2021-11-28

TALYIGÁS KATALIN: Méltó ellátást az idős embereknek! Méltóságot mindenkinek!

(Solt Ottília emlékére.)

Solt Ottíliát nagyon tiszteltem és szerettem, mert a rendszerváltás előtt, majd azt követően országgyűlési képviselőként is minden figyelmét a szegénység elleni küzdelemre fordította. Mindig egyszerűen, közérthetően fejezte ki magát: igazságos és tisztességes társadalomról beszélt.

Először érdemes nekünk is tisztáznunk miről beszélünk:
Társadalmi egyenlőtlenségről? Szolidaritásról? Egyenlő bánásmódról? Generációk közti együttműködésről? Egyenlő hozzáférésről különböző szolgáltatásokhoz? Támogatási rendszerekről?
Számtalan válasz adható: hiszen az idős társadalom is rendkívül megosztott, nem csak koruk szerint, hanem mind jövedelem, mind településszerkezet tekintetében, a szegénység, elmagányosodás alapján, az egészségi állapotuktól, fogyatékosságuktól függően más- és más a helyzetük. Ami azonban egyértelmű, mindenkinek joga van az emberhez méltó ellátására, ha életük alkonyán rászorulnak.

Mindezek a kérdések közpolitikai természetűek, egyszerre kell a jog, a gazdaság, a társadalompolitika és a szűkebben vett egészségügy és szociálpolitika szemszögéből válaszolnunk.

Mégis a válaszok morális természetűek: megengedhető-e Európában a XXI. században, hogy idősek százezrei nyomorogjanak, éljenek szegénységben, hogy korábbi életükhöz viszonyítva méltatlan körülmények között éljék meg életük utolsó szakaszát, és – különösen most a járvány idején – méltatlanul távozzanak az élők sorából.

Az emberi méltóság fogalma: azon dokumentumokban, amelyek ezzel a fogalommal foglalkoznak, a felvilágosodás korától, Francia emberjogi és polgárjogi Nyilatkozattól (1789), az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozattól (1776) a XX. századig az Egyetemes Emberi Jogi Nyilatkozatig (1948), a szerzők azt állítják: hogy „minden ember szabadnak és egyenlőnek születik,” és az az emberi méltóság

  • minden emberre nézve egyenlő, korlátozhatatlan és oszthatatlan.
  • Azt biztosítja, hogy ne lehessen emberi életek értéke között jogilag különbséget tenni.
  • Az ember méltósága és élete mindenkinek érinthetetlen, függetlenül fizikai és szellemi fejlettségétől, illetve állapotától és attól is, hogy emberi lehetőségéből mennyit valósított meg, és miért annyit!

Emberi jogi megközelítés alapján ezeknek a követelménynek kellene érvényesülnie a szociálpolitikában, ezen belül az időspolitikában is.

Folytathatók a morális, egyszerűen csak minimális emberi tisztességről szóló kérdések: mennyi és milyen segítséget kell nyújtani az önellátásra kevésbé, vagy egyáltalán nem képes időseknek, ahhoz, hogy életüket biztonságban és a lehető legtovább egészségben élhessék végig, s ha szükségessé válik a segítség, azt kik és hogyan, milyen feltételekkel nyújtják az időseknek és hozzátartozóknak. Mit vállalnak a jövőben az állam, a család, az egyház, a civil és for-profit szervezetek?

Az alapvető feltételezésünk, hogy a szolidaritás és az igazságosság lehetnek azok az alapelvek, amelynek szellemében kidolgozható egy a XXI század időseinek megfelelő társadalompolitika, s ezen belül egy új típusú idősellátás. Az igazságosság elvei alapján meghatározhatóak a társadalmi együttműködés feltételei. Meghatározhatóak és gyakorolhatóak az alapvető szabadságjogok és lehetőségek: az idősek is szabad emberhez méltó életet kívánnak élni, éppen úgy, mint mások, sokan közülük még dolgozni szeretnek, tevékenyek kívánnak maradni, ameddig csak fizikai és szellemi állapotuk ezt engedi, tanulni életük végéig, részt venni a társadalom életében. S ha megtörténik, hogy veszítenek testi és szellemi erejükből, és betegek lesznek, akkor a társadalmi szolidaritás széleskörű alkalmazása járulhat hozzá életkörülményeik romlásának megakadályozásához, szabad döntésükhöz: hol és miként éljenek tovább.

Az egészségügyi és szociális rendszer sajnos ma, (de az elmúlt harminc évben folyamatosan is) súlyos hiányokkal jellemezhető.

E ponton belül az egyik lefontosabb feladat az egészségügyi és szociális ágazat együttes elemzése, működtetése különösen azok esetében, akik időskorukra egyedül maradtak, és már önellátásra nem képesek. Az Alaptörvény szerint elsődlegesen a család feladata az idős hozzátartozóról való gondoskodás, de pontosan tudjuk, hogy mennyien élnek egyedül, tudjuk, hogy a „szendvics” generáció is milyen gondokkal küzd, így az idősek jelentős mértékben ma ellátatlanul maradnak. Az erre a célra az 1993-ban megalkotott III. számú szociális törvény kiüresedett. Mind a szakellátásban (idősek otthonaiban), mind az alapellátásban (a nappali szolgáltatásokban) súlyos forráshiánnyal és szakemberhiánnyal küzdenek az önkormányzatok, akik a törvény értelmében elsősorban felelősek az idősellátásért.

Ezért mérlegelni szükséges újra a rövid és hosszú távú feladatokat.

Rövid távú feladat az adott körzetekben az idősek felmérése egészségi állapotuk, anyagi helyzetük alapján. A krízishelyzetekben élő rászorultak ellátásának alap- és szakellátásban való azonnali megszervezése: mind az egészségi állapotuk, mind a szociális helyzetüknek megfelelően. Ne maradjon egyetlen önmagát ellátni képtelen idős ember sem ellátatlanul!

Hosszabb távú terv: hasonlóan a védőnői rendszerhez az idős ellátásban is alkalmazandó szenior   esetmenedzserek foglalkoztatása körzetenként, lefedve az ország összes települését. A szenior esetmenedzser azonnali segítséget nyújthat a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzetek miatt segítségre szoruló idősek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzésében, a krízishelyzet megszüntetésében, valamint az életvezetési képesség megőrzésében.

Praxisközösségek létrehozására lenne szükség, amelyekben megszervezhető feladat az egészségügy és szociális ágazat szoros együttműködésében a prevenció, a szükséges szűrések, az idősek és hozzátartozóik rendszeres tájékoztatása és a tanácsadás is.

Az egységes egészségügyi és szociális praxis rendszer működtetésének feltételei megteremtésével biztosítható az otthonukban ellátható, de az önellátásra képtelen idősek gondozása, miközben a hozzátartozójukat ápoló családok több szempontú (szabadidő biztosítása részükre, szükség esetén helyettesítés megoldása, nappali szolgáltatások bővítése) támogatása is megoldhatóvá válna. Ma már széleskörben információs technológiai eszközök is hozzájárulhatnak az idősek biztonságához, ezért ezeknek az eszközöknek az elérhetőségét is lehetővé kell tenni a házi ápolás rendszerében.

A szakellátás keretében új típusú szolgáltatóházak, speciális bentlakásos, jól felszerelt geriátrai ellátást biztosító ápolóotthonok, és végső soron tisztességes ellátást nyújtó hospice ellátások befogadó képességének növelésével kellene elérni a gondozási szükségletek kielégítését. Mindez akkor lehetséges, ha az idősek életét is értéknek tekinti a társadalom egésze, megbecsüli, és nem hagyja magára életének utolsó pillanatáig.

A felsorolt elvárások, feladatok jelentős anyagi ráfordítást igényelnek, döntésre késztetnek, mert ma elfogadhatatlanul kevés jut az egész életét ledolgozó időskorúak többségének, ezen kell változtatnunk az idős társadalom méltóságának megőrzéséért a döntéshozók, az idősek érdekvédelmét ellátó szervezetek és az egészsédügyi és szociális szakma összefogásával.

(A szerző szociológus, szociálpolitikus)

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

 

A sorozatot bevezető, első írása itt található:
https://www.kerekasztal-mp.hu/kihivas-vagy-lehetoseg/hegyesine-orsos-eva-novekszik-a-tarsadalmon-belul-az-idosek-szama-es-aranya-kihivas-vagy-lehetoseg/

A második jegyzet linkje:
https://www.kerekasztal-mp.hu/kozelet/dr-katona-tamas-idosekrol-a-szamok-tukreben/

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: