek a lehetőségek, amelyekkel az egyén változtatni tud beleszületett negatív helyzetén. Kétezertől kezdve növekedett a kapcsolati homofília, amely az azonos állásponton lévő felek egymáshoz közeledéséhez és gazdasági értelemben kvázi kizárólagos együttműködéséhez vezetett. Ezek mentén alakultak ki az olyan politikai rések, ahol a cégek nem működnek együtt a másik oldallal. A hálózatba szerveződő korrupció a közbeszerzések baráti oldalra való lepasszolása mentén jött létre, itt a vagyonos elit réteg húz hasznot.
A romák problémáiról már eposzi mértékű tanulmányok, konferenciák, stratégiák születtek, de ezeknek semmilyen ráhatása nincs a romák előrelépésére.
A kormányzati propangadában sokszor hallott „közmunkaprogram” csupán a munkanélküliség statisztikai csinosítására való, illetve a vidék Magyarországának a társadalmi refeudalizációjának a megteremtésére. Az „unortodox”, illiberális társadalompolitika képtelen a szociális hátrányok kiigazítására, sőt ennek a világnézetnek az esszenciális pontja az a libertárius érvelés, amely a hasznos versus haszontalan ember tipológiáját használja. Természetesen az orbáni illiberális felfogás ennek egy primitívebb módszerével dolgozik. Ugye jól emlékszünk Lázár János elhíresült mondatára: „akinek nincs semmije, az annyit is ér”?
Paradoxnak tűnik, hogy ez a fajta szegényellenes retorika jól működik egy olyan országban, ahol a társadalom 40%-a létminimum alatt él.
Ennek politikai értelmezése az, hogy a politikai kultúrában hiányzó elem a részvételi társadalmi attitűd, ezért az állampolgár nem gyakorol kontrollt a közbeszédre. A hatalom birtokosaival szemben megnyilvánuló értékhiányos viselkedéskultúra nem eredményez közösségi problémaérzékelést, így sérül a polgárok egyéni autonómiájuknak az érvényesítési lehetősége, illetve védtelenebbé válnak a hatalom manipulációjával szemben.
A magyarországi romáknak ebből a szempontból hatványozottabban sérül mind a közösségi, mind a személyes önállósága, mert a gyűlöletpolitikának egyrészt tárgyai, másrészt a büntetés-végrehajtásban való felülreprezentáltságuk miatt visszacsatolásai is.
Némely extrém jobboldali politikai csoportosulások így tudják a „cigánybűnözés” kriminalisztikai-kommunikációs panelét erős demagógiába ágyazva politikai profittá alakítani (ld.: 2009-2015 között Jobbik, 2018-tól Mi Hazánk Mozgalom).
De a Fidesz-KDNP sem szerénykedik, ha a választóinak kell bizonyítania a cigányellenességét.
Nem olyan régen Kormosné Szombati Márta szolnoki fideszes önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy a romák törzsi életmódjuk miatt képtelenek az integrációra, vagy Pócs János országgyűlési képviselő „kazánban a cigány” videóját is felhozhatjuk, amelyek alapján a józanabb polgároknál ők inkább minősülnek erkölcsi hulláknak, mintsem a morális minimumot tisztelő köztisztviselőknek.
Elmondható, hogy a politikai elit és a cigányok rendszerképeben számos olyan változó hiányzik, amely a rendszer mozdulatlanságát az inkluzivitás irányába tudná mozdítani. Ilyen esetekben kell a szociológiához fordulni, hiszen a miértekre és hogyanokra választ tud adni.
A hiányzó változók közül az egyik az oktatás szakmai differenciálatlansága, hiszen a cigány gyerekek szociális hátrányait az SNI (sajátos nevelési igény) eszközrendszerével reagálja le, így elveszi az esélyt a roma gyerekektől a mobilizációra. Az oktatási rendszer impotens működése viszont nem csak a roma diákok elé állít akadályokat, hanem alapvetően a társadalom alsóbb osztályaiban élő családok gyerekei elé is, aminek a következményeit hamarosan tapasztalni fogjuk a gazdaság és a társadalom predikatív viszonyában.
Egyre többen zuhannak ki funkcionális analfabétaként az oktatási rendszerből, és hacsak nem Európa összeszerelő üzemévé válása hazánk középtavú célja, akkor egyre sürgetőbbé válik az oktatás újragondolása.
A másik hiányzó változó pedig a társadalmi szolidaritás, a kölcsönös társadalmi függőség, hiszen ezek hiánya teszi a romaproblémát társadalmi-strukturális kérdéssé, amit lehet az újraelosztás, vagy éppen egy erősebb szociális háló kiépítésével kezelni.
Az egyik használható modell a probléma megértésének kibontásához V.W. Turner angol antropológus koncepciója. Turner funkcionális osztályokból indul ki, így négy kategóriát állít fel:
- felül lévők-privilegizáltak: a hatalom birtokosai.
- belül lévők-integráltak: dolgozók.
- küszöbkategória-liminálisok : akik kint is, bent is vannak (értelmiségiek).
- kivül lévők: akik a peremre szorultak.
Ebben a modellben Magyarország 40%-a a ,,kívül lévők” csoportjában helyezkedik el, amit súlyosbít, hogy a társadalomban a folyamatok körkörösen zárulnak, így a zárt társadalom autarkiája gátat szab az erőforrások egyenlő elosztásának.
Úgy vélem, hogy a cigány-, és szegényellenességet egyik részben fenntartó, rosszul működő újraelosztási rendszer mellett ugyanennyire fontos az a társadalomszervező elv, amely nálunk Magyarországon zsákutcára futott: a nacionalizmus. A nemzet polgári fogalma radikálisan különbözik a feudális nemzettől: a Fidesz ,,nemzet-koncepciója„ inkább mutat hasonlóságot a feudalizmushoz kötött értelmezéssel, mint a polgárival.
Kelet-Közép Európa egyik sarkalatos problémája, hogy hiányoznak a polgári együttműködést elősegítő és a szélsőséges egyenlőtlenséget mérsékelni képes források.
Az integrációhoz ugyanis nem elég a piacgazdaság kiépülése – a társadalmi csoportérdekek artikulálásának lehetősége, az ehhez érdemes csatornák biztosítása, a többpártrendszerre épülő demokrácia is szükséges elemek.
A társadalmi szolidaritás pedig a szélsőséges vagyoni osztályokra való szétszakadás megállítása miatt fontos. A szolidaritás kialakulását akár kényszerből is megvalósíthatják az eltérő egzisztenciális helyzetben lévő társadalmi csoportok, ámbár a hosszútávú érdekek által vezérelt, konszenzusos együttműködés a legkívánatosabb formája. Az egymásra utaltság, az úgynevezett mechanikus szolidaritás elsősorban a családokra jellemző, de ezek a kölcsönös segítségnyújtások ki kell, hogy terjedjenek, ha mást nem, a szűkebb lakóhelyi közösségekre, így kialakítva egy közösségi normát.
Három évtizeddel ezelőtt volt a „rendszerváltás”. Ez a feladat már akkor is világos volt. A társadalom jelentős része nem akarta tudomásul venni a feladat nagyságát, hinni akart a csodában, amely egyszer csak megteremti majd a „nyugat-európai szintű” életet: a politika hozzá is fogott, de valahol a közepén megállt. Megvalósult a politikai átalakulás, megvalósult kereteit tekintve a gazdasági transzformáció, de társadalmi-kulturális értelemben maradt a régi, elavult szerkezet és nem valósultak meg a nagy társadalmi mechanizmusok reformjai. Ezek nélkül azonban sem a társadalom, sem a gazdaság nem tud megújulni.
A kérdés nyitott: megújulunk a jövő sikeréért, vagy megalkuszunk a múltunk rabjaként?
( A szerző szatmári cigány bölcsész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia szakos hallgatója. Főbb érdeklődései: kisebbségpolitika, roma politikai reprezentáció, társadalmi interszekcionalitás.)
Kiváncsi vagy mások véleményére, vagy neked van javaslatod , véleményed? Itt beszélgethetünk: https://www.facebook.com/groups/762663054098897/
Szép Ernő ötlete nyomán kérjük Önt is, legyen egy kicsit zsidó! Az se baj, ha már amúgy is az. A Gólem Színház Magyarország egyetlen zsidó színháza, bármit is jelentsen ez. És most Ön is tagja lehet közösségünknek! Ha már zsidó is kell, hogy legyen valaki (azon kívül, hogy ember), viseljük együtt a terheket!