2019-10-20

Töprengő: VARGA ZOLTÁN jegyzete az előválasztásról

 

Az előválasztás más szemszögből

Nem gondolnám, hogy létezik demokrata, aki az előválasztások, egyáltalán a választások intézményét, azok létjogosultságát generálisan vitatná. Mielőtt azonban a minden tekintetben különleges, a legkevésbé sem szokványos magyarországi helyzetről beszélnénk, érdemes, legalább néhány szó erejéig nemzetközi kitekintést tegyünk.

Az előválasztás kapcsán jellemzően leginkább az Egyesült Államok jut eszünkbe, és nem véletlenül. Az Egyesült Államokban mára az előválasztások legalább annyira részei a demokratikus politika folyamatoknak, mint maga az elnök- és képviselőválasztás. Európában, bár kevésbé hosszú múltra tekint vissza, elsősorban Franciaországban és Olaszországban ismert a fogalom az előválasztás, amely az amerikai mintához hasonlatosan, igen szerteágazó és bonyolult.

Azonban akár az Egyesült Államokat nézzük, akár azokat az európai országokat, ahol rendszeresen vagy alkalmanként tartanak előválasztást, az jól látszik, hogy nincs egységes előválasztási modell. Az USA esetében lényegében tagállamonként változik, hogy kik (csak a regisztrált párttagok, vagy a függetlenek is) szavazhatnak, és az is, hogy milyen módon választják ki az elnökjelöltet. Ami az európai színteret illeti, hasonlóképpen azt látjuk, hogy nincs egységes gyakorlat, olyannyira sem, hogy például a talán legismertebb franciaországi előválasztás is rengeteget változott az elmúlt évtizedek során is. Az azonban szinte minden előválasztási rendszerről elmondható, hogy az állam részt vesz az ilyen előválasztások lebonyolításában.

A példák száma szinte végtelen az USA-tól, egészen Erdélyig, nincs tehát, miért győzködnünk egymást abban a kérdésben, hogy működhet-e, lehet-e sikeres bármilyen előválasztási modell, mert a válasz minden esetben csak egy lehet. Igen, tud működni ez a rendszer, mi több, jól tud működni.

DE! És sajnos minden jelenlegi társadalmi, politikai problémánk, az ország minden kínja, szenvedése emögött a „de” mögött van.

Emlékezzünk csak arra a kissé patetikus, talán már közhelyes is, de mindenképp igaz kijelentésre, hogy a „választás a demokrácia ünnepe”. Ünnepről ma már nem igazán beszélhetünk, hiszen Magyarország az elmúlt években lelépett a demokratikus útról sok tekintetben. A szó valós értelmében már nem beszélhetünk se demokráciáról, de valós versengő többpártrendszerről sem. Azzal, hogy a hatalom gyakorlatilag meghekkelte az államot, hogy maga alá gyűrte a teljes médiát, az államigazgatást, sufni-tuning, maga képére formált alaptörvényt oktrojált az országra, színjátékká silányította a parlamentet, eleve magát a parlamentáris demokráciát is, nehéz bármilyen demokratikus intézményt, gyakorlatot, eljárást értelmezni.

Ne feledjük a 2018-as választásokkal kapcsolatos EBESZ-jelentés mondatait. A jelentés szerint, bár a választás technikai lebonyolítása ugyan szakmailag megfelelő volt, a választók számos jelölt közül választhattak, mégis a megfélemlítés légköre, az idegengyűlölő retorika, a média elfogultsága és az átláthatatlan kampányfinanszírozás korlátozta az igazi politikai viták lehetőségét, és ezáltal a választók nem kaptak meg minden információt ahhoz, hogy megfontolt döntést hozhassanak.

Tudjuk, hogy az áprilisi helyzet óta nemhogy javult volna a demokrácia helyzete, sokkal inkább romlott is. Azt látjuk, hogy a kormány háborús retorika lázában ég. Mára nem csak a teljes magyar ellenzék, de már a világ, Európa demokrata államainak jó része is a kormány célkeresztjében van. Az eddig ismert pávatáncnak vége, a kormány szócsövévé silányított közszolgálati, és a kormányközeli oligarchák farzsebéből kikandikáló médiumok százai minden fék nélkül ontják az álhíreket, a hazugságokat. Az utolsó gátak is ledőlni látszanak a kormány és a kormánypártok gátlástalanságával szemben. Ma már egyetlen logika látszik minden – mondom, minden – kormányzati intézkedés, politikai lépés mögött. Ez pedig nem más, mint a jól ismert, Machiavellinek tulajdonított, valójában Loyolai Szent Ignáctól származó mondat: „a cél szentesíti az eszközt”.  Bármit megtehetnek, és egyre inkább meg is tesznek a hatalom birtokosai azért, hogy a hatalmukat megtarthassák. Bármit! Teszik mindezt többek között azért, mivel a hatalom megtartása a kormányzó pártok számára rég nem politikai, mint inkább büntetőjogi kérdés.

Vitatkoznék ezért mindazokkal, akik az ellenzék, az ellenzéki pártok, politikusok gyengeségét, alkalmatlanságát látják a kudarcos választások, és a jelenlegi helyzet okának. Ez sokkal inkább köszönhető a kormánypártok szisztematikus, ördögi tevékenységének, és a fent említett okoknak, mint bármilyen más körülménynek. Ki kell jelentenem, hogy a jelenlegi politikai-, társadalmi-, médiaviszonyok között, a minden állami erőforrás birtokában lévő, és azokkal gátlástalanul visszaélő monolit állampártokkal szemben, a sokszorosan szegmentált ellenzék esélyei a legkevésbé sem kedvezőek.

Ezek után térjünk vissza írásom első mondatára. Fontosnak gondolom az előválasztás intézményét. Látom, hogy az Orbánból kiábrándult választók jelentős része hisz az összefogás erejében és az előválasztás szükségességében.

Azonban rengeteg kérdés van, melyet érdemben meg kell, válaszoljunk mielőtt döntést hozunk.

Az első, talán a legfontosabb, tud-e sikeres lenni egy, a magyar néplélek számára eddig ismeretlen, minden állami támogatás, edukáció nélkül bevezetni kívánt demokratikus intézmény?

A következő fontos kérdés, a szűrés kérdése. A választók legalább három csoportra oszthatók:

  • Támogatók (valamelyik, az együttműködésben részt vevő demokratikus párt hívei)
  • Ellenoldal (az összes többi párt támogatói)
  • Bizonytalanok

Ha az előválasztásban való részvétel joga minden választóra kiterjed, az vélhetően erősen torzítani fogja a végeredményt, minthogy az ellenoldalon lévők nem szükségképpen a demokratikus közegnek legrokonszenvesebb jelöltet fogják támogatni. Ezért valamilyen szűrésre mindenképpen szükség van. Erre az egyik legjobb példa talán a 2014-es debreceni önkormányzati választás, ahol egy, a debreceni közéletben ismert újság hirdetett meg egyfajta előválasztást az induló polgármesterjelöltek támogatottságának mérésére. Az eredmény alapján messze a legtámogatottabb volt a Munkáspárt jelöltje, aki a választáson aztán alig tízegynéhány szavazatot kapott.

Azonban minél inkább szűrjük az előválasztásban résztvevőket, annál szűkebb lesz azok köre. Ez viszont óhatatlanul azt eredményezi, és ez az egyik legnagyobb probléma is, hogy a bizonytalanokat ez az eljárás sokkal inkább távol tarthatja, mint az ellenoldal résztvevőit, különösen, ha az utóbbiak részvételét esetleg valamelyik rivális párt még szervezi is. Viszont a bizonytalanok távolmaradása nagyon erős torzító tényező, mivel a legtöbb választás eredményét ők határozzák meg. Ha a szűrő mechanizmus nagy biztonsággal csak a támogatókat engedi szavazni, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a kiválasztott jelölt olyan személy lesz, aki a támogatók nagy részének szimpátiáját elnyeri, de a bizonytalanokét nem, és ilyen módon – hiába ő az előválasztás győztese – éles helyzetben, a végső választáson veszít.

A következő fontos kérdés, a részvételé. Az, hogy mekkora részvétel várható egy ilyen előválasztáson. Ha az eljárás újdonsága, szokatlansága, az általános tájékozatlanság okán túl kevés, például a választásra jogosultaknak csupán egy-két százaléka, az hihetetlenül nagy kommunikációs előnyt biztosít a szinte a teljes médiát birtokló kormányoldal számára, amit azok gátlástalan módon ki is fognak használni.

Az természetesen nem kizárt, hogy az előválasztás megrendezése erősítheti a demokrata szavazók tényleges választáson való részvételi hajlandóságát, azonban ennek a megszervezése, lebonyolítása nagy erőfeszítéseket és jelentős költséget is igényel. Ne feledjük, hogy a tájékozatlanabb választókat fel kell világosítani arról, hogy mi ez az egész, mi a jelentősége, hogyan viszonyul a majdani tényleges választáshoz, de akár még arról is tájékoztatni szükséges, hogy az előválasztás nem helyettesíti a választáson való részvételt.

Kérdéses az is, hogy az előválasztáson részt vevő jelöltek kampánya mennyire szenzitív a másik jelölttel-jelöltekkel szemben. Okoznak-e például a versengő jelöltek egymásnak – az amúgy az egész előválasztással valószínűleg ellenséges médiatérben – sebeket, sérüléseket, esetleg a demokrata szavazókban nem kelt-e visszatetszést az előválasztási kampány, fölerősítve az amúgy is meglévő (bár gyakran alaptalan) rosszallást, hogy “ezek már megint csak a koncon marakodnak, ahelyett, hogy összefognának Orbán elkergetésére”.

Sok minden más kérdés mellett nem szabad elmenni az előválasztások nem jelentéktelen költségei mellett sem, és itt nem csak a közvetlen költségekre gondolok, hiszen az edukáció, a tájékoztatás ebben az esetben elengedhetetlen. Ne feledjük, egy, a magyar választók számára eddig ismeretlen műfajról beszélünk. A választókat tájékoztatni kell, elmagyarázni az egész mechanizmust, a jelölteknek kampányt folytatniuk, de magának az előválasztásnak a technikai lebonyolítása is pénzigényes. Kérdés, hogy az amúgy is végletesen forráshiányos demokrata ellenzéki pártok tudnak-e kellő anyagi eszközöket mozgósítani az előválasztások lebonyolításához.

Demokrata énem előválasztás párti. Ismerve a körülöttünk dúló őrületet, a Fidesz gátlástalanságát, azonban félelmeim vannak. 2019, talán az utolsó lehetőség, hogy Orbán beteg, korrupt, diktatórikus rendszerét, választásokon elkergessük. Ezért is elengedhetetlen az, hogy a lehető legjobb megoldást találjuk meg közösen. Ehhez viszont minden lapot ki kell terítenünk az asztalra, és ezekből kell kiválasztanunk azt, ami mindehhez a legnagyobb esélyt nyújtja.

Tegyük meg!

A szerző önkormányzati képviselő

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: