2020-11-24

SZ. KISS JUDIT: A panaszkodásról

„Senki sem egészen az, aminek gondolja magát,
 hanem még valami más is. Ez a még valami
más viszi ismeretlen határok felé.” (Konrád György)

Én elfogadlak téged. No, és te engem?
Az utóbbi időben jobban érdekel a hírekre reagálás, mint maga a hír. Figyelem és elemzem magunkat.

Nincsenek jó híreim.
Egységként rosszul érzünk, gondolkodunk, élünk. Aki kikerült ebből, mégis haza látogat, jobban érzi ezt. Valósággal mellbe vágja.
Gyűlölködünk, irigykedünk, kritizálunk, elítélünk, nyomorgunk, felvágunk, ugyanakkor nagyon, de nagyon különlegesek kívánunk lenni. Külsőleg.
Mindig keserű ország voltunk. Tett róla a folyton jelen lévő ilyen-olyan hatalom. Megosztott minket, saját képére formált. Aktuális milyenségünkből kiválóan jellemezhető az aktuális hatalom.
No de ki adott ennek szabad utat? Természetesen mi mindannyian.
Megosztottak vagyunk, nem újság. Megosztottságunk főként politikai és egzisztenciális jellegű. A két fő démon aztán hozza magával a saját szellemseregét.

Volt idő, amikor nézetkülönbségeink elfértek egymás mellett. Meg tudtuk vitatni egy kávé, egy sör mellett, aztán ki-ki tette a dolgát tovább. Ma ez szinte elképzelhetetlen. A “másik oldal” hülye és pont. Nincs vita.
Legyen jobboldali, vagy baloldali nézetű valaki, rögtön azonosítjuk őt általunk gyűlölt politikusokkal. Franc a nadrágját.
Naphosszat panaszkodunk, bajaink sorolásának se vége se hossza, ölni tudnánk egymást, hogy onnan zuhanjunk váratlanul lázas szentimentalizmusba.

Ismersz olyan embert, aki folyton panaszkodik? Valósággal elszívja az energiádat. Menekülsz előle és látod, hogy a panaszkodó sosem fog kijönni a hínárosból. Magam is voltam ilyen panaszkodó és megfigyelő is.
Országos szinten panaszkodunk. Csak a bajainkra koncentrálunk a kilábalás lehetősége nélkül. Ha doki volnék, már tutira kiutaltam volna egy kollektív vigyori bogyót.
Nem tudom, mi a végső megoldás, tán azért, mert ilyen nincsen. Nem oldódik meg semmi máról holnapra.
DE tehetünk érte, hogy ez a folyamat elinduljon.
Ne morogj most, hogy ahá, majd jövök most a spirituális lőrével! A spirituális lőrét öntsd oda, ahová való. A csatornába. De a lelkiséged igenis fontos! Ahogy te közelítesz másokhoz, vagy egy problémához, úgy közelítenek hozzád. Tudhatod ezt a privát életedből. Országos szinten sincs ez másképp.

Nem azt mondom, hogy ne vedd észre a hibákat! Ellenkezőleg! Vedd észre, de ne keress bűnbakot! Ne a sorstársaid közt keresd! Ha a baj már megvan, nincs ok százszor körbejárni. A feladat a probléma megoldása. Erre koncentráljuk az energiánkat!
Tán közhelynek gondolod, hogyha rend van belül, rend van kívül is. Érdemes volna ennek a dolognak adni egy lehetőséget!

A vegán és a húsevő között azonos, hogy étkeznek. A katolikus és a muszlim is hiszi Istent.
A jobboldali és baloldali is szereti a hazáját. A csúnya és a szép is tud szeretni. A karcsú és a kövér is tetszeni akar stb. Keresd a másikban a közöset, a szerethetőt.
Mindenki a maga hitéért, elveiért küzd, dolgozik, él. Sok azonos van bennünk, csak máshonnan közelítünk. Legyen a célállomás hát a közös.

Szabad egészséges szellemben versenyezni és az útközben elesőket felsegíteni. Az út mentén lesznek csaholók, akik bajaidból kívánnak megélni. Megéneklik naponta százszor. Megszokott identitásodat próbálják erősíteni. Tudd, hogy félnek! Ha rájuk se hederítesz, elveszítik létük lényegét. Csak hadd nyüszítsenek! Csak a célt lásd magad előtt… remélem, ott találkozunk.
Ja és még valami!
Ér egymást útközben buzdítani.
Illusztráció: Kunhegyesi Ferenc grafikája
(A szerző író, regénye mellett az írásai antológiákban jelennek meg)

A blogger megjegyzése: 
Hálás vagyok a szerzőnek és Pethes Marinak a @kontrasztfolyoirat főszerkesztőjének, hogy hozzájárultak ennek az írásnak az utánközléséhez.
„A panaszkodásról” eszembe juttatta, azt amikor érettségi előtti utolsó irodalom órák egyikén megkaptuk a feladatot, hogy Ady Endrének a Fekete zongora című versét gondoljuk végig. Ne az elérhető elemzéseket, kritikákat magoljuk be, hanem mit jelent számunkra, mit értünk belőle, milyen gondolatokat indít meg bennünk?
Az órai beszélgetésből nem sokra emlékszem már. Valamikor évekkel később azonban rájöttem – NE-né Márta néninek a fantasztikus irodalom tanárnőnk igazi céljára – akkor és ott tettük meg az első lépéseket, hogy megtanuljuk mitől igazi Mű az egyik és talmi mű a másik. A valódi, az igazi, az gondolatokat, érzelmeket ébreszt. Kényszerít, hogy gondolkozzunk, vitatkozzunk…. vagy akár csak ábrándozzunk… de valamit csinálnunk kell! Nem hagy érintetlenül!
Judit írása nemcsak szép és pontos, hanem betyárul sokat gondolkoztat is!
Például, hogy ma milyen feladatai vannak/lehetnek a kultúra művelőinek?
Köszönöm!

 

 

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: