Mi lehet az oka annak, hogy a magyar társadalom az elmúlt tíz évben finoman szólva közömbös maradt a cigányok ellen elkövetett sorozatgyilkosság iránt? A cigányokkal szembeni előítéletesség egy szemernyit sem csökkent, legfeljebb a kormány szította migránshisztéria terelte el az elmúlt években róla a figyelmet.
Mottó: „A gyűlölet gyilkol, legyetek éberek!” (A katolikus pap a nagycsécsi áldozatok temetésén)
Galgagyörkön 2008. július 21-én támadtak romák házaira Molotov-koktéllal, augusztus 8-án Piricsén két házat gyújtottak föl, egy menekülő asszonyra rálőttek sörétes puskával. November 3-án Nagycsécsen lőttek agyon egy roma férfit és testvére feleségét. A kettős gyilkosság némi társadalmi szolidaritást keltett. Pár hónappal később, 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön Csorba Róbertet és ötéves kisfiát lőtték agyon közvetlen közelről, ezután már a rendőrség is kezdte összekapni magát, de még a következő, április 22-i tiszalöki gyilkosság után sem sikerült a merénylők nyomára jutni. A rendőrség az augusztus 2-án történt, kislétai hatodik halálos támadásig is tehetetlennek bizonyult. Augusztus 20-án egy látványosnak szánt, kommandósokat is bevető akcióval elfogták a tetteseket, a debreceni Perényi 1 zenei klub teltházas buliján.
A politika hosszú ideig rendészeti kérdésnek tekintette a cigányok elleni támadásokat, a rendőrség pedig késve fedezte föl, hogy pontosan kitervelt terrorakció zajlik a cigányság megfélemlítésére. A nagycsécsi kettős gyilkosság után mutatkoztak a szolidaritás első halvány jelei. A tatárszentgyörgyi gyilkosság után Sólyom László köztársasági elnök magához rendelte Draskovics Tibor igazságügy-minisztert, Bencze József országos rendőr-főkapitányt és a legfőbb ügyész helyettesét, „megdöbbenten és felháborodottan” fogadta beszámolóikat, és megsürgette a nyomozást. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman követelte, hogy vessenek véget „a képmutató és kétértelmű politikai nyilatkozatoknak, az elhallgatásoknak”. 2009. április 22-én az éjszakai műszakba készülő családapát, Kóka Jenőt lőtték agyon Tiszalökön. Bajnai Gordon miniszterelnök kijelentette „polgártársunk meggyilkolása egy sorozat része, szégyenteljes, állatias cselekedet”. Bencze annyit tudott hozzáfűzni, hogy a nagycsécsi, a tatárszentgyörgyi és a tiszalöki bűncselekmény kétségtelenül összefügg, a bizonyítékok elégségesek a tettesek elítéléséhez, már „csak” meg kell találni őket.
A kislétai gyilkosság után Bajnai hívta magához Draskovicsot, Benczét és a Nemzeti Nyomozó Iroda főnökét, minden támogatást megígért. Sólyom Bajnait kérette, és társadalmi egyeztetést kezdeményezett. A pártok és a kisebbségi szervezetek Draskovics és Bencze főkapitány fejét követelték a parlamentben. Mielőtt azonban felmentésükre sor kerülhetett volna, két hét múlva elfogták a tetteseket. Közülük hármat, Kiss Árpádot és Kiss Istvánt, valamint Pető Zsoltot tényleges életfogytiglan tartó fegyházbüntetésre ítéltek, a negyedrendű, sofőrként közreműködő Csontos István 13 évig tartó szabadságvesztést kapott. A hatóságok azonban mindmáig adósak maradtak annak kimondásával hogy miféle rasszista, szélsőjobbos szervezet, baráti társaság bátoríthatta, szervezhette, támogathatta, pénzelhette a gyilkosságsorozatot.
De nem csak a „magyar magyarok” hallgatnak, a magyar cigány közösség is mintha megfeledkezett volna arról, mit is tettek sorstársaikkal. Miért nem szólaltak meg a befolyásos és/vagy celeb cigányok, miért nem adakoztak az áldozatok hozzátartozói javára? Miért nem vonultak nálunk az utcára tömegével, ahogy a kisebbség elleni náci akciók esetén tőlünk nyugatra, a cigányok védelmében a kormány tagjai, a politikai pártok, civil szervezetek, értelmiségiek, művészek, az érintett települések lakói?
Mennyiben felelős a politikai elit, amely a kezdeti lózungonktól eltekintve semmiféle szolidaritást nem vállalt az áldozatokkal, azok hozzátartozóival? Miért hagyta magára a fenyegetett cigány közösségeket az állam, miért gyanúsította meg (uzsora, tarnabodi lövöldözés) a gyilkosságokkal kezdetben éppen őket?
Miért nem okozott jóformán semmiféle társadalmi megkönnyebbülést a gyilkosok elfogása és megbüntetése ?
Mennyire felelős mindezért a nyomozó hatóságok, a mentők, a tűzoltók hanyagsága, gyakorta szakmai dilettantizmusa, törvénysértései?
A hazudozó titkosszolgálatok utóbb bíróság elé állított vezetőit miért mentették fel? Miért nem lehet betekinteni ezekbe a titkosított bírósági ítéletekbe?
Az ügyészi vádirat miért igyekezett elmismásolni, hogy egy rasszista gyilkosságsorozatról volt szó, amit azért követtek el, hogy destabilizálják a társadalmi rendet, polgárháborús helyzetet erőszakoljanak ki? Miért irtózik az igazságszolgáltatás attól, hogy kimondja: a bőrük színe miatt ölték meg az ártatlan embereket.
Hidvégi-B. Attila, a RomNet.hu felelős szerkesztője:
Nem értjük, hogyan fordulhat elő a 21. század fejlett demokráciájában, egy jogállamban ilyen tragédia. Értetlenül állunk, hogy a hétköznapi emberek számára elképzelhetetlen technikai eszközökkel felszerelt, információs bázissal rendelkező titkosszolgálatok a szoros figyelem, kontroll ellenére nem képesek meggátolni az évszázad legsúlyosabb és legdrámaibb terrorhullámát. Ma már látjuk és tudjuk, hogy a társadalomba mélyen beágyazódott előítélet milyen mértékben képes befolyásolni a szakmaiságot, a hivatást és a józan észt. Láttuk, hogy elvileg az államot képviselő rendőr szemében az alsóbbrendűnek gondolt, mindössze ötéves cigány élet mennyit ér. Annyit, hogy az elkövetők hóban hátrahagyott lábnyomát levizelje.
Egy évtized telt el tatárszentgyörgyi tragédia óta, és a cigányság, az ország legnagyobb lélekszámú kisebbségének életét, sorsát, jövőjét ma is félrediagnosztizálva kezelik. Ma is füstmérgezés a látlelete a szétroncsolt szívnek, a szétlőtt koponyának. A fizikai sebeket papok gyógyítják, a lelket pedig politikusok. Gyógyíthatatlan betegségeket, vírusokat oltanak naponta belénk, arra kényszerítve, hogy eszközök nélkül, mi magunk találjuk meg az ellenszert. Belénk oltották a társadalmi közönyt, a beletörődést, minden rossz elfogadását. A mindennapok túlélése érdekében százezrek, milliók lehajtott fejjel depresszióban vegetálnak. Maradék erejükkel próbálnak kapaszkodni a levegőbe, amely jórészt az egyetlen elérhető és szabad dolog maradt számukra.
Emlékezzünk, hogy a romára keresztelt cigány önkormányzati vezető eltörölte a rasszista sorozatgyilkosság áldozatinak emléknapját, és a legelső intézkedése az volt, hogy a cigányság Dohány utcai székházának faláról leveresse a társadalmi közakaratból a terrorhullám hat halálos áldozatának tiszteletére avatott emléktáblát.
Követeljük, hogy február 23. legyen hivatalos emléknap, az ötéves Csorba Robika és édesapjának brutális kivégzésének évfordulója legyen a cigányság gyásznapja. Legyen ez a nap intő mementó a társadalom minden tagjának, hogy a nőket, anyákat, apákat és kisgyermekeket agyonlövő és megsebesítő rasszista ideológia mai is itt van elevenen közöttünk. Ma is fegyverekkel akarnak emberi életeket kioltani, ma is polgárháború kirobbantását akarják cigány származású emberek kivégzésével elérni.
Merjük kimondani, hogy a tatárszentgyörgyi mészárlást nem lehet egy lapon, egy bővített mondatban említeni egy tisztelt és megbecsült pedagógus és egy kiváló élsportoló halálával. Mert a katonai pontossággal megtervezett és végrehajtott gyűlöletbűncselekmény nem más, mint tudatos népirtási szándék, olyan terrorcselekedet, amely faji alapú mészárláshoz, véres konfliktusokhoz, háborúhoz akart vezetni.
Számunkra, cigányoknak kell legyen a legnagyobb tanulság a 2008 és 2009 közötti 14 hónap rettegése. Be kell látnunk: hibáztunk. Óriási bűnt követtünk el, mert nem ismertük fel a rasszista sorozatgyilkosság történelmi felelősségét és az azzal járó kötelességünket. Nem volt bátorságunk egyöntetűen kiállni, cigányok tízezrei által egyszerre világgá kiáltani, hogy nem engedünk a népirtás céljából verbuválódó erőknek.
(Ez a bejegyzés a 24.hu cikkén alapszik. A tíz évvel ezelőtti, a magyar kriminalisztika történetében példátlan terrorsorozatot és a cigányság mindennapjait jól ismerő szakemberek, emberjogi aktivisták további véleménye itt olvasható: https://24.hu/belfold/2019/02/15/romagyilkossag-evfordulo)