2020-04-09

SZÉL BERNADETT: Kinek miről szólt 2019?

Először is nagyon boldog újévet kívánok Önöknek!

És ahhoz, hogy közéleti szempontból is egyre boldogabb éveink legyenek, érdemes most egy picit megállnunk és visszanéznünk arra, mi történt tavaly, meddig jutottunk és most honnan folytathatjuk.

Vitathatatlan, hogy 2019 az ébredező klímatudatosság éve volt, vagy, ha drámaibb akarok lenni, az azonnali cselekvést sürgető klímaszorongás, a közeledő klímakatasztrófa felismerésének éve. Korábban kellett volna mindezzel szembesülni, de sokan és sokat dolgoztak azon, hogy aludjon a világ klíma téren. Tavaly azonban a helyzet visszavonhatatlanul megváltozott. Nemtörődöm cégvezetőket, korrupt politikusokat megizzasztó év volt.  Egy kiszélesedő, világméretű mozgalom kérdései és követelései kényszerítik őket változtatásra.

Magyarország sem maradhatott ki a sorból. Egyenként büszke vagyok mindenkire, különösen azokra a fiatalokra, de a kevésbé fiatalokra is, akik aktív felelősséget vállalnak a jövőért. Óriási sikernek tartom, hogy még a környezetvédelmi tárcát megszüntető, a zöld ügyeket „úri huncutságnak” tartó Orbán-kormány előbb a KDNP-t vette rá egy „teremtésvédelmi” bohóctréfára, majd maga is kénytelen volt hátrálni, és végül nem merte a 2050-es EU-s klímacélokat megvétózni. Én személyesen sosem fogom elfelejteni ebből az időszakból a kancelláriaminiszter döbbent arcát, amikor először feltettem neki a kérdést az Európai ügyek bizottságában: mégis miért vétóztak?! Egy fix: a jövő legsúlyosabb politikai vitái a klímáról fognak szólni és rengeteg munkánk van még: ugyanis dacára annak, hogy ez az év szerte a világban időjárási anomáliák éve volt — novemberben extrém havazással, decemberben rövidnadrágban flangáló emberekkel, borzalmas tűzvészekkel, áradásokkal — még korántsem győztünk meg mindenkit arról, hogy ez a legfontosabb ügyünk, nekünk, az emberiségnek, globálisan és lokálisan, és ez az az ügy, ami minden tervet képes átírni és minden struktúrát képes megváltoztatni.

Én 2019-et ebben a témában végigküzdöttem. Emlékszünk, Gulyás Gergely manapság színikritikusként tündököl, de pár hete még meteorológus volt, 2030-as és 2050-es prognózisokat fogalmazva meg. Munkám során lépésről lépésre lehetett csak haladni, de csak kiszedtem belőlük, hogy Orbán Viktor csak számítások nélkül blöffölt, amikor ezermilliárdokat követelt az EU-tól a magyar klímasemlegesség megteremtéséért. Pedig aki nem veszi komolyan ezt az ügyet, aki nem hajlandó tenni a klímaváltozás ellen, az senkit sem képvisel. Pláne nem azokat az embereket, akiket napról-napra betegít meg a munkahelyük vagy a lakóhelyük, így a Mátrai Erőműben és környékén. 2019-es csatáink egyik jelképe az ügy, ahol a hatóságok mellébeszélnek, az emberek félnek és ezért hallgatnak, a kormánypropaganda hazudik, és nekünk amolyan „kézműves eszközökkel” kell az igazságot kideríteni és bemutatni. Ha nem ilyen tragikus ügyekről lenne szó, azt mondanám, hogy a rajzfilmekből ismerős Tom és Jerry-féle kergetőzés zajlott idén is, ahol a nagy, buta macskát kell kicseleznie a kisebb, de agyafúrtabb egérnek. Igaz, néha megfordulnak a szerepek: szintén idén történt, hogy kényszerből egy államtitkárt és díszes társaságát kísértem kéretlenül végig a parlamenti folyosókon, mert meguntam, hogy az írásban feltett kérdésekre nem válaszolnak vagy hazudnak. A klímaügyek mellett ugyanis 2019-ben a legfontosabb feladatunk az én véleményem szerint a gyengébb érdekérvényesítő képességgel rendelkezők védelme volt.

Az évet a rabszolgatörvény elleni küzdelem vezette fel, ahol a nemzetközi nagyvállalatoknak eladott magyar munkavállalókért kellett kiállnunk. Nem volt eredménytelen a közös munka, egy munkáltató ma kétszer is meggondolja, hogy alkalmazni merje ezt az opciót.

A fóti gyerekekért egész évben küzdöttünk és a helyzet itt a lehető legszomorúbb: brutális kormányzati hazudozás közben Fótot kiürítik, a gyerekeket szétszórják. Egészen döbbenetes, hogy a Fideszben senki nincs, akinek szíve lenne — csak egy értékes ingatlant látnak, nem pedig sokféle tekintetben rászoruló, vagy épp speciális segítségre szoruló gyerekek otthonát. Szintén a szívtelen kampányuk következménye volt, hogy időről-időre el kellett mennem a határon álló tranzitzónába. Rengeteg mindent rejtegettek ott. Találkoztunk agydaganatos menekült kislánnyal a szögesdrót mögött, napokig enni és aludni képtelen, begyulladt fogú kisfiúval, egy komplett börtönóvodával, éheztetéssel, súlyos tragédiákkal.

De nézzünk rá az oktatásra és máris láthatjuk, hogy ugyanez a szívtelenség jellemzi őket a magyar gyermekekkel szemben is. Saját családtagjaikon túl másnak láthatóan nem szánnak sikeres, szabad életet, illetve az ezt megalapozó minőségi oktatást. Kapkodás és fejetlenség jellemezte az évet az oktatás ügyében, az év legvégére derült ki, hogy nem csak az eredetileg szerintük „túl liberális” (szülők, pedagógusok, tisztességes emberek szerint: váratlanul gyerekbarát és modern) Nemzeti Alaptanterv-verziót nem vezetik be, de annak helyére tervezett, a rezsimhez passzoló módon szélsőjobboldali igények és közreműködők által készülő, új verziót sem. Ennek persze épp örülhetünk is, de annak nem, hogy itt is úgy kellett kihúznom belőlük az igazságot, miszerint például a hírhedt Takaró Mihály (és neje) is ezen munkálkodtak — de talán ennek a csatának is szerepe van abban, hogy jövőre nem a “hazafiasított” NAT diktálja az irányt.

Nagyon sűrű év volt 2019. Rengeteg munkával telt és folyamatos harcban éltünk. Annál is inkább, hiszen kétszer is választottunk idén és a kormány kétszer lett ugyancsak ideges az eredmények miatt.  Csak egy dolgot emelek most ki: a miniszterelnök megépítette magának a rongyrázós irodát a Várban, de nem élvezheti — ahányszor kinéz az ablakon, a fővárost látja, amit elvesztett és ami reményt ad most sok-sok embernek szerte az országban, vidéken is. Látszik már az igazi törésvonal is, amelynek mentén a jövő csatáit vívni fogjuk. A NER és nemzetközi partnerei, példaképei Oroszországban, Törökországban hatalmon, tőlünk nyugatra pedig jellemzően ellenzékben klímatagadó, részvétlen, elnyomó, előítéletes és erőszakos politikát erőltetnek, amellyel ma kevesek luxusa és tömegek megfosztása érhető el. Ez az a politika, amelyik nem számol a jövővel, csak a mai kasszazárással. Velük szemben értékeire és saját sokszínűségére büszke, abból erőt meríteni képes közösségek egymást segítő hálózata áll.

És még egy szempontból fontos évet zárunk. 2019 alapvetően átalakította azt, amit a politika és a politikusok szerepéről gondolunk. Évtizedek megszokott formái és felületei tűntek el vagy alakultak át. Korona, vagy inkább bohócsipka e folyamaton Kövér László közelmúltbeli ámokfutása, mellyel a valódi újságírókat és az ellenzéki képviselőket is ki akarja zárni a Parlamentből. Néha azt gondolom, akkor lenne a legboldogabb, ha egymaga bóbiskolhatna a teremben. Álmában csöngetve picit az üres széksoroknak. De jelenleg náluk a teljhatalom, aminek egyelőre a réseit-repedéseit igyekszünk tágítani, hibáit kihasználni. Kérdés, hogy 2020-ban ehhez milyen eszközöket kell használnunk, de azt tudom, hogy nem hagyjuk annyiban. Sosem hagyjuk.

Ehhez kívánok mindannyiunknak erőt, kitartást 2020-ban – és ugyanakkor azt is, hogy idén is, időről-időre mindenki találjon békét, boldogságot a szerettei körében. 

Értük is dolgozunk.

 

(A szerző közgazdász, országgyűlési képviselő)

 

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: