Címke: roma

MP: NO COMMENT! 2019, BUDAPEST

(Budapest önkormányzatainak jelenlegi és következő vezetői!

Mit tesztek a fizikai erőszakban is megnyilvánuló gyűlölködés ellen ellen?)

 

Rézműves Benjámin  Dániel  bejegyzése Facebook-n 2019-09-10:

Tegnap késő délután a budapesti Árkád előtt két kopasz férfi megtámadott engem, és a terhes feleségemet. Heves és agresszív hanggal kiabáltak ránk: “Mocskos arab bevándorlók vagytok, húzzál el a terhes asszonyoddal, mert csak szaporodni tudtok!!!”
Én kezemmel próbáltam védeni a mellettem remegő, síró terhes feleségemet, majd a pillanat törtrésze alatt belefejelt a szemem fölé.
Ahogy a szememhez kaptam, meghőköltem a vérnek látványától. Abszurdnak tűnt minden…
Budapesten, késő délután azért vernek meg, mert feltehetőleg arabnak nézel ki, vagy barnább a bőröd? …

A valódi tettestársakat; a gyűlöletet és félelmet sajnos nem lehet a joggal visszatartani. Az évi több száz milliárd forintból működő folytonos kormányzati gyűlölet-propaganda kinyitott egy olyan szelencét, ami a valóságra betegesen nemet mondó, önmaga szerencsétlen sorsáért folyton másokat okoló tömegnek hívunk.

Magyarország nagyon rossz útra tévedt.
A félelmekben nincs szabadság.

 

 

Egy elárult nép elmélete

Rézműves Benjámin  Dániel cikke Mérce-n 2019-04-24

A harmadik magyar köztársaság politikai elitje kevés dologban tudott konszenzusra jutni, aminek a leglátványosabb, társadalmi kimenetele a romák helyzete. A rendszerváltás óta számos elhibázott, elhamarkodott döntést lehetne felsorolni a mindenkori kormányok ellen. Vegyük górcső alá Magyarország lakosságának tíz százalékát érintő, 2010 utáni rossz döntések halmazát.

A 2010 után történő politikai elitcserétől sokan változást reméltek, de 9 év távlatából elmondható, hogy inkább negatív előjelet mutat a kormányzat hatékonysága. A ,,fülkeforradalom” erős legitimációt adott a Fidesz-KDNP-nek, ami jelentős előrelépést jelenthetett volna a roma közösségek sanyarú társadalmi, gazdasági, oktatási és egészségügyi mutatóinak megváltoztatására.

A kormány a szociális háló drasztikus leépítésével, a tankötelezettség 16 évre való leszállításával , az intézményi szinten dupla normatíváért szegregáló egyházi iskolákkal, illetve a szegregátumok fel nem számolásával konzerválja a nyomort egymillió polgárának.

A problémamegoldás helyett a problémahalogatás lett az új irány. Az EU reintegrációs pénzek nem a magyar vállalkozók, és a lehulló morzsákért harcoló cigány slepp feltőkésitésére szolgálnának, hanem arra, hogy megteremtődjenek a lehetőségek, amelyekkel az egyén változtatni tud beleszületett negatív helyzetén. Kétezertől kezdve növekedett a kapcsolati homofília, amely az azonos állásponton lévő felek egymáshoz közeledéséhez és gazdasági értelemben kvázi kizárólagos együttműködéséhez vezetett. Ezek mentén alakultak ki az olyan politikai rések, ahol a cégek nem működnek együtt a másik oldallal. A hálózatba szerveződő korrupció a közbeszerzések baráti oldalra való lepasszolása mentén jött létre, itt a vagyonos elit réteg húz hasznot.

A romák problémáiról már eposzi mértékű tanulmányok, konferenciák, stratégiák születtek, de ezeknek semmilyen ráhatása nincs a romák előrelépésére.

A kormányzati propangadában sokszor hallott „közmunkaprogram” csupán a munkanélküliség statisztikai csinosítására való, illetve a vidék Magyarországának a társadalmi refeudalizációjának a megteremtésére. Az „unortodox”, illiberális társadalompolitika képtelen a szociális hátrányok kiigazítására, sőt ennek a világnézetnek az esszenciális pontja az a libertárius érvelés, amely a hasznos versus haszontalan ember tipológiáját használja. Természetesen az orbáni illiberális felfogás ennek egy primitívebb módszerével dolgozik. Ugye jól emlékszünk Lázár János elhíresült mondatára: „akinek nincs semmije, az annyit is ér”?

Paradoxnak tűnik, hogy ez a fajta szegényellenes retorika jól működik egy olyan országban, ahol a társadalom 40%-a létminimum alatt él.

Ennek politikai értelmezése az, hogy a politikai kultúrában hiányzó elem a részvételi társadalmi attitűd, ezért az állampolgár nem gyakorol kontrollt a közbeszédre. A hatalom birtokosaival szemben megnyilvánuló értékhiányos viselkedéskultúra nem eredményez közösségi problémaérzékelést, így sérül a polgárok egyéni autonómiájuknak az érvényesítési lehetősége, illetve védtelenebbé válnak a hatalom manipulációjával szemben.

A magyarországi romáknak ebből a szempontból hatványozottabban sérül mind a közösségi, mind a személyes önállósága, mert a gyűlöletpolitikának egyrészt tárgyai, másrészt a büntetés-végrehajtásban való felülreprezentáltságuk miatt visszacsatolásai is.

Némely extrém jobboldali politikai csoportosulások így tudják a „cigánybűnözés” kriminalisztikai-kommunikációs panelét erős demagógiába ágyazva politikai profittá alakítani (ld.: 2009-2015 között Jobbik, 2018-tól Mi Hazánk Mozgalom).

De a Fidesz-KDNP sem szerénykedik, ha a választóinak kell bizonyítania a cigányellenességét.

Nem olyan régen Kormosné Szombati Márta szolnoki fideszes önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy a romák törzsi életmódjuk miatt képtelenek az integrációra, vagy Pócs János országgyűlési képviselő „kazánban a cigány” videóját is felhozhatjuk, amelyek alapján a józanabb polgároknál ők inkább minősülnek erkölcsi hulláknak, mintsem a morális minimumot tisztelő köztisztviselőknek.

Elmondható, hogy a politikai elit és a cigányok rendszerképeben számos olyan változó hiányzik, amely a rendszer mozdulatlanságát az inkluzivitás irányába tudná mozdítani. Ilyen esetekben kell a szociológiához fordulni, hiszen a miértekre és hogyanokra választ tud adni.

A hiányzó változók közül az egyik az oktatás szakmai differenciálatlansága, hiszen a cigány gyerekek szociális hátrányait az SNI (sajátos nevelési igény) eszközrendszerével reagálja le, így elveszi az esélyt a roma gyerekektől a mobilizációra. Az oktatási rendszer impotens működése viszont nem csak a roma diákok elé állít akadályokat, hanem alapvetően a társadalom alsóbb osztályaiban élő családok gyerekei elé is, aminek a következményeit hamarosan tapasztalni fogjuk a gazdaság és a társadalom predikatív viszonyában.

Egyre többen zuhannak ki funkcionális analfabétaként az oktatási rendszerből, és hacsak nem Európa összeszerelő üzemévé válása hazánk középtavú célja, akkor egyre sürgetőbbé válik az oktatás újragondolása.

A másik hiányzó változó pedig a társadalmi szolidaritás, a kölcsönös társadalmi függőség, hiszen ezek hiánya teszi a romaproblémát társadalmi-strukturális kérdéssé, amit lehet az újraelosztás, vagy éppen egy erősebb szociális háló kiépítésével kezelni.

Az egyik használható modell a probléma megértésének kibontásához V.W. Turner angol antropológus koncepciója. Turner funkcionális osztályokból indul ki, így négy kategóriát állít fel:

  1. felül lévők-privilegizáltak: a hatalom birtokosai.
  2. belül lévők-integráltak: dolgozók.
  3. küszöbkategória-liminálisok : akik kint is, bent is vannak (értelmiségiek).
  4. kivül lévők: akik a peremre szorultak.

Ebben a modellben Magyarország 40%-a a ,,kívül lévők” csoportjában helyezkedik el, amit súlyosbít, hogy a társadalomban a folyamatok körkörösen zárulnak, így a zárt társadalom autarkiája gátat szab az erőforrások egyenlő elosztásának.

Úgy vélem, hogy a cigány-, és szegényellenességet egyik részben fenntartó, rosszul működő újraelosztási rendszer mellett ugyanennyire fontos az a társadalomszervező elv, amely nálunk Magyarországon zsákutcára futott: a nacionalizmus. A nemzet polgári fogalma radikálisan különbözik a feudális nemzettől: a Fidesz ,,nemzet-koncepciója„ inkább mutat hasonlóságot a feudalizmushoz kötött értelmezéssel, mint a polgárival.

Kelet-Közép Európa egyik sarkalatos problémája, hogy hiányoznak a polgári együttműködést elősegítő és a szélsőséges egyenlőtlenséget mérsékelni képes források.

Az integrációhoz ugyanis nem elég a piacgazdaság kiépülése – a társadalmi csoportérdekek artikulálásának lehetősége, az ehhez érdemes csatornák biztosítása, a többpártrendszerre épülő demokrácia is szükséges elemek.

A társadalmi szolidaritás pedig a szélsőséges vagyoni osztályokra való szétszakadás megállítása miatt fontos. A szolidaritás kialakulását akár kényszerből is megvalósíthatják az eltérő egzisztenciális helyzetben lévő társadalmi csoportok, ámbár a hosszútávú érdekek által vezérelt, konszenzusos együttműködés a legkívánatosabb formája. Az egymásra utaltság, az úgynevezett mechanikus szolidaritás elsősorban a családokra jellemző, de ezek a kölcsönös segítségnyújtások ki kell, hogy terjedjenek, ha mást nem, a szűkebb lakóhelyi közösségekre, így kialakítva egy közösségi normát.

Három évtizeddel ezelőtt volt a „rendszerváltás”. Ez a feladat már akkor is világos volt. A társadalom jelentős része nem akarta tudomásul venni a feladat nagyságát, hinni akart a csodában, amely egyszer csak megteremti majd a „nyugat-európai szintű” életet: a politika hozzá is fogott, de valahol a közepén megállt. Megvalósult a politikai átalakulás, megvalósult kereteit tekintve a gazdasági transzformáció, de társadalmi-kulturális értelemben maradt a régi, elavult szerkezet és nem valósultak meg a nagy társadalmi mechanizmusok reformjai. Ezek nélkül azonban sem a társadalom, sem a gazdaság nem tud megújulni.

A kérdés nyitott: megújulunk a jövő sikeréért, vagy megalkuszunk a múltunk rabjaként? 

( A szerző szatmári cigány bölcsész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia szakos hallgatója. Főbb érdeklődései: kisebbségpolitika, roma politikai reprezentáció, társadalmi interszekcionalitás.)

Kiváncsi vagy mások véleményére, vagy neked van javaslatod , véleményed? Itt beszélgethetünk:  https://www.facebook.com/groups/762663054098897/

 

KATONA BÉLA: “Rom szom”

( Emléktöredékek Péli Tamásról )

1992 májusában elhunyt Nagy Attila, aki nem csak a nemzet egyik legnépszerűbb színésze volt, de igazi baloldali gondolkodóként, az akkori 33 fős szocialista frakció tagjaként elismert parlamenti képviselő is. Megüresedett helyére az MSZP Péli Tamást delegálta. Én nem ismertem Tamást. Annyit tudtam Róla, hogy olyan cigány festőművész, aki Hollandiában végezte az Akadémiát. Jellegzetes képeit itthon és külföldön is nagy elismerés övezi.

Az akkori frakció tagjai közül nem mindenki fogadta kitörő örömmel új társunkat. Néhányan úgy gondolták, impulzív természete, időnként megkérdőjelezhető életvitele nem teszi alkalmassá a képviselőségre és ezt elég bunkó módon éreztették Vele. Viselkedésük egy rinocéroszt is megbántott volna, egy érzékeny művész lelkének pedig valódi válságot okozott. Tőlem kérdezte meg miért viselkednek így vele?

Ez volt az első hosszú beszélgetésünk, melyet a következő két évben még sok követett. Én őszintén elmondtam milyen kifogások merültek fel Vele kapcsolatban. Tamás komolyan nézett rám nagy sötét szemeivel és azt mondta:

„Valóban így volt, de amikor letettem a képviselői esküt elhatároztam, hogy ettől kezdve minden szempontból példamutatóan fogok viselkedni. Eddig csak magamat képviseltem, de mostantól egy népet, egy eszmét és egy pártot is képviselek hazám parlamentjében. Ez pedig olyan felelősséggel jár, amit szívesen vállalok.”

Így legyen, ráztunk kezet. És így is lett.

Tamás kifogástalan viselkedésének, éles eszének és európai műveltségének köszönhetően hamarosan hasznos képviselőnkké vált. Büszke volt cigány származására, de azt mondta, hogy az elnevezés eredete nincs kellően tisztázva. A cigányok pedig, mint a legtöbb ősi természeti nép saját ember szavukat használják népnévként, tehát romnak, vagy manusnak nevezik magukat. Tanuld meg, emelte fel mutató ujját, a ” rom szom” pedig azt jelenti “ember vagyok”. Megtanultam!

Utálta a rasszizmus minden formáját. Azt mondta: az előítélet, a diszkrimináció mindig gyanakvással kezdődik. A gyanakvás alapja a nem ismerése valakinek, valaminek, valamilyen jelenségnek. Az pedig nagyon komoly ostorhegyvalóság, hogy egy népet a bűnözési statisztikán keresztül megítélni nem lehet, nem szabad!

Az oktatás fontosságáról alkotott véleményét jól mutatja egyik hozzászólásából idézett bekezdés.

“Nem pusztán a politikai és gazdasági berendezkedés volt az ami visszatartotta ezt az országot attól, hogy elfoglalja méltó helyét a világban. Az oktatás volt a kerékkötője legtöbb esetben. Most ismét olyan törvénytervezetet fogunk megszavazni, ami már 150 évvel ezelőtt megbukott. Én arra kérem a Tisztelt Házat, ha egy mód van rá, akkor 2017-ben, 2050-ben gondolkozzunk. Jó lenne tudni, hogy akkori utódaink meg fognak dicsérni minket bölcs előrelátásunkért.”                                                    

Kár, hogy a mai napig kevesen gondolkoznak így.

Nem tudom hányan gyászolják meg a művészt, a roma politikust, aki 25 éve tragikusan fiatalon távozott közülünk.

Nekem a rom, a manus, az ember hiányzik.

 

(A szerző mérnök-közgazdász, volt miniszter, az Országgyűlés egykori elnöke)

 

SETÉT JENŐ: A Roma Büszkeség Napjára

Kezdjük az elején!

Ma a magyar társadalom vélemény alakító eszközei mint, média és politikum leginkább azt szeretnék, ha a cigányok kollektíven szégyenkeznének, és elfogadnák a társadalmilag rájuk osztott szerepet, a bűnbak szerepét! Az általuk, a többség által konstruált roma kép végtelenül egyszerű: szegény, antiszociális, munkakerülő, bűnöző, barna bőrű azaz rasszjegyekkel jól azonosítható ember csoport, akikkel csak a baj van, akik szerintük az állam ellátórendszerein „élősködnek”. Ez az a kép, amelyben a politikai oldalaktól függetlenül nincs „jelentős távolság” a beszélők között. Csakhogy ez a kép hazug és nélkülünk, a mi részvételünk és véleményünk nélkül, a fejünk fölött alakították ki.

Nem fogadhatjuk el és nem is fogjuk elfogadni, amíg csak lélegzünk! Ugyanis egy hazugságot nem lehet akceptálni! Én, roma emberként úgy látom a saját közösségemet, hogy nagyon sokféle és a szó minden értelmében „színes”. Vannak köztünk jók és rosszak, vallásosak és vallástalanok, jóindulatúak és rosszindulatúak, önzetlenek és önzőek, mindenfélék. Pont úgy, mint az ország egészében.

Pszichológiailag persze rendkívül érdekes, hogy a minden erőforrást és hatalmat bírtokló többség, miért önmagát akarja a „kisebbség” áldozatának látni, és miért önmagát gondolja „elnyomottnak” e viszonyban? Persze jogos a kérdés, hogy hogyan másképp lehetne fenntartani a kisebbségre irányuló társadalmi elnyomást, ha nem így tenne a többség?

Mert az igazság történetesen az, hogy 10 roma emberből csak 4-nek van munkája és abból is 2 közmunkán dolgozik a létminimumot el nem érő jövedelemért. Az igazság az, hogy a roma gyerekek azok bármennyit járjanak iskolába egyetlen szót sem tanulhatnak intézményes keretek között saját nemzetiségük történelméről, továbbá ők azok akikkel feltöltik a korábban „kisegítőként” ismert osztályokat és iskolákat. Az igazság az, hogy a roma emberek azok, akik sérelmére elkövetnek pogrom szerű cselekményeket, rendőri túlkapásokat és a törvény által tiltott -ám e tiltást semmibe vevő- hátrányos megkülönböztetést a lakhatásban, a foglalkoztatásban, az iskoláztatásban és a minden állampolgárt megillető egyenlőbánásmódban.

Ez hát a helyzet. Van még egy dimenzió,  ami számokkal nem leírható ez pedig az elismerés, vagy megvetés, az elfogadás vagy kirekesztés, a tisztelet vagy tiszteletlenség, az identitás, az önazonosság  kérdése, mert a cigány emberek -mindettől függetlenül- magyarként tekintenek önmagukra, a magyar kulturális és politikai nemzet részeként tekintenek saját közösségükre.

Van még egy igazság, amit akár erővel is, és szívesen rejtenek véka alá: a magyarországi cigányok mindig is kivették a részüket az ország, a haza védelméből és építéséből! Ott voltak a török elleni harcokban, a Rákóczi szabadságharcban, ott voltak 1848-ban és 1956-ban is. Ott voltak a II. Világháború utáni ország újjáépítésben, a kommunista nagy és nehézipar munkásai körében, a magyar mezőgazdaság napszámosaiként, és ott voltak a rendszerváltás utáni kapitalista gazdaság fekete munkásainak seregében az út-aszfaltozásokon, az építőiparban, a közmunkás tömegben.

Ezek hát a mi büszkeségünk okai! De nem az oktalan, nacionalizmusba hajló büszkeségé, amely kirekesztésre épül, hanem az  egészséges öntudaté és önbecsülésé, amely harmóniában van a „másik” elismerésével és elfogadásával. Számunkra a roma büszkeség önmagunk elfogadása és értékeink teljesítményeink tudatos ismerete és megbecsülése.

Ugyanakkor a leghatározottabban fogunk küzdeni a nemzetből való kiszorításunk ellen, és a nemzethez tartozásunk elvitatása ellen, amely az elmúlt években felütötte a fejét kezdve azzal, hogy ellentétben a migránsokkal Magyarország milyen nagylelkű, hogy nem kérte minket is osszanak szét Európa országai között, odáig, hogy azért nem lehet integrálni a menekülteket, mert a cigányokat sem sikerült. Ez persze nettó hazugság! A cigányok nyelvi, vallási, kulturális értelemben egyaránt integrálódtak a magyar társadalomba, azt pedig nem mi kértük, hogy a végletesen szegények körében hétszeres legyen a jelenlétünk, mint a társadalmi arányunk.

A Roma Büszkeség Napja tehát a roma emberek és közösségek pozitív önazonosságának megteremtéséhez kíván hozzájárulni, állampolgári aktivitás útján, mert rájöttünk, hogy a cigány emberek ugyanannak a magyar médiának a fogyasztóiként ugyan olyan negatív képet ismernek saját közösségükről, mint a többség.

Ahogy szoktuk mondani, mi pusztán önbecsülést „árulunk” ingyen, és mindenki annyit vesz belőle, amennyire szüksége van. Persze tudjuk, hogy a Roma Büszkeség Napja a roma emancipációs küzdelem fontos építőköve.

Ezért is csináljuk!

És ezért hívunk mindenkit az Idetartozunk! Egyesület által szervezett Roma Büszkeség Napi rendezvényére, amely 2018. szeptember 22-én, 14 órakor kezdődik Budapesten a józsefvárosi Horváth Mihály téren. A köszöntőbeszédek elhangzása után zászlókkal, transzparensekkel vonulunk a  a Fővám térre, és útközben a Lónyay utcában virágokat helyezünk el  a fiatalon elhunyt festőművész Péli Tamás, a roma kulturális mozgalom nagyhatású és formátumú alkotója emléktáblájánál.