2023-06-04

TALYIGÁS JUDIT – BARACSI KATALIN Szabadon használhatom? Vagy még se?  És ha engedik?

Egy kávéházi fűzfa alá húzódunk be Pamaccsal az izzasztó nyár elől. A szomszéd asztalnál idősebb pár ül 10-12 éves fiú unokájával, aki egyik kezével a hatalmas adag színes fagylalt csodát kanalazza, a másikkal ügyesen valami legó épületet varázsol elő.
– Nagyapi kérlek – mondja – töröld a Facebookról azt, ahol a gyerekkori mondásaim vannak. Kigúnyolhatnak érte a suliban a fiúk, no meg a lányok.
– Dehogy – hallom a megnyugtató választ -, az egy zárt csoport, csak a szűk családtagok látják.
– De nem adhatsz ki belőle könyvet! – jelenti ki, a gyerek még határozottan, az eperfagylaltot ízlelgetve. – Mert nem járulok hozzá!
Az asztalnál a hölgy halkan kuncog, de hirtelen őt is kiosztja a szőke kisfiú:
– Mamka!  kérlek többet ne tegyél ki rólam képet a Facebookra úgy, hogy nem beszéltük meg!
…aztán csend csak a lego kockák halk csattanását hallom, ahogy épül egy új, színes vár.

Honnan tudja ez a pöttöm gyerek, amit a szülők és nagyszülők nem tudnak?

Vagy csak nem tartanak be, mert büszkeségük határtalan…vagy visszaélnek azzal, hogy a gyerek 16 éves koráig dönthetnek jogilag helyettük a felvétel készítéséről…ami akár, ellenükre is lehet?
Hazatérve szörföztem egyet a Facebookon és tanult barátaim, ismerőseim oldalain sorra fedeztem fel a szeretett családtagok, barátok, szakmai kollegák fotóit.  Vajon hányan hagyták jóvá hogy arcképük, ami a tulajdonuk (!), engedélyük nélkül nyilvánosságra kerüljön. Ez nemcsak érzelmi kérdés, ezt az európai és hazai jog szigorúan szabályozza .

Aztán egy érdekes cikken akad meg a szemem. Kényelmesen elhelyezkedem a fotelben, Pamacs a lábfejemre rakja a fejét. Tökéletes nyugalom békesség kezemben tablet. A   Széchényi Könyvtárban járok, azaz a Magyar Elektronikus Könyvtár virtuális polcain keresgélek, a kortárs világirodalom hatalmas ajánlatából emelek el egy könyvet és rákattintva már olvasom is .  No de, hogy lehet ez? Ezek nagy része még szerzői joggal védett, hiszen örömünkre a szerzők és a fordítok élnek, nem haltak meg 70 éve. Miért juthatok hozzá mégis ingyen én, s persze bárki, aki betér ide.  A MEK feltünteti az új jogi lehetőséget: Creatíve Comons , amely ezt lehetővé teszi, azaz a szerző hozzájárulásával, a szövegmódosítási lehetősége nélkül, lehet a közszámára ingyenesen és magán célra, olvashatóvá tenni alkotását. Vajon hányan tudják és ismerik, no és használják ezt a közpénzen értünk, gyerekeinkért egyre gyarapodó könnyen elérhető könyvtár létét?

E több mint húsz éve létező jogi formula lassabban terjed, mint ahogy sokan szeretnénk, mert ez a hozzáférhetőséget a széleskörű kultúrához biztosítja, de emellett a szerzői jogok elismerését, betartását is garantálja…

Mind ez persze nehéz, mert a könyv bizony még ma is sokaknak a papírt jelenti, a megfogható, lapozható, kicsit nyomdaszagú csodát, nehezen olvasnak számítógép képernyőn, tableten vagy mobilon.

A képekről…

A szőke kisfiú mást, a fotókat is említette és felrémlik bennem egy beszélgetés, hivatásos fotós barátommal. Az ötvenes években készült képeket idéztem fel, amelyeket egy fotóarchívumban láttam. Az egyiken egy csupa ráncból faragott csuda szép öregasszony ült a templomban, arcát a rózsaablakon beömlő fény világította meg. A másikon a rég nem létező, 1965-ben felrobbantott Nemzeti Színház látható azoknak is, akik legfeljebb a dalból ismerik „Hétre ma várom a Nemzetinél, ott, ahol a hatos megáll…”  De mindez ma és már sok éve csak úgy, nem fotózható.  Az épületeket is védi, ha egyediek, az építészek szerzői joga, a magánszemélyt én így fogalmaznék, a magánélethez való jog, bár a jog az arcképét mint tulajdonát védi.

Az EU-s és a hazai jog előírja, hogy fényképet valakiről csak annak – bizony, az igazolhatóság végett, lehetőleg írásos engedélyével készíthetsz!  És külön nyilatkozat kell arról is, hogy nyilvánosságra hozhatod. Ezt a hívatásos fotósok tudják! Nézem  az mti képeit . Rákerestem a templom tárgyszóra, s a hivatásosok betartva – helyesen, – a jogszabályokat a friss képeiken üres templomokat és néhány közszereplőt, templom avatót látok.  Mert a közszereplő szabadon fotózható.

De így nagy történelmi lyukak keletkeznek, hiszen életünk mindennapjai nem lesznek dokumentálva.

De hogy néz ki a nem hivatásos fotósok gyűjteménye? A virtuális tér, tele van tehetséges és kevéssé tehetséges amatőr fotósok képével, itt a család és barátok engedély nélküli fotóin túl, akik éppen arra jártak, megtetszettek, vagy csak véletlenül belelógtak a fotóba mind megörökítésre kerültek.  A kétezres évek hétköznapjait így idézheti majd meg az emlékezet. Pedig a fotó az egyik legfontosabb bizonyítéka, lenyomata öltözködésünknek, szokásainknak és tevékenységeinknek. De ha előtte jóváhagyás kell, a spontán mosoly, a kétségbeesés már kicsit megjátszott lesz.  Így éppen a fotóművészek valóvilágunk pillanatait spontán elkapó, megörökítő képekben van hiány! Tudom, ne szóljanak közbe!  Soha ennyien nem fotóztak, soha ennyi fotó nem készült, és ha elfeledjük, bár azok között is sok az értő, az egyszerű családi képeket még milliónyi fotó készül naponta!!! Utazások és kirándulások és konferenciák során. De kiválogatja majd abból ki a szépet, az értéket és az életünkről hűen mesélőt és biztosítja a szerző, a fotót készítő hozzájárulását? És mi lesz, ha valami technikai „vihar” egy tároló felhőt „elsodor, megsemmisít”?

És zene, mozgókép…..

Pamacs most feláll, jó lenne sétálni, mozogni. Erről eszembe jut a tánc a zene, no meg a mozgó kép! Mivel is kezdjem. Mielőtt táncra perdülök, zenét kell keresni. Az idősebbek a rádió gombját csavargatják és klasszikus vagy jazz muzsikát persze, tudom lehet népzene is, választva, pihennek vagy éppen dolgoznak esetleg főznek, takarítanak, vagy csak (?) tűnődnek, gondolkodnak. Mert a zene kinek-kinek a saját andalítója, megnyugtat, pihentet, gondolkodtat és még sorolhatnám. Anyukám lemezeket gyűjtött, csodálatos klasszikus zenei-tára volt, kedvencei a Beethoven szimfóniák több előadótól is. Nekem már cd gyűjteményem van, de alig érek hozzá, az autómban sincs már cd lejátszó, egy pendrive-val élek, az unokám több mint 900 zeneszámot gyűjtött le rá, nekem. Tudták? Én véletlenül tudom a pendrive vásárlásakor, hasonlóan más üres adathordozóhoz – ezért is ilyen drága – kifizetem a rajta tárolható anyagok rám eső szerzői jogdíjat , és vállalom, hogy amit ott tárolok, azt csak magáncélra használom fel.  Ez az ötszemélyes személygépkocsiban, ahol mostanában a pendrive lakik, biztosított. De ha az autóm egy kerti partihoz szolgáltatna zenét, vagy egy faluvégi sajt vásárhoz, akkor már nem tartanám be a jogszabályt, hiszen a zenehallgatásnak ára van, a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen vagy  rendezvényen való élő-, vagy gépzene jogdíjfizetési kötelezettséggel jár.  Igen-igen még ha anyukám kedvencét réges rég – sajna -, Beethovent hallgatnék akkor is, mert a szerzőn túl, a zenekar is – többek között – ilyenkor jogtulajdonos. Nem gondolunk rá, de egy-egy koncertjegy árában a rendezvényhez kapcsolódó jogdíjak ránk eső, apró részlete is benne van.

No de a fiatalok jelentős része a Spotifyt használja, és bár a forint euró árfolyam folyamatosan romlik, azért fillérekért jogtisztán hallgathatnak és letölthetnek magánhasználatra zenedarabokat, dalokat több mint 50 millió felvételből válogatva.   Eltűnődöm, a csoport, a közösség micsoda lehetőség, hiszen a sokak által a Covid 19 alatt felfedezett Netflix is így működik. A sok kicsi sokra megy, pedig egy-egy a filmeknél szerzői jogdíjra és művük egységének védelmére tarthat igényt az író és zeneszerző, rendező   és jelmeztervező, maszkmester no meg operatőr és nem is folytatom.

Mindez a szerzői jogdíjról szólt, s nem említettem egyéb megfontolandókat. Mindenesetben nagy hangsúlyt kapott a magán felhasználás! Én az autómban ülve számtalanszor megteszem, hogy miután meghallgattam egy Louis Armstrong számot, az élvezetet lassan elengedve másodszor már csak részeket, a kedvencből a legkedvesebb dallamokat hallgatom újra.  Ezt megtehetem, de nem használhatok fel a teljes műből engedély – a jogtulajdonos engedélye nélkül – nyilvánosan! Csak részeket. Igen arra gondolok a MEK.hu –n csak a szerzők engedélyével lehet részletet közölni …mert ahogy egy szobor karját nem törhetem le, úgy nem csonkíthatom meg más szerzeményét.  Most másnak is eszébe jutnak azok a görög és római szoborcsodák, amelyek karjukat, sőt néha fejüket veszítve a sok évszázad alatt, most mégis múzeumokban állnak? De őket az idő és nem az emberi szándék, koptatta el.

Az online tér, a számítógép adta lehetőségek a fotóművész, vagy egyszerű fényképész képének megvágását engedélye nélkül, irodalmi mű csonkítását vagy átírását, videók megvágását, kivágását és nem eredeti részek beillesztését könnyedén lehetővé teszi. Mindez a szerző eredeti szándékával ellentétes lehet. Igaz nem mindig, de a jog, nem bántva ezzel a jogalkotókat, nem mindig vesz figyelembe igazán egyedi eseteket.  Jókait néha a gyerekeknek könnyebb lenne a ma már nem használatos sok idegen kifejezés nélkül olvasni. De ha azt kivesszük vagy lefordítjuk az már nem az eredeti…de ha lábjegyzetekkel segítjük a megértést, a mű nem sérül….

Ülök, tűnődnék még, Pamacs ölembe tette a fejét ideje a sétának, a változásnak.

(A szerzők: Dr. Baracsi Katalin LL.M családjogi szakjogász, LL.M infokommunikációs szakjogász, internetjogász, közösségi média tréner és Talyigás Judit villamosmérnök, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság eHétköznapok szakosztály elnöke)

Források:
https://maok.hu/content/_common/attachments/maok_tajekoztato_level_mit_kell_tudni_a_fenykepekrol.pdf
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32016R0679
http://cij.hu/hu/wp-ntent/uploads/2018/09/9_sajtofotojog_pageFIN1.pdfhttps://ginop617monitoring.nive.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=17:jogi-allasfoglalas-a-kep-es-hangrogzitesrol-pm&catid=2&Itemid=101
https://www.origo.hu/jog/20200810-origo-jog-das-jogszerviz-foto-hangfelvetel-szemelyisegi-jogok-biroi-gyakorlat.html
https://piacesprofit.hu/tarsadalom/mikor-kell-engedely-hogy-fenykep-keszulhessen/
https://epiteszforum.hu/no-photo-az-epiteszeti-fotozas-jogi-kerdesei
https://computerworld.hu/tech/miert-dragult-az-ssd-112880.html
http://kjk.sztnh.gov.hu/sites/default/files/artisjus_sz12_0.pdf
https://www.filmtett.ro/cikk/4093/a-filmalkotasokkal-kapcsolatos-szerzoi-jogok-szabalyozasa-magyarorszagon-1-resz/

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: