2019-11-18

LENDVAI ILDIKÓ: Kijöttünk a pályára – most kezdődik a meccs!

Salamon Béla, aki köztudomásúlag lelkes futballdrukker volt, egyszer már a csapatok bevonulásakor lázas izgalommal kiáltott be az övéinek: “Fiúk! Baj van! Az ellenfél kijött a pályára!”

Valahogy így érezheti most magát a Fidesz. Az ellenzék eddig egészen egyszerűen nem volt a pályán. Legerősebb pártja is 25-30 %-kal maradt le a kormányoldaltól. A szóba jöhető ellenfelek egymással huzakodtak az öltözőben, még közös  mezük sem volt. Ám most kijöttünk a pályára. A szurkolóink lelkesen biztatnak. De a mérkőzés csak most kezdődik.

A Fidesz nem vesztett szavazatokat, ha mindent összeadunk, országosan továbbra is számíthatott a voksok 53%-ára. Az egyesült ellenzék aránya 41%. (Nem én vagyok ilyen okos, a választási szakértő Wiener György összegezte a megyei listák, az azokból kimaradó megyei jogú városok és Budapest szavazatait.) De ez a 41% egyrészt az egyenlőtlen területi eloszlás miatt a nagyvárosokban  jóval magasabb volt, másrészt most ez a valóságban, a fülkékben is összeadódott, nemcsak papíron, a spekulációkban. Érdemes még egy adatot megjegyezni, ez már a közgazdász-statisztikus Katona Tamástól származik: az ellenzéki győzelmet hozó településeken termelődik a nemzeti jövedelem közel 70 %-a. Ezek a városok “az ország mozdonyai”, és elegük lett a fideszes masinisztákból. De azt is tudjuk, hogy ez a jövedelem nem marad -teljes egészében már a szolidaritás miatt sem maradhatna- helyben, és a kormány még a józan mértéknél is sokkal jobban centralizálja. Anyagi gond tehát akadhat itt is bőven.

Pályán lenni annyi év után hatalmas esély, nagy öröm, de még nem végső győzelem. Egy-egy hiba, rossz összjáték már a meccs elején elronthatja a helyzetet. Iszonyú felelőssége van az önkormányzatokba került újdonsült vagy jártasabb politikusoknak, civileknek, szakértőknek, de az egész politizáló közvéleménynek is. Dehát éppen ezt akartuk, ezt a felelősséget, hogy végre megmutathassuk: lehet másképp is kormányozni, igenis van szabadabb, demokratikusabb, partneribb, hozzáértőbb alternatíva.

Hogy így legyen, szembesülnünk kell régi és új dilemmáinkkal. Befejezni a vitát azokról, ahol az élet ezt már eldöntötte, és megnyitni az új kérdésekről. Néhány példa mind a kettőre:

Amin kár tovább rágódni:

-Eldőlt az “együtt vagy külön” kérdése. Amelyik szervezet most megbontaná az együttműködést, azt a saját választói ütik agyon.

-Értelmetlen újra meg újra felvetni a választási bojkottot. Hiába lejt a pálya, új ötletekkel, módszerekkel, még több munkával ellensúlyozni kell és lehet a hátrányokat.

-Többé senki ne vádolja a választót, ne beszéljen “buta” vagy “szolgalelkű” népről. Ha látnak esélyt a győzelemre, akkor sokan mernek az ellenzékre szavazni. Csak előre tudhatóan veszteni nem szeret senki.

-Nem érdemes többet rágódni a “civilek vagy pártok” kérdésén. Kell mind a kettő. Természetes rivalizálásukat, kölcsönös gyanakvásukat meg- és feloldhatja az előválasztás módszere.

Amin viszont érdemes vitát nyitni, az a választás után megnyílt új dilemmák:

-Hogyan lehet a többpártrendszer körülményei között kétpártrendszerként, legalábbis két tömbként működni? Milyen programmal, milyen szervezeti, együttműködési formában lehet országos szinten is összefogni, nemcsak majd a parlamenti választásokon, hanem az addig vezető út politizálásában, akcióiban  és kommunikációjában is? Ellenzéki kerekasztal? Pártszövetség? Választási párt? Eddig csak az ellenzéki oldal további töredezésére, újabb és újabb szervezetek alakulására láttunk példákat. Hogyan lehet egy fordított folyamatot elindítani, hogyan lehet a rántottából tojást csinálni?

-Mit kezdjünk az ország soha nem látott (területi, politikai, szociális) kettészakadtságával?  Mit kezdjünk a szavazóbázisok kicserélődésével? Ma a városok modernebb, nyitottabb, képzettebb lakói szavaznak az ellenzékre. A “polgári Magyarország” dezertált a Fidesztől, pedig egész politikája a középosztály preferálásán alapult volna. A baloldal elvesztette (és most sem nyerte vissza) hagyományos bázisát: a kiszolgáltatottak, a szegényebbek, a hátrányokkal küszködők, akiknek emelkedéséért a baloldal küzd, nem rá, hanem a kormányra szavaznak. Hogyan lehet hozzájuk szólni, és hogyan lehet szolidaritásra bírni, “baloldaliul” beszélni a középosztállyal?

-Kiderült, hogy fontos ugyan, de nem az egyetlen szempont egy-egy párt szervezettsége. A megyei listákon az a Momentum előzte pl. az MSZP-t, amelynek egyáltalán nincsenek kistelepülési szervezetei, tagjai se nagyon. Aki ott rájuk szavazott, az az identitásukra szavazott, ezen belül nem utolsósorban a már csak életkoruk miatt is feltételezhető morális intaktságukra. A nemzetközi környezetben is felértékelődött az ú.n. “identitáspolitika”, az, hogy egy párt milyen összbenyomást kelt, milyen érzelmi hatást és erkölcsi ítéletet vált ki. Hogyan tudnak a már múlttal rendelkező pártok (a DK, az MSZP) és politikusok rokonszenves identitáspolitikát folytatni, megjegyezhető és vonzó karaktert formálni, leállítani mindent és mindenkit, aki és ami kikezdené erkölcsi hitelüket?

-Milyen viszonyt kell helyben kialakítani a kormánypárttal? Mi a helyes arány a választóikkal való konszenzuskeresés és a politikájukkal való konfrontáció között?

Szóval,  az öröm napjai után most jön a neheze. Emlékszem hasonlóra. Soha nem voltam még olyan boldog és büszke, mint amikor a kisfiam megszületett. De utána jött csak az álmatlan éjszakák túlélő próbája! És mégis: melyik szülő cserélné el ezt a helyzetet valami nyugalmasabbra és unalmasabbra? Hajrá, ellenzék! Növekedjél, okosodjál, segítünk, drukkolunk, vállaljuk a nehezét is, mint annak idején a gyerekeinknél.

( A szerző bölcsész, volt országgyűlési képviselő)

Ha van véleményed, érved , itt várunk: https://www.facebook.com/groups/762663054098897/?ref=bookmarks

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: