2023-06-04

mp – Nőnap 2022

Olyan korszakos zsenik – mint P-A. Renoir, Kosztolányi Dezső és Darvas Iván – segítségével köszöntöm hölgy rokonaimat, barátaimat és ismerőseimet a Nőnapon. A háború árnyékának ellenére is kívánok boldogságos éveket mindnyájatoknak!

 

P A Renoir: Csendélet nagy virágvázával

 

A nők semmiben sem kételkednek; ha velük vagy, a világ hihetetlenül egyszerű. Mindent a maga helyére tesznek, valódi jelentősége szerint osztályoznak. Igen jól tudják, hogy az ő nagymosásuk olyan fontos, mint a német császárság megalapítása. Velük biztonságos az élet.
(Pierre-Auguste Renoir)

 

 

 


A teljes vers itt hallható és olvasható:
https://youtu.be/6hMajA4abmo 

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Nők

Nem kamasz-szerelem kis hevületében
beszélek.
Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól
vallok,
nők, rokonaim.
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,
mint senki más
s szeretlek is benneteket.
Zavarosak, mint én,
termékenyek, mint én,
zavaros források, melyekből aranyat mostam,
igazi aranyat.
Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok,
de igazabbak
a meddő gondolatnál,
a büszke hazugnál,
a csontos, ijesztő, gyilkos férfinál.
Hová is futhatnék én,
kócos fejemmel,
költészetemmel,
rettenetesen-cikázó tétovaságommal,
ha nem lennétek ti,
megértők, megbocsátók,
elvtelen szentek,
jámbor pogányok,
bizonytalan jók,
valóság hű sáfárjai.
Ha varrtok, vagy vajat mértek,
kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel
s hócipőben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok,
fölkacagott az örömtől, hogy vagytok
s én is vagyok, mellettetek.
Hozzátok kötözött engem a végzet,
örökkévalóan,
köldökzsinórral, azután a vágyak
eleven kötelével,
hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé
s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat.
Nem egy, hanem mindegyik.
Mindegyik leányom, mindegyik feleségem,
mindegyik barátnőm, rejtélyes kedvesem.
Mindegyik anyám.
(Megjelent: a Nyugat 1925. évi 3-4 számában)

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: