2020-07-11

NASZÁDOS ZSÓFIA: 2019: Válság és átalakulás két tengelyen

A 2019-es év drámai események sorával bizonyította, hogy a piacgazdaság globális rendszere, és a transzatlanti szövetségi rendszer egyaránt alapvető átalakuláson megy keresztül, és számos válságtünetet mutat. Okkal feltételezhetjük, hogy a technológiai forradalom tovagyűrűzése, illetve kiemelten a klímaváltozás, fenntarthatóság kérdésének középpontba kerülése olyan nyomást helyez a jövőben a piaci és az állami szereplőkre egyaránt, amely számos változást hozhat a gazdasági termelés, a javak elosztásának és a piac szabályozásának kérdésében is.

Ezzel párhuzamosan meggyengültek azok az alapvető értékek és paradigmák, amelyekre a nyugati, transzatlanti szövetségi rendszer épült, és megszűnt a konszenzus a legbefolyásosabb NATO tagállamok között egymás szerepéről és szövetségük céljáról is. Az év végére Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból elkerülhetetlennek látszik, a folyamat levezénylése pedig továbbra is jelentős erőforrásokat köt majd le mindkét oldalról, egyelőre pontosan előre nem jelezhető gazdasági és politikai következményeket vonva maga után.

2019-ben a világ instabilabb, kiszámíthatatlanabb hellyé vált, rengeteg új típusú kihívást felhalmozva, amelyek jelentős részére egyelőre elméleti szinten sincsenek kimunkált válaszaink.

Klímaváltozás és zöldforradalom: merre tovább, piacgazdaság?

2019 globális „ügye” egyértelműen a klímaváltozás fenyegető veszélye volt – elég, ha a lángoló brazil őserdőkről készült, a világ minden szegletét bejáró képsorokra, Greta Thunberg színre lépésére vagy épp a „Műanyagmentes július” online térben szerveződő mozgalmára gondolunk. Világszerte széles társadalmi csoportok figyelme fordult soha korábban nem látott mértékben a környezet megóvása, a fogyasztási szokások újragondolása, és általában a Föld és a földi élet jövője felé. Nem csupán maga az ügy, hanem annak kifejeződése is korszakváltást jelez: a közösségi média globális hálózatát páratlan hatékonysággal mozgósították figyelemfelhívásra és politikai nyomásgyakorlásra.

Az a tény, hogy a globális civil társadalom a közösségi média felhasználásával ilyen hatást tud elérni a politikai diskurzus befolyásolásában, egyszerre nagyon reménykeltő és kockázatos fejlemény. A világ vezetői nemigen tehették meg, hogy nyilvános megszólalásaikban ne érintsék a kérdést, ami, figyelembe véve az ügy jelentőségét, egyértelműen pozitív tendencia. Ma már nehezen megingatható tudományos konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy a globális felmelegedés és az emberi tevékenységek, különösen a gazdasági termelés és energiatermelés bizonyos formái között szoros összefüggés áll fenn.

Csak reménykedhetünk benne, hogy a klímakérdéssel kapcsolatos radikális megnyilvánulások, amelyek esetenként militáns stílusban azonnali cselekvésre (és azonnali megoldásokra!) szólítanak fel, mérsékelt politikai erők termékeny diskurzusát fogják elősegíteni, és nem eredményeznek szélsőséges „ellenmozgalmakat”, amelyek a zöld ügyet könnyen relativizálható hitvitává keretezik át – esetleg ugyanazoknak az eszközöknek (közösségi média, tömegmédia) a felhasználásával, amelyeken támogatói is kommunikálnak.

Az lenne a kívánatos, ha a fenntarthatóság ügye szervesen beépülne a különböző fősodratú politikai erők értékrendjébe, ideológiájába, és mindegyik a saját szemszögéből kínálna megoldásokat, helyezné el a hangsúlyokat, miközben kialakulna egyfajta konszenzus és minimumprogram is. Hasonló folyamatnak kellene tehát végbe mennie, mint a XX. században a szociális kérdések kapcsán. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy ez időigényes folyamat, különösen, ha demokratikus módon kívánjuk levezényelni. Nem különben figyelembe kell venni, hogy az életmód és a termelés radikális átalakításáról könnyebb beszélni, és kampányszerű egyéni vállalásokat tenni, mint elfogadni életmódunk radikális átalakulását, amelyet esetleg törvények kényszerítenének ránk.

Repedések a nyugati szövetségi rendszerben

A Donald Trump ellen megindított impeachment eljárás az amerikai belpolitikára gyakorolt hatásai mellett komoly külpolitikai relevanciával is bír, tekintettel arra, hogy az egyik vádpont az USA egyik stratégiai szövetségesével, Ukrajnával szembeni politikai nyomásgyakorlás és zsarolás republikánus pártpolitikai érdekek előmozdítására.

Önmagában ez a történet igen jól illusztrálja a bevezetőben megfogalmazott tézist, miszerint a transzatlanti kapcsolatok rendszere válságban van, az Egyesült Államok vezetése a NATO stratégiai céljait és szövetségi politikáját veszélyeztető módon járt el – immár sokadszorra. Továbbra sem látszik, hogy az USA-nak lenne egy jól megragadható külpolitikai stratégiája – egymásnak ellentmondó lépések sorát láthatjuk – legyen szó például az Oroszországhoz és Ukrajnához fűződő viszonyról, és ebbe a folyamatba illeszthető a kurdok elleni török fellépés „engedélyezése” is.

Feltehetően nem túlzás azt állítani, hogy a világ elvesztette az USA-t mint hegemón (vagy legalábbis hegemónként viselkedő) hatalmat, de nem alakult ki még egy új hatalmi architektúra, ez a helyzet pedig rendkívüli instabilitás forrása.

Ami Európát illeti, a tavaszi európai parlamenti választásokon nem rajzolódott ki egyértelmű politikai tendencia. Az Európa-barát fősodratú pártok – a Néppárt, a szociáldemokraták és a liberálisok – többsége biztosított, ám az, hogy lehetőségük lesz-e a szükséges reformokat kivitelezésében közreműködni, kérdéses, és elsősorban a tagállamok belpolitikai fejleményeinek függvénye. Az év végén megalakult Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság ambíciózus vállalásokat tett lényegében minden, közös európai hatáskörbe tartozó szakpolitikai területen, ám ugyanaz a kérdés vetődik fel, mint a Parlament esetében: megkapják-e a végrehajtásukhoz az Európai Tanácstól a megfelelő támogatást? Legalább három kulcsfontosságú terület van, amelyeken a következő öt évben mélyreható változást kellene elérni: a gazdasági kormányzás reformjában, a zöld innováció területén, illetve a tech-óriásvállalatok működésének és adózásának szabályozása terén.

A fentiek mellett az év egyik meghatározó politikai eseménye (vagy inkább eseménysora) Nagy-Britannia küzdelme a BREXIT kivitelezésével, és végül Boris Johnson vezetésével a konzervatívok győzelme a decemberi választásokon. Ezzel a választási eredménnyel szinte biztossá vált, hogy az Egyesült Királyság belátható időn belül kilép az EU-ból. Bár nehezen vitatható, hogy a britek többet veszítenek a kilépéssel, mint Európa, naivitás lenne azt gondolni, hogy az európai közösség nem fogja „megérezni” a BREXIT-et. Elég csak a költségvetési szempontokra gondolni –ám ezen túl a NATO egyik legfontosabb európai tagállamának az EU-ból való távozása azt is jelentheti majd, hogy a NATO-val közös külpolitikai és védelmi stratégia kialakítása, az EU külpolitikai súlyának növelése nehezebben elérhető céllá válik.

 

A magyar külpolitika 2019-ben

A magyar külkapcsolatokat érdemben befolyásoló események nagyrészt európai porondon zajlottak, és végkimenetelük az év végén nem is látszik még világosan. A kormánypárt tagságának felfüggesztése az Európai Néppártban diplomáciai figyelmeztetésnek hathatott, ám ha ez végül (amire jó esély van) kizárással végződik, az a Fideszt mindenképpen európai stratégájának újragondolására kényszeríti majd. Megszűnik ugyanis annak a lehetősége, hogy az eddig megszokott hintapolitikát, amely a kifogásolható jogállamiságot és gazdasági ügyeket illető kérdésekben eddig bevett reakció volt, tovább folytathassák hitelesen. Az elszenvedett belpolitikai vereségek után a kormánynak elemi érdeke lenne, hogy ismét képes legyen a politikai centrumba pozícionálni magát, a néppárti kizárási folyamat azonban nagyon is valós kommunikációs akadályt gördít ez elé. Hasonló kihívást jelentett a magyar biztosjelöltek kiválasztása körüli politikai botrányok kezelése, különösen Trócsányi László esetében.

Mindemellett természetesen nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy 2019-ben újabb lépések történtek Magyarország orosz gazdasági és politikai érdekeknek való kiszolgáltatása irányában a Nemzetközi Beruházási Banknak nyújtott kedvezményekkel, a hosszú távú gázszerződés tető alá hozásával és az orosz elnök ismételt, immár rutinszerű látogatásával.

(A szerző a Momentum szakértője, BCE Nemzetközi Kapcsolatok Multidiszciplináris Doktori Iskola hallgatója)

 

 

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: