2019-12-07

SETÉT JENŐ: A Roma Büszkeség Napjára

Kezdjük az elején!

Ma a magyar társadalom vélemény alakító eszközei mint, média és politikum leginkább azt szeretnék, ha a cigányok kollektíven szégyenkeznének, és elfogadnák a társadalmilag rájuk osztott szerepet, a bűnbak szerepét! Az általuk, a többség által konstruált roma kép végtelenül egyszerű: szegény, antiszociális, munkakerülő, bűnöző, barna bőrű azaz rasszjegyekkel jól azonosítható ember csoport, akikkel csak a baj van, akik szerintük az állam ellátórendszerein „élősködnek”. Ez az a kép, amelyben a politikai oldalaktól függetlenül nincs „jelentős távolság” a beszélők között. Csakhogy ez a kép hazug és nélkülünk, a mi részvételünk és véleményünk nélkül, a fejünk fölött alakították ki.

Nem fogadhatjuk el és nem is fogjuk elfogadni, amíg csak lélegzünk! Ugyanis egy hazugságot nem lehet akceptálni! Én, roma emberként úgy látom a saját közösségemet, hogy nagyon sokféle és a szó minden értelmében „színes”. Vannak köztünk jók és rosszak, vallásosak és vallástalanok, jóindulatúak és rosszindulatúak, önzetlenek és önzőek, mindenfélék. Pont úgy, mint az ország egészében.

Pszichológiailag persze rendkívül érdekes, hogy a minden erőforrást és hatalmat bírtokló többség, miért önmagát akarja a „kisebbség” áldozatának látni, és miért önmagát gondolja „elnyomottnak” e viszonyban? Persze jogos a kérdés, hogy hogyan másképp lehetne fenntartani a kisebbségre irányuló társadalmi elnyomást, ha nem így tenne a többség?

Mert az igazság történetesen az, hogy 10 roma emberből csak 4-nek van munkája és abból is 2 közmunkán dolgozik a létminimumot el nem érő jövedelemért. Az igazság az, hogy a roma gyerekek azok bármennyit járjanak iskolába egyetlen szót sem tanulhatnak intézményes keretek között saját nemzetiségük történelméről, továbbá ők azok akikkel feltöltik a korábban „kisegítőként” ismert osztályokat és iskolákat. Az igazság az, hogy a roma emberek azok, akik sérelmére elkövetnek pogrom szerű cselekményeket, rendőri túlkapásokat és a törvény által tiltott -ám e tiltást semmibe vevő- hátrányos megkülönböztetést a lakhatásban, a foglalkoztatásban, az iskoláztatásban és a minden állampolgárt megillető egyenlőbánásmódban.

Ez hát a helyzet. Van még egy dimenzió,  ami számokkal nem leírható ez pedig az elismerés, vagy megvetés, az elfogadás vagy kirekesztés, a tisztelet vagy tiszteletlenség, az identitás, az önazonosság  kérdése, mert a cigány emberek -mindettől függetlenül- magyarként tekintenek önmagukra, a magyar kulturális és politikai nemzet részeként tekintenek saját közösségükre.

Van még egy igazság, amit akár erővel is, és szívesen rejtenek véka alá: a magyarországi cigányok mindig is kivették a részüket az ország, a haza védelméből és építéséből! Ott voltak a török elleni harcokban, a Rákóczi szabadságharcban, ott voltak 1848-ban és 1956-ban is. Ott voltak a II. Világháború utáni ország újjáépítésben, a kommunista nagy és nehézipar munkásai körében, a magyar mezőgazdaság napszámosaiként, és ott voltak a rendszerváltás utáni kapitalista gazdaság fekete munkásainak seregében az út-aszfaltozásokon, az építőiparban, a közmunkás tömegben.

Ezek hát a mi büszkeségünk okai! De nem az oktalan, nacionalizmusba hajló büszkeségé, amely kirekesztésre épül, hanem az  egészséges öntudaté és önbecsülésé, amely harmóniában van a „másik” elismerésével és elfogadásával. Számunkra a roma büszkeség önmagunk elfogadása és értékeink teljesítményeink tudatos ismerete és megbecsülése.

Ugyanakkor a leghatározottabban fogunk küzdeni a nemzetből való kiszorításunk ellen, és a nemzethez tartozásunk elvitatása ellen, amely az elmúlt években felütötte a fejét kezdve azzal, hogy ellentétben a migránsokkal Magyarország milyen nagylelkű, hogy nem kérte minket is osszanak szét Európa országai között, odáig, hogy azért nem lehet integrálni a menekülteket, mert a cigányokat sem sikerült. Ez persze nettó hazugság! A cigányok nyelvi, vallási, kulturális értelemben egyaránt integrálódtak a magyar társadalomba, azt pedig nem mi kértük, hogy a végletesen szegények körében hétszeres legyen a jelenlétünk, mint a társadalmi arányunk.

A Roma Büszkeség Napja tehát a roma emberek és közösségek pozitív önazonosságának megteremtéséhez kíván hozzájárulni, állampolgári aktivitás útján, mert rájöttünk, hogy a cigány emberek ugyanannak a magyar médiának a fogyasztóiként ugyan olyan negatív képet ismernek saját közösségükről, mint a többség.

Ahogy szoktuk mondani, mi pusztán önbecsülést „árulunk” ingyen, és mindenki annyit vesz belőle, amennyire szüksége van. Persze tudjuk, hogy a Roma Büszkeség Napja a roma emancipációs küzdelem fontos építőköve.

Ezért is csináljuk!

És ezért hívunk mindenkit az Idetartozunk! Egyesület által szervezett Roma Büszkeség Napi rendezvényére, amely 2018. szeptember 22-én, 14 órakor kezdődik Budapesten a józsefvárosi Horváth Mihály téren. A köszöntőbeszédek elhangzása után zászlókkal, transzparensekkel vonulunk a  a Fővám térre, és útközben a Lónyay utcában virágokat helyezünk el  a fiatalon elhunyt festőművész Péli Tamás, a roma kulturális mozgalom nagyhatású és formátumú alkotója emléktáblájánál.

 

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: