by A koronavírus miatt egyik pillanatról a másikra állt át az oktatási rendszerünk úgynevezett digitális oktatásra 2020 márciusában, és így is fejeződött be a 2020/21-es tanév. A 2021/22-es tanév ugyan normál rendben indult, de novemberben 9. osztálytól felfelé újra bevezették a digitális oktatást. Látható tehát, hogy 2020-ban sok gyermek és pedagógus volt érintett a digitális oktatásban, érdemes tehát levonni ennek tanulságait.
A digitális oktatás ugyanaz csak az interneten?
Elsőként szögezzük le, hogy az úgynevezett digitális oktatás bevezetése egyfajta pánikreakció volt a kormány részéről, arra nem voltak felkészülve sem a pedagógusok, sem a diákok, sem a szülők. Bár 2016 óta volt digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos (Czunyiné dr. Bertalan Judit), meg volt Digitális Oktatásfejlesztési Stratégia, de érdemi fejlesztések nem igazán történtek. Maximum annyi, hogy az OFI által kifejlesztett, kötelezően alkalmazandó állami tankönyvek is tartalmaztak már digitális tananyagot, valamint feláll a Nemzeti Köznevelési Portál. Ezzel kapcsolatban persze meg kell jegyezni, hogy korábban már több magáncég tankönyvcsaládja kifejezetten magas színvonalon biztosította a digitális tartalmakat, pl. a Mozaik tankönyveit. És itt valódi digitális megoldásokról beszélek, nem a tankönyvek elektronikus közzétételéről az interneten. Mert a digitális oktatás nem arról szól, hogy ugyan azt csinálom, csak éppen online közvetítésben, a házit meg kiküldöm e-mailben.
De nem csak a tananyag terén kellett improvizálni a pedagógusoknak, hanem a foglalkozások digitális lebonyolítása terén is. Mivel nem volt semmiféle egységes, központilag rendelkezésre álló stabil digitális megoldás, ezért mindenki azt a szoftvert használta, amit elért (Skype, Zoom, Google Classroom, Discord és Microsoft Teams). És persze a pedagógusok eszközellátottsága sem valami fényes. Korábban elsősorban a digitális táblákra koncentráltak, most azonban hirtelen nagy teljesítményű számítógépek és tabletek kellettek volna, amit hivatalból csak a pedagógusok egy része kapott. Voltaképpen azt is mondhatnák, hogy a kormány megvalósította a liberális oktatáspolitika híveinek az álmát: a digitális oktatás bevezetésével a pedagógusok azt csinálnak, azzal és úgy, ahogy nekik tetszik. A kormány központosításra, totális kontrollra épülő oktatáspolitikája tehát látványosan kudarcot vallott. Kiderült, hogy csak a kreatív pedagógusok tudják megmenteni a helyzetet. Meg a szülők.
Miért nőttek meg a különbségek?
Mégis mi akkor a baj a digitális oktatással, ha ennyire nagy szabadságot ad? Hát az, hogy óriási különbségeket idézett elő. Az oktatási rendszerünk eddig sem volt arról híres, hogy mérsékelte volna a családból hozott különbségeket (inkább csak konzerválta az), de most kifejezetten növeli ezeket a különbségeket. Egy jó pedagógus, egy digitális eszközökhöz szabadon hozzáférő diák, egy otthoni korrepetálásra (sőt, inkább otthoni tanításra) alkalmas szülők mellett a gyerek nagyjából tudja tartani a normál tempót. Ha azonban a pedagógusnak nincsenek digitális kompetenciái (és ez gyakoribb, mint egyesek gondolnák), ha a gyerek családjában nincs, vagy nincs elég számítógép és okostelefon, ha a szülőnek nincs ideje és/vagy kompetenciája a gyerek otthoni tanítására, ha a gyerek nem tud elvonulni egy nyugodt és csöndes szobába tanulni, akkor bizony a gyerek óriási lemaradásba kerül. Gondoljon csak bele mindenki, hogy mi történik azzal a cigánytelepen élő gyerekkel, ahol a szülő írni és olvasni se nagyon tud, számítógép és okostelefon nincs, vagy csak családonként egy áll rendelkezésre, az internet pedig nincs bekötve, és egy szobában él az egész család. Ezek a gyerekek a tavaszi hónapokban hetente egyszer kaptak egy fénymásolt lapot, hogy milyen feladatokat kellene elvégezni. Én magam láttam ilyet, ahol hasonló leírások szerepeltek: „Csütörtök 11.00-12.00: Bal agyféltekés memóriajáték” Az olvasni sem igazán tudó szülő és a gyerek meg találja ki, hogy az mi fán terem. De még a jól szervezett fővárosi iskolákban is jellemző, hogy megtartanak hetente 1-2 online tanórát, egyebekben meg kapnak mindenféle feladatokat a diákok. Minden azon múlik tehát, hogy a szülő mennyire képes saját maga tanítani a gyereket, és hogy van-e elegendő informatikai eszköz a családban. Mert ugye ha mindkét szülő otthonról dolgozik, és a gyerekeknek is számítógép kellene a feladatok elvégzéséhez, akkor bizony sok számítógép kell egy családban. Na ezért beszélek én arról, hogy a digitális okatás miatt is óriási különbségek alakultak ki a gyerekek fejlődésében. És senki nem tud arra válaszolni, hogy ezt a most felhalmozott lemaradást ők valaha le tudják-e majd dolgozni. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az érettségizők esetében milyen problémákat okoz a személyes kontaktusok hiánya. Úgy nem lehet hatékonyan felkészülni és hatékonyan szóban vizsgázni, ha az ember nem tudja gyakorolni a vizsgaszituációt. Ezért kellene az érettségizők esetében lehetőséget biztosítani a kicsoportos személyes felkészítésre. Azonnal. Most arról nem is beszélve, hogy a szakképzésben hogyan lehet biztosítani a digitális oktatást. De egészen őszintén mondom, hogy ha rajtam múlna, akkor most azonnal visszaállítanám a normál tanítási rendet minden évfolyamon, mert ennek a mostani digitális rendnek nem lesz ennek jó vége. És ennek persze egy fontos előfeltétele lenne, hogy a pedagógusokat most azonnal az oltási terv élére kell tenni.
Néhány szó a felsőoktatatásról…
Végül pedig érdemes még röviden kitérni a felsőoktatásra. Egyetemen dolgozó oktatóként-kutatóként állítom, hogy egyetemi szintű oktatást nem lehet személyes kontaktus nélkül végezni. Nem csak az egyes szakoknál kiemelt jelentőségű laborgyakorlatokra gondolok, hanem arra az alapvetően személyes beszélgetésekre, konzultációkra épülő mentorálási folyamatra is, ami szerves része az egyetemi oktatásnak. És látom a kollégákon is, hogy iszonyatosan szenvednek, mert nem tudják olyan hatékonyan segíteni a hallgatók fejlődését, mint amihez korábban hozzászoktunk. Ráadásul az utóbbi években az egyetemi oktatás szerves részévé vált, hogy a hallgatók egész szemesztereket töltenek külföldi egyetemeken, az ERASMUS keretében. Most ez sincs. Így az ország jövője szempontjából itt is csak azt tudom javasolni, hogy az egyetemi polgárságot az oltási program elejére kell tenni, és újra kell indítani a felsőoktatást.
(A szerző Csepel-Soroksár országgyűlési képviselője, a kulturális bizottság tagja)
Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897
KÖVESSÜK ÉLŐBEN A KLUBRÁDIÓT!
https://www.klubradio.hu
