2021-04-17

SZÉL BERNADETT: Háromból három – Paks2 összes mintaerőműve hibás!

Az Európai Parlament február 11-én nagy többséggel fogadott el határozatot arról, hogy a biztonsági kockázatok és a műszaki hiányosságok miatt le kell állítani az Asztravec Erőmű üzembe helyezésének folyamatát. Mivel a belarusz erőmű Paks 2 mintaerőműve, vagyis az Orbán-kormány ugyanilyen reaktorokat akar építtetni Pakson a Roszatommal, nagyon rossz hír ez Magyarország számára.

Problémák az Asztravec Erőmű körül

A belarusz erőmű bekapcsolása tavaly november óta zajlik, de már többször meg kellett szakítani az erőmű személyzete által észlelt hibák és az automatikus vészleállító rendszer aktiválódása miatt. Az Asztravec Erőmű építését több baleset is beárnyékolta: ezek közül a legemlékezetesebb az volt, amikor az orosz építők nagy magasságból leejtették a majdani blokk reaktortartályát, majd a megsérült egységet előbb nem akarták kicserélni („jó lesz az még” felkiáltással), majd ismételt kérdéseink ellenére sem voltak hajlandóak kijelenteni, hogy azt nem fogják máshol, például Pakson egy másik atomerőműbe beépíteni.

Az ilyen esetek miatt okoz régóta fejfájást az erőmű a különböző uniós intézményeknek. Bár Belarusz nem az EU tagja, közvetlenül határos három uniós tagállammal – Lengyelországgal, Litvániával és Lettországgal –, a litván fővárostól pedig alig 50 kilométerre található. Az építtetőnek tájékoztatási és egyeztetési kötelezettsége van a szomszédos országokkal, emiatt az ügyben bőven van uniós hatáskör. Arról nem is beszélve, hogy egy esetleges belaruszi atombaleset környezeti hatásai – ahogy ’86-ban a közeli ukrajnai Csernobil felrobbanása megmutatta – egész Európát érintenék. Az EU emiatt azt szeretné, hogy az engedélyezés és az üzembe helyezés az európai sztenderdeknek megfelelően történjen, és hogy az Asztravec Erőműben is elvégezzék az uniós atomerőművek számára a 2011-es fukusimai katasztrófa után előírt biztonsági stressz-tesztet. Belarusz viszont leginkább olcsó áramot szeretne – márpedig az atomenergiában a beruházási költség (és vele a megtérülést biztosító áramár) egyenesen arányos a biztonság színvonalával. Vagyis az alacsony ár és a biztonság egymást kizáró elvárások.

Mi a helyzet másik két erőművel?

Arról nem is beszélve, hogy jelenleg egyáltalán nem biztos, meg tud felelni az európai előírásoknak az érintett VVER1200-as reaktortípus. A tervezett paksi bővítés alapjául (is) szolgáló reaktorfajtának eddig az összes, már működő mintaerőművénél hasonlóan súlyos problémák mutatkoztak. Először is, mindegyik éveket késett – ez általános jellemző a Roszatom gyakorlatában. Az orosz Novovoronyezs II-t 2016-ban kapcsolták be, és rögtön utána le is kellett állítani előbb generátorhiba, majd rövidzárlat következtében. A szintén orosz Leningrad II-ből a minőségbiztosítás megkerüléséről, törött, hibás, illetve a szabványoktól eltérő alkatrészek beépítéséről, az anyagminőséget igazoló dokumentumok meghamisításáról érkeztek hírek az építés során, de a generátorhiba sem maradt el a bekapcsolási időszakban. Ráadásul az orosz gyáriparosok szövetsége mindkét reaktor bekapcsolásának elhalasztását kérte a kormánytól, mert az új erőművek túlságosan drágán termelnek, az orosz ipari létesítmények pedig piaci áron kapják az áramot.

Tehát háromból három.

Eddig három helyen épült olyan mintaerőmű, amely Paks 2 mintája lenne, és mindháromnál súlyos műszaki hiányosságok mutatkoztak.
Olcsó áramnak pedig se híre, se hamva. Emlékeztetőül: Paks 2-t az Orbán-kormány szerint azért kell megépíteni, hogy szerepet játszhasson az olcsó és biztonságos energiaellátásban. Ha tényleg ez a cél, és nem Putyinnak vagy Mészáros Lőrincnek akarnak kedveskedni vele, akkor az eddigi tapasztalatok szerint jobb lenne ezt a reaktortípust messzire elkerülni, amíg még lehet!
(A szerző közgazdász, országgyűlési képviselő)

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

 

KÖVESSÜK ÉLŐBEN A KLUBRÁDIÓT!
https://www.klubradio.hu

 

 

 

 

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: