Töprengő : HORN GÁBOR jegyzete az előválasztásról

Az ellenzéki polgárok hite és az előválasztás

 

Az előválasztás mellett szóló egyik ismert érv szerint az képes felkelteni a közvélemény figyelmét az ellenzék körül történő eseményekre, valamint az eredmények után fel lehet mutatni egy demokratikusan létrehozott egységet is. Nyilvánvaló, hogy az állandó kormányzati kommunikációs offenzíva árnyékában az előválasztás a kommunikációs teret is kiegyenlítettebbé teszi az ellenzéki jelöltek számára.

Az előválasztások célja, hogy egy választás előtt a jelölt kiválasztása ne egy szűk pártvezetés – vagy akár egyetlen személy – döntése legyen, hanem valamilyen formában a tagság közös döntése. Az előválasztás ezen túlmenően növeli a transzparenciát: visszakövethetővé és megmagyarázhatóvá válik, miért az a személy lett a jelölt, aki. Az alapelveken túl az előválasztásnak számtalan formája ismert – az előválasztások rendszere épp olyan bonyolult és sokszínű, mint a választási rendszereké. Ahogy a parlamenti választások célja az országgyűlési képviselők, az önkormányzati választások célja a helyi képviselők és a polgármester megválasztása, úgy az előválasztás értelme annak a jelöltnek a felkutatása, akit az adott politikai közösség a leginkább alkalmasnak tart, akire leginkább voksolna.

Az előválasztásról a politikai iránt érdeklődők elsőre jellemzően az Egyesült Államokra asszociálnak, nem véletlenül. Az Egyesült Államokban mára az előválasztások legalább annyira részei a politikai folyamatoknak, mint maga az elnök- és képviselőválasztás. Európában sem ismeretlen ugyanakkor az előválasztás műfaja: múltja ugyanakkor rövidebb, ám nem kevésbé szerteágazó. Akár az Egyesült Államokat nézzük, akár azokat az európai országokat, ahol rendszeresen vagy alkalmakként tartanak előválasztást, jól látszik, hogy nincs egységes előválasztási modell. Az USA esetén lényegében tagállamonként változik, hogy kik (csak a regisztrált párttagok, vagy a függetlenek is) szavazhatnak, és hogy milyen metódussal választják ki az elnökjelöltet – sőt, akár egy tagállamon belül különbözhet, ahogy a Demokraták és a Republikánusok döntenek. Ami az európai színteret illeti, hasonlóképpen azt látjuk, hogy nincs egységes modell, ráadásul a talán legismertebb franciaországi előválasztás is lényegesen változott az elmúlt húsz év során.

De fontos tudni, hogy Erdélyben is volt pár éve előválasztás, ahol a három magyar párt jelöltje közül klasszikus előválasztási metódussal választotta ki a legalkalmasabbnak tűnőt a helyi választói közösség.

Amit bizonyosan tudunk:

A baloldali és liberális választók – joggal – úgy érzik egyre hosszabb ideje, hogy magukra vannak hagyva.  A NER világban az ellenzéki pártok megroggyantak, ami részben persze a politikusaik hibája, de legalább annyira Fidesz által kialakított torzított és monopolizált médiatér, illetve lebontott jogállami struktúrák következménye.

Ebben a helyzetben, ámbár a választóktól megérthető óhaj, hogy “fogjanak össze értünk, ne marakodjanak” az egymással konkuráló anti-orbánista pártok, ám ez sokszor nem azért bicsaklik meg, mert a pártemberek önzők vagy ostobák lennének, hanem azért, mert nehéz szintetizálniuk érdekeiket, céljaikat, programjaikat. Nem utolsósorban pedig joggal érezhetik, hogy épp az összefogással csalják meg választóik akaratát.

A jövő évi önkormányzati képviselői és polgármester választáson azonban tényleges lehetőség van arra, hogy sok helyen leváltsa az ellenzék a Fidesz emberét. Budapest nem kér a Fideszből, ezt minden kutatás alátámasztja: ha a fővárosban egy minden erős ellenzéki párt által támogatott jelölt indul Tarlós István ellenében, akkor garantált a sikere. Mindez igaz jó néhány vidéki városra is, Szombathelytől Szegeden keresztül Pécsig lehetne sorolni azoknak a városoknak a listáját, ahol realitás, hogy a Fidesz legyőzhető.

Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a legfontosabb a választók bevonása és legkésőbb februárig annak feltérképezése, hogy kit tartanak a legjobb jelöltnek helyben a baloldali és liberális vagy akár konzervatív, ám a Fidesztől megcsömörlött polgárok. Erre pedig az ideális eszköz az előválasztás.

Az előválasztás nem csodafegyver, de olyan platform, amely rendkívüli előnyöket kínál, mind az Orbán ellenes szavazók melankolikus tömegeinek felrázására, mind pedig az ő megnyerésükre törekvő, érdemi kínálattal, jelölttel rendelkező pártok számára. Hiszen az előválasztással a politika nyitottá válik végre: a döntésben tényleges kompetenciát kapnak a választók.

A részvételi demokrácia irányába elmozduló lépés arra ad ajánlatot, hogy ők mondják meg, kiről hiszik el, hogy helyben képes lebontani a Fidesz világot, ők mondják el, hogy a programok közül melyikkel azonosulnak leginkább. Az ellenzék így képes olyan jelölteket előállítani, akik nem pusztán formális kihívói a helyi Fideszenek, hanem végre annak is tudnak látszani, hiszen érdemi támogatás van mögöttük a választóktól és a pártoktól.

Ráadásként végre az ellenzéki pártoknak is olyan pozíciót ad, ahol nem nyeretlen kétévesnek tűnnek, hanem egymással kooperálni kész, érdemi megállapodásokat tiszteletben tartó, a választókat megszólítani képes alakulatoknak.

Az előválasztás menete az én elképzelésem szerint jóval egyszerűbb és átláthatóbb lehet, mint sokan hiszik.  Vegyük a példa kedvéért Budapestet. A fővárosi ellenzéki jelöltek egy regisztrációs kampányba kezdenek, ahol (csak a példa kedvéért) két hét áll a rendelkezésükre, hogy az induláshoz szükséges (megállapodás kérdése, hogy mennyi a példában szereplő szám, az esetleges) kétezer ajánlást begyűjtsék szavazóiktól.  Ezután tudni fogjuk, hogy – megint csupán a példa kedvéért – mondjuk négy párt négy jelöltje és egy független jelölt szerezte meg az elégséges ajánlást, tehát ők lesznek a porondon, ők küzdenek meg az antiorbánista, Tarlós-alternatívát kereső választók kegyeiért.

Ezután jöhet az a választókat aktivizáló néhány hetes időszak, amikor minden versenyző igyekszik saját programjáról, személyéről mint a legjobb megoldásról meggyőzni a liberális, baloldali szavazókat. Ám ezt megelőzi egy fontos aktus: az összes kandidáló jelölt és pártjuk vezetői aláírnak egy nyilatkozatot, amelyben az áll, hogy a végső nyertest elfogadják, a javára visszalépnek és minden eszközükkel támogatni fogják.

A kampány lezárása után egy egyhetes szavazási procedúra kezdődik, amelyre teret biztosítanak a pártok irodái, illetve civilszervezetek, különböző közösségi terek is alakulhatnak “voksoló-központtá”. (Sok érv szól így a XXI. században az online szavazás mellett, de ennek biztonságát, az ehhez kapcsolódó szoftvert nagyon gyorsan kellene lefejleszteni, nem szólva arról, hogy gyerekcipőben jár itthon az elektronikus-aláírás, azaz sajnos ennek is mindenképp lenne egy első off-line – személyes megjelenéshez kötött – lépése. )

A lebonyolítás technikai részleteiről nagyon sok és részletes tanulmány készült az elmúlt néhány évben. Ráadásul ott vannak szép számmal a nemzetközi tapasztalatok az USA-tól Franciaországon át Olaszországig. (Nem mellesleg itt a szomszédban – Marosvásárhelyen – az érintett magyar pártok is így választották ki néhány évvel ezelőtt a közös polgármester jelöltjüket.) A szavazócédulákon van egy statement, amelyben a választó kijelenti, hogy célja az ellenzéki jelölt támogatása, a Fidesz gyengítése: ez elősegíti, hogy valóban csak az ellenzéki érzelmű voksolók vegyenek részt az előválasztáson.

Miután megszületett a végeredmény, minden párt beáll az egységes ellenzéki jelölt mögé, és támogatja azt. Ez előnyös a választóknak: így garantáltan legyőzhető Tarlós az “egy-eggyel” küzdelemben; előnyös az ellenzéki pártoknak, nemcsak annak, aki a befutót képviseli, hanem a többieknek is, hiszen potens, felelős politikai entitásként jelenhetnek meg. Ez az út ahhoz, hogy visszaadjuk a választók hitét, mobilizáljuk őket, és minél több ponton a helyhatósági választásokon megtörjük Orbánék hegemóniáját. De az idő szorít: a döntést az előválasztásról még idén meg kell hozni.

Lakmusz ez: ha erre képesek a pártok, képesek nyerni; ha ezt is elszabotálják, akkor marad minden a régiben.

De gondoljuk tovább: ha megtörténik, akkor nem csupán annyi történik, hogy Budapestnek bizonyosan ellenzéki polgármestere lesz – erre itt igen erős az igény – , s még néhány vidéki városban is jó eséllyel, hanem az előválasztás még egy rendkívül fontos következménnyel jár.

Az első evidens: ellenzéki erőközpontok létesülnek, amelyek alternatív világot mutathatnak az orbáni mintához képest, kommunikációjukban, döntéshozatali eljárásukban, kulturális preferenciáikban, szociális érzékenységükben egy emberibb, nyugatiasabb világot prezentálhatnak a választóknak.

Egy sikeres előválasztás, annak különböző stációi, a bevont aktívisták munkájával, az ellenzéki voksolók élményével, miszerint a kívánságuk szerint, demokratikus módon választódott ki az ő jelöltjük, az a – rég elmaradt – tapasztalati élménye lesz az egyre bővülő, ugyanakkor egyre passzívabb ellenzéki gondolkodású polgároknak, hogy van jelentősége a szavuknak, ráadásul végre a pártjaik nem balfékeknek fognak tűnni, hanem egymással versengő, de egy folyamatot közösen koordináló, annak eredményeit tiszteletben tartó kompetens politikai közösségnek.

Ez pedig nem kevesebbet jelenthet, mint azt, hogy újra elhihetővé teszi végre azt, hogy Orbánék leválthatóak. Ma – a megfelelően lebonyolított előválasztás után- a helyhatósági választásokon, holnap (2022-ben) a parlamentben is.

Éppen ezért érdemes a gondolkodásunkat megfordítani, amikor ezt a kérdést vizsgáljuk: nem az a kérdés, hogy kell-e előválasztás, hanem az, hogy az előválasztással nyerhető politikai profittal miképp lehet a legjobban gazdálkodni.

A szerző közgazdász.

Szerző:

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.