2020-08-04

NIEDERMÜLLER PÉTER: Erzsébetváros kurzus váltás után

Erzsébetváros Budapest legkisebb, de egyben legsűrűbben lakott kerülete. Zsidó hagyományai, kulturális emlékei, a Holocaust itt történt borzalmai mélyen meghatározták és meghatározzák a kerület jellegét, arculatát. A közvéleményben azonban mégsem ezek a történelmi emlékek, hanem sokkal inkább a különböző botrányok, ingatlanpanamák árnyéka, a „bulinegyed” történései kapcsolódnak Erzsébetvároshoz.

Erzsébetvárost 2010 óta fideszes önkormányzat vezette, s így utólag azt gondolom, biztosak voltak abban, hogy ez további öt évig így is marad. A választók azonban mást akartak. Megunták azt, hogy a kerületben nem történik semmi. Igaz, az önkormányzat felújított néhány óvodát, amikor tehette, megjavított néhány utat, de ezen kívül semmi nem történt. Még pedig azért nem, mert az előző önkormányzatnak egyszerűen nem volt semmiféle víziója, hogy mit szeretne tenni, milyen irányba szeretné fejleszteni a kerületet. Erős állítás, de azt kell mondanom, hogy nem törődtek lényegében semmivel. Hiszen, ha törődtek volna, akkor nem hagytak volna hátra közel 500 lakhatatlan önkormányzati tulajdonú lakást, miközben a kerületben családok százai élnek embertelen körülmények között. Ha törődtek volna, akkor tettek volna valamit a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenség ellen. Ha törődtek volna, akkor tettek volna lépéseket a „bulinegyed” rendjének érdekében. De nem tettek. S ezért a választók nekünk, a köztársaságpárti koalíciónak szavaztak bizalmat.

Mi, politikai, kulturális és társadalmi értelemben is egy egészen másfajta várospolitika mellett tettünk hitet. Nyitott, átlátható önkormányzatot valósítunk meg, olyat, amelyben a lakóknak, az itt élő embereknek is hatékony beleszólásuk van. Átvilágítottuk a hivatalt, a cégeket, az előző önkormányzat lakhatási politikáját, s minden olyan esetben, amikor megalapozott gyanú merült fel, büntetőjogi feljelentést tettünk. Elsősorban azért, hogy a korábbi önkormányzat lezáratlan és zavaros ügyei ne minket terheljenek. Ambiciózus fejlesztési terveink vannak a kerület számos pontján, amelyeknek megvalósításához hozzá is láttunk. Hivatalba lépésünk után szinte azonnal megkezdtük a „bulinegyed” anomáliáinak a felszámolását. Átalakítottuk a szociális rendszer egyes elemeit, hogy többeknek és hatékonyabb segítséget tudjunk nyújtani. És folytathatnám a sort.

Persze a COVID-19 járvány alaposan átírta a terveinket. Lényegében minden korábbi elképzelésünket fel kellett függeszteni, és át kellett állnunk válságkezelésre: idősek ellátására, a karanténba került emberekről való gondoskodásra, a lakosság folyamatos felvilágosítására, maszkok, tesztek, fertőtlenítőszerek beszerzésére. Számomra felemelő érzés volt látni, hogy ebben a mindannyiunk számára ismeretlen és szokatlan helyzetben milyen nagyszerű teljesítményt nyújtottak az önkénteseink. A bezárt óvodákból és bölcsődékből jöttek a gondozónők és óvónők, a hivatalban dolgozó kollégáink munkájuk mellett vállaltak többlet feladatokat, jöttek fiatalok és idősebbek. Érezhetővé, láthatóvá és megélhetővé vált a szolidaritás, az, hogy a kerületben élők egy valódi közösségként szálltak szembe a járvánnyal.

Ugyanakkor lényegében a járvány első napjától kezdve éreztük, hogy a kormány kihasználva a lehetőséget, minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik ellehetetleníteni az önkormányzatok működését. Nemcsak azzal, hogy a rászorultak ellátását önkormányzati feladattá tette, miközben a keletkezett, előre nem tervezett költségekhez egyetlen fillérrel sem járult hozzá. Hanem mindenekelőtt azzal, hogy az egyébként is az önkormányzatoknak járó juttatásokat, pl. a gépjárműadó, minden különösen egyeztetés nélkül, diktatórikus módon elvonta. Vagy olyan értelmetlen rendeleteket hozott, mint pl. az ingyenes parkolás, amely nemcsak további bevételkiesést jelentett az önkormányzat számára, hanem Erzsébetvárosban tovább súlyosbította az egyébként is lehetetlen parkolási helyzetet. A kormányzati elvonások összességükben, az egész évre kivetítve, mint 1,6 milliárd forint kiesést jelentenek az önkormányzat számára. Csak hogy a tényeknél maradjuk.

De persze voltak és vannak további bevételkiesések is. Hiszen a járvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági válságot is eredményezett. Erzsébetvárosban nincsenek nagy ipari beruházások, itt elsősorban a szolgáltató ágazat, a turizmus, a vendéglátás jelentik a gazdasági tevékenység legfontosabb ágazatait. S a járvány éppen ezeket a területeket sújtotta leginkább, hiszen ezek a vállalkozások, kisebb boltok, műhelyek, de az egész vendéglátó ágazat hosszú hónapokra bezárt, és ennek megfelelően semmiféle bevételhez sem jutott. Az itt élő emberek ezrei szembesültek az elszegényedés veszélyével, hiszen nagyon sokaknak semmiféle tartaléka sem volt. Azok között, akik az elmúlt hónapokban elvesztették az állásukat, sok alulképzett ember van, akiket különösen nehéz lesz visszavezetni a munkaerőpiacra. S miközben a kormány – nem tudok mást mondani – összevissza beszél új munkahelyekről, a valóság az, hogy Erzsébetvárosban is, az önkormányzatnak kell szembe néznie az egyre romló szociális helyzettel, nekünk kell megoldásokat találni a lakhatási válságra, a kilátástalanságra, s nekünk kell reményt és perspektívát adni az embereknek.

A járvány okozta nehézségek, illetve az általunk meghirdetett másfajta várospolitika természetesen egy sor konfliktussal jár. Az autósok nem szeretik a biciklisávokat, a biciklisek nem szeretik a rengeteg utcán parkoló autót. A vendéglátósok nem szeretik a nyitvatartási korlátozásokat, az itt lakó emberek nem szeretik az utcán hömpölygő turistaáradot. Az elviselhetetlen körülménynek között élő családok érthető módon azonnal szeretnének egy jobb lakást, és megint csak folytathatnám a sort. Azt gondolom – és ennek az első perctől kezdve a tudatában voltam –, hogy egy másfajta, progresszív várospolitika sokféle érdeket fog sérteni. Vélt és valódi érdekeket, évtizedes szokásokat, megrögzült hagyományokat egyaránt. Ugyanakkor mélyen meg vagyok győződve arról, hogy ezeket a konfliktusokat fel kell vállalni, és közös megoldásokat kell találni. Azt vallom, hogy egy város, egy kerület vezetésének mindig előre kell tekinteni, új kihívásokat kell keresni, olyan utakat kell járnia, amelyek biztosítják az életminőség javulását mindenki számára. Tudom, vannak, akik azt szeretnék, ha minden ugyanúgy maradna, ahogyan eddig volt. Mert azt ismerik, mert azt megszokták, mert az ismert mindig biztonságot ad. De ha nincs meg bennünk a bátorság, hogy változtassunk, hogy átlépjünk a megszokásainkon, akkor bele fogunk fulladni az állóvízbe. Azaz nekünk nemcsak az a feladatunk, hogy kiszolgáljuk az itt élő emberek igényeit, hanem az is, hogy megmutassuk nekik azokat az új utakat és azokat a lehetőségeket, megoldásokat, alternatívákat, amelyek ugyan talán nehéznek és konfliktusosnak tűnnek, de mégiscsak előre visznek egy jobb jövő irányába.

A tavaly őszi önkormányzati választások nagy lehetőséget jelentenek. Az önkormányzatokban nemcsak azt mutathatjuk meg, hogy a köztársaságpárti koalíció működőképes, az ellenzéki pártok minden esetleges különbségek nézeteltérésen túl képesek és tudnak is egymással együttműködni. Hanem azt is, hogy mi egy másik politikai kultúrát képviselünk és valósítunk. Olyan politikai kultúrát, amely nem megbélyegzésre, gyűlölködésre és gyűlöletkeltésre, nem kizárásra, nem ellenségképek gyártására, hanem együttműködésre, közös megoldások keresésére, befogadásra épül. Az ellenzéki vezetésű önkormányzatok ma a demokrácia kis szigeteit alkotják, és a feladat az, hogy ezek a kis szigetek egymással összefogva véget vessenek az embereket kihasználó, alávetettségi, függőségi viszonyokat teremtő, embertelen, korrupt, demokráciát semmibe vevő mai kormányzatnak.

Mi Erzsébetvárosban arra törekszünk, hogy progresszív, a jövő kihívásainak elébe menő, okos, de ugyanakkor mindenkire figyelő, a rászorulókról gondoskodó várospolitikát folytassunk. Azt szeretném, ha Erzsébetvárosban mindenki, származásától, társadalmi helyzetétől, vallási, kulturális vagy szexuális identitásától függetlenül otthon érezné magát. Azt szeretném, ha Erzsébetváros élő és élhető, európai színvonalú, európai mintákat követő kerülete lenne Budapestnek, olyan hely, ahol mindenki szívesen él vagy élne. Azt szeretném, ha az itt élő emberek büszkék lennének Erzsébetvárosra, annak hagyományaira, történelmére, kultúrájára és jelenére. Mi itt az önkormányzatban azért dolgozunk, hogy Erzsébetvárost Budapest egyik ékkövévé tegyük, hogy példát mutassunk, egy Fidesz utáni Magyarországon mindannyian jobban fogunk élni, jobban fogjuk érezni magunkat.

(A szerző Erzsébetváros polgármestere, a Demokratikus Koalíció politikusa, kulturális antropológus)

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: