2023-06-04

LENDVAI ILDIKÓ: A bűnbakká tett értelmiség

Noha Vásárhelyi Mária, Máté András és Szegő Iván Miklós után ezen a fórumon negyedikként futok neki a feladatnak: végig gondolni a választási vereség okait, az értelmiség szerepét, ezt az írást nem vitazárónak szánom. Inkább a stafétabot átvételének egy olyan töprengésben, amelyet még sokan sokfelé folytatunk majd.

Ennek a töprengésnek máris vannak figyelemre méltó, értékes eredményei: az itt megjelent három elemzést mindenképpen ilyennek látom. Ám vannak ijesztő vadhajtásai is. Nem azért rémülök meg tőlük, mert nem értek egyet velük: nem én vagyok az igazság letéteményese ebben a vitában. Hanem mert attól tartok, rombolják a politika iránti amúgy is csekély bizalmat, még jobban elidegenítik egymástól az ellenzéki közélet szereplőit. Veszíteni lehet egy választáson, ez előbb-utóbb mindenkivel megtörténik, ebből még fel lehet állni. A rokonszenv eljátszásából, a saját táborunk megbecsülésének elvesztéséből nem. Hosszan jajveszékelhetnénk a kiábrándító reakciók sorának láttán, a pártok és a miniszterelnökjelölt előbbiek által kezdett, utóbbi részéről önsorsrontó hévvel folytatott egymásra mutogatásától. Ez a „lássuk, uramisten, mire megyünk ketten” (nem is ketten, jóval többen) romboló logikája. Múljék el tőlünk e pohár – remélhetőleg a szenvedélyek csillapultával múlik is. Csak kérdés, a dráma megfogyatkozott közönségéből addigra mennyi marad.

De ez „csak” érzelmi károsodás. Lehetnek maradandóbb, intellektuális nyomok is. Ilyen veszélynek érzem, amikor az ellenzéki politikusok és háttérembereik elkezdenek bűnbakot kreálni az úgymond „saját”, ellenzéki értelmiségükből. Ez a hasadás a politikusi világ és az értelmiség között végzetes lehet. Pedig ki nem hallott még olyasmit, hogy annak a csúnya „belvárosi”, „körúton belüli” értelmiségnek a hülye mániái vezették meg az ártatlan pártokat, zárták őket buborékba, akadályozták meg, hogy „megismerjék az országot”, és „a nép nyelvén”, az „egyszerű embereket” érdeklő témákról szóljanak. Az önfelmentő akciók egyik lehetséges variációja az írástudók ilyenfajta elárulása. Nem árulása, mint Julien Bendánál, hanem elárulása, gondolataik ártalmasnak és feleslegesnek, a józan politikát zavaró tényezőnek bélyegzése. És persze ugyanez fordítva is jelentkezik: amikor az elemzők a pártrendszerből mint olyanból csinálnak bűnbakot, valamennyi ellenzéki pártot és politikust kiátkoznak, a történelmi esély önző, csak a zsebükkel törődő, nyerni nem is akaró, rövidlátó elbaltázóinak kiáltják ki őket, mind egy szálig. Igazán szép perspektíva olyannak láttatni az országot, mint amelyben egyik oldalról csupa cinikus tolvaj, másik oldalról csupa hülye üvöltözik egymással, a háttérben meg fellegekben járó, lila értelmiségiek prédikálnak semmire nem jó elveket.

Az még a kisebb baj a két oldalról ásott szakadékkal, hogy akaratlanul is felmentik vele a Fidesz-rezsimet, mintha annak szinte totális jellege semmilyen szerepet nem játszott volna a választásban. Ugyan nagyon nem értek azzal egyet, hogy ezt a rendszert soha az életben nem lehet választáson legyőzni, de ez csak akkor lehetséges, ha tisztában vagyunk sajátságaival és törvénytelen törvényszerűségeivel. Ha csak a saját térfelünkön folytatjuk a csetepatét, éppen ettől fosztjuk meg magunkat. Pedig ez a rendszer is legyőzhető, de kétségtelenül nem a választás napjára vagy az azt megelőző pár hónapra időzítve. Négy hosszú éven keresztül kell felmorzsolni, nimbuszát megtörni, fojtogató kötelékeit sorra kibogozni, kárvallottjait egymással összekötni. Ha a többség szemében nem bukik meg már jóval a választást megelőzően, akkor azon a napon, a valóban torzító körülmények között már tényleg nem fog. Ebből a szempontból ez a kampány nem túl korán, hanem túl későn kezdődött, olyan későn, hogy a szintén késve kezdett ellenzéki együttműködés akció- és kommunikációképes szervezete már ki sem alakulhatott. Sokan azt mondják: túl hamar, az előválasztással lőttük ki a puskaport. Szerintem még előtte elmulasztottuk a megfelelő mennyiségű puskapor összegyűjtését, folyamatos és értelmes használatát.

Az értelmiség és a pártpolitika látványos válóperét ráadásul kölcsönösen igazságtalan vádak alapozzák meg. Az értelmiségi véleményeknek az a természetük, hogy széttartanak, különböző diagnózisokat és javaslatokat fogalmaznak meg. A stratégiát meghatározó politikusok felelőssége, melyiket választják, az utólagos reklamáció komikus és infantilis. (Amúgy a jelenlegi politikai vezetők sokkal inkább vádolhatók azzal, hogy kevéssé figyelnek az ideológiai- és értékszempontokra, a tudományos felismerésekre vagy a szakértők munkájára, mint azzal, hogy szolgaian alkalmazkodnának tanácsaikhoz.) De a politikai mezőny sem uniformizálható: nagyon különböző szándékokat és teljesítményeket produkált. A „minden hülye politikus menjen a francba” ítélet még akkor sem visz sehová, ha valóban nagy szükség van szervezeti- és vérfrissítésre. „Barnamezős”, a mostani infrastruktúra elemeit felhasználó politikai beruházásra szükség és lehetőség is van, „zöldmezősre”, nulláról kezdőre nemigen. A sokat emlegetett szlovén Golob sem a semmiből jött. Volt már államtitkár és pártalelnök, később egy már létező pártot felturbózva és átalakítva hozta létre győztes Szabadság Mozgalmát.

Egykori pártpolitikusként az egymást erősítő folyamatokból az „értelmiség elárulása”, az ellenzéki politikusok kezdődő értelmiségellenessége aggaszt jobban. Három okból is. Egyrészt a nyilván vegyes gondolkodású és minőségű szellemi hátország eltaszítása mögött felsejlik az elmélet- és ideológiaellenes, földszintes pragmatizmus réme. Ilyenkor jön a nyelv és gondolkodás elszegényedése, a „menjünk le a nép közé” lenéző gügyögése. Az a szemlélet, hogy tulajdonképpen Orbánnak van igaza Kis Grófoval és Győzikével, ezt és csakis ezt szereti a magyar, minek ide az a sok sznob meg kékharisnya. Miközben egy távlatos társadalomeszmény, az ú.n. narratíva felvázolását kérjük számon az ellenzéktől!

Másrészt ez a „belvárosi értelmiségizés” gyakran az antiliberalizmus fedőneve. Jöttek ugyebár ezek az életidegen értelmiségiek a saját, senkit nem érdeklő nünükéikkel, szabadságjogokkal, fékekkel, ellensúlyokkal, európaisággal, liberális demokráciával, és mire mentünk vele? Az embereket nem ez izgatja, hanem a megélhetés, a bérük, a kenyér ára- szól ez az érvelés.

Hát persze, hogy ez izgatja. Igazuk is van, ha izgulnak miatta. Csakhogy a bérek nagyon is összefüggenek azzal, van-e sztrájkjog, van-e párbeszéd a munkavállalókkal. A megélhetés, a jövedelmek elosztása meg azzal, egyetlen személy dönt-e, egyetlen érdekkör fölözi-e le a javakat, vagy van mód érdekek és értékek egyeztetésére. Közhely, de igaz, hogy szociális emancipáció és emelkedés nincs demokratikus jogok nélkül, ahogy fordítva sem. Ha az ellenzék erről elfeledkezik, éppen a Fidesszel szembeni erkölcsi tartását, valódi küldetését veszíti el. Nem véletlen, hogy az intellektuális teljesítménynek és ezáltal az értelmiségi munkának a lenézése éppen a Fidesz köreiben honosodott meg először, majd bontakozott ki az Akadémia, a szuverén pedagógusok, az egyetemi autonómia, a színházak elleni irtóhadjáratban. Ebből semmit nem érdemes eltanulni: értelmiségellenes pártból már van egy, köszöni szépen, jól van, éppen kormányon. Nem kell másik.

A harmadik szempont a kormánypárti és ellenzéki bázis társadalmi szerkezetével függ össze. Már 2018 óta tanúi vagyunk annak az ellentmondásos folyamatnak, amelyben a Fidesz és a baloldal sajátos „szavazócseréje” zajlott. Elég ránéznünk a térképre, pl. a budai kerületekre. Mára az ellenzéknek elsősorban középosztályi, polgári-értelmiségi támogatottsága van, a kiszolgáltatottabb, nehezen élő, ezért alacsonyabb iskolai végzettséghez jutó rétegek, amelyek azelőtt a baloldal törzsszavazói voltak, a Fideszt erősítik. Elsősorban azért, mert életük több területén az államtól függenek, amelyet az új állampárttal azonosítanak. A kormányzás stabilitása, a már megszokott és kiismert, ezért kiszámítható viszonyok változatlansága számukra létkérdés, nincs miből és mire kockáztatniuk, újba belevágniuk. Baj, hogy az ellenzékben nem találták meg a biztonságos kapaszkodót, ebben rengeteg tennivalónk van, de nem segít, ha most még azt a középosztályt és benne az értelmiséget is elveszítjük, amely eddig ránk voksolt. Márpedig, ha a városi értelmiség „megmondó embereknek” csúfolt véleményformálóit bűnbakká tesszük, éppen ez történhet: a két szék között a pad alá esünk.

De ha nem a „megmondók” a bűnösök, akkor miben látom a vereség okait? Mármint azokat, amelyek nem a rendszer természetéből fakadtak, hanem a mi hiányosságainkból. Ezt a választást végül a biztonság (háborús körülmények között elsöprővé váló) vágya döntötte el. Ennyiben Putyin, mármint a Putyin által indított háború nyerte meg Orbánnak. De ebben benne van a mi hibánk is. Mert hiába volt mocskos hazugság, rágalom, hogy az ellenzék majd az ukrán frontra küldi meghalni a magyar fiúkat, még az ennek be nem dőlők sem látták eléggé kormányzóképesnek a belső vitákkal terhes, túltagolt ellenzéki koalíciót. Hatpárti szövetségnek eleve nehezebb ilyen képet mutatnia, de nem lehetetlen. A kései összeállás, a kialakulatlan szervezet, a széttartó kommunikáció, az elhúzódó listavita azonban nem vallott elég stabil, viharálló struktúrára. Ezt a részét a felelősségnek nem kenhetjük másra.

Ha van tehát sürgős feladat, akkor az éppen ennek a kormányzóképességnek a helyreállítása. Megfelelő pártszerkezet (ez most nem az), a szakmai közéletből, a civil világból és az önkormányzatokból jövő új személyiségek, komoly vitákat folytató ellenzéki „árnyékparlament”, átfogó inflációkezelő, szociális, külpolitikai vagy a „részvételi demokráciát” erősítő koncepciók kellenek hozzá.

Na meg értelmiség. Akik nélkül nincs politika.
(A szerző bölcsész, közíró, ex- képviselő)

A blogger megjegyzése:
Az eddig megjelent írásokban a szerzők arra keresték a választ, hogy milyen szerepe volt a budapesti (nagyvárosi) értelmiségnek, a politikai pártokban – a választással kapcsolatban kialakult -“farkasvakság” létrejöttében, illetve hogyan tovább?
Korábban Vásárhelyi Mária, Máté András majd Szegő Iván Miklós fejtette ki a véleményét, melyek a “választás 2022” címke segítségével megtalálhatók. 

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban
van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: