2019-11-13

ZÁDORI ZSOLT: Kút mélyén a magyar jogállam

Már év elején megjelent a World Justice Project (WJP) idei jogállamisági indexe, de valahogy a magyar helyzetet lesújtó adatokkal leíró jelentés csak júliusban keltette fel a hazai közvélemény figyelmét. Ebben lehetett némi szerepe a Magyar Helsinki Bizottság Facebook-posztjának, amely „Kút mélyén a magyar jogállam” címmel jelent meg. Most valamivel bővebben írnánk a témáról. A címhez továbbra is ragaszkodunk, azt nem bombasztikusnak szántuk, hanem tényszerűnek.

Merthogy ez a helyzet. 

A hazai politikai uborkaszezonnak épphogy csak az elején tartottunk, így az ellenzék és a kormányerő is képes volt még szokásos patronjai elpufogtatására. Előbbi a jogállam végveszélyéről beszélt, utóbbi hazugsággal és „sorosista” defetizmussal vádolta meg a nemzetközi összehasonlítás végző – egyébként az amerikai ügyvédi kamara elnöke általa alapított – tekintélyes civil szervezetet, a WJP-t. Az ellenzéknek igaza volt, a kormánynak meg nem.

Világos, nem kell minden külföldi kritikát készpénznek venni. Nem könnyű a jogállam működését és helyzetét közvélemény-kutatásokkal és statisztikákkal értékelni. De azért nem is lehetetlen. Az efféle indexek nem mindig pontosak, igen, akad bennük szubjektivitás, és, meglehet, hazánk jogállamiság tekintetében akár megelőzheti még Észak-Macedóniát, Jordániát vagy Granadát is, de a lényegen ez keveset változtat: nagy gondok vannak a magyar jogállammal, ezt már sokan régóta tudjuk. A romlásban vagy inkább rombolásban az egyik legfontosabb tényező, hogy a kormányt egyre kevésbé kötik a törvények. Indokolatlanul nagy a mozgási szabadsága a polgárokkal és az államélet más szereplőivel szemben.

A WJP a fő indexen belül azt is vizsgálta, hogy a törvények és intézmények mennyiben kötelezik a kormányt a szabálykövetésre és a tetteivel való elszámolásra. Ezen a téren, bizton állíthatjuk, katasztrofális a helyzet: 126 országból a 103. helyre rangsorolnak minket. Ebben a tekintetben Niger, Kazahsztán, Moldova és Afganisztán társaságát élvezhetjük. Már ha élveznénk.

És a WJP nem tévedhet nagyot. Honfitársaink napi élménye az, hogy a kormányra és embereire más szabályok vonatkoznak, mint a közemberekre. Mondhatjuk ezt szebben is: „a törvény szövedéke mindig felfeslik valahol”. Bizonyos körökben nincs jogi következménye hibának, gondatlanságnak, károkozásnak és bűncselekménynek, vagy annak, hogy jogerős ítéleteket nem hajtanak végre. Elharapózott az a gyakorlat is, hogy indoklást vagy már választ sem adnak a polgárnak. Napi élményünk, hogy nincs jogegyenlőség. Elios-ügyben nem indul nyomozás, bezzeg, ha a lagziban eltűnik a miniszterelnök gyerekének a mobilja, még 26 tanú (!) DNS-tesztjére is sort kerítenek – szakmai, jogi és pénzügyi korlátok nem számítanak.

Ez többnyire nem azt jelenti, bár olykor jelentheti, hogy a jogszabályok eleve a kormány számára volnának „részrehajlók”, hanem azt, hogy a kormány rendszeresen átlépheti a törvények jelentette korlátokat. Aztán majd utólag „lepapírozzák”. Vagy nem, mert nincs rá szükség. Az állam többi szereplője félrenéz vagy előzékenyen meghajlik a kormány előtt. A pálya is egyre jobban lejt felé.

Az Orbán-kormányt 2011 óta éri meg-megújuló kritika a jogállami intézmények gyengítése miatt. A kormány magyarázkodik, háborog és visszatámad. A tendenciát azonban már nem lehet eltagadni. A WJP kijózanító indexe is ennek a visszajelzése. De sok egyéb visszajelzés is érkezett nyolc év alatt. Csakhogy a kormány olyan műkorcsolyázóként viselkedik, aki a jégen esik-bukik a pontozók előtt, de fel van háborodva a levont tizedeken, merthogy „a kecses kéztartása azért van olyan jó, mint a bajnoknak, tehát csalnak, mindenki csal”. Ilyen szemérmetlen és infantilis viselkedés az is, hogy kínjában Finnország vagy Hollandia orra alá dörgöli, hogy „nektek még Alkotmánybíróságotok sincs, miről beszéltek akkor”. Nevezett országok a 3. és 5. helyen állnak a WJP jogállamisági listáján.

A hazai jogállamról az a legkevesebb, amit bizton állíthatunk, hogy rosszul áll a szénája, egyre rosszabbul.

A jogállami intézmények vezetését a kormánypárt azonnal saját jó embereivel töltötte fel. De biztos, ami biztos, belenyúlt a fékek és ellensúlyokra épülő jogállami szerkezetbe is, megszüntetett intézményeket (adatvédelmi biztos, kisebbségi biztos, zöld ombudsman, szakhatóságok stb.) vagy legyengítette hatásköreiket (pl. általános ombudsman, mindenféle önkormányzatok). Különösen az Alkotmánybíróság megszállása és legyengítése volt fájdalmas, és itt még azt a lehetőséget is elvette az emberektől, hogy közvetlenül fordulhassanak a testülethez.

Az átalakításra pedig midig lehetett jó okot találni. Hol történeti, hol uniós jogharmonizációs, hol hatékonysági indokokra, hol közérdekre, hol nemzetközi példákra hivatkozott a kormány (persze a legtöbbet „a magyar emberektől kapott egyértelmű felhatalmazásra”, azaz a kétharmadra), de a szög állandóan kibújik a zsákból. Merthogy az egyedüli valóságos indoka a változtatásoknak hatalmi természetű, a kormány túlhatalmának biztosítása, sőt a teljhatalom garantálása. Mára a kormány hegemón helyzetben van az államélet többi szereplőjével szemben. Mégis többre vágyik.

A 2018-as választás után azért még maradt néhány intézményi aktor, amelyik többet vagy kevesebbet, de megőrzött valamit autonómiájából. A tudományos élet, az akadémia és kisebb részben az egyetemek ilyenek voltak. Amputálni kellett hát őket. Ott van a sajtó is, legalábbis néhány kormányfüggetlen szereplője, őket „piaci és adminisztratív eszközökkel” lehet megrendszabályozni vagy kicsinálni. És akadnak olyan civil szervezetek is még, amelyek anyagi függetlenségük révén nem szorulnak rá arra, hogy belesimuljanak a „Nemzeti Együttműködés Rendszerébe”. Velük szemben jöttek a bürokratikus korlátok, a megfélemlítés és a gyűlöletpropaganda.

A kormány szemében a legfontosabbak azonban mégiscsak a bíróságok. Az újabb kétharmad lehetőséget kínált neki, hogy azt, ami a korábbi bírósági és igazgatási „reformokkal” nem vagy csak részben sikerült, azaz a bíróságok és az ítélkezés háziasítása, most végre megvalósulhasson. Ebben kulcsszerep hárulna az új közigazgatási bírósági rendszerre, ezek a kormány „házi bíróságai”, „új úriszékei” lehetnének. Egyelőre a kormány elhalasztotta a bevezetésüket, de nem lehetünk nyugodtak, mert velük vagy más módon, de maga alá akarja gyűrni a bíráskodást. A szándék mit sem változott.

Hogy világos legyen, a jogállami intézmények, köztük a bíróságok kivéreztetése, megszállása és domesztikálása nem valamiféle bocsánatos csíny, ami belefér a politikai küzdelembe, hanem az emberek, a polgárok kisemmizése. A rendszerváltás jogállami forradalmának nagy eredménye volt, hogy a polgár intézményes lehetőséget kapott az állammal és szerveivel szembeni vitás ügyeinek tisztességes kivizsgálására és korrekciójára. Most veszik el ezt mindannyiunktól. Ezért került a kút mélyére a magyar jogállamiság.

(A szerző a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa)

Ha van véleményed, érved , itt várunk: https://www.facebook.com/groups/762663054098897/?ref=bookmarks

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

2 thoughts on “ZÁDORI ZSOLT: Kút mélyén a magyar jogállam

  1. Alapos összefoglalása a mindennapi tapasztalatainknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: