by Egy majdnem húsz éve tartó trend fordult meg azzal, hogy az Egyesült Királyságból immáron többen vándorolnak ki, mint ahányan bevándorolnak. Sok Kelet-Közép-Európából érkezett, hosszabb-rövidebb ideig Angliában vendégmunkásként dolgozó vagy ott élő tér vissza hazájába, valamint a brexitcsapda is bezárul.
A máig ható döntés
Amikor Tony Blair volt munkáspárti miniszterelnök úgy döntött 2004-ben, a kelet-közép-európai országok nagy részének európai uniós csatlakozásakor, hogy – szemben Németországgal vagy Ausztriával – nem kér haladékot, a brit munkaerőpiac megnyitására a jövevények előtt, nem gondolta, mekkora hatása lesz ennek a lépésének. Olyan áradat előtt tette szabaddá az utat, amelynek eredményeként egyes becslések szerint a bevándorlás csúcsán ötmillió kelet-európai árasztotta el a 66 milliós lakosú szigetországot – kezdi a be- és kivándorlásról szóló cikkét a Financial Times.
Blair az üzleti lap megkeresésére most azzal magyarázta akkori döntését, hogy a gazdaság lendületben volt, ezért szükség volt a frissen érkező munkáskezekre és fejekre. Nigel Farage, a brit függetlenségi párt korábbi elnöke, aki akkor a parlamentben a nyitás ellen szavazott, azt mondta, hogy az elmúlt években nem született olyan politikai döntés az Egyesült Királyságban, amelynek nagyobb hatása lett volna, mint ennek. Ezzel arra céloz, hogy a 2016-os függetlenségi népszavazás kulcskérdése volt a bevándorlás ügye, az uniós kilépésre szavazók legfőbb érve az volt, hogy az országuk enélkül nem tudja ellenőrzés alá vonni a felpörgött uniós bevándorlást, amely a munkaerő szabad áramlásának szabályán alapult.
Elszámolták magukat
Blair utólag elismeri, hogy kormánya alaposan alábecsülte, mennyien érkezhetnek elsősorban Lengyelországból és a többi frissen az EU-hoz csatlakozott országból. Az unión belüli szabad utazást kihasználva sokan azért jöttek, hogy a feketegazdaságban dolgozzanak. A volt miniszterelnök bírálói szerint azért nyitotta meg az ország kapuit, hogy olcsó munkaerőt importáljon, ami felpörgeti a gazdaságot javítva a Munkáspárt újabb választási sikerének esélyeit. Erre az a válasza, hogy sok jól képzett ember is érkezett, illetve ma már látja, hogy korlátozni kellett volna a vendégmunkások hozzáférését a brit szociális juttatásokhoz, például hosszabb idejű munkavégzéshez kellett volna kötni ezt.
Különös ellentmondása a nyitást követő fejleményeknek, hogy a nagyvárosok, amelyekbe a legtöbb kelet-európai érkezett, az EU-ban maradásra szavaztak 2016-ban. Itt inkább azt érezték a középosztálybeli családok, hogy olcsó, de hozzáértő munkaerőt kaptak például a lakásfelújításokhoz. Vidéken azonban az érkezők megterhelték az egészségügyi és oktatási rendszer kapacitásait, miközben a kisebb lakossághoz képest feltűnő volt az elkülönülő közösségek relatíve nagy létszáma.
Fordulat
Közel két évtizeddel később, most megfordulni látszik a bevándorlási trend. A brexitről döntő 2016-os népszavazás sok olyan érkezőre sokkhatással volt, akik már otthonuknak érezték a szigetországot. Erre rátett még egy lapáttal a koronavírus-járvány, ami sokuk munkahelyét – főként a vendéglátásban – megszüntette. Az elmúlt évben több tízezren tértek vissza hazájukba. Óriási a kivándorlás – mondja Madeleine Sumption, az Oxfordi Egyetem Migration Observatory intézetének igazgatója. A távozók közül sokan visszatérnek majd, ha lesz hol dolgozniuk, viszont sokan lesznek azok is, akik már nem érkeznek vissza.
A szakértőknek némi gondot okoz, ha pontos előrejelzést akarnak adni a folyamatokról. Abban ugyan egyetértenek, hogy eljött egy történelmi fordulópont, ám a konkrét adatok kuszák. A csúcs 2016-ban volt, amikor egy év alatt 189 ezerrel több európai bevándorló/vendégmunkás érkezett az Egyesült Királyságba, mint ahányan távoztak. A 2020 márciusát megelőző egy évben még mindig 58 ezer volt a nettó bevándorlás, ám ezt követően nehézzé vált az adatgyűjtés, mert a londoni kormány megszüntette a kikötőkben és a repülőtereken az utasok monitorozását, ami korábban a migrációval kapcsolatos információszerzés alapja volt.
Az Economic Statistics Centre of Excellence adja a legmagasabb becslést az ország külföldi származású (EU-s és nem EU-s születésű) lakosságának csökkenésére. E szerint 2019 harmadik negyedéve és 2020 harmadik negyedéve között 1,3 millióval esett a számuk. Ian Gordon, a London School of Economics professzora 235 ezerre teszi a kivándorlók számát, amelyen belül 42 ezer lehetett az uniós polgár.
A nagy kérdés
A kivándorlás felveti a nagy kérdést: ki fogja elvégezni azt a munkát, amit eddig a kelet-európaiak csináltak? Priti Patel, a konzervatív kormány belügyminisztere ne jön zavarba a kérdéstől. Szerinte van helyi munkaerő-tartalék, mégpedig a 16-től 64 éveseknek az az ötöde, aki gazdaságilag inaktív. Igaz ugyan, hogy nagy részük diák, vagy a családtagját ápoló személy, vagy tartós betegségben szenvedő, de még így is maradnak elegen.
A kihívás a vendéglátásban a legnagyobb. Az ágazatot fürkésző Fourth szoftverfejlesztő cég 4000 vendéglátó céget vett szemügyre, és azt találta, hogy több mint kétötödük az EU-ból importált munkavállalókkal tevékenykedik, általában 8,85 fontos (3750 forint) órabért fizetve. (A brit medián átlagos órabér a teljes állású foglalkoztatottak esetén 2020-ban 15,14 font volt.) Az ágazat kétmillió alkalmazottja van kényszerszabadságon a pandémia miatt, és a vállalkozók nem tudják, hogy külföldi alkalmazottaikból, akik hazautaztak, kit látnak majd viszont.
Ki fog dolgozni a vendéglátásban és mezőgazdaságban?
Sok cég szívesen foglalkoztatna helyieket a bevándorlók, vendégmunkások helyett, ám számos szállodás és vendéglős arról számolt be a brit üzleti lapnak, hogy a briteknek nem fűlik a foga azokhoz az alapszintű munkákhoz, amelyeket ők kínálnának nekik. Más iparágakban, ahol sok a külföldi, így az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban ugyanez a helyzet. Az étel- és italfeldolgozásban a munkaerő negyede Kelet-Európából származik – derül ki a Food & Drink Federation adataiból.
És akkor ott van a 70-80 ezer fős szezonális mezőgazdasági munkás, akik szinte mindegyike kelet-európai. Egy kísérleti projekteben, amely elnyerte a gazdák tetszését, ukránokat és fehéroroszokat is bevontak a szezonális munkákba. A betakarítás idejére 30 ezer emberrel számolnak, akik beutazását a brexit utáni bevándorlási szabályok sem nehezítik meg. A szabályalkotók előrelátóan a kivételek közé tették ezeket, mert tudták, hogy vendégmunkások nélkül nem boldogulnának a gazdák.
Rég látott a világ akkora árulást, amekkorát a brexit pápája elkövet
Margaret Thatcher legendás konzervatív brit miniszterelnök, a neoliberális gazdaságpolitika nagyasszonya valószínűleg forogna a sírjában,ha tudná, hogy utóda, Boris Johnson kormánya milyen gazdaságpolitikát hirdetett meg az új állami költségvetésben.
A thatcherizmus halott, éljen az európai kontinentális szociális piacgazdaság! Nagyjából ezzel lehetne jellemezni Boris Johnson brit miniszterelnök, a brexiterek pápájának gazdaságpolitikáját, ami a kormány új költségvetéséből kirajzolódik – véli Philip Stephens, a Financial Times publicistája. Ez valami egészen más, mint amire a brit kilépés után számítani lehetett. Amikor az Egyesült Királyság januárban de facto szakított az EU költségvetési szabályaival, Johson kijelentette, hogy eljött a liberalizáció ideje.
Sokan azt gondolták, hogy a szigetország egy szabadpiaci gazdasággá válik, amely a piaci versenyben megleckézteti a kontinentális Európa agyonszabályozott kapitalizmusát. Bemos egyet a korporatív német, egy másikat meg a dirigista francia gazdaságnak. Egy alacsony adó- és bérkörnyezetet kínáló, lazán szabályozott versenytárs emelkedik fel Európa partjainál. Úgy tűnik, a brit kormányfő nem olvasta az erről szóló cikkeket. A 2016-os brexitreferendum átütő szlogenje, miszerint „Visszavesszük az irányítást!”, nála az jelenti, hogy kormánya kezébe veszi a gazdaság irányítását.
A magyarázat egyszerű: Johnson fenn akarja tartani azt az új szövetséget, amelyet a brexit támogatása Anglia viszonylag jómódú keleti és déli, illetve szegény északi része között összehozott. Ez segítette győzelemre a 2019 végi parlamenti választáson. A mostani konzervatív kormány nem a piaci szabályozást és az állami beavatkozást pártolók között húzza meg a választó vonalat, hanem a kulturális, identitási határvonalat húz a nacionalisták és a kozmopoliták között.
Micsoda különbség!
Margaret Thatcher a kicsi állam, az adócsökkentések és a takarékos költségvetés híve volt, támogatta a piac „kreatív rombolását” azzal a megfontolással, hogy az az iparág, amelynek állami támogatásra van szüksége nem életrevaló. Ennek áldozatául esett a brit acél- és hajógyártógyártás. A prosperitást ebben a felfogásban, az újat teremtő vállalkozói szellemtől várták. Ezzel szemben Johnson munkahelyteremtést, az üzleti vállalkozások támogatását és a gazdasági növekedés állami ösztönzését ígéri kormányának törvénykezési terve szerint. A kontraszt oly hatalmas, hogy az igazi thatcheristák ezt a konzervatív gazdaságpolitikai elárulásának tarthatják.
A londoni kormány nemes egyszerűséggel az ország régiói közti gazdasági szakadék betömését ígéri, a világ vezető nemzetévé akarja tenni a szigetországot az élettudományok terén és még az első önálló brit űrkutatási programra is elkülönít 400 millió fontot. Milliárdokat tervez költeni az infrastruktúrára és az élethosszig tartó tanulás támogatására, továbbá borítékolhatóan jut a skótok „megvesztegetésére”, hogy lemondjanak a függetlenségről.
Meddig tarthat?
A pénzszórás mellett a kormány azt ígéri, hogy megvédi a brit vállalatok szellemi tulajdonait, a „stratégiai” ágazatok és vállalatok, amelyek élenjáró technológiát képviselnek bármikor számíthatnak London támogatására. Thatcher úgy gondolta, hogy az állam a prosperitás akadálya, Johnson a növekedés kulcsát látja benne.
A háttérben azonban nem társadalomfilozófiai vagy szakpolitikai megfontolások vannak – bár a 2008-as járványt követő, tíz éven át tartó megszorító gazdaságpolitika és a koronavírus-járvány okozta pusztítás után indokolt lehet az állam erősebb gazdasági szerepvállalása -, hanem egyszerűen az, hogy a társadalmi rétegek említett koalíciójának fenntartásával megőrizze szavazóbázisát, és ezzel hatalmát.
Kérdés, meddig tarthat ki ez a szövetség. A jómódú konzervatív szavazók nem adták fel a kisebb állam és az alacsonyabb adók támogatását. Az Anglia déli részén élő pénzes tory szavazók nem hajlandóak korlátlanul támogatni az északi részen lakó csóringerek felzárkóztatását. Eközben az állami eladósodás, amely a járvány alatt megindult, az osztogatás miatt tovább nőhet, aminek a végső szaldója az, hogy Johnson nem lesz képes betartani az ígéreteit. Ez azonban olyan híd, amelyen akkor fog végigmenni, ha odaért. És ha lesz híd.
Mesés szabadkereskedelmi megállapodásokat ígértek a brexiterek
Boris Johnson a 2016-os népszavazás idején azt ígérte a briteknek, hogy a függetlenné váló ország „kalóz” kereskedelmi megállapodásokat köthet a világ országaival. Ezzel a brit történelemnek arra az időszakára utalt, amikor a szigetország hajósai vidáman fosztogatták az Amerikából hazatérőben lévő, kincsekkel megrakott spanyol hajókat. Az elmúlt hetekben elérkezett az idő, hogy ezt a víziót teszteljék a valóságban, miután a londoni kormány szabadkereskedelmi megállapodást akar kötni Ausztráliával – írja a Financial Times – amely azonban lényegesen eltér az EU-ban megszokottól.
Pontosabban csak a kormány tagjainak egyik fele, a szabadkereskedelem elvakult hívei támogatják ezt, az óvatosabbak, akiket aggaszt, hogy milyen károkat okozna egy ilyen egyezség a brit farmereknek, ellenzik. További kellemetlenség, hogy a skót és a walesi agrártermelők lennének a leginkább érintettek, így az ügy a brit uniót is érinti. A tét nagy: egy esetleg megkötendő egyezmény lenne az első valóban önálló megállapodás az Egyesült Királyság és egy további ország között, mert bár Japánnal 2020 őszén aláírtak egy szerződést, az valójában csak megismételte az EU és Japán közötti szabadkereskedelmi megállapodás feltételeit.
További velejárója egy esetleges ausztrál-brit egyezménynek, hogy növelné a valószínűségét a dél-amerikai Mercosur szabadkereskedelmi rendszerrel kötendő egyezségnek (ennek tagjai Brazília, Argentína, Paraguay, Uruguay és felfüggesztve Venezuela). Emellett Ausztrália része a csendes-óceáni TPP szabadkereskedelmi rendszernek, amihez szintén közelebb vinné a briteket a vele kötött egyezmény. Kudarc esetén mindez fordítva igaz.
Korlátok nélkül
London gondja az, hogy Canberra a vámok teljes leépítését akarja. Ez utat nyitna az ausztrál agrártermékek, elsősorban marha-, sertés- és bárányhús exportja előtt, ami kiütné a brit farmereket, mivel nem tudnak versenyezni azzal az üzemmérettel, amiben Ausztráliában ezeknek a termékeknek a termelése folyik.
Még súlyosabb gond, hogy az állat-egészségügyi szabályok egészen mások, mint Európában, márpedig a brit fogyasztóknak azt ígérték, hogy a brexit nem jár majd a növényi és állati termékek megszokott minőségének változásával. A brit farmerszövetség ezzel kapcsolatos petícióját egymillióan írták alá. Végül az ausztrál termékeknek át kell utazniuk az egész világon, hogy eljussanak a brit piacokra, ami környezetvédelmi szempontból nem túl bölcs eljárás.
Rossz kompromisszum
Johnson azt a kompromisszumot ajánlja kormánya tagjainak, hogy a kereskedelem fellazítását húzzák el 15 évre, ami időt adna az alkalmazkodáshoz. Ezzel az a gond, hogy az ausztrál egyezség precedenst jelentene egy az USA-val és Brazíliával kötendő hasonló szabadkereskedelmi megállapodásra, ami olyan konkurenciát hozna a brit agrártermelők nyakára, amivel aligha tudnának megbirkózni.
A skót és a walesi agrártermelők és családjaik esetleges elszakadási hajlandóságának növelése mellett az ausztrál import még élesebbé tenné az Észak-Írország és Nagy-Britannia közötti elválasztó vonalat, ugyanis az előbbi az ír-északír határ nyitva tartása érdekében része maradt az egységes európai piacnak beleértve annak szigorú egészségügyi szabályozását is.
A szakértők nem látják azt sem, mi lenne a haszna az Egyesült Királyságnak a viszonosság alapján. Kérdés, hogy a brit szolgáltató szektor és digitális kereskedelem nyerne-e valamit az Ausztráliával között egyezményen. A brit üzleti lap megjegyzi, hogy londoni kormány egyszerre akar hazai pályáján beavatkozó, munkahelyteremtő gazdaságpolitikát folytatni és nemzetközi terepen szabadkereskedelmi egyezményeket kötni, ami próbára fogja tenni a saját maga promóciójában igen jól teljesítő Johnson tehetségét.
(A szerző újságíró)
Az írást a www.napi.hu hírportállal kötött megállapodás alapján közlöm.
Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is: https://www.facebook.com/groups/762663054098897
