2022-08-18

MOLNÁR ISTVÁN GÁBOR: Kell-e, legyen-e Péli gyűjtemény, galéria múzeum?

„Az igazi alkotó ember az penge, az belehasít a dolgokba, szóval föltár, ha mást nem a boldogságot.”
(Péli Tamás)

Hiányoznak a kulturális intézmények

A Magyarországi cigányság országos (kulturális) intézményei a rendszerváltás előtt is és azóta is hiányoznak. Nem készültek el, nem valósultak meg.
Volt számos kérés, követelés, és természetesen ígéret is. A jó szándékot, a politikai számítást sem nélkülöző többségi politika mindig tudta, (mai szóval divatosan mondva: „mindig is jobban tudta” mi kell a cigány/roma nemzetiségnek…)  Viszont ahhoz, hogy egy látható kisebbség esetén szociális előrelépés történjen, bizony elengedhetetlen a kulturális felemelkedés. Megspórolni nem lehet. Egyéni alkotókra, tehetségekre, individuumok támogatására kell forrást biztosítani, és nélkülözhetetlen az intézményesített kultúra. A tömegek számára való elérése jogilag is rendkívül fontos állami feladat kellene, hogy legyen. Természetesen a cigányság szellemi embereinek közreműködésével, véleményük figyelembevételével. Akkor is, ha sokan nem tartanak ott. Akkor is, ha jelentős kortárs művészeink, alkotóink az önmenedzselés határán megtorpantak. Ebben van gyakorlatuk.

De ki is volt Péli Tamás?

Festőművész volt, nekünk a legjobb. A hivatalos kultúrpolitikának elrajzolt, sokszor szentimentális giccsfestő. Túl sok, túl romás…

Ettől függetlenül a cigányság számára számos művészt írót, költőt, festőt teremtett puszta léte, munkássága. „Az én festészetem – a felvállalt származásom miatt – egy politikus festészete. Ez az a szituáció, amikor az embernek volt arra pénze, hogy egy tükröt vegyen, és ezt tartsa oda. Ebbe a tükörbe, ha valaki belenéz, látja, láthatja magát. Én tudom, hogy mítoszokban jelenítek meg alapvető emberi helyzeteket, problémákat, dolgokat. Amikor nem festem meg a gyári munkást, aki, 38 éves korában infarktust fog kapni, hanem helyette megfestem a Julianus Barátot, aki szintén belepusztul abba, hogy valamit felvállal, akkor tulajdonképpen ez egy rekviem azért a gyári munkásért, akiért annak idején a Julianus Barát is élt.” Az idézet szerint politikus is, aki 1992-ben országgyűlési képviselő lett, haláláig 1994-ig. Festményeit az akkori Országos Cigány Önkormányzat fillérekért megvásárolhatta volna. És akkor ez a cikk sem születne most meg.
Ám nem tették, holtában is féltek tőle.

–  Magas törpék, mondta volna rájuk életében.

Az utolsó pillanatban – amikor még létrehozható gyűjtemény – megtörténik-e, hogy legyen lehetősége megismerni a fiatal nemzedékeknek hatalmas táblaképeit?

Vagy magánlakások, gyűjtők féltve őrzött lakások mélyén várják jobb sorsukat? A cigány kultúra egyik legnagyobb alakjának jár-e, kiharcolható-e lehetőség a köz számára? „Hogyha az esztéták, irodalomtörténészek Marquez művészetét a mágikus-realizmus jelzővel illetik, akkor Péli Tamásra talán a mágikus-realizmus jelző illik a legjobban. Én nem csak vásároltam képeket magam számára, családom számára, barátaim számára, hanem az életem részévé vált az is, hogy időről időre beülök a műterembe általában úgy, hogy kettesben vagyunk, beszélgetek és nézem, hogy készül a mű. A Don Quijote az én kérésemre készült, ezzel saját magamat akartam meglepni. Kedvenc regényem, kedvenc figurám. Én csak annyit mondtam Tamásnak, hogy ismersz, tudod, mi az, ami tetszene nekem. Ez a kép az elképzeléseimet felülmúlta. Kiderült, hogy többet lát a regényből, mint én, akinek szintén kedvenc regényéről van szó. Olyasmit vett észre, amire ténylegesen nem gondoltam. A mába helyezte bizonyos értelemben. A Föld, amely piszkos lett, szennyezett. Szancho azzal, hogy nincs arca, jelkép. A paraszti egyszerűség, paraszti furfang, paraszti munkabírás jelképévé válik és legalább az ő esetében nem is az arc a fontos. Dulcinea alakja az egyetlen, ahol én kértem, hogy ki legyen a modell. De az, ahogy Dulcinea megjelenik lábujjhegyével a Földet érintve és a magasságba emelkedve, egyszerre földi lény és annál több is. A kép számomra legizgalmasabb jelenete az, hogy a festés közben, megváltoztatta a művész az elképzelését. A szélmalmokat eltüntette, helyette valami ködgomoly keletkezett és bekerült egy olyan elem, amely a regényben nincs. A horizonton megjelenik Don Quijote hűséges fegyverhordozójával, Szancho-val. Mintegy jelezve azt, hogy itt nem egy szélmalomharcról van szó, mint ahogy jellemezni szokták ezt a regényt, hanem önmagunkkal kerülünk szembe, önmagunkkal kell, hogy szembenézzünk.” (Kerekes György)

Reménykedünk, hogy megteremtődik annak lehetősége – lassan halálának 30.-ik évfordulójához közeledve -, hogy bemutathassuk művészetének zseniális képeit.
A kék festékekkel készült szakállas portrét, melyen a szín közel negyven árnyalata jelenik meg.
Láthatják-e utódaink?
Talán az utolsó pillanatban vagyunk…
(A szerző operatőr, helytörténet kutató, az első magyarországi cigány helytörténeti gyűjtemény alapítója)

A blogger megjegyzése:
Miért éppen most?
Néhány nappal ezelőtt sikerült a Gábor által létrehozott gyűjteménynek -a Péli Tamás kör segítségével – megvásárolni/ megmenteni az ikonikus album, (Kerékgyártó István: Péli Tamás 1948-1994) teljes, több mint száz darabos repró-fotóanyagát.
Ezúton is köszönjük dr. Vauver Krisztina segítségét!

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban
van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
   https://www.facebook.com/groups/762663054098897

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: