2021-04-14

SZENT-IVÁNYI ISTVÁN: A magyar külpolitika a „korona” évében

Ebben az évben kivételesen nem valamelyik világhatalom, hanem egy néhány nanomilliméteres csöppnyi vírus játszotta a főszerepet a világpolitikában, ami bizony az év folyamán még a legnagyobb hatalmú országokat is próbára tette. Ebben az évben megtanultuk, hogy a small nem mindig beautiful, most éppen a legkevésbé sem az.

A koronavírus járványnak a világpolitikában és diplomáciában is érzékelhető volt a lenyomata. Az év első felében megszületett a „maszkdiplomácia”, amely a különböző orvosi segédeszközökkel folytatott befolyásszerzési és imázsépítési kísérleteket jelölte, az év vége felé pedig a „vakcinadiplomácia” vette át ezt a szerepet. Kis mértékben a magyar diplomácia is próbálta eljátszani az amerikai nagybácsi szerepét. Nem kis felháborodást váltott ki, hogy amíg a járvány első szakaszában orvosi védőfelszerelésekből itthon is hiány volt, a Külügyminisztérium számos országot nagyvonalú ajándékokkal halmozott el. Mostanság pedig lélegeztetőgépekkel házalnak, igaz, hogy abból nekünk annyi van, hogy Dunát lehetne rekeszteni vele. És itt el is érkeztünk a magyar Külügyminisztérium és diplomácia egyik súlyos problémájához. Ez a minisztérium már évek óta nem azzal foglalkozik, amivel kéne, hanem azzal, amihez nem ért – igaz, hogy ahhoz sem ért, amivel valóban foglalkoznia kéne. A Külügyminisztérium a kormányzati struktúrán belül egy zavaros feladatmeghatározással rendelkező általános „megoldó intézmény”, amely rendre olyan profilidegen feladatokat hajt végre, amiben inkompetens, hozzá nem értő. Jó példa erre a lélegeztetőgépek ügye.

Valószínűleg hungarikum, hogy ezt nem az orvosi műszerek beszerzésére szakosodott kompetens szervezetre bízták, hanem az ebben az ügyben teljesen járatlan, dilettáns külügyi apparátusra. Ennek meg is fizettük az árát: a Külügyminisztérium összesen tizenhatezer lélegeztető gépet szerzett be, miközben képzett kezelőszemélyzet maximum három ezer géphez áll rendelkezésre. Arról nem is beszélve, hogy most a második hullám csúcsán sem érte el soha a hétszázat a lélegeztetett betegek száma. A gépek átlagára nagyjából a kétszerese annak, amennyiért a többi európai ország ugyanebben az időszakban beszerezte a gépeit. Az már csak hab a tortán, hogy a mindenütt jelenlévő korrupció gyanúja itt is felmerült, hiszen a beszállítók között jócskán voltak a kormányhoz közelálló, orvosi műszerekkel soha nem foglalkozó, frissen megalakult cégek. Ez a példa jól szemlélteti a Külügyminisztérium tevékenységét meghatározó voluntarizmus és dilettantizmus káros voltát.

A pandémia miatt a hagyományos diplomácia „járványüzemmódban” működött, a személyes találkozások többségét a videókonferenciák vették át. Bár hivatalosan bejelentették, de végül a járványnak esett áldozatul a hivatalos külpolitikánk csúcspontját jelentő Orbán-Putyin éves rendes találkozója is. Erről tehát nincs mit mondanunk. Ennek ellenére azért volt néhány fontos esemény a magyar külpolitikában.

A belarusz válság és a magyar külpolitika válsága 

Orbán Viktor első magyar miniszterelnökként és hosszú idő óta első EU tagállam vezetőjeként június 4-én Minszkbe látogatott. Azzal örvendeztette meg híveit, hogy szerinte a két ország sokkal közelebb van egymáshoz, mint gondolnánk. Ettől a bejelentéstől azért sokaknak borsózott a háta. Különösen az augusztus 9-i durván elcsalt elnökválasztás fényében. Mindezt tetézte az, ami a választások után történt. A csalás miatti tömeges tiltakozást, tüntetéseket a hatalom brutális fellépéssel akarta vérbe fojtani. Ez korábban mindig bejött neki, most viszont nem működött.  Már négy hónapja folyamatosan tiltakoznak a bátor belarusz tüntetők és a hatalom nem tud úrrá lenni a felháborodott tömegeken. A civilizált világ természetesen azonnal a tiltakozók oldalára állt – kivéve Magyarországot. Egy héten át a hallgatás és végül a bántóan semmitmondó nyilatkozatok jelentették a magyar álláspontot. Az EU külügyminisztereinek a belarusz válság miatt összehívott rendkívüli ülésén a magyar kormány alacsony szinten képviseltette magát. A videokonferenciára nem jelentkezett be Szíjjártó Péter, aki akkor épen egy oligarcha luxusjachtjának fedélzetén, az Adria kék hullámain ringatózott. Másfél hét zavart hallgatás után ugyan a magyar kormány kényszeredetten felzárkózott a Visegrádi Négyek álláspontjához, de azóta sem hangzott el egyetlen egyenes mondat a külügyminiszter vagy a miniszterelnök szájából a belarusz válsággal kapcsolatban. Soha nem ítélték el egyértelműen a belarusz hatalom erőszakos fellépését és nem nyilvánították érvénytelennek az elcsalt választásokat.

Az elveszett integritás 

Ennek az ügynek kapcsán derült fény egy fontos mozzanatra, ami tovább rombolta külpolitikánk hitelességét. Bár Szíjjártó Pétert stílusa, hozzáértése és tevékenysége miatt korábban is sok bírálat érte, az integritása a jachtozás során sérült meg végzetesen. A mai napig nem adott elfogadható magyarázatot arra, hogy mit keresett családjával és barátaival egy oligarcha luxusjachtján. Ráadásul a sajtóhírek szerint a magyar oligarchák magángépén utazott a luxusnyaralásra. Nem sokkal ezután került napvilágra, hogy számtalan alkalommal vette igénybe a rendőrség helikopterét, sokszor nyilvánvalóan indokolatlanul. Majd az is kiderült, hogy menetrendszerinti járatot szinte soha nem vesz igénybe, mindenhová vagy a honvédség gépén, vagy magángépen utazik. Ez is példátlan a Magyarországgal összehasonlítható nagyságrendű és anyagi helyzetű országok esetében. Szíjjártó a kétezres években a Fidesz szóvivőjeként azzal vált ismertté, hogy ostorozta a luxusbaloldal urizálását és a plebejus kormányzás szerénységét állította szembe ezzel. Mostani életformája ennek a tökéletes megtagadása és szinte tankönyvi esete az állami megrendelésekből hizlalt oligarchák és a politikai elit összefonódására. Ez bizony súlyos morális és hitelességi deficit.

A magyar-ukrán vita

A magyar külpolitika egyik legsúlyosabb kudarca a magyar-ukrán viszony. Mint ismeretes, a 2017-ben elfogadott és a nemzetiségekre nézve valóban nagyon hátrányos ukrán oktatási törvény elfogadására (amely gyakorlatilag megszünteti a nemzetiségi nyelvű közoktatást a felső tagozaton és középiskolában) a magyar kormány nagyon kemény választ adott: azóta is folyamatosan blokkolja Ukrajna közeledését és együttműködését a NATO-val és bizonyos esetekben az EU-val is. A kemény magyar válasz még keményebb ukrán reakciót szült, az ügy eszkalálódott, a két ország viszonya az évek során nagyon eldurvult. Ma ott tartunk, hogy a kárpátaljai magyar iskolákban és szervezeteknél házkutatást tartottak, tagjaikat folyamatosan zaklatják, egyes magyar önkormányzati képviselőket a himnusz eléneklése miatt hazaárulással vádolják és bíróság elé állítják, magyar kormányzati tisztviselőket az országból kiutasítják.

Természetesen nagyon helyes és jogos, hogy a magyar kormány kiáll a kárpátaljai magyarok jogaiért, de korántsem mindegy, hogy milyen módon. A velünk azonos helyzetben lévő lengyelek és románok nem csatlakoztak a bojkotthoz, hanem kétoldalú tárgyalásokat folytattak és azon keresztül igyekeztek kedvező eredményt elérni. Lengyelország már megállapodott Ukrajnával, Románia pedig azt jelezte, hogy hamarosan megállapodik.  Mi ettől végzetesen messze kerültünk és ezt az elhibázott fellépésünknek köszönhetjük. A magyar közvéleménynek szóló határozott és kemény fellépéssel elértük, hogy a kedvező megállapodástól messzire kerültünk, a kárpátaljai magyarok helyzete egyértelműen rosszabb lett és ráadásul saját érdekünknek is ártottunk, hiszen szomszédos országként alapvetően érdekeltek vagyunk abban (és persze a kárpátaljai magyarok is), hogy Ukrajna nyugati orientációjú, NATO-val együttműködő ország legyen és ne csússzon vissza az orosz érdekszférába. Mindaz, ami ezen a területen történt, iskolapéldája annak, hogy az arrogáns és dilettáns külpolitikai cselekvés mennyire kontraproduktív és káros.

Amerikai választások

A magyar külpolitika kudarcát és mozgásszabadságának szűkülését hozta el az amerikai elnökválasztás eredménye. Trump elnök bukása mindenképpen hátrányos a mai magyar külpolitikának, mert ez az adminisztráció nagyon elnéző volt a kormány belpolitikájával szemben, míg demokrata ellenfeleiről tudható, hogy sokkal szigorúbbak lesznek. Az tehát érthető, hogy a Bem téren Trumpnak és csapatának szorítottak. Az viszont megmagyarázhatatlan diplomáciai hiba (azaz több mint bűn), hogy Szíjjártó Péter miért érezte fontosnak azt, hogy a NER-népviseletében (ujjatlan pufi-dzseki) kiálljon a kamerák elé és korrupcióval vádolja meg Biden elnökjelöltet két héttel a választások előtt. A provokatív kérdéseire feltehetőleg hamarosan választ fog kapni és abban aligha telik majd öröme. Főnöke pedig egész Közép-Európa nevében – vajon ki hatalmazta fel erre? – jelentette ki, hogy a térség számára Trump elnök megválasztása lenne a kívánatos.

Mindez aligha jó ómen a következő időszakra nézve. Eleve sem voltak kedvező esélyek a kapcsolatok normalizálására az új adminisztrációval, de még ezeket a szerény esélyeket is sikerült előzetesen teljesen lerombolni.

A vétó ügye

Talán a magyar külpolitika egész éves teljesítményéből a legnagyobb figyelmet a magyar és lengyel vétó fenyegetés váltotta ki. A magyar és a lengyel kormány vétóval fenyegette meg az EU hét éves költségvetését és a helyreállítási alapot, amennyiben azzal együtt a jogállamisági mechanizmus rendeletét is elfogadják. Ez az ügy ugyan első sorban európapolitikai ügy, de komoly külpolitikai következményei is vannak. Bár a két kormány saját győzelmét ünnepli, valójában ez az ügy kifejezetten hátrányos külpolitikai következményekkel járt. Egyrészt világossá tette a már jó ideje érzékelhető hasadást a visegrádi együttműködésen belül. A csehek és szlovákok nem csatlakoztak a vétó fenyegetéshez, sőt a szlovákok nyíltan és határozottan bírálták is a két kormány magatartását. Mivel a magyar külpolitika az elmúlt években kifejezetten büszke volt a visegrádi együttműködésre, szívesen nyilatkozott a visegrádiak nevében, ez bizony ennek a külpolitikának a kudarcát jelzi. A vétó fenyegetés általában is értetlenséget és bírálatokat váltott ki Magyarország európai partnereiből, a déliek részéről pedig egyenesen dühöt és bosszúvágyat.

Bár még nem telt el elég idő az ügy hosszútávú hatásainak értékeléséhez, az már most is megállapítható, hogy a vétó fenyegetéssel Magyarország nemzetközi megítélése tovább romlott, az ország külpolitikai értelemben még inkább elszigetelődött, partnerei egyre inkább elidegenedtek tőle. Nagyon elfogultnak kell lenni ahhoz, hogy azt mondjuk: még így is megérte.

Ebbe a vázlatba sok minden nem fért bele, ami említést érdemelt volna, de mindenről szó volt, amit nem szabadott kihagyni még egy rövid értékelésből sem. Hogy milyen év volt ez az idei a külpolitikánk szempontjából? A régi közhelyet segítségül hívva azt mondhatnánk, hogy rosszabb, mint a tavalyi, de ha ezen a nyomvonalon haladunk tovább, akkor bizonyosan jobb, mint a jövő évi lesz.
(A szerző külpolitikai elemző, egykori nagykövet) 

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban van olyan lehetőség,
hogy bárki olvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

One thought on “SZENT-IVÁNYI ISTVÁN: A magyar külpolitika a „korona” évében

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: