2022-09-27

Vásárhelyi Mária: Volt esély?

Nem volt valódi esély

A választások óta eltelt közel egy hónap alatt számtalan, nagyon különböző fókuszú elemzés, értékelés jelent meg annak okairól, hogy miért juthatott a Fidesz immár negyedik alkalommal kétharmados többséghez a választások eredményeképpen és hogy mik voltak az ellenzék által elkövetett legsúlyosabb hibák, amelyek miatt így alakultak az eredmények.

Meggyőződésem szerint alapvetően nem az ellenzék gyengesége, hibái, hanem az intézményrendszerbe beépített ezernyi igazságtalan, egyenlőtlen, csaló feltétel miatt az ellenzéknek nem volt valódi esélye az április 3-i választás megnyerésére. A mintaadó Horthy-rendszerhez hasonlóan, Orbán-rendszere is úgy van összerakva, hogy az ellenzék soha ne kerülhessen többségbe választások eredményeként. Formálisan működik a parlament, vannak ellenzéki pártok, nyomokban létezik ellenzéki nyilvánosság, és látszólag vannak szabad választások, ám mindezek működési keretei úgy vannak megszabva, hogy garantálják a mai „Egységpárt” stabil többségét. Ha pedig a határok tágulni látszanak, akkor a rendszergazda ránt egyet az istrángon, és tovább szűkíti az ellenzék mozgásterét. Kétharmados többséggel bármikor, bármit megtehetnek. A rendszer által konstruált és kormánypárti kétharmados többséggel elfogadott – azóta egyébként több mint 300 alkalommal módosított – választási törvény, a monopolisztikusan uralt médiapiac, a kormánypártok számára korlátlanul rendelkezésre álló anyagi erőforrások, a kizárólag kormánypárti delegáltakból álló Alkotmánybíróság, az uralkodó pártok kétharmados többsége a  Nemzeti Választási Bizottságban és az összes többi közjogi intézmény totális kormánypárti megszállása garancia arra, hogy ameddig ez a rendszer fennáll, addig a kormányt ne lehessen leváltani.

Az ukrajnai háborúról szóló hazugságkampány

A vereség ténye tehát nem ért meglepetésként, a mértéke azonban számomra is letaglózó volt. Nem kétséges, hogy a Fidesz elsöprő győzelmében az ukrajnai háborúra épülő hazug, háborús-félelemkeltő kormánypárti kampánynak nagyon fontos szerepe volt, maguk a párt elemzői is úgy gondolják, hogy legalább 10 százalék (!) plusz szavazatot hozott számukra a háborús propaganda. Ezt igazolja az a kutatás (1) is, amely szerint még az ellenzéki szavazók 30 százaléka is elhitte az orbitális hazugságot, mely szerint az ellenzék háborút akar, és magyar katonákat küldene Ukrajnába. A bizonytalanok körében pedig közel kétharmad volt azok aránya, akik hitelt adtak a Fidesz által nagyipari módszerekkel terjesztett fake-news áradatnak. Abban széleskörű szakmai konszenzus uralkodott, hogy a választás végeredményét a bizonytalan szavazók fogják eldönteni, akik körében az összes korábbi kutatás eredményei szerint, az ellenzéknek nagyobb tartalékai voltak, mint a kormánypártoknak.

Mindemellett a háború kitörése előtt készült közvéleménykutatások – az összes intézetnél – döntetlent, vagy néhány százalékos Fidesz előnyt jeleztek. Ám ha beleképzeljük magunkat annak az állampolgárnak a helyébe, aki naponta 5-10 percet fordít politikai tájékozódásra, és ebben a néhány percben folyamatosan azt hallja, hogyha az ellenzék kerül hatalomra, akkor másnap elzárják a gázcsapokat és a férfiakat elviszik a frontra, ráadásul a választás napján még be is csenget hozzá egy kedves, jól fésült, jól értesült fiatalember és személyesen is megerősíti, hogy Márki-Zay háborút akar, az utcára kilépve pedig szembetalálja magát az óriásplakátokkal, amelyek ugyanezt hirdetik, akkor nem marad sok oka, hogy kételkedjen ebben.

A Medián által, a kampány utolsó napjaiban készített kutatás már jelezte az olló szétnyílását, de a változás tényleges mértékét még nem érzékelte. A hidegtől és a háborútól való félelem mindent felülírt, még akkor is, ha a gázcsapok elzárásától rettegők nem elhanyagolható része egyáltalán nem használ gázt. A baloldali szavazótáborból tömegesen távozó lakótelepiek számára pedig, akiknek életében a fűtött lakás az egyetlen biztos pont, még sokkal fenyegetőbb üzenet a gázcsapok elzárása.

A mérhetetlen osztogatás a propaganda kormányzás jellemzője

Kézenfekvő lenne azt mondani, hogy a Fidesz bár autokratikus, de gazdaságilag jó kormányzása vezetett az állampárt elsöprő győzelméhez. Van olyan – Európán kívül ország van – ahol, bár autokratikus módszerekkel, de gazdaságilag nagyon sikeresen kormányoznak, a leggyakrabban Szingapurt emlegetik példaként. Magyarországon azonban nem ez a helyzet. Nálunk éppen, hogy a rossz, a jövőt felélő, felelőtlen, a pillanat megnyeréséért az ország versenyképességének javulását feladó, szociálisan perverz propaganda-kormányzás alapozta meg a kormánypártok választási győzelmét. Az osztogatás már korábban megkezdődött, a szociális transzferek azonban nem a rászorulókat, hanem a középosztály felsőbb rétegeit célozták meg. Az un. családtámogatási rendszer kedvezményezettjei mindvégig – amelyek hatalmas kiadásokkal és a kedvezményezettek jelentős eladósodásával jártak – a középosztálybeli, három vagy több gyerekes fiatal családokat segítették, miközben az alsóosztálybeli szegénységben vagy mélyszegénységben élők támogatása reálértékben folyamatos csökkent. A cél a népességfogyás megállítása volt ezt azonban nem sikerült elérni, 2010 óta folyamatosan fogy a lakosság száma, s bár az élveszületések száma az utóbbi években valamelyest növekedett, összességében ma is jóval kevesebb gyermek születik, mint 2009-ben. Ugyanakkor tény, hogy a választásokon elsősorban a középosztálybeliek vesznek részt, és ezek a támogatások nem csupán a közvetlenül érintettek, hanem a környezetükben élők – szülők, nagyszülők, rokonok – rokonszenvét is erősítik a kormánypártok iránt.

Nyilvánvalóan szavazatvásárlási céllal tették adómentessé a 25 év alatti fiatalok jövedelmét is, mivel a kormánypártok támogatottsága éppen ebben a körben a legalacsonyabb. Hasonló céllal térítették vissza két hónappal a választások előtt a gyermekes szülők előző évi teljes adóbefizetését is, függetlenül az érintett családok anyagi helyzetétől. Az adó visszatérítésnek ez a teljesítménytől és rászorultságtól teljesen független formája nemcsak végtelenül igazságtalan, hanem az adózási morált is jelentősen rombolja. Szavazatvásárlási céllal fizették ki az előzetesen ígért fokozatosság helyett, egy lépésben a tizenharmadik havi nyugdíjat is, amelyet a választások előtt két hónappal kaptak kézbe a nyugdíjasok. És hasonló megfontolásokból kapták meg jutalomként hat hónapos fizetésüket a rendvédelmi dolgozók. Ennek a perverz osztogatásnak az eredményeképpen a valóban rászorulókon kívül csaknem mindenki jelentős állami támogatásban részesült, aminek eredményeképpen a költségvetési hiány és az ország eladósodottságának mértéke az egekbe szökött, aminek nyilvánvalóan az állampolgárok, közülük is elsősorban a legszegényebbek fogják megfizetni az árát. Utóbbi rétegek tagjait nem szavazatvásárlással, hanem feudális függőségi rendszerbe taszítással kívánta maga mellé állítani a kormány. A kistelepülésen élő szegény emberek egzisztenciálisan teljesen ki vannak szolgáltat az önkormányzat vezetőinek, aki viszont a helyi fideszes országgyűlési képviselő és választókerületi elnök hálójában vergődik. Utóbbiakat pedig a kormány ill. a párt illetékesei tartják rövidpórázon. Aki nem hozza a politikailag elvárt eredményt szavazatokban, esetleg kritikus véleményt fogalmaz meg, az repül.

És minderre épül a mindent betakaró kormányzati propagandakampány és az a tény, hogy a Fidesz-KDNP szövetség számára lényegében korlátlan erőforrások állnak rendelkezésre, az államkassza lényegében felső korlát nélküli kifizetőhely a kormánypártok számára.

Őszintén az ellenzék teljesítményéről

Mindez természetesen nem menti fel az ellenzéket a nagyarányú veszteségért viselt felelősség alól, ezért érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen stratégiai és taktikai hibák eredményeként állhatott elő az a helyzet, hogy az összefogás nemhogy a remélt többletszavazatokat nem hozta meg, hanem 2022-ben – az egyre drasztikusabban elszabaduló infláció, az elértéktelenedő forint, a soha nem látott méretű korrupció, a folyamatosan nehezedő életkörülmények ellenére – az összefogás 900 ezerrel kevesebb szavazatot kapott, mint 2018-ban a külön-külön induló ellenzéki pártok.

Hangsúlyozva tehát, hogy meggyőződésem szerint, az adott körülmények között az ellenzék nem nyerhette volna meg a választásokat, és a kialakult eredményt nagymértékben befolyásolták váratlan körülmények, korántsem gondolom azt, hogy egy jobban működő ellenzék nem érhetett volna el jobb eredményt a választásokon.

Súlyos problémának tartom az ellenzék túlzott tagoltságát, elsősorban a mélyebb együttműködést, a közös kommunikációs felületek kialakítását, a közös üzenetek kialakítását és eljuttatását hiányoltam. A kormánypártok kommunikációs monopóliumát értelemszerűen nem lehetett volna megtörni, de éppen emiatt lett volna szükség egy sokkal koncentráltabb, összehangoltabb, célratörőbb kommunikációra, elsősorban a közösségi médiafelületeken. Nem értek egyet azzal a véleménnyel, hogy az ellenzék üzeneteivel nem fordult a lakosság felé, nem foglalkozott a megélhetési problémákkal. A családi pótlék megduplázása, a minimálbér adómentessé tétele, az európai minimálbér és nyugdíj, a svájci indexálás visszaállítása, a devizaadósok megsegítése mind-mind a megélhetési problémák enyhítéséről szóltak, csakhogy ezeket az üzeneteket éppen azokhoz nem sikerült eljuttatni, akiket a leginkább érintett volna. Elsősorban a kommunikációs csatornák, másodsorban az összehangolt, egységes, közérthető üzenetek hiánya miatt. hiszen Magyarországon ma a lakosság több mint egyharmada teljes információs gettóban él és kizárólag a kormánypárti propaganda médiából tájékozódik.

Az előválasztás kétségkívül innovatív kezdeményezés volt, amelynek sikerült megmozgatnia a kormányellenes szavazótábort, heteken keresztül tematizálni a politikai napirendet, erőt mutatni és önbizalmat adni az ellenzéki választóknak. A lebonyolításra vonatkozó szabályok között azonban több is volt, amely partikuláris érdekeket szolgált, sokat ártott az intézmény hatékonyságának. Hibásan voltak megszabva az indulási feltételek és tévedés volt a döntés, hogy a második fordulóba három jelölt juthat tovább.

A valódi politikai erő a szavazói támogatottságból fakad

A politikai szcénát egyebek között az különbözteti meg a civil szférától, hogy a színpadra lépés előfeltétele a politika erő felmutatása. Ez az erő pedig a szavazói támogatottságból fakad, vagyis abból, hogy valaki/valakik képesek egy pártot megszervezni, amely az általuk képviselt értékeket, célokat támogatja. Az előválasztáson hat párt és egy körvonalait soha nem dokumentáló mozgalom jelöltje indult el. Úgy vélem, hogy Márki-Zay Péter – minden személyes teljesítményét elismerve is – rendszeridegen szereplő volt az előválasztási versenyben, és ez később számos konfliktus forrása lett. Hiszen hiába voltak nagyon határozott elképzelései a helyzetről és a teendőkről, semmiféle politikai ereje nem volt ahhoz, hogy ezeket az elképzeléseket érvényre jutassa az összefogáson belül. Miniszter-elnökjelöltté avanzsálásába bele volt kódolva, hogy minden belső erőpróba során alul fog maradni, ez pedig elég reménytelen pozíció egy elnökjelölt számára.

Amikor az előválasztás eredményhirdetése utáni győzelmi beszédében MZP legfontosabb mondanivalója az volt, hogy „mi leszünk az ellenzék ellenzéke”, akkor úgy gondoltam, hogy megpecsételődött az összefogás sorsa. Teljesen abszurdnak tartottam, hogy miután az ellenzéki szavazók, az aktivisták minden képzeletet felülmúló erőfeszítéseinek segítségével megválasztják vezetőjüknek, MZP bejelenti, hogy küldetését abban látja, hogy leváltsa azokat, akik őt ehhez a pozícióhoz segítették. Nyilvánvaló volt, hogy ezzel a választással éppen az összefogás legfontosabb célja, a politikai integráció, a pártok közötti bizalom és együttműködés válik illuzórikussá.

Hogy a Jobbikkal való összefogás inkább hozott vagy vitt szavazatokat az ellenzéki együttműködés számára, nehéz eldönteni, azt feltételezni azonban, hogy a korábban szélsőjobboldali, ma a közép felé törekvő párt szavazótábora együtt mozog a párt vezetőivel, illúzió volt. 2018-ig a Jobbik tagsága körében a legfontosabb kohéziós erő a rasszizmus, az idegengyűlölet, a kirekesztés volt, és attól, hogy a párt vezetői fokozatosan megpróbáltak jobb közép felé húzódni, nem volt indokolt feltételezni, hogy a tagság jelentős része is követi őket. Ugyanakkor nem kevés liberális szavazót éppen a Jobbikkal való szövetség tántorított el az összefogás támogatásától.

Az előválasztást megelőző lelkesültség gyorsan elpárolgott és már a miniszterelnök jelölt megválasztását követő hónapban elkezdett apadni az ellenzék támogatottsága, hónapról-hónapra növekedett a Fidesz előnye. Ebben nyilván fontos szerepet játszottak a kormánypártok – semmiféle hazugságtól vissza nem riadó – gátlástalan karaktergyilkos kampányai, szavazatvásárló intézkedései, de a népszerűségvesztésre nyilvánvalóan hatással volt az ellenzéki összefogás első hónapokban tapasztalt működésképtelensége, az hogy az ellenzéki pártok a választók meggyőzése helyett saját belső konfliktusaikkal voltak elfoglalva. Márki-Zay Péter ahelyett, hogy csillapította volna, provokálta a konfliktusokat és miniszterelnök-jelölti kampányát mindvégig one-man showként képzelte el. Ez a kampány képi megjelenítésében is jól látszott; a plakátokon az összefogás jelöltjeként kizárólag egyedül szerepelt, megszólalásaiban nem a közösen kialakított álláspontot, hanem saját véleményét képviselte. MZP jól láthatóan nehezen tudta eldönteni, hogy számára az összefogás két nagy pártja vagy a Fidesz-e a legyőzendő ellenfél.

Hol kimondva, hol kimondatlanul, de folyamatosan érezni lehetett az összefogásban részt vevő pártok széthúzását és azt, hogy a januárban döcögve beinduló kampányban már mindenki a saját pártjára és pozícióira figyelt. Az összefogás tartalmilag kiüresedett és elvesztette hitelességét.
(A szerző szociológus, közíró)

A blogger megjegyzése:
Mához egy hétre folytatódik a beszélgetés a “kerekasztal” mellett. Máté András ny. egyetemi docens fejti ki gondolatait, hogy  milyen szerepe volt a budapesti (nagyvárosi) értelmiségnek, a politikai pártokban – a választással kapcsolatban kialakult -“farkasvakság” létrejöttében. 

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban
van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

One thought on “Vásárhelyi Mária: Volt esély?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: