2021-04-14

VEREBES ISTVÁN: A holnap színháza, a színház holnapja

(Nemrégen jelent meg a színész – rendező „Hátraarc” című, színházi magánenciklopédiája, melyet pályatársa Gáti Oszkár segítségével jelentetett meg. Számomra különösen izgalmasak a Szerkezet című fejezetben, egy új típusú színházfinanszírozásról kifejtett elképzelései, még akkor is ha ezek esetleg vitákat fognak gerjeszteni.
Megrendelhető a szerző honlapján keresztül:
https://verebesistvan.hu) 

Amikor „a világ dolgairól” szólunk, megemlítjük Donald Trump-ot, Vlagyimir Putyin-t, Kim Dzsong Un-t, és említést teszünk milliárdosokról és nyomorról, és klímaválságról, és fegyverkezésről, és menekültáradatról, és a fake news-ról, és pedofíliáról, és mee too-ról, és… -, és… -, és…-, és?!…

Ámde minek a jegyében szólaljon meg a színház, ha a nemeset, ha a „szebb jövőt” akarja erejével támogatni?

Ha az elhívatott önzetlenség történetét vállalja, esetleg Shaw „SZENT JOHANNÁ” -ja kínálkozik, bár az is inkább a tiszta hit és rendkívüli képesség politikai érdekekért való feláldozásáról szól, sem, mint haszonelvűségének bizonyításáról.

Ha visszanézem Adolf Hitler, Beníto Mussolíni, vagy akár Trump szónoklatait, és még attól is eltekintek, épp miről beszélnek -, de látom gesztusaikat, hanghordozásukat, grimaszaikat, valamint tudomásul veszem, hogy híveikké lettek milliók s milliók -, tehát ha az ilyen legszélsőségesebb viselkedésformák kivívták a tömegek tetszését, akkor a színházrendező, a színész, hogy higgyen a természetes emberi viselkedés, az indokolt impulzusok mértékletes, valósághű ábrázolataiban?

Észleleteim felmérése szerint ma a médiában egységnyi időn belül elhangzó mondatok 80%-a magyarázat. Igazolás valami mellett, valami ellen. Meggyőzés valami vélt érdekében, vagy kármentesítő leleplezése valaminek. A sok beszédtől pedig az égvilágon nem válik sem jobbá, sem rosszabbá -, csak megy az idő, amit a tettek elöl elvesztegetünk. A jelenkor magyarázóinak szövegáradata a hülyének tekintett átlagembernek tálalva és felmerül bennem, hogy ennek a percepciónak szánva a színháznak vajon érdemes-e elkerülni a szájbarágást, a terjengősséget?

Amikor a Gutenberg-galaxis civilizációs, szellemi tőkéjét messzemenően elfojtja a digitalizációs tömegkultúra, amikor már a nyomtatott könyvállomány fizikai megléte is fölöslegessé, lomtalanítások áldozatává válhat -, mert a lapozható, kötve fűzött papír kiszorul a használatból -, milyen értéshez, érzékenységhez rendelhető a lejegyzett drámairodalom elmúlt 500-600 évének jeles termése?

Amikor a tömegek tisztánlátását ködösíti a képernyő, a politika, a szórakoztatás, a fogyasztás, és minden, ami pénzzel megvehető, vagy pénzzé váltható, akkor ehhez már csak a végzet bónusza a mindenféle tudat módosító lehetőség: az ősi alkoholnak génjeink immunrendszerében enyhített károssága, a természetes vagy vegyi alapú drogok. Amikor ilyen nagyarányú a valóságtól való menekülés vágya, hogyan próbáljon hatni a színpadon értékelt élet életszerűsége, hitelessége? Miért akarna azzal bárki szembesülni, amikor mást sem akar, mint kiszökni belőle?

Amikor a távlat mazsoláit már ma is belegyúrják a percérdekek kelt tésztájába, és nyakra-főre felzabáltatják velünk, akkor a „három nővér” poétikus vágya Moszkva iránt milyen közönségnek szorítja össze majd a szívét? Vajon nem tartja-e egy majdani közönség egyszer csak teljesen hülyének Hamletet, mert ahelyett, hogy trónörökösként élvezné az életet, a bűn nyomára akar jutni, és valamiféle elégtételen fáradozik? És ha meg idegesíti őt a nagybátyja meg az anyukája, akkor Polonius, Rosencrantz és Guildenstern kinyírása után, mit téblából, miért nem számol le velük is minél előbb?!

Az ilyesfajta kérdések rendre felvetődnek bennem, amikor reggel elolvasom a nap híreit, és aztán elindulok a színházba próbálni egy darabot. Ugyanis várhatóan a jövő közönségének nagyszüleit képzelem a nézőtér sorai közé, pár héttel előbb, mint hogy beülnének megnézni, mire és hogyan akartunk hatni.

A 80-as években még csak sejtegettük, hogy változni készül minden, azóta a technikai robbanás globális folyamata már elkapta a grabancunkat -, nekünk, színházcsinálóknak is.

Lehet online-színházat csinálni, miért ne?!…

Csak engem nem érdekel, hogy Jancsira és Juliskára otthon, vacsora közben hogyan hat valószínűleg csak kizárólag egy puszta történet -, mert azon kívül mind a 3.dimenzió, mind a színpad és nézőtér kapcsolatában életre kelő 4. dimenzíó hiánya, lábszagú „házi mozivá” alakítja az amúgy egy közös térben megszülető előadás szakralitását.
(A szerző színész, rendező, dramaturg, író, Jászai Mari díjas)

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: