2022-06-25

SZEGŐ IVÁN MIKLÓS: Eljött a cinikusok kora

Miért a cinikusok és miért nem a civilek Kánaánja jött el áprilisban? A belső megtisztulást elodázó, megosztott ellenzéki elitek az illiberalizmus ellen sem tudnak hatékonyan fellépni – ezt mutatja az áprilisi magyar választás. Ahol az ellenzék győzni tudott (Szlovéniában), ott viszont a civilekre építette a stratégiáját a nyertes Szabadság Mozgalom. 

Az ellenzék katasztrofális választási veresége óta többféle stratégiát követnek azok, akik megpróbálnak gondolkodni a borzalmas eredmények okairól. A kerekasztal-blog szerzői között is különböző megközelítésekkel találkozhatunk. Vásárhelyi Mária leírta a kudarcot, annak okait és következményeit, majd konstatálta: „folyamatosan érezni lehetett az összefogásban részt vevő pártok széthúzását”. Majd megjegyezte: az „összefogás tartalmilag kiüresedett és elvesztette hitelességét”. https://www.kerekasztal-mp.hu/kozelet/vasarhelyi-maria-volt-esely/

Ebből is látszik az, amit e sorok írója régóta hangsúlyoz, többek között itt, a kerekasztal-blogon is: megosztott, nem konszenzusos elitekkel nagyon nehéz demokráciát csinálni. https://www.kerekasztal-mp.hu/kozelet/szego-ivan-miklos-harom-evszazad-harom-ellenzeki-marcius/

Azóta a Direkt36 oknyomozói az ellenzéki vereséghez vezető utat részletesen feltárták, s bár ezen Márki-Zay Péter megsértődött, valójában a cikk üzenete nem az elbukott miniszterelnök-jelölt bírálata volt. Fontosabb, hogy voltak ellenzéki tanácsadók, akik az előválasztás lendületét vitték volna tovább tavaly, és az ellenzék belső megtisztulását is akarták – enélkül ugyanis képtelenség az illiberalizmust legyőzni. https://www.direkt36.hu/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa/

A Direkt36 cikkének megállapításait Márki-Zay Péter vitatja, https://24.hu/belfold/2022/05/18/marki-zay-peter-ellenzeki-osszefogas-egysegben-magyarorszagert-direkt-36-kampany/ de ezzel aligha ér el sokat. Valójában nem ismerte el azt a hibáját, ami a Direkt36 központi állítása. Azt, hogy tavaly ősszel leállt alkudozni és vitatkozni olyan szereplőkkel, akik éppen azon az előválasztáson szorultak háttérbe, ahol ő győzött. Így a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) ellenzéki pártjai gyorsan ledarálták őt is, ahogyan sok más politikust is korábban.

Márki-Zay ezután már csak hibát hibára halmozhatott, egészen a katasztrofális vereségig – amiről ma már Karácsony Gergely is azt mondja: „nem biztos, hogy a választópolgárok rosszul döntöttek, amikor ennek az ellenzéknek most nem adtak felhatalmazást a kormányzásra”. https://24.hu/belfold/2022/05/18/karacsony-gergely-valasztas-2022-interju-ellenzek/

Márki-Zay jelenleg a „civilek pártját” szervezi, ami válasz arra a vereségre, amelyet a hat ellenzéki párt és ő szenvedett el EGYÜTT. Tehát nem állítjuk, hogy egyedül MZP lett volna felelős a kudarcért.

Arról a kudarcról van szó, aminek a következményeit a kerekasztal-blog szerzői közül Máté András próbálta felmérni. Ő Kierkegaard nyomán az ellenzéki vereség utáni lelki állapotot elemezte, s leszögezte: „Lelkesedsz vagy eleve lemondasz – mindenképpen meg fogod bánni.” Ezzel azt akarta kifejezni, hogy akár kormányváltásra készült valaki, akár lemondott arról, ugyanaz lett az eredmény lélektanilag. Gondolatmenete végén azonban változatlanul azt hangsúlyozta, hogy „van értelme cselekedni, ha lehet. Csak nem szabad túl sokat várni tőle. Meg lehet nehezíteni a hatalom dolgát, lehet kellemetlen perceket szerezni nekik, lehet, hogy néha elgondolkodnak azon, megéri-e tovább nyomulni.” https://www.kerekasztal-mp.hu/kozelet/mate-andras-csapdaban/

Vásárhelyi és Máté két jellemző értelmiségi attitűdöt jelenít meg. Ám egy harmadik is terjed. A már korábban is jelentkező cinikusok minden eddiginél erőteljesebb fellépésére gondolok. Ők az ellenzéki vereség nyomán erőre kaptak, s a hatalom igazolására, az oppozíció nevetségessé tételére frappáns megjegyzésekkel élnek, anélkül, hogy bármiféle konzisztens gondolati rendszert kiépítenének.

E tekintetben hű követői az ókori Athén bukása utáni filozófiai iskolának, ami éppen az ilyen gondolati rendszerek hiánya miatt valójában nem is filozófiai „építményt” jelentett a Kr. előtti 4. században, hanem inkább egy sajátos polgárpukkasztó életmódot képviselt. Az ókori cinikusok ugyanis inkább életfilozófiájukkal vonultak be az emberiség történetébe, nem bonyolult ideológiai konstrukciókkal.

A mai cinikusok azonban egy dologban szögesen ellentétesen viselkednek, mint ókori előfutáraik. Ugyanis akarva-akaratlanul is a fennálló hatalmat igazolják állandó relativizálásukkal, és közben a hatalomból kiszorultakat gúnyolják. Erre kiváló alkalmat ad például az ellenzéki választási vereség. S most nemcsak az ellenzéki politikusokat tehetik nevetségessé, hanem az ellenzék „megmondóembereire”, a „belvárosi értelmiségre”, illetve a „körúton belüliekre” koncentrálhatják gúnyos megjegyzéseiket.

Mindehhez kapcsolódik részükről az illiberális hatalom profizmusának, a hatalmi akarat sikeres megvalósításának utilitárius, haszonelvű dicsérete. A modern cinikusok azt elemzik, hogy az illiberális állam mennyire hatékonyan számolja fel az ellenállást, miközben az ellenzéket szánalmas „moralizálással” vádolják. A mai cinikusok azonban elfelejtik, hogy ókori elődeik éppenhogy moralizálással, az erkölcsös élet (mint legfőbb boldogság) keresésével töltötték idejüket.

Paradox jelenség, de a mai cinikusok ugyanis ugyanarra a dilemmára adják válaszaikat, amivel az ókori elődeik is szembesültek: az athéni demokrácia Kr. e. 5. század végi bukása után, a 4. század elejétől keresték a kiutat a demokratikus intézmények gyengülése közepette.

Az intézményekben, az államot alkotó polgárok közösségében már nem bízhattak, láthatták Szókratész tragikus sorsát is. Így a cinikus irányzat iskolaalapítója, Szókratész egykori tanítványa, Antiszthenész nem politikai filozófiát dolgozott ki, hanem életfilozófiát. Nem a „jó” államon gondolkodott, mint Szókratész másik tanítványa, Platón, hanem a „jó”, az „erényes” élet érdekelte.

Ehhez átvette mesterétől, Szókratésztól az „autarkhia” fogalmát, és az akkoriban lelki függetlenségnek nevezhető fogalmat. (Az autarkhia ma már mást jelent, a közgazdászok használják a gazdasági önellátásra.) Az ókori cinikusok autarkhiája, gondolati függetlensége válasz volt a körülöttük kiüresedő, leépülő, elpusztuló demokratikus intézményrendszerre.

Az ókorban a cinikusok furcsa, időnként visszataszító megoldásokat adtak az erényes életre, de a társadalomból kivonuló, általában aszketikus jellegű, az anyagi hívságokról lemondó életmódjukban a hatalomellenesség volt a meghatározó. Ezt jelzi a Nagy Sándorhoz köthető legenda is, amikor a makedón hódítótól a cinikus Diogenész talán tényleg csak azt az egy dolgot kérte, hogy ne állja el előle a Napot.

Ezzel szemben a mai cinikusok mintha lépten-nyomon az illiberális „nap” fényében sütkéreznének, az illiberális állam igazolását adnák, vagy legalábbis annak hatékonyságát támasztják alá. Mindez – szintén paradox módon – ugyancsak az ókori cinikusok hagyományából fakad, pedig ők nem a hatalmat dicsőítették. Ám mégis az ókori cinikus irányzat alapítója, Antiszthenész volt az – Kecskés Pál katolikus filozófiatörténeti író szerint –, aki szerint a boldogsággal azonos erény „nem a tudáson fordul meg, hanem elsősorban a tetten, az akarat erején, aminek a példáját Heraklész küzdelmes életében látta”.

A mai cinikusok is az illiberális akarat hatékony és sikeres keresztülvitelét dicsőítik sokszor, amivel megkönnyítik a hatalom érvényesülését olyan területeken is, ahol egyébként lenne esély, például a Máté András által elemzett szférákban, az oktatásban, a kultúrában. A moralizálás lebecsülése ugyanis – mint már említettük – nem lenne eredetileg „cinikus” hagyomány, az ókorban ez még nem volt jellemző az antiszthenészi iskolára. Az akarat dicsőítésére, a „Wille zur Macht” nietzschei gondolatának követésére vagy éppen félreértelmezésére azonban láthattunk elég példát a 20. században, a cinikus hagyományban rejlő e legveszélyesebb elemre sajnos ma is érdemes odafigyelnünk.

Éppen ezért éppen a hatalom, a hatalmi akarat ellenőrzésére lenne szükség Magyarországon is. A fékek és egyensúlyok rendszere nem véletlenül az angolszász országokban épült ki: ott a liberális hagyomány sokszor erősebb, mint a demokratikus – ezt Szabó Miklós eszmetörténész 20. századi munkáiból is tudhatjuk. Környékünkön, Kelet-Közép-Európában azonban nincs folyamatos liberális hagyomány, s valljuk be, a demokratikus tradícióink sem túl erősek.

A fékek és ellensúlyok rendszerének kiépítése így nemcsak Magyarországon küszködik akadályokkal. Ott, ahol ez látszólag sikeresebb – itt az elmúlt időszak szlovákiai és a romániai korrupcióellenes küzdelmeit említhetjük példaként – csak akkor nem fog belefulladni a rendőrségi és ügyészségi vizsgálatok áradata a pártcsatározások mocsarába, ha sikerül a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat az egész társadalom körében kiépíteni. Ez azonban igencsak kétséges a két említett esetben.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök is beszélt pár hónappal ezelőtt a demokratikus politikai kultúra gyengeségéről, a polgárok demokratikus intézményekbe vett bizalmának alacsony szintjéről. Hegerék azonban egyelőre a tisztogató akciók során inkább politikai vitákba keveredtek. Nem véletlen, hogy a pozsonyi parlament végül nem adta ki a rendőrségnek a korábbi kormányfőt, a jelenlegi ellenzék egyik vezérét, Robert Ficót, és nem függesztette fel a politikus mentelmi jogát.

A cinizmust mesterfokra fejlesztő Ficónak ugyanis sikerült relativizálnia az igazszolgáltatás működését, sikerült fenntartania a posztkommunista országokban amúgy is meglévő bizalmatlanságot a demokratikus intézmények iránt. Ha pedig nincs jól működő eljárásrend, nincsenek megbízható intézmények, azonnal előjön a politikai akarat, és az akarat megvalósítását célzó tettek is hamarosan következnek.

Az illiberalizmusnak ugyanis – már a nevéből adódóan is –, nem a tömegdemokráciával van baja elsősorban, hanem a liberális szabadságjogokkal. Egy tömegdemokráciát kiválóan manipulálhat egy hordaszerűen szerveződő, nem demokratikus elit. Ennek formáiról – jóval az illiberalizmus szó megjelenése előtt – Elias Canetti írt, lenyűgöző és félelmetes képeket, szimbólumokat használva a „Tömeg és hatalom” című könyvében, mely nem teljesen tudományos elemzést ad, bár arra törekszik.

A hordaszerű szerveződésen alapuló illiberális hatalmat azonban – és ezt nem Canettitől tudjuk – le lehet győzni. Itt kulcsfontosságú a kisebb közösségek, a civil társadalom megszerveződése. Ráadásul – hogy némi reményt is adjunk – térségünkben is van remény erre. Szlovéniában például Robort Golob ellenzéki vezér a Szabadság Mozgalom élén a civil közösségekre alapozta szinte példátlan méretű választási győzelmét. Ezáltal Orbán Viktor helyi szövetségesét, Janez Jansa illiberális kormányzatát váltotta le.

Mint az utóbbi napokban láttuk, most Márki-Zay Péter is erre törekszik itthon. Hamarosan kiderül, hogy párttá szerveződő civil mozgalma több sikerrel jár-e, mint idén áprilisban.

Szlovéniában egyébként nemcsak a civil szervezetek erősebbek, mint Magyarországon, hanem megvan az a politikai kultúra, ami elismeri a civil kezdeményezések jelentőségét. És ez az, ami a nálunk gazdagabb és polgárosodottabb Szlovéniát nemcsak anyagi szempontok miatt emeli ki térségünk többi országa közül. Mindeközben a magyar ellenzéki összefogás idei kudarcának egyik legfontosabb tanulsága az, hogy éppen a civileket hagyták ki az összefogásból, az ő indulásukat korlátozták a pártok a tavalyi előválasztáson, amelynek végül az országos voksoláson lett katasztrofális hatása.

(A szerző történész, újságíró – az 1956-os Intézet Alapítvány tudományos munkatársa)

A blogger megjegyzése:

Elsőként Vásárhelyi Mária,majd Máté András fejtette ki véleményét, amelyek a “választás 2022” címke segítségével találhatók meg. Legközelebb egy hét múlva Lendvai Ildikó írja meg véleményét.  A téma változatlanul az, hogy milyen szerepe volt a budapesti (nagyvárosi) értelmiségnek, a politikai pártokban – a választással kapcsolatban kialakult -“farkasvakság” létrejöttében illetve hogyan tovább?

 

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban
van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
   https://www.facebook.com/groups/762663054098897

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: