2021-04-17

Prof. FORGÁCS JÓZSEF: A befejezetlen forradalom? – Egy ünnep szociálpszichológiája –

Az évfordulók pszichológiai értelmezése gyakran változik, és ez különösen igaz a 48-as forradalomra, amely egyszerre célozta meg a kollektív nacionalizmus, és az individualista polgári liberalizmus nehezen összeegyeztethető célkitűzéseit.

Rabok legyünk vagy szabadok?

1848 üzenete akkor a legkoherensebb mikor mind az egyéni szabadságot, mind a nemzeti függetlenséget idegen elnyomás ellen kell kivívni.  Így a kommunista pártállam joggal rettegett az évforduló áthallásaitól.  Kisiskolás koromban március 15. nem is volt ünnep.  Augusztus 20-ból a rákosista alkotmány és az új kenyér ünnepe lett, a karácsonyból pedig fenyőfaünnep – de március 15.  veszélyes szimbólum maradt.  A kokárda viselés is politikai állásfoglalásnak minősült.  Vallásos nagymamám lelkesen varrta a kokárdákat, fűtötte a kommunista rendszer elleni mély utálat.

A diktatúra szele engem is megérintett, majdnem kicsaptak a Marczibányi téri általános iskolából, mert egy barátom édesanyja (nemzetiszínű szalag hiányában), gombostűre fűzött piros-fehér-zöld gyöngyökből készített szükség kokárdát nekünk.  Vonalas osztályfőnökünk ezt irredenta, horthysta demonstrációként értelmezte, de végül igazgatói intővel megúsztuk kicsapás helyett.

Március 15. üzenete erős pszichológiai kapocs maradhatott meg a 80-as évek rendszer váltó értelmisége számára is. A Petőfi szobornál például jól megfértek egymás mellett az MDF, a KDNP, az SZDSZ es a Fidesz támogatói is, Csurkától Kis Jánosig.

Egyéni szabadság vagy kollektiv nacionalizmus…?

Március 15. jelentése máig is tükrözi a magyar reformkor kettősségét melyben összeolvadt a liberális individualizmus, és a kollektív nacionalizmus szellemisége.  Míg a 48-as áprilisi törvények egyértelműen a nyugati individualista liberalizmus ideológiáját követték, a szabadságharc viszont már a kollektív nacionalizmus törzsi értékrendjét diktálta, mely a nemzetet az egyén fölé rendelte.  Pedig a „haza mindenek elött” követelése persze összeegyeztethetetlen az egyéni szabadság elveivel.

Ez a kettősség egyébként mélyen gyökerezik fajunk evolúciós történelmében is. A csoport-alapú, törzsi gondolkodásra való pszichológiai hajlam általános emberi tulajdonság, melyet csak néhány száz éve szorított vissza a felvilágosodott individualizmus máig is sérülékeny civilizációs forradalma.

A rendszerváltás után látványosan szétfoszlott március 15.  összefogó értelmezése. Az ünnep sokaknak továbbra is a liberalizmust es a nyugati felvilágosodást jelentette, míg mások a nacionalista, kollektivista értelmezéssel azonosultak. A jobboldal hamarosan teljesen kisajátította az ünnep könnyen kiaknázható nacionalista tartalmát.  A liberális oldal súlyos mulasztása, hogy azóta sem talált választ a jobboldal patrióta retorikájára, és március 15. hazafias szimbolizmusát teljesen átengedte a jobboldalnak, míg a liberális /polgári tartalom elsorvadt.

Így aztán 1990 után a kokárda viselése is újra politikai jelentőséget kapott: már nemcsak  ünnepi megemlékezést, hanem hangsúlyosan jobboldali  állásfoglalást is jelzett.  Bár 1848 követelései egyértelműen a nyugati felvilágosodás szellemiségét képviselték, az elmúlt tíz év retrográd politikája az ünnepet a felvilágosodott liberalizmus elleni torz, nacionalista ideológia propaganda eszközévé silányította.  Az évforduló meghamisítása, hogy az orbáni maffia rendszer éppen a vulgáris nacionalizmust mobilizálja a polgári liberalizmus máig is megvalósítatlan márciusi eszményei ellen, miközben álszent módon a nyugatellenességet és az orosz barátságot hirdeti.

Önsajnálat, áldozatmentalitás és kollektív nárcizmus

Március 15. egy bukott forradalom évfordulója, újabb nyomasztó epizód az elmúlt ötszáz év többnyire kudarcos magyar történelmében.  Mint ezt Bibó is kimutatta, a sikertelen magyar történelem nem nyújt elegendő támaszt a valós sikereken alapuló pozitív nemzeti identitásra.  A szociálpszichológiai kutatások pedig világosan kimutatják, hogy az embereknek szükségük van pozitív identitásra, melyet sokan, különösen a kiemelkedő egyéni teljesítmények hiányában, gyakran a pozitívan értékelt csoportokkal – mint a nemzettel – való érzelmi azonosulással érnek el.  Ezt a törzsi identitás igényt használjak ki demagóg populista politikusok mindenütt, így Orbán is.

Több kutatás kimutatta, hogy a sérült magyar nemzeti identitást máig is egy paradox kettősség jellemzi. A kudarcos történelem (így március 15. is) egy lemondó, szomorú, önsajnálatot és áldozatmentalitást hangsúlyozó nemzeti tudatot eredményez.

Ugyanakkor az pesszimista nemzettudattal párhuzamosan létezik egy irreálisan nagyzoló és fennhéjázó, túl kompenzált nemzeti önértékelés is mely a magyarokat más népeknél kiválóbbnak, értékesebbnek és tehetségesebbnek vizionálja, és mindent megtesz, hogy ezt a morális felsőbbrendűséget bizonyítani próbálja.  Ezt a mentális állapotot pszichológusok „kollektív nárcizmus”-ként értelmezik, melyet populista autokrata vezetők könnyen kihasználhatnak.

Így lehetséges, hogy pszeudo-tudományos intézetek sora, mint a Magyarságkutató Intézet próbálják kiszolgálni a pozitív nemzeti identitás fájó igényét, történelem hamisító állításokkal táplálva a dicsőséges múlt és morális felsőbbrendűség illúzióját.  Pontosan ez az a kényszeres és meghasonlott tudati állapot, melyet Bibó már évtizedekkel ezelőtt is „politikai hisztéria”-ként értékelt.

Ugyanezt a sérült identitás igényt illusztrálja a „hungarikumok” furcsa kultusza is.  Egy reális önbizalommal rendelkező nemzet nem szorulna arra, hogy állami bizottságok mondják meg, hogy melyik kolbászra, fűszerre, levesre vagy szokásra kell mostantól hivatalosan büszkének lenni.  A magyar nemzeti identitásra máig is jellemző tudati meghasonlást Csepeli György szociálpszichológus is kimutatta.   Például más nemzetek himnuszával összehasonlítva, a magyar himnusz szöveg világa is ezt a szomorú, önsajnáló áldozati mentalitást hangsúlyozza.

Befejezetlen forradalom…?

Sajnos a márciusi forradalom kettős céljai – felvilágosodott liberális polgárosodás, és magabiztos, realisztikus nemzet tudat – máig sem valósultak meg, sőt, az elmúlt tíz év alatt egyre távolabb kerültünk ettől az ideáltól.

1848 értékrendjét tekintve liberális polgári forradalom volt, de mindez számottevő liberális polgárság nélkül. A befolyásos polgárság hiánya azóta is érezteti hatását.   Amikor a jelenlegi hatalom cinikusan „polgárosodásról” beszél, akkor valójában kliensekben gondolkodik. A polgárság lényege a független, önerőből létrehozott autonóm egzisztencia. A Fidesz „polgárai” valójában alattvalók, a hatalomhoz való viszonyuk inkább feudális, mint független.  Orbán gyermeteg illiberalizmus „elmélete” nem más, mint a kleptokrata uralkodó klikk hazug és önigazoló propaganda eszköze.  Ez a fajta „tudati népirtás” tartós pszichológiai dezorientációhoz vezethet, és évtizedekre visszaveti a nyugati polgári civilizációhoz való felzárkózás évszázados célkitűzéseit.

Így hát a felvilágosodott és magabiztos nemzeti öntudat máig is megvalósítatlan.  Nem tisztázott, hogy magyarnak lenni születési és etnikai/faji hovatartozást, vagy a kulturális /történelmi civilizációval  való tudatos állampolgári azonosulást jelent. Az előbbi véletlenszerű, a második pedig szuverén vállalást feltételez. A magyarság talán legnagyobb történelmi sikere éppen az, hogy évszázadokon át bevándorlók és kisebbségek tömegeit sikeresen asszimilálta. Különféle etnikumok (tótok, németek, jászok, kunok, zsidók, rácok stb.) tömegesen olvadtak be a magyar kultúrába és kritikus helyzetekben biztosították a nemzeti túlélést.

Magyarország 1848-ban is multi-etnikumú ország volt, és a forradalom kulcsfigurái úgymint Kossuth, Petőfi, Bem vagy az aradi vértanúk többsége etnikailag nem is voltak magyarok. Petőfi például ma valószínűleg „migráncsnak” is minősülhetne hiszen mindkét szülője idegen volt.

A jelenlegi kormánypropaganda ahelyett, hogy ezt a valóban sikeres, magabiztos asszimiláló kultúrát hangsúlyozná, az ellenkezőjét, a kirekesztést, félelmet és megosztást korbácsolja fel. Mint ezt sokan, például Kosáry Domokos is megírták, ez a fajta kirekesztő nacionalizmus inkább dezintegráló, bomlasztó erőként lép fel. Különösen megbocsáthatatlan a demagóg urbánus-népies, liberális-nacionalista kultúrharc jelenlegi, cinikus felszítása, mely alapjaiban ássa alá a 48-as forradalom évszázados törekvéseit.

A jelenlegi kormány primitív és megosztó vulgár-nacionalizmusa újfent beárnyékolja az ünnep jelentőségét. Március 15. szellemiségének elárulása, amikor Orbán Európában és az EU-ban vizionál ellenséget, és a törzsi propagandát éppen azok ellen mozgósítja, akik legkonzekvensebben képviselik az 1848-as forradalom felvilágosodott és polgári értékrendjét.  Így talán nem is meglepő, hogy Biden amerikai elnök a kampánya során Orbánékat „gazembereknek” és a rendszerüket totalitariánusként minősítette.

Az orbáni „nemzeti öntudat” továbbra is patologikus, és kimutathatóan épít a politikai hisztériára és kollektív nárcizmusra való hajlamra.  Az önsajnálat, kisebbrendűségi érzés és áldozatmentalitás jól megférnek az irreálisan nagyzoló, pöffeszkedő, illuzórikus morális felsőbbrendűséget hirdető és másokat lenéző soviniszta önképpel. A pozitív nemzeti identitásra való fájó igény továbbra is termékeny talajt biztosít a manipulatív kormányzati propaganda számára, mely tovább növeli a megosztottságot és a gyűlölködést.

Figyelemreméltó, hogy a magyar forradalmak eddig mindig idegen megszállók ellen irányultak.  Nekünk soha nem volt valódi liberális polgári forradalmunk mely a saját elnyomóink ellen fordult volna.  Talán ezért is, az alattvalói, meghunyászkodó mentalitás továbbra is jellemzi a magyar politikai kultúrát.  1848 óta opportunista és demagóg vezetők sora – mint a jelenlegi velejéig korrupt rezsim is – a hazafiasság álszent retorikájába burkolódzva támadja az univerzális emberi szabadság, a tolerancia és liberalizmus 48-as eszmeit.  Így március 15. máig is a meg nem valósult törekvéseink fájó ünnepe maradt, és talán ezért is lehetséges változó rezsimeknek új és új pszichológiai értelmezést adnia az ambivalens évfordulónak.
(A szerző magyar származású ausztrál szociálpszichológus, a sydney-i University of New South Wales Scientia professzora, az Ausztrál Társadalomtudományi Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az Oxfordi Egyetem díszdoktora, az Ausztrália-rend birtokosa.
A „Populizmus lélektana” című könyve most jelent meg New-York-ban – lásd:
https://www.routledge.com/blog/article/editor-interview-the-psychology-of-populism)

Megköszönöm Professzor úrnak,hogy időt szakított és a “kerekasztal” számára kifejtette gondolatait történelmi ünnepünk kapcsán, messze túlmutatva a puszta történelmi eseményeken. Természetesen Eperjesi Tamás barátomnak is, hogy segített ezt a sikeres kapcsolatot létrehozni. mp.

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

 

KÖVESSÜK ÉLŐBEN A KLUBRÁDIÓT!
https://www.klubradio.hu

 

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

2 thoughts on “Prof. FORGÁCS JÓZSEF: A befejezetlen forradalom? – Egy ünnep szociálpszichológiája –

  1. Remek elemzés! Kiváltképpen a “kollektív nárcizmus”-gondolatot tartom további megfontolásra alkalmasnak, hogy az egyéni és a nemzeti identitás azonosságát és különbségét helyesen tudjuk értelmezni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: