GÖNCZ ÁRPÁD: Ötvenhat mindenkié
A mai rendkívül bonyolult, ugyanakkor mégis reményeket keltő helyzetben érdemes már korábban megismert, időt álló gondolatokat felidézni. Göncz Árpád Elnök úr emberi, politikusi teljesítménye feltétel …
" A valódi tudomány korrigálja magát. A politikai közéletben azonban nagyon ritka az olyan,hogy bocs, tévedtem,elnézést! (Falus András)
A mai rendkívül bonyolult, ugyanakkor mégis reményeket keltő helyzetben érdemes már korábban megismert, időt álló gondolatokat felidézni. Göncz Árpád Elnök úr emberi, politikusi teljesítménye feltétel …
Márki-Zay Péter lesz a széles, jobboldaliaktól, a centristákon át a baloldalig tartó demokrata nemzeti összefogás miniszterelnök-jelöltje a jövő tavasszal remélhetőleg sorra kerülő választáson. Ő lesz …
Némi hezitálás után tegnap leszavaztam és Márki-Zay Péterre tettem a voksomat. Azonban nem ennek az aktusnak van mai gondolat kísérletemben elsődleges jelentősége, hanem annak a …
Az itt olvasható írás egy véleménycikk, melyet megjelenése előtt a reagálás lehetőségének felajánlásával megküldtem az érintett pártoknak! Természetesen minden reagálásról beszámolok, illetve közlök, hisz a …
A NER ellen csak akkor lehet nyerni, ha hitelessé válik az ellenzék által javasolt vízió. És ez nem csak az egyes pártokra, önmagukban vonatkozik, hanem …
A magyar gazdaság helyzete az elmúlt időszakban a világgazdasággal együtt jelentősen ingadozott. A vírus már több mint egy éve meghatározta a lehetőségeket: amikor „támadott”, akkor …
„Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet…” Petőfi sorai azért nagyon fontosak ma is és különösen e járvánnyal sújtott időszakban, mert alapvetően szólnak …
A következő napokban három szakember, a maguk sajátos szakmai szempontjából megközelítve mond véleményt aktuális szociális, társadalmi feszültségekről és azok feloldásának lehetőségeiről. Ma a „terepen” dolgozó …
Khan 1,2 millió voksot kapott, Shaun Bailey, a kormányzó Konzervatív Párt jelöltje 977 ezret, miközben pártja történelmi vereséget szenvedett egy hagyományosan munkáspárti választókerületben. Érdemes a …
Ahol nyugatias szemléletet látsz, ott a vezetők értik, hogy megvan az ideje a versenynek. És megvan az ideje az együttműködésnek. Ellenséged az ego Nálunk a …