2020-08-04

LENDVAI ILDIKÓ – A vírusvekker: felébreszt, vagy alszunk tovább? – közéleti vita 5.

A Városi Kurír és a kerekasztal-mp blog megkérdezte a közélet néhány fontos szereplőjét, köztük csúcs-közgazdászokat és más emblematikus szereplőket, hogy milyen kilátásai lehetnek azoknak a térségeknek és rétegeknek a jövőben, amelyek már a járvány előtt is nehéz gazdasági, szociális helyzetben voltak. Van-e és ha igen, milyen időtávban és milyen feltételek mellett lesz esély a felzárkóztatásuk megkezdésére? Ma Lendvai Ildikó gondolatait olvashatják a témában. (A felkérteken kívül várjuk olvasóink véleményét is a témában.) 

Nem packázhatunk büntetlenül a természettel

A járvány első tetőzésekor sokan azt hitték (remélték), hogy ez ráébreszti az emberiséget: nem élhet ugyanúgy, mint eddig. Noha nem a konkrét környezeti károsodások miatt kaptuk nyakunkba a bajt, de hátha megtanuljuk: nem packázhatunk büntetlenül a természettel.
Hátha észrevesszük, a gazdaság legfontosabb célja mégiscsak az emberbe –egészségébe, tudásába, méltó körülményeibe- való befektetés kell, hogy legyen.
Persze leginkább haláltól, betegségtől, eddigi életünk összeomlásától féltünk, de azért attól is, hogy semmit sem tanulunk a krízisből, minden megy tovább, mint eddig, az is, aminek nem szabadna. Falus András idézte egy tanulmányában az olasz írót, Paolo Giordanót: „Nem attól félek, hogy megbetegszem. Akkor mitől félek? A járvány következményeitől. Hogy a civilizációnk csupán kártyavár. Félek a lenullázódástól, de az ellenkezőjétől is. Hogy hiábavaló lesz a félelem, elmúlik, és utána nem változik semmi sem.”
Igen, az is benne van, hogy a koronavírus ugyan megszólaltatta a vekkert, de nem elég hangosan. Felriadunk, de aztán alszunk tovább. Valahogy túlleszünk járványon és gazdasági visszaesésen, és utána minden marad a régiben. Persze a jobb okostelefonokon ilyenkor kis idő múltán újból rázendít az ébresztő.

Úgy tűnik, hogy a modern civilizáció és a globalizáció marad

A drámai ébredés, a nagy változás mintha távolabbra került volna, ma kevésbé reálisnak tűnik. Ebben persze van jó is: úgy tűnik, hogy a modern civilizáció és a globalizáció marad. Van ugyan kísértés a bezárkózásra, az is valószínű, hogy az óvatosság lerövidíti a termelési láncokat. Ám az is kiderült, hogy noha a nyitottá vált világ a vírus útját is könnyítette, de a védekezés, az ellenszerek megtalálása sem megy nemzetközi együttműködés nélkül.
A Kossuth kiadói csoport nemrégiben különböző szerzőktől esszékötetet jelentetett meg „Vírus után a világ” címmel. Mostani cikksorozatunk vitaindítója: Bod Péter Ákos és sok más érdekes személyiség mellett engem is az a megtiszteltetés ért, hogy írhattam a kötetbe. Akkor még –a járvány hazai tetőpontja körül- három forgatókönyvet tartottam elképzelhetőnek. Az első a lényeges változások nélküli továbbhaladást jelentette, a közlekedés nyelvén fogalmazva az „újratankolós” modellt: most ugyan leállt a gazdaság motorja, de amikor újra benzin kerül a tankba, az autó tovább megy, ugyanarra, ugyanúgy, irányt sem kell változtatnia. A második a „sebességváltós”: az irány marad, ám a járvány és a válság lökésétől nagyobb sebességre kapcsolnak, felgyorsulnak a korábbi negatív folyamatok. A harmadiknál már „átprogramozzuk a GPS-t”. Új útvonalat keresünk, ami minőségi változásokat hoz. Elegünk lesz az eddigi útakadályokból, torlaszokból, és vállaljuk az eddig járatlan új utak kockázatait. Én persze úgy éreztem, ez az új út szükségszerűen balra, egy szolidárisabb világ, kisebb egyenlőtlenségek, harmonikusabb gazdaság és társadalom irányába vezet.

“Helikopterpénz”?

Mások éppen ettől tartottak, megrémülve attól, hogy olyanok is egyre többet emlegették az alapjövedelmet, a szociális minimum biztosítását, az emberbaráti szempontok mellett a kereslet fenntartását is szolgáló bőkezűbb segélyeket, akik ezt korábban „helikopterpénznek”, ingyen kiszórt juttatásnak tekintették. A Magyar Nemzet cikkírója egyenesen így ijedezett: „Nemcsak járványveszély van, hanem kommunista veszély is… A koronavírus járvány egyszer elmúlik, míg a kommunisták utána is velünk maradnak,… hogy létrehozhassák erőszakosan a gazdasági és politikai egyenlőséget, meg az általuk elképzelt végletes jogi egyenlőséget”.
Ma úgy látom, a három forgatókönyv közül leginkább a második kezd megvalósulni: komolyabb változás híján még nagyobb sebességre kapcsolnak a járvány előtt is kárt okozó folyamatok. Persze nem zárom ki, hogy a torzulások, igazságtalanságok elburjánzása végül csak felébreszt minket. Vagyis újra, most már hangosabban és figyelmeztetőbben megszólal az a bizonyos vekker.

Nálunk már a járvány előtt is az állampolgárok 1%-a birtokolta az ország összvagyonának közel felét

De melyek ezek a folyamatok? Elsősorban az egyenlőtlenségek megnövekedésére gondolok, ami a jóléti államok korszakának lezárultával kezdődött újra a fejlett világban. Piketty híres könyve mellett mások is számokkal igazolták, hogy a második világháborút követő hosszú kiegyenlítődési szakasz után ebben a században ijesztően megnőttek a vagyoni-gazdasági különbségek. Egyre kevesebb ember kezében halmozódott fel a javak egyre nagyobb része. A munkajövedelmek részesedése fokozatosan csökkent a tőkejövedelmekhez képest. A növekvő gazdasági különbségek mélyítették a társadalmi és kulturális szakadékokat, a mobilitás, az emelkedés lehetősége szinte megszűnt. Nemhogy máshol, de már az Egyesült Államokban sem érvényes az „amerikai álom” a tehetsége és munkája jóvoltából milliomossá váló cipőpucolóról. A reményt vesztett tömegek megváltást és vezért keresve populista hólyagok, rosszabb esetben tehetséges manipulátorok karjaiba estek. Különösen jellemző ez olyan országokra –pl. ránk-, ahol a kormánypolitika nem mérsékelte, hanem éppen elősegítette ezt a tendenciát. Nálunk már a járvány előtt is az állampolgárok 1%-a birtokolta az ország összvagyonának közel felét (45%-át), míg majdnem kétharmadnak (64%-nak) összesen is csak a vagyon 2%-a jutott.
Ha a baj lényege az egyenlőtlenségek növekedése, akkor sajnos azt kell látnunk, hogy a járvány és a gazdasági krízis csak tovább növelte őket, minden dimenzióban. Sok vállalkozás tönkrement, azokat előbb-utóbb a leggazdagabbak vásárolják fel, pláne, hogy ehhez még állami segítséget, hitelt is kapnak. A vagyonkoncentráció tehát növekszik. A szegények még szegényebbek lettek, hiszen az alsó középosztállyal együtt felélték tartalékaikat, ha egyáltalán volt nekik. Nőtt a kiszolgáltatottság is. Amúgy is miénk volt Európa legpocsékabb Munka Törvénykönyve, a járványra hivatkozva még tovább csorbították a munkavállalók jogait. A szakszervezeteknek volt pár sikeres évük, mert a munkaerőhiány miatt alkupozícióik javultak, most ennek vége. A munkát keresők számának növekedése magával hozta, hogy a szégyenletesen kicsi munkanélküli ellátáson tengődők rosszabb feltételeket is elfogadnak.

Tovább nőtt a város és falu közti különbség

A járvány miatti digitális oktatás a pedagógusok minden jószándéka ellenére megnövelte az oktatási esélykülönbségeket. Ahol nincs otthon laptop, számítógép, vagy a családban négy-öt gyerekre csak egy jut, ahol a szülők nem tudnak segíteni a tananyagban, ott még az eddigieknél is jobban lemaradt a gyerek, végképp elvesztette a fonalat. Nem kell ide Gyöngyöspata: az eltérő otthoni környezet, a technikai feltételek országszerte szegregáltak.
Ezzel összefüggésben tovább nőtt a város és falu közti különbség. A hivatalos ideológia rá is játszik erre, szorgosan újraépítve a „bűnös város” Horthy-korszakból ismert kliséjét.
Tovább nőtt az aránytalanság a kormányoldal és az ellenzék eszköztárának méretében is. A médiából és pénzből már eddig is sokkal-sokkal több jutott a kormánypártoknak. Nem elég, hogy a járvány az ellenzék politikai megmozdulásainak terepét (gyűlések, utcai akciók) is elvette, híveiket a kormány „rémhírterjesztés” címén még meg is fenyegette, a párttámogatást megrövidítette, önkormányzataikat fojtogatja.
Még nem tudjuk, a járvány hozta kényszerhelyzet szította-e az ellentétet a különböző generációk között, nehezteltek-e bezártságuk miatt a fiatalabbak a védendő idősekre és viszont, de az biztos, hogy a rezsim semmit sem tett az ilyen indulatok oltására.
A végeredmény mindenesetre az, hogy a társadalmat szétfeszítő ellentétek, konfliktusok még erősebbek lette. Máshol részben objektív okokból, nálunk a kormány erőteljes segédletével. Így nem működhet a társadalmi együttműködés, pusztul a szolidaritás. Lassan szakítópróbához érünk.

Reagan: „az állam nem a megoldás, hanem a probléma”

Világos, hogy a különbségeket csak a méltányosabb állami újraelosztás és a támogatott civil szolidaritás csökkentheti. Reagan még állítólag azt mondta: „az állam nem a megoldás, hanem a probléma”, minél inkább kivonul a gazdaságból, az elosztásból is, annál jobb. Ez már nem igaz: piacra szükség van, de magától nem oldja meg a társadalmi problémáinkat. Sőt, kontroll nélkül újtatermelheti őket. De vigyázat! Ha az állam szerepe megnő, az hozhat ellenőrizetlen tekintélyuralmat is. A divatos filozófus: Harari szerint az emberiség két döntés előtt áll. Választania kell egyrészt a „totalitárius rendőrállam” és „az állampolgári hatalom kiterjesztése”, másrészt az államok nacionalista elszigetelődése és a „globális szolidaritás” között.
Azt már tudjuk, a mi hatalmasságaink melyiket választanák. Ha a pártokból, civilekből, szakemberekből álló ellenzék ehhez képet nem tud egységes, erős kormányzati alternatívát mutatni, megette a fene. Kár tagadni: a kormány a járvány idején pontelőnyre tett szert. És nemcsak azért, mert így szokott ez lenni a válsághelyzetekben. Azért is, mert az ellenzék nem ismerte fel: nem lehet várni a kampányig, a két világkép, két politika versenyét a válság időben előbbre hozta. Sok okos javaslatot tettek ugyan, de ezt külön-külön tették. Nem győzték meg közönségüket, hogy közös filozófia alapján, magabiztosan tudnának együtt kormányozni. Nem vették észre, (talán nem is voltak készek rá), hogy máris a kormányképesség versenye zajlik.
Remélem, még nem késő. A versenyben nem hirdettek eredményt. De túl sok idő nincs. Az a bizonyos vekker az ellenzéknek is szól.

A sorozat folytatásában Bokros Lajos gondolatai következnek, hétfőn esete:
“Az immár évtizedes hazai önkényuralom politikai propagandája előszeretettel tömi hazugságokkal a tiszta forrásból tájékozódni képtelen jámbor állampolgár fejét. A hamis és megtévesztő híradások egyik állandóan visszatérő eleme valamiféle magyar gazdasági csoda emlegetése. Pedig mi sem áll távolabb az igazságtól. Gazdasági csodáról, a versenyképesség javulásáról, sikeres nyugati felzárkózásról semmiképpen sem beszélhetünk.”

Előző Részek:
BOD PÉTER ÁKOS írása:
https://www.kerekasztal-mp.hu/kozelet/bod-peter-akos-hogyan-tovabb-es-hova/
L.RITÓK NÓRA írása:
https://www.kerekasztal-mp.hu/kozelet/l-ritok-nora-a-konzervalt-leszakadas/
SURÁNY GÁBOR írása:
https://www.kerekasztal-mp.hu/kozelet/surany-gabor-a-kulso-kritikus-szem-%e2%80%8akozeleti-vita-3/
HORN GÁBOR írása:
https://www.kerekasztal-mp.hu/kozelet/horn-gabor-adjunk-a-latszatra-mar-csak-azert-is-hogy-valosagga-valjon-%e2%80%8akozeleti-vita-4/

 

 

 

 

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: