Az a társadalom melyben a civil szervezetek, az egyházak, a helyi önkormányzatok autonóm működése nincs biztosítva, lehet, hogy még nem diktatúra, de biztosan nem demokratikus.
A demokratikus társadalmak nem létezhetnek a központi hatalomtól független, maguk által választott vezetéssel működő, önmagukat önállóan finanszírozni képes autonóm szerveződések nélkül. Be kell látni, az elmúlt évtizedekben erre a társadalmat befolyásolni és formálni képes elitek nem fordítottak megfelelő figyelmet. Ennek is az eredménye az az „immunhiányos” társadalmi helyzet, hogy szabadon burjánzik a korrupció, a szegregáció, folyamatosan nő a kistérségek egymáshoz viszonyított vagy éppen az egy adott térségen belüli „övezetek” közötti élet minőségek differenciája. Lássuk be, nem alakult ki az az erős polgár-tudat amely a közélet iránt fogékonyan, a közössége iránt szolidárisan és széles összefogásra képesen biztosíthatná, ezekkel az egészséges társadalmat romboló hatásokkal szemben, a valódi immunitást.
A helyi önkormányzatok összessége nem egyszerűen a központi kormányzat egyik alrendszere, nem pusztán a fejlesztési források allokációjának eszköze, hanem a demokrácia alappillére amely segíthetné az erős helyi közösségek létrejöttét és működését, állandó és élő kapcsolatban a civil társadalommal erős bázist formálhatna általánosan érvényes értékeknek.
Önkormányzati választások előtt vagyunk….
Nem lehet a célom, hogy tudományos igényességgel tárjam fel mindazokat az okokat melyek létrehozták a jelenlegi helyzetet. Mindössze annyit tehetek, hogy véleményt osztok meg és teret, lehetőséget biztosítok az erről történő beszélgetésekhez, vagy akár vitákhoz is. Megpróbálom felhívni a figyelmet azokra a problémákra melyek – szerintem – akadályozzák, hogy a valódi önkormányzatok a valódi helyi problémákkal foglalkozhassanak. És akkor kezdjük az alapoknál…
Egy jogállamban működik a demokratikus helyi közigazgatás amely a törvényeknek alárendelt szabad önkormányzás révén, autonóm módon valósul meg. A helyi önkormányzás a helyi közügyekben önszervező és decentralizált hatalomgyakorlást kell jelentsen. Helyben elősegíti a lakosság bizonyos elvárásainak hatékony kielégítését. Ennek az a nagyon egyszerű jogelméleti alapja, hogy a településeknek természet adta alapjoguk az önkormányzás, mert települések már az állam megalakulása előtt léteztek. Vagyis az önkormányozás ha úgy tetszik „ősibb” jog mint maga az állam.
Az EU önkormányzatokkal kapcsolatos elvárásainak alapját az 1985. évi Strasbourgi Charta képezi mely szerint:
- működésüket amennyiben lehetséges Alkotmányi szinten szabályozzák,
- a közügyek lényegi részét saját hatáskörükben szabályozhassák és igazgathassák,
- a testületeket szabadon és titkos választáson válasszák meg.
Az 1990 évi szabályozás az önkormányzatokat leválasztotta az államigazgatás rendszeréről, és lényegében önálló hatalmi tényezőként ismerte el őket, szakítva tanácsrendszer centralizált modelljével. Így elismerte a természet adta alapjogot, mint a tőrvényi szabályozás elvi alapját.
A következő két évtizedes működés termelt számtalan problémát és konfliktust is, elég csak arra emlékezni, hogy lényegében, ha eltérő ütemben is, de folyamatosan romlottak a finanszírozás feltételei. Jelentősen módosultak a kiindulási pozíciókhoz képest a kötelező feladatok arányai, a testületekben a pártpolitikai szempontok nem ritkán felül írták a szakmai elemzéseket, hiányoztak a funkcionális integrációt elősegítő eszközök, a valódi önállósághoz szükséges feltételek nem lettek helyesen szabályozva stb. Így aztán a rendszerváltás önkormányzati üzenetéből „az autonómia, szabadság, polgárközelség” nem igazán teljesedett ki a rendszer egészében. Ezekről a későbbiekben, külön – külön is érdemes lesz eszmét cserélni, és esetleg valamilyen tanulságokat megállapítani.
A 2011. évi szabályozás nem is titkolta az új elvi,elméleti alapokat mert az Alaptörvény által meghatározott, a korábbiaktól jelentősen eltérő államszervezeti felépítés átalakította az önkormányzatok és az államigazgatás egymáshoz való viszonyát. Szakított az önkormányzatiság autonomista, alapjogias, településközpontú felfogásával. Szemben a korábbi Alkotmány szabályaival, az új szabályozás hangsúlyozza az önkormányzatoknak a közigazgatáson belüli együttműködő jellegét.
Csak a legfontosabbakat kiemelve:
- a kormányhivatal szerepe megerősödött, a korábbi törvényességi ellenőrzést egy erős beavatkozási lehetőségeket biztosító törvényességi felügyelet váltotta fel, erősödött az államigazgatási kontroll,
- ezzel párhuzamosan az önkormányzatok gazdálkodási önállósága is erős államigazgatási korlátok közé került. A finanszírozás kötöttsége szintén erősödött, és fő szabály szerint az önkormányzati hitelviszonyok létesítéséhez is államigazgatási engedélyre van szükség,
- átalakította az önkormányzati feladatok rendszerét, az új törvényben hangsúlyosabbá válik a kötelező feladat ellátása. Az új törvény feltételekhez köti az önként vállalt és átvállaltfeladatok biztosítását,
- mindezeken túl, az új szabályozás megnyitja a széles körű államosítás lehetőségét, nemcsak a feladatok rendszerének átalakításával, hanem azzal is, hogy az önkormányzati vagyont a nemzeti vagyon részeként határozza meg – egyébként az Alaptörvénnyel összhangban. Vagyis az önkormányzati vagyon beleolvadt a nemzeti vagyonba, így megszűnt annak az államigazgatással szembeni alkotmányos védelme.
- Az új önkormányzati törvény az önkormányzaton belüli viszonyrendszert is bizonyos mértékben átalakította: a polgármestereket erősítette a képviselő-testülettel szemben a helyettesítő döntés kialakításával, a növekedő gazdálkodási önállósággal, s a megerősített vétójoggal. A jegyzővel szemben is, mert az gyakorlatilag alárendeltjévé válik.
Összességében, az önkormányzati önállóság a korábbiakhoz képest visszaszorult, az államigazgatás befolyása erősödött, korábban egyértelműen helyi közügyek állam(igazgatás)i feladattá váltak.
A bizánci stílusjegyekkel bíró kormányzat, szemben a nemzetközi tendenciákkal, a helyi önkormányzatok hatásköreinek elvonásával, anyagi eszközeinek megnyirbálásával párhuzamosan megkezdte a különböző civil szerveződések megbélyegzését, forrásaik ellehetetlenítését is. Igyekszik megakadályozni minden olyan közösség megerősödését, illetve ezek együttműködését melyek valódi alternatívát kínálhatnak az erősen centralizált állammal szemben.
És akkor néhány példa az állitásom alátámasztására:
Az egészségügy az egyik legfontosabb közfeladat amit a helyi közösség elvárhat joggal. Jelenleg több száz helyen háziorvosi körzetben nincs állandó orvos. A háziorvosi és a járóbeteg szakellátás növekvő feszültségei aztán a kórházakban válnak a közvélemény előtt is „láthatóvá”. A szakértők évek óta hangoztatják, hogy a több ciklus óta elmaradt strukturális megújulás hiánya a legnagyobb gond. Ma ott tartunk, hogy az összes EU-s régiót alapul véve, a krónikus és rákos betegségeket tekintetében az Észak -Magyarországi a legrosszabb halálozási arányt mutatja. De az Észak -Alföldi is a legrosszabb öt között van. De vajon lehetséges pusztán állami eszközökkel ezen úrrá lenni, az integratív készségekkel is rendelkező önkormányzatok nélkül?
A világ 72 országában végzett PISA kompetenciafelmérések szerint nem igazán jól teljesít a magyar oktatás matematika, szövegértés, természettudomány után már a probléma megoldás terén sem. Ezt a romló teljesítményt tovább súlyosbítja, hogy az iskolát idő előtt elhagyók aránya nálunk nő, míg az EU államokban jellemzően csökken. Ennek az átlagnak a növekedése együtt jár egészen drámai különbségek kialakulásával. Míg a Győr- Sopron megyében 4,5% a „lemorzsolódás” , addig B.A.Z. és Nógrád megyékben 20%. Ami azt jelenti, hogy ebben a térségben minden ötödik fiatal sodródik a kilátástalanság felé. Valóban hihető, hogy az államosításnak hatékonyság javító hatása is van? És itt vajon lehetséges pusztán állami eszközökkel ezen úrrá lenni a hanyatláson, az integratív készségekkel is rendelkező önkormányzatok nélkül?
Vajon fel tudjuk mérni milyen szociális feszültségek vannak a Szabolcs megyei 8.7%-os munkanélküliségi ráta és a munkával rendelkezők 149 600 Ft.-os nettó átlag keresete mögött? A KSH szerint ma Magyarországon a gondtalan élethez 300 000 Ft.-os kereset lenne szükséges de ezt a budapesti átlag sem éri el. Vajon ezt az iszonyatos lemaradást és következményeit pusztán állami eszközökkel lehet korrigálni, a helyi önkormányzatok egyes személyig elérő ismerete, kapcsolata nélkül?
Egyáltalán bármelyik alapellátásban az igazgatástól az épitésrendészetig az oktatástól az útak karbantartásáig lehet pusztán állami eszközökkel nem csak hatékonyan ellátni de akülönböző szintű leszakadásokat fékezni majd a tendenciát megfordítani?
Ezek a példák talán jól érzékeltetik miért tartom az önkormányzatiságot a demokrácia egyik – fontos és jelentős – alappillérének.
A demokratikus intézményrendszert helyreállitani akaróknak keresni kell azokat az egymáshoz kapcsolódási pontokat, azokat a „legkisebb közös többszöröseket” amelyek segíthetik a konstruktív együttműködést. Csak széles bázison alapuló „tömbök” létrejötte hozhatja el a siker reális esélyét, ahol nincs jobb v.s. bal. És nincs itt az ideje konzervatív, liberális, baloldal vitáknak sem. Mert fontosabb dolgok vannak.
Az az alapvető kérdés, hogy a demokrácia helyreállításában és folyamatos fejlesztésében van-e készség az együtt munkálkodásra vagy az autoriter hatalom szilárdulhat meg még jobban?
Ha a politikai tér elitje és valamennyi civil , értelmiségi résztvevője nem veszi tudomásul, hogy lényegében minden problémára csak ezen a kérdésen keresztül lehet releváns választ adni,- mert ez mindennek ez az „alfája és omegája”,- akkor folytatódik a központosítások folyamata, a valódi polgári demokrácia alapjául szolgáló helyi társadalmak erodálodása, a sodródás. Ez ellen pedig a legtöbbet azok a helyi kis csoportok tudnak tenni, melyek nemcsak passzív hallgatói a közéletnek hanem cselekvő részeseivé szervezik önmagukat.
Ehhez próbálok néha témát felvetni, beszélgetést „kiprovokálni”…. azt gondolom a beszélgetésekből lehetnek/lesznek az ismeretségek…. és idővel ezekből kis közösségek is lehetnek…. lehetnek?
