NAGY-HUSZEIN TIBOR: Merre tovább, ellenzék?

 

Sokan sokszor elmondták, hogy ez a választás nem volt szabad és tisztességes. Mégis – magas részvétel mellett – a határokon innen élők közül mintegy háromszázezerrel többen szavaztak a fennálló hatalom ellen, mint mellette, és az ellenszavazatok száma a külhoni szavazatok hozzáadása után is csaknem százezerrel meghaladta a rezsim mellettiekét. Semmi nem indokolja tehát, hogy a Fidesz immáron harmadik kétharmadáért a választókat okolja bárki is. Nem igaz, hogy a magyarok többsége elfogadja a fennálló rendszert, nem igaz, hogy a Fidesz túlhatalmát a polgárok többsége biztosítja. Nem a választókon múlott: minden ellenható erő ellenére is többen szavaztak a rendszer ellen, mint mellette, és nem tudjuk, még mennyivel többen szavaztak volna így, ha az ellenzék győzelemre is esélyes módon lépett volna fel.

Ez a hatalom azt mutatja a választónak, amit látni szeretne: erőt, a kormányzásra, az ország megvédésére való képesség látszatát. Az ellenzék ezzel szemben szétforgácsolt, a pártok inkább egymás ellen küzdenek, és folyamatosan azt magyarázzák, miért nem tudják legyőzni a Fideszt. Ezzel saját gyengeségüket mutatják.

Egyes pártok ma már nyíltan is inkább tekintik céljuknak más ellenzéki pártok kirekesztését, mint a Fidesz legyőzését.

A választási szabályok ismertek, modellezhetők, 2014-ben pedig már élesben is megismerhetők voltak. A 2014-ben szerzett tapasztalatokat semmibe venni már nem bocsánatos bűn, az akkori hibákat négy év múlva megismételni még kevésbé az. 2014-ben úgynevezett teljes összefogással, 2018-ban koordinált jelöltállítással próbálkozott az ellenzék. Valójában 2014-ben is csak koordinált az ellenzék, hiszen a jelölteket ugyan közösnek mondták, de nem tekintették annak. Minden párt csak ott kampányolt, ahol az ő jelöltje volt a „közös”, a többi helyen nem, sőt ritkán még a másik párt által állított „közös” jelölttel szemben is dolgoztak. (Mint 2018-ban is.)

Ebben a rendszerben a Fideszt csak akkor lehet legyőzni – és akkor le lehet –, ha vele szemben egyetlen erős párt áll. A pocsolyát nem lehet félig átugrani. Ha az ellenzék valóban nyerni akar, akkor létre kell hoznia ezt a helyzetet, akár tetszik, akár nem. Nem lehet a választási rendszerre hivatkozva mentegetőzni. A választó ugyanis hathatós erőt szeretne látni a Fidesz ellen a választáson is, és legyőzése után a kormányzásban is. Olyan ellenerőre vár, amelynek van érthető, elfogadható jövőképe, és mutatja azokat a képességeket, amelyekkel azt meg is lehet valósítani. Az egymással civakodó, a még meg sem szerzett koncon marakodó, aztán meg a felelősséget a többire hárító pártok „összefogása” ehhez kevés.

Két csúnya vereségnek elégnek kell lennie ahhoz, hogy világossá váljék: így nem fog menni.

Az sem megoldás, amit most talált ki az ellenzék: keresnek egy olyan jelöltet, aki egyik párthoz sem tartozik, egyik sem indít vele szemben más jelöltet, és erre azt mondják, minden párt mögé állt. Egyrészt: egyik sem állt mögé. Másrészt: az ilyen jelölt mögött nem áll valós, a kormányzást támogató erő akkor sem, ha megválasztanák. És hiába várnánk egy új, a Fideszt legyőzni képes párt születésére, az nem fog megszületni és megerősödni a semmiből. Ma az összes olyan (emberi, anyagi, szellemi, szervezeti) erőforrás, ami egy rendszerváltásra képes erő felépüléséhez elengedhetetlen, a jelenlegi ellenzék pártjainak kezében van. Ezek nélkül, ezek ellenére nem épülhet fel váltóerő, tehát a jelenlegi ellenzéki pártok vezetőinek – vagy ha ők erre képtelenek, akkor a tagjaiknak – a felelőssége, hogy ezt az erőt létrehozzák pártjaik egyesülésével vagy legalább valódi pártszövetség létrehozásával. Aki méltó akar lenni a nép bizalmára, annak fel kell vállalnia az egyetlen ellenzéki demokrata párt létrehozásának kezdeményező felelősségét, vállalnia kell az ehhez szükséges kompromisszumokat, szervezetét és személyét illetően is. Aki erre nem képes, álljon félre, vagy pártjának tagsága állítsa félre.

Jövőre önkormányzati választások lesznek. Ha az ellenzék nem tudja elhódítani az önkormányzatok többségét a Fidesztől, akkor nem tud nyerni a következő parlamenti választáson sem. Az önkormányzati választásokat megelőzően európai választás is lesz. Az EP-választás alapvetően más, tisztán arányos rendszerben történik. Ez olyan csapdát jelent az ellenzéknek, amit most mindenképpen el kell kerülni. A tisztán arányos rendszer arra csábít, hogy minden kisebb-nagyobb párt önállóan induljon, és az EP-választáson megmutatott (remélt) erő birtokában kezdjen majd alkudozni a többiekkel. Ha ezt nem tudják elkerülni, akkor elvesztek. Mind. És a Fidesz legyőzésének esélye is elvész. Vagyis: már az EP-választáson is egy pártként vagy pártszövetségként kellene indulni.

PENZ ANDRÁS: Mit tegyünk?

(Avagy, hogyan törjünk ki a magyarországi Patyomkin demokrácia díszletei közül?)

2018.08.26-án vasárnap volt 140 napja, hogy nem sikerült legyőzni a NER-t. Azóta a magukat véleményformálónak tekintő közírók és média csak kollaboráns, vagy nemlétező ellenzékről beszél, gyakorlatilag függetlenül a tényleges történésektől. Teheti ezt azért, mert nem lát, vagy nem akar látni a Patyomkin demokrácia díszletei mögé. Szó mi szó nem is könnyű, egyszerűbb adottnak/valósnak tekinteni a díszleteket. A baj csak az, hogy néha mi, hétköznapi emberek, vagy politika után érdeklődők, magunk is elhisszük, sőt némelyikünk még táplálja is ezt az érzetet. 

Patyomkin demokrácia

Nehéz is értelmezni a 2010 májusa óta épülő rendszert, amit hol NER-nek, hol illiberális demokráciának, újabban pedig kereszténydemokráciának nevez a rendszer vezetője. Miközben “Magyarország tiszteli és ápolja türk gyökereit, a magyarok magukat Attila kései leszármazottjaként tartják számon.” (O.V.) Persze, ha nem lenne szégyenlős (sic.!), nyugodtan példát vehetne  Horthyról, akit nem zavart, hogy rendszerét ellenforradalminak nevezze és a kezdeti “fehérterror” végrehajtóit fel is mentse. Zavarni persze Orbánt sem zavarja, mégis “political correct” neveket próbál találni. A hívők így is tudják miről van szó, főleg, ha néha komcsizik is egy kicsit. Nekünk tán nem kéne ebben (is) követnünk. Nevezzük annak, ami. Induljunk ki abból, hogy minden jelző, amit a demokrácia, mint fogalom elé, vagy mellé biggyesztünk lényegét tekintve fosztóképző, de legalábbis szűkítő abban a tekintetben, hogy nem mindenkinek demokrácia, pedig a démosz a nép összességét jelenti.  

Ebben az ellenforradalmi rendszerben ugyanis vannak választások, de maga a törvény csaló és a választási rendszer sem nem szabad, sem nem tisztességes, csak egy díszlet. Van közmédia, csak éppen nem tájékoztat objektíven, ez is csak egy díszlet. Van parlament, de csak és kizárólag kormánypárti előterjesztéseket tárgyal és emel törvénnyé, ez is csak díszlet. Vannak elvileg ellensúly intézmények: Számvevőszék, MNB, Költségvetési tanács, Nemzeti Választási Bizottság, de csak kormánypárti megrendeléseket teljesítenek, ez is csak díszlet. Vannak intézmények és vállalkozások, amiket felruháznak a “nemzeti” címmel: pedagóguskar, dohánybolt stb., szintén csak díszlet. A kormány azonosítja magát Magyarországgal és minden kritikát az ország elleni támadásnak nevez, aki nem ért egyet vele az minimum nemzetietlen, de legalábbis hazaáruló; ez is csak máz, hazugság. Születnek rendeletek, törvények, azért, hogy megoldjanak fontos problémákat, de ez is csak mintha: a hajléktalanság problémáját nem megoldják, hanem bűncselekménnyé nyilvánítják, a menekülteket bevándorlóknak, terroristáknak és ezek szinonimájaként migránsoknak nevezik, akiktől “kerítéssel védik Európát és a kereszténységet”, miközben államilag szervezett embercsempészet zajlik letelepedési kötvénynek álcázva. Meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, miközben a saját törvényében rögzített feltételek egyike sem áll fenn4. A kormány saját személyes és csoportérdekét elkereszteli “magyar érdeknek”, tagjainak és csókosainak szemérmetlen személyi jövedelmeket ad, törvénnyel védi saját és holdudvara lopásait, újabban pedig már azt is megengedi magának – apologetáinak és csahosainak – hogy döntsön (megbélyegezzen) tudományágakat, tudósokat, művészeket, írókat, festőket, értelmiségieket. Lehet holnap már könyvégetés is lesz. És mi mégis mindig arról beszélünk, amiről Ők akarják, hogy beszéljünk, akkor is, ha nagy ritkán szóhoz jutunk valahol.  

Ez a rendszer nem más, mint a Horthy által kiépített keresztény nemzeti kurzus XXI. Századi megfelelője: végy egy adag nacionalizmust öntsd le keresztény mázzal (vagy ha Ferenc pápa másként vélekedik, nevezd a pápát demens vénembernek és alapíts saját egyházat a’la VIII. Henrik, tiszta haszon, ha annak vezetője saját jól idomított fiad), urald a médiát, a kultúrát, az oktatást, bélyegezd meg ellenfeleidet, egy darabig engedd elmenni azt, aki akar, aztán semmisítsd meg őket legalábbis szellemileg. Keltsd azt a látszatot, hogy Te vagy a védelmező mindentől és mindenkitől, ami ismeretlen, akár nem is létezik, vagy csak nem tudják mi az (Gender, CEU), a legjobb, ha az igehirdetők sem tudják mi az, amit éppen szidnak. A keresztény és nemzeti máz – lásd Patyomkin falu – megvéd téged, mert a nép, az istenadta, vevő lesz rá, vagy félni fogja. Néha nosztalgiázni is kell Nagy Magyarországról, legalább egy autómatrica erejéig, meg egy két holdkóros történész révén. Tiszta haszon, ha Trump több NATO hozzájárulást akar, mert akkor vizionálhatunk erős magyar hadsereget is, szintén Patyomkin jegyében. Biztos lesz néhány rajongó, aki az ifjúság nevelése érdekében még a sorkatonaság visszaállítását is követelni fogja. Mert ezzel hamis biztonságérzetet adsz. Ebben nagy segítség lesz a fake news-zá alakított köz és tányérnyaló média és sajnos a nem körön belüli, de kivéreztetett és éheztetett közmegmondók és média személyiségek jelentős része is, nem szólva “tenyerünkből etetett, állami, vagy államilag engedélyezett, piacinak álcázott, állami vállalati hirdetésekből fenntartott” médiáról.  

A kérdés csak az, hogy a Patyomkin cirkáló5 matrózai mikor kapnak észbe, mikor és hogyan akarják kezükbe venni sorsukat. Azt mondom azonban, hogy még inkább az a kérdés: mi mit tudunk mondani nekik, a matrózoknak, hogy lehetőleg ne csak 70 napra szóljon a felkelés, mint egykoron, hanem   tartós változást hozzon?! 

Hogyan tovább?

Két választás van előttünk 2019-ben, az Európa parlamenti és majdan az önkormányzati. A 2018. áprilisi választási eredmény után számunkra az előbbi nélkül nincs a második. A kettő együtt fogja meghatározni a demokratikus ellenzék pozícióit/szerepét a következő országgyűlési választásokig (2022?!) terjedő politikai térben Magyarországon és Európában. Az Európa parlamenti választási eredmény viszont stratégiai és taktikai jelentőségű az önkormányzati választások szempontjából is. 

Európát a középpontba

A pogány Vajk magára vette a kereszt jelét, hogy István királyként Európa részévé tegye Magyarországot és a magyarokat. A pogány Orbán kereszténynek hazudja magát, hogy Európa ne szóljon a dolgaiba és a kereszténység örve alatt szövetségeseket találjon ahhoz, hogy alapjaiban változtassa meg az Uniót. A közös és egységes Európa ellen talál is társakat és nem érdekli, hogy a nacionalizmus elválaszt és nem összeköt. A “Nemzetek Európájának Internacionáléja” és Uniója ugyanis fogalmilag lehetetlen. A konföderatív Európa nem tud működni, nem lesz versenyképes Amerikával és Kínával, sőt Oroszországgal sem. A mai Unió működési problémái jól mutatják, hogy a konföderatív elemek hogyan akadályozzák a közös politikák, fellépések, stratégiák megalkotását és működtetését. Az Európai Unió minden problémája abból adódik, hogy a nacionalista-populista kisebbség a nemzeti érdek spanyolfala (Patyomkin falu!) mögé bújva visszaél a konföderativitás okán megtartott szabályokkal és megakadályozza a valós európai közös érdekek és közös értékek érvényesülését.  A nacionalizmusok a XX. században már kétszer romba döntötték Európát és a világot. Ha hagyjuk és nem lépünk fel ellene, megint megteszik.  

Ez mind szép, de hogy lesz ebből üzenet, ami mindenki számára egyszerű és érthető? Hogyan lehet röviden, de velősen elmondani, hogy Magyarország a hazánk és Európa az otthonunk? Hogy London csak egy ugrás, hogy Göttingába’ egyetemre járni ugyanolyan jó, mint mondjuk Kaposvárra, hogy az utazás Rómába, Párizsba, Barcelonába nem kegy, hanem természetes igény, hogy a román nem szőröstalpú, az olasz nem macskazabáló, hogy a megismerés útja a kíváncsiság és a közeledés, hogy a vendégbarátság gyönyörű magyar hagyomány, de ezt gyakorolják mások is a világban. Hogyan lehet ráébreszteni a magyarokat, hogy Európát “használni” kell, nem harcolni ellene, mert a mienk is. Hogy a közös pénz, az Euró összeköt és megvéd a forintárfolyammal ellene spekuláló saját kormánytól. Ezt tudták a középkori céhlegények, tudta Széchenyi, tudták az arisztokraták, de nem engedték tudni a közembereknek, a plebsnek. Most megint olyan kurzus van, ami el akar zárni ettől a tudástól. Ezért és a jobb életért mennek legjobbjaink és akik tehetik Európa más országaiba, tanulni, dolgozni, élni. Európa azt akarja, hogy Magyarország is olyan legyen, mint Ausztria, vagy Németország, vagy Anglia, vagy bármelyik másik. Ezért ad pénzt, tudást, munkát, épít gyárat, utat, vagy bármit, amit szeretnénk és hagyunk.  Vajon jól sáfárkodunk-e ezzel, vagy elkótyavetyélik, lopják? Ezen akarunk változtatni. Ma Magyarországon leginkább a demokratikus ellenzék képviseli Európa értékeit, tegyük ezt hangosabban, büszkébben, határozottabban. Amikor Orbán Magyarország szuverenitásáról hablatyol, lényegében attól fél, hogy neki, mint kormány(zónak)főnek és a kormánynak, illetve az általa uralt intézményeknek pl.: MNB, ügyészség, csökken a mozgástere az önnön kedvükre alakított pénz-, és árfolyampolitikában, az unortodox gazdaságpolitikában és jogszabályalkotásban, a haverok jog uralma alóli mentesítésében, stb.  Sajnos a demokratikus oldalon is vannak, akik csak a hibákról beszélnek, vagy mismásolnak. Érdekes módon a több Európa – közös pénz, közös kül- és hadügy, közös parlament, azaz röviden a föderatív Európa, szemben a nemzetek Európája nevű hazugsággal, több szabadságot, több biztonságot, több jólétet és több szolidaritást jelent az egyes országok polgárainak, nagyobb teret nyújt a kiegyenlítődési mechanizmusoknak, versenyképességi előnyt jelent a vállalkozásoknak. Nagyon egyszerűen: Több Európa = BÉKE, kevesebb Európa = HÁBORÚság. 

Önálló pártlistákkal, Magyarország európaiságával, Európáért és Európába, hogy mutathassuk, van másik Magyarország vízió is. Sokkal markánsabban akarjuk képviselni az Unióban az európai Magyarországot, és Magyarországon az Uniót. A tisztán listás szavazás miatt – ami arányos képviseletet eredményez – azaz, ha az országgyűlési választások arányai megismétlődnek és az ellenzék több szavazatot kap, mint a Fidesz, akkor összesen több képviselőt is küldhet az Unió parlamentjébe az orbáni nacionalizmus és nepotizmus ottani ellensúlyaként, mint a honi parlamentbe. Nem vitatható annak jelentősége sem, hogy az ellenzéken belüliarányok hogyan fognak alakulni a képviselők száma alapján.  A feladat tehát adott: több Európa parlamenti képviselőt a demokratikus ellenzéknek! Nem lesz könnyű a migrációs ellenszélben, de nincs más választásunk. 

Amit a Patyomkin díszletek eltakarnak

Ne beszéljünk Fidesz magyarul! Mondjuk a magunkét! Ne vitatkozzunk; – érveljünk a magunké mellett!  

  1. Van javaslat a valódi demokratikus választási rendszerre, mi több közös azellenzéki pártokkal! 
  2. Van javaslat a szolidáris és mindenkinek elérhető egészségügyi szervezési és finanszírozási rendszerre, mi több közös az ellenzéki pártokkal!
  3. Van javaslat a XXI. századi oktatási rendszerre, mi több közös az ellenzéki pártokkalés a civiloktatási mozgalmakkal! 
  4. A teljes demokratikus ellenzék és a civil mozgalmak is akarjákaz európai ügyészséget! 
  5. A teljes demokratikus ellenzék és a szakmai-civil mozgalmak is akarják azeuró bevezetését! 
  6. A teljes demokratikus ellenzék kívánja a szorosabb európai együttműködést!
  7. A magyar lakosság többsége Európa párti!
  8. A lakosság zöme szenved a kivándorlás okán szétszakadt családok miatt.
  9. A magyar lakosság többsége nyugalmat, biztonságot, békés egymás mellett élést akar, elege van a hergelésből!
  10. A magyar lakosság többségének barátokra van szüksége, nem ellenségekre!
  11. A magyar demokratikus többség széleskörű együttműködést akar a demokratikus ellenzéki pártok és civilek között!
  12. A magyar lakosság többségét egyáltalán nem érdekli a gendervita, a civil szervezetek állandó démonizálása, de érdekli a saját jövedelmi helyzete, egészsége és munkahelyi biztonsága. 
  13. A lakosság többsége pontosan tudja, hogy ez a rendszer korrupt, csaknem tudja mit tehetne ellene, ezért alkalmazkodik! 

13 + 1. A magyar lakosság csak azért ellenzi a migrációt és fél a migránsoktól, mert nem ismeri az azzal kapcsolatos valós információkat!  

Ha ez mind igaz – márpedig az – akkor miért nem erről beszélünk állandóan, miért mindig arról, amit a Fidesz tematizál, ráadásul azokkal a kifejezésekkel és szavakkal, amiket ők sugallnak? (természetesen a pontok felülvizsgálhatók, konszenzussal rögzíthetők, de a telitalálatos Totónál több nem kéne.) 

Szervezzük meg – nem csupán a nyilvánosságnak szóló bejelentés szintjén, de valódi meghívással – a Demokrácia Hídját, amin az emberek – Parlamenten kívüliek – javaslatai, véleményei a demokratikus ellenzéki képviselők révén. Legyen meg a meghívottak listája: pártok, szakszervezetek, civilek; a hely, az idő és a kezdeti napirend is, egyben deklaráljuk, hogy mindenki egyenlő jogokkal vesz részt és bármikor csatlakozhat. Amelyik párt, vagy mozgalom képes lesz erre, az lesz a demokratikus ellenzék vezető ereje. Ha ezt meg tudjuk tenni, arról a média sem tud nem beszélni. 

Szövetségi politika

Jelentős erők küzdenek azért, hogy ki, melyik párt lehet az ellenzék vezető ereje, vagy azért, hogy mindegyiket félre lökve jöjjön létre egy új (sic!?) mozgalom/párt, mondjuk egy Demokrata Párt.  Itt és most éppen az európai középbal/balközép, és jobbközép polgári értékek erőteljes felmutatása szükséges: szabadság, egyenlőség, szolidaritás. Új felvilágosodás a terjedő ellenreformációval szemben. Szerezzük vissza Magyarországot, legyen újra a haladás honaAzt kell keresnünk, ami összeköti az összes demokratikus ellenzéki erőt, legyen az párt, szakszervezet vagy civil mozgalom, az Orbán ellenességen kívül. (Lásd az előző rész 10 pontja) 

Ha van (1) közös mondandó, könnyebb lesz megtalálni az (2) együttműködés formáit és azokat a közösen elfogadható (3) személyeket is akik képesek is megjeleníteni. Ebben a sorrendben! 

A közös mondandó kialakításához párbeszéd kell és nem a jelenlegi kiszorítósdi folytatása. A párbeszédhez pedig nyitottság, nem pedig egymás címkézése, hogy ki XXI. Századi és ki nem, miközben ennek tartalmi és program értelemben semmi alapja, csupán az egyéni ellenszenvek leplezését szolgálja. (Jé, egy újabb Patyomkin díszlet!)  

Az együttműködés formái sokszínűek lehetnek, az egységes és új és új szereplőkkel felálló Demokrata Pártnak semmi jele. Nincs ma olyan Politikai szereplő a nyilvánosság előtt, akiről ez hitelesen elhihető lenne, nincs meg az a társadalmi minimum, amire ez hitelesen épülhetne, nincs meg az a társadalmi bázis, ami támogatná. Csak a vágyak birodalmában létezik. A kérdés inkább úgy tehető fel: a meglévő alkotóelemekből milyen új étel főzhető, vagy főzhető-e egyáltalán új fűszerek és alkotórészek nélkül? Nem utolsó sorban ki lesz a főszakács, aki megalkotja? 

Tippeket hozzászólás formájában várunk! 

 

 

 

MP: NYULAK

 

A „nyulak” ebben a kis írásban nem a hosszú fülű, selymes szőrű állatkák akik gyermekkorunk kedvencei, hanem azok a közepes és kis tehetségű futók aki a tételes szabályokat tán nem megsértve, de a „fair playt” nem ismerve „húzzák” fel a bajnoki címre vagy rekordra törő munkaadójukat.

2013 májusában az Index arról ír, hogy még korábban az országgyűlésben: a jobbikos Novák Előd vitatta a magyar és a finnugor népek rokoni kapcsolatát, Z. Kárpát Dániel pedig arról értekezett, hogy a finnugor elmélet „sötét íróasztalok mellett” született. sic!

A közvélemény később megnyugodhatott, hiszen Jyrki Katainennel a finn kormányfővel tartott sajtótájékoztatón, mintegy erre is válaszolva Orbán Viktor miniszterelnök szerint „a magyar és a finn nyelv rokonsága történelmi tény, nem pedig véleménykérdés”.

Vagyis a nyulak megtették a magukét a „főnöknek” megteremtették a helyzetet, hogy emlékezeteset üzenhessen.

Nem hiszem, hogy a magyar közéletben mély nyomokat hagyott volna ez az incidens, mígnem ez év április 9.-én  a Magyar Idők „Történelmünk rehabilitációja elkerülhetetlen” címmel ismét egy hasonló vitát nyit.

A szokott „alapossággal és tudományos hozzáértéssel” írott cikk nemcsak a finn-ugor származás problematikáját fejtegeti hanem egy másik talán, mára aktuálisabb problémát is felvet, amikor többek között így ír:

„Ma ott tartunk, hogy történelmünk fontos alapkérdéseiben éles vita és szembenállás van a tudományos csúcsszervezet, az MTA és a magyar társadalom témára érzékeny széles tömege között.”

Az ELTE finnugor tanszékének egyetemi oktatói Facebook oldalukon válaszolják meg állitásról állitásra – nagyon közérthetően és szellemesen a cikk “állitásait”, mint ezt is:

„Örülünk, ha sokakat érdekel a magyar nyelv, de a széles tömegek nem szakemberek. A tudományban nem az az igaz, ami a legtöbb embernek tetszik.”   

Csak szeptemberre derült ki a közvélemény számára , hogy a „nyulak iramdiktálása” milyen újabb rekordot célzott meg? Cholpon-Atában (Kirgízia) az MTI szerint a miniszterelnök elmondja azt az azóta az internetet bejárt mondatát:

„Mi Magyarországon élünk, magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, ez egy egyedülálló és különös nyelv, amely a türk nyelvekkel áll rokonságban”.

A kérdés csak az, hogy kinek szól az üzenet?

A keleti barátoknak, hogy vannak az EU-ban szimpatizáns támogatójuk?

Az EU-nak, hogy vannak Orbánnak barátai keleten?

Mészároséknak, hogy az EXIM bank ismét megnyit egy csapot?

Esetleg, nem véletlen az Akadémia költségvetési vitája közben az az üzenet, hogy a „főnök” miként gondolkozik a tudomány , a tudósok világának tiszteletéről , az MTA jövőjéről?

Lehet, hogy nyulak ismét megprobálták „felvezetni” a főnök erősnek szánt mondását?

Most nem sikerült!

Nem volt nyertes ez a mondás, mert dr. Kiss Jenő nyelvésznek, a „Magyar Idők” vitában elhangzott mondatai megadják a probléma mindkét aspektusára a választ:

„ A tudomány kérlelhetetlen igazságkeresés. Nem lehet a vallás szolgálóleánya, sem a politika prostituáltja.”

Sportos hasonlattal , nálam ez nyert!

Barátsággal:mp

P.S.: Új platformokon is hozzá lehet szólni…vagy megosztani?

MP: LECSÓ – EGÉSZEN MÁSKÉPP

 

Lassan vége  a nyárnak…. itt az első őszies hétvége. 

Férfi társaim rugaszkodjunk neki mégegyszer – a sok okosság után – annak, amit mindnyájan imádunk és szinte megunhatatlan, a Lecsó! A nagy kérdés, csak az, hogy csinálják a Közel-Keleten? Persze annyiban ugyanúgy mint nálunk, hogy minden család esküszik a maga receptjére. Saját ízlésünkre kell a fűszerezést és a csípősséget is beállítani…. Egyszer probáld ki a recept alapján aztán igazítsd magatokhoz!

Hozzávalók / 4 személy

2 evőkanál olaj,  2-3 gerezd fokhagyma,  1 csapott tk. római kömény,  1 db kis chili,  1 db. vörös hagyma,  1 db. kaliforniai paprika,  1 db. kis padlizsán (vagy fél),  1db. paradicsom,  a db. hámozott, darabolt paradicsom konzerv ( vagy 4-5 db. friss), ízlés szerint só, őrölt bors, őrölt fűszer kömény, őrölt koriander,  a kis csokor friss petrezselyem, 8-10dkg. kecskesajt vagy feta sajt,  (esetleg debreceni!)

Elkészítés:

  1. Először a zöldségeket tisztítjuk, majd készítjük elő: a vöröshagymát félbe és karikára vágjuk, a fokhagymát apróra vágjuk, a paprikát félbe, majd keresztbe, csíkokba vágjuk, a padlizsánt negyedbe és szeletekbe, a paradicsomot kicsi kockákba vágjuk (aki nem szereti a héját, tegye forró, majd jeges hideg vízbe és húzza le róla), a kimagozott chilit aprítsuk fel.
  2. Egy nagy, nehéz serpenyőben hevítsünk olívaolajat, dobjuk rá a fokhagymát, a chilit, a köményport és egy kevés borsot.
  3. Ha már isteni illatok szállnak fel a serpenyőből, akkor jöhet a hagyma, pár perccel után a kaliforniai paprika, majd újabb két perc után a padlizsán és a friss paradicsomból vágott darabok. Magas lángon dolgozzunk, folyamatosan keverjük, ha kicsit odakap az sem baj, kellemes ízt kölcsönöz neki.
  4. Most jöhet a darabolt konzerves paradicsom és a további ízesítés, só, bors, paprika és minden ízlés szerinti fűszer. Addig süssük a hozzávalókat, hogy a paradicsom leve kissé besűrűsödjön, de a zöldségek még maradjanak ropogósak.
  5. Ha elkészült az étel, készítsünk négy mélyedést a tetején, és óvatosan törjük bele a tojásokat. Rögtön forgassuk át a szélüket, hogy bezáródjanak, mint egy buggyantott tojás. Fedjük le az edényt, húzzuk le a tűzről, és hagyjuk így pár percig.
  6. Tálaláskor szórjuk meg morzsolt kecskesajttal (vagy fetával) és frissen vágott petrezselyemmel. Hagyjuk a serpenyőben, így tegyük az asztalra. Kerüljön mellé meleg pita vagy fehér kenyér.
  7. P.S.: Én szoktam már a kezdet kezdetén debrecenit is sütni bele, úgy egészben… az oldalain sűrű, de nem mély metszésekkel…. csak, hogy az ízek ki-be sétálhassanak!

Egy pohár fehér borral mennyei!

Ha ízlett írd meg … és meg is oszthatod!

Jó étvágyat, barátsággal: mp

 

 

 

MP: UTÓREZGÉS – 2018. AUGUSZTUS 20.

Néhány nap kell, hogy a jelentős dolgok leülepedjenek és amennyire lehet érzelem mentessé váljanak.

Az Államalapítás ünnepéről sokáig úgy véltem, hogy erről, a lényeget tekintve, az egész nemzet  valóban egyformán gondolkodik.

Ismét tévedtem, mikor megláttam az ország legfontosabb és nagyon sok szimbolikával bíró közintézményének épületén, a Parlamenten, azokat a történelembe nem illeszthető „keresztes díszlet – zászlokat”!

Mert ez a díszlet hamis és művi! Mert ez a díszlet a 1930.-as évek hangulatát hozza vissza ami méltatlan a magyar nemzetet, kultúrát megtartó Államalapítás megünnepléséhez!

Géza fejedelem és I. István egymás nélkül nem is igazán érthető meg. Az apa volt a „politikusabb” , a stratéga, míg István a megkezdett munka precíz befejezője, a magyar egyház megalapítója és így az államiság alapjainak is megteremtője. A két méltóság felfogásának hasonlóságai és akár különbségei nem üzennek a ma emberének, politikusainak a vízióról, szövetségről, kompromisszumról és tennivalókról sokkal aktuálisabbat mint a díszlet-zászlók?

I.Istvánt két fennmaradt tőrvénykönyve révén műveltnek, céltudatos, keménykezű uralkodónak ismerhetjük meg aki elég jól ismeri a Szentírást, és benne a szeretetről, könyörületről szóló elvárásokat is, hiszen így figyelmezteti Imre herceget az Intelmek X. fejezetében:„ Ennek okából hát, szerelmetes fiam… kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva…  légy kegyes… még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz”

Mert, hogy  István király felismerte a Szentírásban azokat a gondolatokat amelyek nemcsak királlyá, de bölcs államférfivé is tették. Ezek között nem nehéz megtalálni azt is, amely elősegíthette intelmét a külföldiekről.

„„A veletek lakó idegen olyan legyen számotokra, mint a közületek való, és szeresd úgy, mint saját magadat, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptom földjén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek” (Lev 19,34)

Ha ismerős ez utóbbi idézet az nem a véletlen műve, hiszen ez év elején többször is idézve lett, mivel ez a mottója Ferenc pápa  üzenetének mely a migráció problémáival foglalkozik. Hiteles válasz, több elődjének gondolataira is támaszkodva, a kor valódi kihívására, nem megkerülve a problémát és nem díszlet mögé bújva – szerintem.

És a kör bezárult…  régi, ódonnak hitt, évezredes üzenetekről derül ki, hogy máig érvényesek, mert Emberről szólnak Embernek … egyenesen és érthetően!

Általában a díszlet fő funkciója az illúzió megteremtése, a valóság elleplezésével.

A díszlet – zászlok azonban nem fedik el ha István király immár évezrede érvényes, erkölcsileg ma is helyes intelmeit semmibe veszik.

A díszlet – zászlok azonban nem teszik elfogadhatóvá ha az éheztetést „nem megfelelő ellátásnak” nevezik.

A díszlet – zászlok azonban nem teszik meg nem történtté, hogy 2018. augusztus 20.-án „A veletek lakó idegen” aki rászorult, nem kaphatott élelmiszer adományt.

A díszlet – zászlok azonban nem adnak felmentést ha az útmenti szemetelést mantrázzák a valódi gondok és problémák rovására.

A díszlet – zászlok azonban nem fogják elfedni a nacionalista hangulatkeltést, ha a mártír halált választó Miniszterelnököt megtagadva, szobrát elvitetve, a trianoni sebeket újra és újra feltépő emlékművet állítanak a Parlamenthez közel.

A díszlet – zászlok azonban azt sem fedik el, hogy ezt a szégyent nem az ezzel foglalkozok tárták elénk, hanem a szerényen rendíthetetlen lelki pásztor.

Barátsággal: mp

mp@kerekasztal-mp.hu

 

 

MP: ELŐSZÓ HELYETT…

Egy újabb blog indul…

Nem nagy esemény, hiszen naponta több tucat, ha nem több száz indul csak itt kis hazánkban.

Mégis szeretném megosztani Veletek, hogy miért is vágok bele?

Vagy huszonöt – harminc éve részese lehettem egy „asztal társaságnak” amely éjszakákba nyúlóan vitázott és beszélgetett az akkor formálódó magyar társadalomról, közéletről valahol a Belvárosban. A kandidátus figyelt a vállalkozóra, a bankár érvelt a bölcsésszel szemben, a könyvek avatott szerkesztője vitázott a közgazdásszal. Izzott a levegő… de nem volt harag, nem volt ellenségeskedés, csak iszonyatos kíváncsiság, hogy milyen is lesz az ami ránk vár? Sokkal később jöttem rá, hogy akkor és ott tanítványok találkoztak mestereikkel…. és tanultunk…  egy új közéletet, demokráciát, vita kultúrát, ismerkedtünk társadalmi ideákkal, és leginkább tanultuk magát a politizálást is. Talán itt kezdett érlelődni az a meggyőződésem, hogy erős és stabil demokrácia nem létezhet az autonómia, az önkormányozás alapos megismerése, „megtanulása” és a központi kormányzástól való függetlenségének biztosítása nélkül.

Közben átsétáltunk a XXI. századba az információs technológia felrobbant. Így jött az ötlet – no meg a barátok noszogatása -, hogy miért is ne ülhetnénk ugyanúgy a „kerekasztalhoz”,  most és itt a világhálón? Miért is ne kereshetnénk egymást, azok, akik, ha nem is gondolkodunk mindig és mindenben egyformán, de képesek vagyunk egymás gondolataira, mondataira odafigyelni? Mindazok akik, velem együtt, ugyanolyan kiváncsiak maradtunk.

  • Mi lesz ebből az országból, amelynek hét régiója közül 4 azaz négy az EU húsz legalacsonyabb egy főre jutó GDP- t termelő térsége között van, évek óta?
  • Mi lesz ebből az országból, amelynek államfője augusztus 20.-án nem István király intelmeire figyel és figyelmeztet, hanem eltűri az 1938 évi díszletre hajazó lobogókat!
  • Mi lesz ebből az országból, ahol már 2010-ben – a gyűlöletkampány előtt – a megkérdezett 1038 fővárosi középiskolás diák 72 százaléka volt elutasító a romákkal szemben?
  • Mi lesz ebből az országból, melynek fő városában, egy Fővároshoz méltatlanul  30-35 százalékkal rosszabb az ott lakók életminősége az egyik kerületben, mint a másikban?
  • Mi lesz ebből az országból, ahol az önkormányzatok, – melyek szerintem a demokrácia fundamentumai lehetnének helyben, – évtizedek óta folyamatosan romló körülmények között kénytelenek működni? Ráadásul már az is kétséges, hogy így megcsonkitva is meddig létezhetnek?
  • Mi lesz ebből az országból, ahol “felzárkoztatásnak” nevezik a nettó szegregációt? Ugyanakkor a politikai programokban sem látni a központi költségvetési fedezet lehetséges forrásait a tényleges személyi, helyi vagy regionális felzárkozatásoknak.

Folytathatnám a sort… de leegyszerűsítem: milyen országban élnek majd a gyerekeink, unokáink? Minden megváltoztathatalan? Csak várjuk a mai Magyarország új “Messiását”?

Nem tudom a válaszokat.

Bizonytalan vagyok.

Ezért hívlak meg Benneteket ehhez a “kerekasztalhoz” … nézzetek be néha , helyezzétek magatokat kényelembe és érveljetek.

Igen beszélgessünk, legfőképpen ismerjük meg egymás véleményét, érveit! Mert csak ez segíthet a kisebb – nagyobb árkokra először hidat verni, aztán késöbb talán be is temetni…  mert szerintem csak így lehet megtalálni a közös válaszokat! Csak így, alulról is épitkezve!

Barátsággal: mp

mp@kerekasztal-mp.hu

 

MP: AZ EDDIGI MÓDON NEM MEGY…

Egymás után olvashattuk Jámbor András, Kőszeg Ferenc és Molnár György valóban izgalmas reflexióit a józsefvárosi időközi választásokról, a merce.hu bejegyzései között. Hadd folytassam ezt a sort, de csak lazán kapcsolódva ennek az időközi választásnak a tanulságaihoz, és inkább egy lehetséges kiutat (új módot keresve) keresgélve.

Az április 8-i választás és a józsefvárosi kudarc után Miskolc, Veszprém, Sopron vagy Szerencs időközi eredményei – vagy inkább súlyos vereségei – azt mutatják, hogy a politikai tér demokratikus oldalának eddigi stratégiái sorra megbuktak. Egyre több, számomra mértékadó elemzés és vélemény szerint az egyeztetésnek, együttműködésnek szinte minden formációját kipróbálták a pártok, de az apátiát nem sikerült áttörniük. Ugyanakkor egyre közelednek az újabb fontos megméretések, mint az EU-parlamenti és a helyi önkormányzati választások, de nem formálódik egy új alternatíva, viszont a NER pártjainak népszerűsége töretlen.

Az az állításom, hogy az eddigi együttműködéseknek már az elvi alapjuk is téves volt. A pártok közötti pusztán formális együttműködés – csak a jelöltekre és pozíciókra szorítkozva – roppant kevésnek bizonyult, amit önmagában is bizonyít az eredménytelenség.  Hiányoztak a gondokra, problémákra adandó és közösen vállalható válaszoknak akár csak kísérletei is, nem beszélve egy koherens jövőkép megjelenítéséről. Vagyis az országgyűlési választásokon sem és azóta sem voltak képesek a demokratikus ellenzéki pártok kormányzóképességet felmutatni – ami akkor is igaz, ha egyes jelöltjeikkel szemben ez az általánosító megállapítás méltatlan.  Emiatt alakulhatott ki mára a jelenlegi igen súlyos hitelességi deficit a baloldali vagy baloldali értékeket is valló, demokratikus pártok megítélésében. Európában vagy a világban a különböző eszmerendszerekés/vagy reprezentánsai helytelen, nem teljesen kielégítő válaszai korunk kihívásaira, a nemzetközi erőtér változása erre a bizalmi válságra természetesen hatással vannak, de annak semmiképpen sem okozói.

A belpolitikai térnek a választópolgárok és a pártok – mint meghatározó szereplők – mellett fontos és egyenrangú szereplői az értelmiségiek és a civilek is. A lényeg tudniillik épp abban áll, hogy a választópolgár érdeklődését tartósan felkelteni, számára valós és hihető válaszokat adni, támogatását elnyerni – szerintem – csak mindhárom „szereplőnek” az érdemi, szoros és tartós együttműködésével lehet.

A választópolgároknak ma is van érdemi érdeklődésük, melynek irányultságát  jól reprezentálja a Policy Solutions intézet és a Friedrich Ebert Stiftung (FES) magyarországi irodája által készített, a „Szociáldemokrata értékek Magyarországon” című felmérése. Eszerint a társadalomban sokkal szélesebb tere lehetne a baloldali politizálásnak Magyarországon, ha a pártok képesek lennének hitelesen magukhoz kötni egy-egy szociáldemokrata értéket, megoldást.” Ez a tanulmány egy dolgot egész biztosan bizonyít: hogy ma van igény az értékelvű, jelenleginél hihetőbb és intellektuálisabb politizálásra.

A demokratikus pártoknak be kell látniuk, hogy a csökkenő értelmiségi holdudvaruk és a civil szervezetekkel való hiányos kapcsolataik miatt sem tudtak igényes és koherens víziókkal „szorítóba” lépni, bizonyos „értékeket, megoldásokat magukhoz kötni”.  A problémáknak sokszor pontatlan ismerete és ezért helytelen értékelése, a programoknak vegyes színvonalú szakmai megalapozása nem tették igazán vonzóvá az üzeneteiket, a valódi problémákra adott válaszaikat. Ez a hiány és a megmondó/nagyot mondó versenyben való részvétel tette sokszor a populárisnak (könnyen érthetőnek) szánt mondatokat populistává.

A nehezen megszületett választási megállapodások és a szavazások között megmaradt rövid idő miatt még ott sem sikerült a mondanivaló kellő és kívánatos megismertetése a célközösségekkel, ahol egyébként megvolt a tehetség és az igény. A hitelesség folyamatos csorbulása további stagnálást, bázisvesztést hozott, a megfelelő tartalom nélküli időközi választásokra szóló technikai együttműködések tulajdonképpen ezért inkább voltak – eddig – a felelősségtől való menekülések, mint egy új helyi, térségi, no pláne országos NER ellenes alternatíva felmutatásának lehetőségei.

Ma nem látni azt a közéleti szervezetet, politikai csoportosulást, amelyik képes lehetne egymaga integrálni az ellenzéki politizálásban részt venni kívánókat. Tudniillik ezek az emberek, közösségek miközben az alapvető célban egyetértenek, értékrendjükben, múltjukban, kultúrájukban stb. mégiscsak egymástól eltérő, nem ritkán egymással is vitázó rétegek, csoportok. Pedig fontos lenne, hogy a „kórus egységesen és harmonikusan szóljon” mert az üzenetei csak így lennének meggyőzőek és széles körben mozgósítóak. A politikai pártok vezetései ugyanakkor még azt sem ismerték fel, hogy az eddigi módon már nem lehet még részsikereket sem elérni. Pedig az eddigi út folytatásának az eredménye, a NER-el szemben állók választói bázisának további erodálodása lesz.

A kitörés lehetőségét csak olyan politikai tömb teremtheti meg, ahol az együttműködésben a politikai pártok mellett egyenrangúként kapnak helyet a civilek és az értelmiségiek is. Ennek érdekében a pártoknak kell kezdeményezni olyan ágazati „kerekasztalokat”, ahol tartós és valódi érdeklődéssel fordulnak a civilek „terepen” szerzett tapasztalatai és ismeretei felé. Ahol fontos a szakmai értelmiség véleményét figyelembe venni, azt megfontolják, és hasznosítják vízióik kialakításában. Ez a közös munkálkodás azért lenne elemi érdeke a pártoknak, mert csak a civil és értelmiségi „transzmissziók” segítségével van reális lehetőségük az új elképzeléseiket, programjaikat valóban széles körben megismertetni, hitelességüket visszanyerni.

Tehát új alapokra kell helyezni ezeket a kapcsolatokat, ahol nem vitás, hogy a pártok a „főszereplők” – mint a formális politizálás legitim letéteményesei -, de a többi résztvevő is találja meg a helyét, feladatát, és érezhesse magát a nagy átalakítás részesének. A presztízssérelmeket, érdekeket félretéve dolgozzanak ki valódi válaszokat az országos és lokális problémákra.

Ahol a bővülő együttműködésben részletezettebb és intellektuálisan erősebb jövőképet képesek együtt felrajzolni, mint azt, hogy „mi majd jobban csináljuk”. Ahol lesznek differenciált válaszok az eltérő adottságú kisebb – nagyobb térségek eltérő gondjaira és igényeire, ezen keresztül az egyének is kapnak érdemi válaszokat. Ahol nem az egyes jelöltek adottságaihoz igazodnak a válaszok, hanem a helyes, reális válaszokhoz, tennivalókhoz keresik a megfelelő jelöltet. Ahol a pártok ehhez a hatalmas feladathoz nemcsak a nevüket adják, hanem partnerként részt is vesznek benne. Ahol a választási együttműködési keretekről szóló vitákat felválthatják a választási programok összehangolásáról szóló viták. Ahol viták és kompromisszumok árán megszülethetnek a szakmailag megalapozott, világos értéküzenetekkel bíró és politikailag reális, közösen vállalható programrészek. Így létrejöhet az a politikai tömb, melyben egyszerre van jelen a közös és a különbözőség, és amely hozzásegíthet az elvesztett hitelesség visszanyeréséhez.

Ezzel szemben az utóbbi napokban is azt lehetett hallani demokratikus pártok vezetőitől, hogy egyelőre nem ismerik az önkormányzati választások esetleges szabályváltozásait, így nem marad idő a kampány kidolgozására, a megfelelő jelölt megtalálására. (sic!) Ám ha csak néhány órájuk lesz, akkor is megegyeznek! (sic!) Dolgozunk az új módszerek megtalálásán! (sic!) stb. stb.

Az önkormányzatok önállósága megtépázva, vagyonuk és forrásaik megdézsmálva, egyes térségek leszakadása robbanásveszélyes, növekszik a mélyszegénység, mindennapos a szegregáció, a hatékonyság alacsony szintje gátolja a kívánatos bérfejlesztéseket, a kistelepülések infrastruktúrája egyre rosszabb, az állandó házi orvosok százai hiányoznak, Budapesten – ahol az átlagos életminőség jobb az országos átlagnál – az egyes kerületek közötti különbség ugyanakkor nagyobb, mint az ország keleti és nyugati fele között, dúl a korrupció, büntetendő lett hajléktalanság, egyes térségekben a tömeg/közösségi közlekedés a munkavállalás gátja stb.stb.

Mutatóban ennyi is elég azokból az önkormányzatokat is súlyosan érintő gondokból, amelyekre válaszul a jelölteknek hiteles választ és reményt kellene adni a választások előtt. Nem a kampányban, hanem már sokkal hamarabb. Az utolsó néhány hét vagy hónap kevés a jelöltek közös és reális válaszainak kidolgozásához, valamint a hitelesség visszanyeréséhez. Pedig csak ez vagy ehhez hasonló út lehet az alapja a jövendő sikernek, „mert az intellektuális aprómunka nem spórolható meg!” (G. György.)

Most, a jelen helyzetben a demokratikus pártok elitjeinek súlyos kérdésekben, súlyos döntéseket kell meghozniuk:

  • Jelentéktelenedés vagy kompromisszum készség és nyitottság?
  • Pártérdek vagy együttműködés egymással, a társadalom sokszínű szervezeteivel?
  • Személyi kérdések és pozícióviták vagy értékalapú „kórus”, amely képes együtt, harmonikusan megszólalni?
  • Részmegoldások és populáris mellébeszélések vagy intellektuális aprómunka és szakmai válaszok?

Európában nem kevés megegyezést ismerünk, a spanyol Moncloá paktumtól, a belga vallon-flamand szakítást megakadályozó egyezségeken át, az ír konfliktust lezáró megállapodásig, ahol különböző társadalmi erők egy mindent felülíró cél érdekében – a demokráciáért, egységük megőrzéséért és fejlődésükért – képesek voltak korábbi álláspontjaikon felülemelkedni, céljaikat korrigálni.

Ezzel a hosszúra sikerült elmélkedéssel valójában csak egyetlen egy kérdést akartam feltenni:  Itthon meglesz a szükséges bölcsesség?

Barátsággal: mp

mp@kerekasztal-mp.hu

 

Megjelent: merce.hu 2018-08-10
https://merce.hu/2018/08/10/moskovits-peter-az-eddigi-modon-nem-megy/