2020-11-24

mp: GYERMEKNAP ” A Gólya” című mesével

Ezen a nem megszokott GYERMEKNAPON két kedves “ázsiai kalóznak” –  és sok más kisgyereknek –  küldöm ezt a mesét, amelyet TALYIGÁS JUDIT írt és RÉKASSY ESZTER illusztrált a “Pingvinek a sasok hátán” című mese-kötetükben.
Jó olvasást! 

Csissz-csassz-csussz korán ébredt. A napsugarak a közeli tópartra csalogatták. A többiek még aludtak. Egy kis hajnali fürdés biztosan jól esik – válaszolta a felhő mögül kikukucskáló kíváncsi Napnak, és már huppant is a vízbe: titty-totty. A hullámok szerteszaladtak, hírül vitték, hogy megérkezett. A halak és a békák, akik még sose láttak pingvint, kíváncsian a közelébe úsztak.
Csissz-csassz-csussz az úszkálás után megállt. Körbenézett. A tóparton a virágok is ébredeztek álmukból. Az egyik virág lassan, óvatosan nyitogatta szirmait és forgatta fejét a Nap felé. A másik még megmosdott egy harmatcseppben, és csak aztán mosolygott a tóban lubickoló Csissz-csassz-csusszra. Az öregedő pingvin a fejét egy picit visszadugta a vízbe, hogy egy rátapadt hínárt lemosson. Amikor körbenézett, úgy látta egy nádszál áll mellette. Pirosas sárga, merev, egyenesen álló botféle volt egy kis bütyökkel.
Csissz-csassz-csussz gyorsan visszadugta a fejét a hullámok közé.
– Az előbb még nem volt itt – gondolta –, no és a nád nem szokott magányosan álldogálni. Biztosan szeretik a társaságot, mindig nádasról hallani – tűnődött. – Hogy került ide? Lassan újra kiemelte a fejét és óvatosan oldalra nézett. Semmi változás. A sárga botszerű, nádszerű ott állt egymagában, a vízben.


– Hm – motyogta Csissz-csassz-csussz –, s lassan fölfelé pislogott. Valami nagy fehérséget látott a nádszálszerű tetején. Ijedten visszabújt a halak közé.
Közben Ping, Pong és Pang is ébredezett. Pang a tó locsogó hangjaira és a vidám napsütésre hipp-hopp talpra ugrott és sietett a víz felé. Pong körbenézett, hátha maradt valami a vacsorából. Reménykedett, hogy ehet még néhány különleges falatot mielőtt fürdeni indul. Ping a másik oldalára fordult. A tó nem szalad el, és a Napocska is hosszan melegít még – gondolta. Fejére húzott néhány levelet, hogy a fény ne zavarja és már aludt is tovább.
Pang messziről észrevette Csissz-csassz-csusszt és feléje indult. Fehér bóbitája a
kíváncsiságtól kérdőjel alakú lett. De alig tett néhány lépést Csissz-csassz-csussz eltűnt a
vízben.
Pang kicsit tanácstalanul álldogált a víz szélén.
– Mégis csak jobb lett volna Csissz-csassz-csusszal hancúrozni, mint egyedül úszkálni –
gondolta.
A tóban elszórtan néhány ismeretlen madár álldogált. Csőrüket a vízbe dugdosták.
– Nahát – csodálkozott Pang –, ezek a madarak állva halásznak. Mi úszkálunk, úgy keressük a
halat reggelire. Ők meg csak álldogálnak, álldogálnak és várják, hogy a lábukhoz ússzon a
reggeli.
Pang elfelejtkezett Csissz-csassz-csusszal tervezett hancúrozásról, állt a part szélén és néztenézte,
ahogy a nagy madarak hosszú csőrüket újra és újra szorgalmasan a vízbe dugják
Csissz-csassz-csussz néhány további apró hal elfogyasztása után elég bátornak érezte magát,
hogy megnézze közelebbről a botszerű nádszál végén tollasodó nagy fehérséget. Lassan újra
közel úszott, körbe úszta a nádszálat. Amikor kíváncsian kidugta a fejét valami kemény
kippent-koppant rajta.
– Elriasztottad a különleges reggelim! – hallotta a barátságtalan fogadtatást.
– A reggelid? – kérdezte. – Nem volt errefelé egy halacska sem. – folytatta óvatosan, a fejét
kicsit behúzva.
– Kit érdekel a hal! – hallotta a barátságtalan választ. – Pompás kövér béka úszott erre,
igencsak lustán, lassan. Éppen jó reggeli lett volna. De te olyan hirtelen, hipp-hopp bújtál elő,
hogy a reggelim megijedt és suuuuty tovaúszott.
Csissz-csassz-csussz most már megnézte magának ezt a háborgó, morgó, egy nádszálon
álldogáló, fejére kemény csőrével dühödten koppantó csuda madarat.
Egészen más, mint én vagyok – gondolta – milyen hosszú nyaka van, milyen hosszú sárgapiros
csőre van és milyen barátságtalan.
– Igaz a kövér béka elúszott, – kezdte a barátkozást –, de majd lesz másik, kicsit úszkálnál a
vízben, könnyebben találnál reggelit.
A barátságtalan madár egy picit elhallgatott. Hirtelen, egy pillanatra, az egy nádszerű bütykös
lába mellé leengedte a másikat is, mintha zavarában egyik lábáról a másikra állna. De mielőtt
az öregedő pingvin biztos lett volna benne, hogy e nagy madárnak is két lába van, már el is
tüntette az egyiket. Megint egy botszerű, nádszerű lábon állt.
A fejét oldalra billentette hosszú-hosszú hegyes pirosas-sárga csőrét felemelte és halkan
ennyit mondott: –Én nem tudok úszni.
Csissz-csassz-csussz elcsodálkozott és megsajnálta ezt a hatalmas madarat. Feledve fején a
kippen-koppanást együtt érzően sóhajtott.
A parton bámészkodó Panghoz csatlakozott a vacsora maradványaival jóllakott Pong.
Szárnyacskájával megsimogatta kerekedő pocakját aztán így szólt:
–Látod milyen hihetetlen madarak álldogálnak a vízben? Gyere nézzük meg őket közelebbről
– és már pocakjával totty-potty benne is volt a vízben. Gyors szárnycsapásokkal, fürge
lábmozgással, hipp-hopp már messze járt. Pang alig érte utol.
Pang és Pong hirtelen dugták ki fejüket a vízből Csissz-csassz-csussz mellett.
– Jó reggelt! Jó reggelt! – hajtogatták barátságosan, barátságot remélve az egy hosszú
botszerű-nádszerű lábán álldogáló madártól.
A gólya, hiszen ő álldogált hosszú lábán a vízben, csak ennyit mondott: –Nem tudok úszni.
A szeme bánatos volt.
Pang, hogy ne a szomorú madarat nézze. A mosolygó Napot kereste az égen. A Nap éppen
egy felhőgyerek mögé bújt. S mit látott még? A tó fölött köröző széles fehér szárnyukkal a
szél hullámaira fekvő madarakat. Hosszú csőrűket kerek apró fejük, majd hosszú-hosszú
nyakuk követte, széles fehér szárnyuk, mint hatalmas legyezők terültek el vékony testük
mellett, és maguk mögött húzták két hosszú botszerű-nádszerű lábukat.
– Nahát! – kiáltott fel Pang, a fehér tollacska a fején izgatottan ágaskodott. – Nézzétek! Azok
a madarak az égen úsznak.
A gólya felemelte a fejét. Elmosolyodott. Amennyire ilyen hosszú-hosszú csőrrel mosolyogni
lehet. De ha a csőre nem is, bánatos szeme most mosolygósra váltott, majd büszke fény villant
benne:
– A fiókáim is ott vannak!
– De hiszen akkor tudsz úszni – kottyantott bele a csöndbe Pong.
A tó partján kicsit álmos szemmel, kótyagosan Ping jelent meg. A távolban meglátta a
barátait, amint a számára ismeretlen madárral beszélgetnek, miközben simogatóan körbe öleli
őket a kékvizű tó.
– Milyen hosszú csőre van, irigykedett egy picit a gólyára Ping. Milyen könnyen lehetne azzal
rajzolni a homokba. Bezzeg én egészen meggörnyedek, ha rajzolni akarok. – Fejét félrehajtva
figyelte a tavat. Aztán lábával tipp-topp, tipp-topp kisimítgatta a homokot. Mint egy pompás
fehér rajzlap olyan lett a tópart. A homokszemek sűrűn összebújtak. A Nap kíváncsian
kidugta sugarait a felhőgyerek mögül, s Ping feje fölött várakozóan a homok-lapra nézett.
Ping szorgalmasan húzta a vonalakat erős, rövid csőrével a homokban. Lassan láthatóvá vált a
három zömök, rövidnyakú, rövid csőrű, fekete madár, amint izgatottan figyelik a hosszúlábú,
hosszú-hosszú nyakú, hosszú csőrű, fehér madarat.


Most Csissz-csassz-csussz hajtotta kicsit félre a szemét és bíztatóan a gólyára kacsintva
elárult egy titkot:
– Mi repülni nem tudunk. – miközben mondta, meglebegtette apró, repülésre alkalmatlan
szárnyacskáját.
– Nahát! – csúszott ki a gólya csőrén. – Nem tudtok repülni? Mi meg nem tudunk úszni?
Nahát! Nahát! – Ismételgette, és hosszú nyakán hitetlenkedve ingatta a fejét.
– De mi mind szertejük a halat, mi mind itt halászunk a tóban – kottyantotta közbe Pong és
már alá is bukott, hogy kiegészítse a reggelijét. A víz alatt megkerülte a bothoz, nádszálhoz hasonlító magányosan álldogáló gólyalábat és néhány fürge hal után indult a tó közepe felé.
Pang fehér tollacskája a fején ismét kérdőjellé változott s izgatottan mozgott, amikor
megkérdezte: – Nehéz megtanulni repülni?
A szemével most már mosolygós gólya, csőrével felmutatott a gyerek-bárányfelhőkkel
tarkított égre – Látod ott a repülős iskolánk. A gólyafiókák, ha kibújnak a tojásból, még aprók
és ügyetlenek. Sokáig etetjük őket, amíg a repüléssel először próbálkozhatnak.
– Ügyetlenek? – Pang forgatta a fejét úgy követte a szemével a kék égen úszó gólya ifjakat. –
Ügyetlenek? – ismételte – Siklanak, mint a pingvinek közül a legjobbak a vízben.
– Hm…igen hm – jött zavarba a gólya és megint gyorsan lábat váltott. Amikor újra
biztonságosan állt nádszerű-botszerű lábán megszólalt.
– Most már igen. De sokáig gyakoroltak. Nagyon hosszú-hosszú az út, amire pár hét múlva
indulunk, amikor a tó vize hideg lesz és a halak a békák megbújnak a tó fenekén. Nemcsak
szépen, hanem hosszan is tudniuk, tudnunk kell repülni. Nagyon-nagyon hosszú útra
megyünk – ismételgette –, én még csak egyszer indultam el innen. Amikor felemelkedtünk a
tavak barátságosan terültek el alattunk, a fák visszaváróan lengették búcsúzóul az ágaikat.
Néhány barnás-sárgás levél bánatában a földre hullt. A virágok közül sokan már
visszahúzódtak a földbe melegedni. Tele voltam kíváncsisággal. De útközben nem lehetett
lemaradni. S néha nagyon fújt a szél és fáradt voltam. Szerettem volna leszállni, pihenni, de
akkor többet nem találom meg a többieket és ha egyedül maradok…..
– Hihetetlen! – kiáltott közbe Csissz-csassz-csussz – Hiszen mi is hosszú útra kelünk minden
évben. Nekünk is fúj a szél. Mi sem veszíthetjük el egymást. – mondta egy szuszra.
A gólya csodálkozó, kerek szemekkel nézett a pingvinekre – Ti is vándoroltok?
– A tengerben lakunk hosszan és lubickolunk, de aztán neki indulunk a jégtáblán olyan helyett
keresni, ahol a fiókáink megszülethetnek.
A madarak most hosszan és egyre barátságosabban néztek egymásra. Pong váratlanul kidugta
a fejét a habokból, a csőrében egy ízletes halat tartott és az elszalasztott béka helyett
odanyújtotta a gólyának.
Kicsit később egy másik gólya ereszkedett le mellettük. Ő is csak egyik botszerű-nádszerű
lábán álldogált. Aztán újabb és újabb madarak szálltak le közéjük. Hosszan beszélgettek,
hancúroztak.
Csissz-csassz-csussznak hirtelen Zik és Zek a két sas madár jutott eszébe, akikkel ma is
hosszú útra indultak volna. De most inkább a gólyák meséit, utazásait hallgatta. De az új
barátok miatt nem lehet megváratni a régieket – gondolta. Kicsit fájt a szíve, de azért így
szólt.
– Pong, Pang indulás ki a tóból, vár ránk Zik és Zek. – pici hallgatás után, nem kapkodta el ő
se a kifelé úszást, azt kérdezte – Ti mikor indultok a hosszú útra? Itt lesztek még holnap?
A gólyák bólogattak vigyázva, hogy hosszú csőrükkel nehogy rákoppintsanak a nagyon közel
lévő pingvin fejekre: holnap, holnap itt leszünk – kelepelték –, s várunk titeket már kora
reggel.
A három pingvin megnyugodva, totty lebukott a vízbe. Az álldogáló gólyák nádszerű lábai
között hipp-hopp a partra úsztak. A Nap az ég teteje felé gyalogolt. Kevés idő maradt az
aznapi kalandra.
Zik és Zek a hátára kapta a négy kis pingvint. S repültek velük a bodros felhők között.
Repültek és nézelődtek.
Aztán amikor a Nap a hegyek mögé csúszott, s aludni készülődött, a sasok a gólyák tava
mellett szálltak le.
Sehol egy gólya. – állapította meg bánatosan Ping. Azt hittem még este találkozunk –
motyogta félálomban.
– Ők nem a tóban alszanak, a gólyák a magas póznák, kémények tetején épített fészkeikbe
mennek. Olyankor együtt a család, gólya mama, papa és a fiókák. – mondta Zik, és a saját sas
fészkére gondolt, amelyet egy nagy fa ágas-bogas részére épített.
A pingvinek a könnyű vacsora után, fejüket a szárnyuk aládugva, kicsit összebújva aludtak el.
Csissz-csassz-csussz a nagy vándorlásról álmodott.

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: