2019-11-18

KUNCZE GÁBOR: Önkormányzati választás, 2019

Izgalommal ültem le vasárnap 19 órakor a gép elé, nagyon vártam az eredményeket. Nem csak azokat, amelyeket a televíziós közvetítésekből is meg lehetett ismerni, hanem sok más város és falu eredménye is érdekelt. Volna. A választási informatikai rendszer ismét többször lefagyott, lassú volt, egy-egy frissítésre órákat kellett várni. Vagyis csődöt mondott. Nem először. Képtelenség, hogy a XXI. században nem lehet összehozni egy ilyen fontos esemény kapcsán (melyet joggal neveznek a demokrácia ünnepének) egy működő megoldást.

Szégyen!

A választás előtt többször nyilatkoztam, hogy az ellenzéki összefogás most más minőségű, mint a korábbi alkalmakkor volt és ennek most lesznek eredményei.

Nem beszéltem róla, de magamban szkeptikus voltam ezen eredmények mértékét illetően. A sikerek azonban nagyon rám cáfoltak! A fővárosban, megyei jogú városokban, sőt, kisebb városokban is nagy győzelmeket könyvelhetett el az ellenzéki összefogás.

A tételes eredmények ma már kereshetőek az interneten, ezeket nem sorolom fel. Inkább arra koncentrálok, hogy szerintem mi következik mindebből, mi várható a jövőben, mit javasolnék az ellenzékieknek.

  • Nagy kérdés, hogy mit lép Orbán Viktor. Nem szokott ugyanis meghátrálni. Emlékszünk a fenyegetésre: „ha rosszul szavaztok, nem adok nektek pénzt”. Igen ám, de nagyon sok fontos helyen szavaztak „rosszul”. Ennyi embert nem lehet büntetni. Vagy mégis? Ne feledjük, a FIDESZ továbbra is a legerősebb párt maradt, az elveszített pozíciók ellenére is. Az ellenzék fontos csatákat nyert, a béke megnyerése azonban még hátra van! Nem lehet hátradőlni, nincs pihenés!
  • A győzteseknek erőseknek kell lenniük! Nincs megalkuvás, át kell nézni a korábbi évek működési és gazdálkodási gyakorlatát és be kell mutatni a visszásságokat. Többek között azért is, hogy legyen mihez képest bemutatni, hogy mennyiben más az új testületek működése, hogy mennyiben szolgálja jobban az adott településeken élőket. Jó példa erre, ahogy Pikó Andrásék feltárták a visszásságokat már a kampány időszakában. Az embereknek, választóknak látniuk kell, hogy a győri jelenség nem egyedi, korrupciós ügyek másutt is előfordultak és fordulnak szép számmal.
  • A fővárosban fontos az összefogás új polgármestereinek szoros együttműködése, annak ellenére is, hogy az egyes kerületek nyilvánvalóan eltérő problémákkal szembesülnek. Egy közös pont azonban biztosan van: együtt kell meggyőzniük a választóikat arról, hogy az ellenzék képes valódi alternatívát nyújtani! Ez ugyanis közös felelősségük a jövővel, például a 2022-es országgyűlési választással szemben.
  • Ebből következik, hogy az őket támogató pártoknak és civil szervezeteknek nagyfokú önmérsékletet kell tanúsítaniuk. Most jön a pozíciók elosztásának ideje, hamarosan költségvetést kell készíteni, át kell tekinteni az esetleges szabad forrásokat, az önkormányzati vállalatok működését, vezető testületeinek személyi összetételét stb. Megannyi csapdahelyzet, amelyek kapcsán el kell kerülni a veszekedős, zsákmányszerzésre törekvő társaság képét. Nagy türelemmel meg lehet találni a mindenki számára meggyőző megoldásokat. Kerülni kell a boszorkány üldözést, az alkalmas és főleg tiszta emberek maradjanak a helyükön.
  • Nagy tanulsága a választásnak, hogy a valódi összefogás igenis sikerre vezethet. Már most el kell kezdeni dolgozni a 2022-es választás előkészítésén. Elég idő van megkeresni a legjobb jelölteket, a legjobb megoldásokat. Tudom, hogy ez nehéz, hiszen a pártok azért vannak, hogy a különböző világlátású embereket képviseljék, ezért kell megkülönböződniük egymástól. Ez általában így rendjén is van. 2014 és 2018 azonban megmutatta, hogy ez nem elegendő a változáshoz. Ahhoz teljes körű, valódi, őszinte összefogásra van szükség. És természetesen valódi alternatíva felmutatására, személyekben, programokban egyaránt. Csak így lesz esélye a sokak által várt és sürgetett változásnak. Megint előkerül az önmérséklet igénye. Úgy látszik, ez elkerülhetetlen!
  • Az európai választáson azok az ellenzéki pártok szerepeltek jól, amelyek határozottan és keményen felvállalták, hogy európai Magyarországot akarnak. Most ott jöttek a sikerek, ahol meg tudták győzni a választókat arról, hogy lehet más módon is tenni az ország érdekében: jobban figyelve az egészségügyre, az oktatásra, a környezet védelmére, a tiszta közéletre, a leszakadókat segítő rendszerek kiépítésére, egyszóval egy modern, fejlődő, nyitott jövő biztosítására. Ezt tudni kell és ezért érdemes valóban politizálni, települési szinten és országosan egyaránt. Azoknak is, akik most pozícióba kerültek, meg azoknak is, akik a jövőben szeretnék ugyanezt.

Most természetesen ünneplés van és eufória….Most!

Nincs azonban száz nap türelmi idő, az azonnali cselekvés elengedhetetlen. Az elvárások nagyok, a megfelelési kényszer is az! Ezt tudva kezdjetek dolgozni!

Gratulálok a győzteseknek, a csapataiknak. Köszönet azoknak is, akik most elbuktak ugyan, de tisztességesen végig dolgozták a kampányt. Az ő munkájuk is benne van az ellenzéki sikerekben!

(A szerző közgazdász, egykori országgyűlési képviselő) 

Ha van véleményed, érved , itt várunk: https://www.facebook.com/groups/762663054098897/?ref=bookmarks

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: