by „A város: lakóinak kollektív önarcképe.”
(Forgács Éva: Lágy, fényes és megfoghatatlan – Los Angeles, a jövő kísértete)
Településeink eredeti arculatai eltűnőben vannak
Az országban járva mindenütt azt tapasztaljuk, hogy falvaink és városaink karaktere, jellegzetessége elvész, hogy az újonnan épült házak gyakran ellentétesek környezetükkel, egyes beruházások függetlenek a településtől, ahová épülnek. Hiányérzetünk támad: hová tűnt a tájegységek jellegzetessége? A szabadtéri néprajzi múzeumok a bizonyítékai annak, hogy minden tájegységnek megvolt a jellegzetes települési, építészeti kultúrája, anyaghasználata, díszítési módja. Mi történt? Mi ennek az oka?
Egy kis faluból néhány évtized alatt fürdővárossá vált településen hallottuk vendégek panaszkodását, hogy nincs egyetlen, a városkát ábrázoló képeslap sem, amit haza lehetne küldeni. Nem építészek vagy művészettörténészek sóhajtottak így fel, hanem „egyszerű” emberek. Egy dunántúli, Szekszárd közeli kis falu rendezési tervét készítettük még a ’80-as években, s a helyi tanácstagok nem értették, hogy miért tartjuk szépnek és értéknek a régi, oldalhatárra épült hosszú házakat, az esztergált tornácoszlopokat és az udvarokat lezáró keresztcsűrök egyszerű téglaarchitektúráját.
A szabad utazás hatásai
’90-ben megnyíltak a határok, és sok ember eljutott külföldre, más tájakra, s rácsodálkoztak a házak, utcák szépségére, vonzó voltára. Itthon aztán amikor házépítésbe fogtak, az építésztől olyan házat rendeltek, mint amit Olaszországban, Görögországban vagy éppen Skandináviában láttak. Hogy a szomszédok házához semmi köze: kit érdekel?
Ugyanakkor azt látjuk, hogy azok a tájak, települések vonzók igazán, szerte a világban, ahol egységes a házak megjelenése, nem egy-egy ház az izgalmas, hanem az épületek együtteséből árad erő. Sok helyen a házak szinte semmitmondóak, de együttes hatásuk mégis nagyszerű.
Miből fakad ez? Abból, hogy a település kórusmű: csak néhány egyedi megjelenésű („hangú”) szólistára van szükség, a kórustagok meg együtt jelentenek erőt („egyformán öltözöttek”). Sokan mondják, hogy az építészet megfagyott zene: egy vonzó zeneműhöz is sok hangnak kell ismétlődnie, egymással harmóniában lennie, dallamra és ritmusra van szükség. S még az egyszerű skálából is válogatni kell a szerzőnek (hangnemek szerint), hogy teljes legyen az összhang.
Mi okozza hazánkban a mindenfelé tapasztalható összevisszaságot, szervetlen változásokat, az illeszkedés gyakori hiányát?
A települési, építészeti kultúra szoros kapcsolatban áll a társadalommal
Az e területen jelentkező problémák gyökere alapvetően társadalmi. Az elmúlt évszázadot, évszázadokat jellemző gyakori, radikális társadalmi változások nem kedveznek a folyamatosságnak, a tudatos épülésnek, a patrióta büszkeségnek, az elődök munkájának megbecsülésének.
Az említett Szekszárd közeli falut magyarok, svábok és délszlávok lakták a török utáni újratelepítés eredményeként. Az első világháború után, Jugoszlávia létrejöttével a lakók egy része elköltözött; a második háború után a svábok nagy részét kitelepítették, helyükre a Felvidékről, Gömörből kiebrudalt magyarok kerültek. A borsodi ipari fejlesztésekkor, Kazincbarcika épülésekor ők visszaköltöztek egykori lakóhelyük közelébe, az ismerős vidékre. Megint mások népesítették be a községet. Egy részük Erdélyből, esetenként azon túlról, Moldvából érkezett. Ki érezhette magát helybélinek, tősgyökeresnek? Szinte senki: majd’ mindenki gyütt-ment volt.
Ezt a gyökértelenséget erősítette a létező szocializmus jelszava: „A múltat végképp eltörölni”. A hivatalos ideológia szerint a régi beépítés, az épületek a szegénységgel és a betegséggel voltak szinonimák. Ezt tetézte még a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok kialakítása, mert ezáltal a telkek gazdasági épületei, a pajták, csűrök, istállók nagy része feleslegessé vált. Azokat sok helyen le is bontották. Érdemes ellátogatni a Sopron-közeli Rusztra, Fertőmeggyesre (Mörbisch am See), mert ott ezek az épületek megmaradtak. A pajtákból például garázs lett, meg az óvoda fedett, de nyitott játszóhelye, esetleg egy üzlet raktára… (A ’80-as években egy gyönyörű könyv is megjelent ezekről Mörbisch als Modell címmel. Még a szegénynegyed kicsi házi is megújultak, új életre keltek.) Nagy hiba, hogy hazánkban sokáig „távoli bebírók” is szereztek, szerezhettek termőföldet, mert így a helybéliek majd’ egyetlen biztos gazdasági háttere mások tulajdonába került, s a helyiek peonná, rabszolgává váltak saját földjükön. A távoli bebírók óriási tömege jelent meg a „nagyüzemi művelésre alkalmatlan területek” felosztásakor, a zártkertek, hobbytelkek, üdülőterületek kialakításakor. Az évente csak néhány hétre hasznosított épületek iszonyú pazarlás egy nemzet életében. Ezekkel létrejött még egy problémahalmaz: a helybéliek és a nyaralók, üdülők, kertművelők kettős társadalma (esetenként érdekellentéte). Néhány városban e kertek területe nagyobb, mint a belterület. Az önkormányzatokat a kiköltözők kényszerhelyzetbe hozták.
Az építészekről, az individualizmusról és a globalizációról
Hozzá kell tenni, hogy az építészek is megtették és teszik a magukét – különösen a modern hajnala óta. A modern több eredete – Le Corbusier, a Bauhaus iskola… – radikálisan szakítani akart a múlttal. Elegendő itt Le Corbusier párizsi átépítésére utalnunk, vagy a Ville Contemporaine víziójára. A modern azzal áltatta magát (és a társadalmat), hogy tudományosan közelít az építéshez, az építészethez. Ennek egyik hatása, hogy a már említett hosszú házak korszerűtlennek minősültek, mert nagy a lehűlő felületük: sokkal jobb a négyzetes, a kockaforma (még szerencse, hogy nem a gömböt célozták meg). Ezáltal elveszett az oldalhatáron álló épületek előnye: az optimális tájolás, a bővíthetőség – fejleszthetőség, a zárt hátsó fal által még keskeny udvarok esetén is biztosított intimitás. Az országos szabályozás is sok hibát elkövetett, pl. sok falu építészetét jellemezte, hogy egy lakótelken több lakóház is állt egy összefüggő sort alkotva. Ezek legrégebbi részei értelemszerűen az utca közeli lakás volt. Ha ezt újjá akarta a tulajdonos építeni, kötelezték, hogy a faluszéli új telkeken építsen, mert egy egyedi telken csak egy főépület állhatott (OÉSZ előírás téves alkalmazása – visszamenőleges hatállyal).
Egy másik társadalmi változás, ami hatással van a települések életére és építészetére, az az individualizmus létrejötte és elterjedése. Azt az illúziót kelti az emberekben, hogy elegendők maguknak, s a személyt – a kapcsolatokban élő embert – elszegényíti, egyeddé teszi. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy a legtöbb ember különbözni akar a mellette lévőktől, a közelében élőktől. Nem tudatosul bennünk, hogy közösen többre vagyunk képesek. Még sokan azt is elfelejtik, hogy község szavunk a közösségből ered (s még a fővárosban is községi iskolák épültek a nagy háborúig mindenképp, s a „közért” – ahová élelemért jártunk –, a Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt. még 1948-ban is ezt a nevet vette fel/őrizte meg). A közösség az pedig a jóban-rosszban összetartó embereket jelenti, akik együtt mozdulnak, alkotnak (pl. a települést is).
Napjaink globalizációja sem kedvez a településeknek, mert újra csak azt hiteti el sokakkal, hogy a lokális, a helyi az elmaradott, nem elég trendi. A városellenes ideológiák hatása is már legalább egy évszázada tart: Már az első világháború után a budapestieket a környező falvakba csábították a fejlesztők (pl. a Károlyiak érdi eladósodott uradalmát felosztva 18 ezer telekre, villamost és svájci körülményeket ígérve a vevőknek). Frank Lloyd Wright Broadacre City-je is egy végtelenül szétterülő „város” volt – Bernard Oudin, A város védelmében c. könyv jeles szerzője szerint Wright a lift és a gépkocsi közül könnyedén az utóbbi mellett döntött (az USA egyes városainak polgárai tízszer annyi üzemanyagot használnak közlekedésre, mint egy bécsi polgár).
A települések mozgástere korlátozott
A települések ma nincsenek könnyű helyzetben: kellő anyagi biztonság híján ki vannak szolgáltatva a pályázatoknak és a befektetőknek. Az, hogy nincs kellő fejlesztési alapjuk – a helyi adók jó része a központi költségvetésbe vándorol -, pályázásra kényszeríti legtöbbjüket. Így rengeteg olyan dolog épült és épül szerte az országban, amit később nem tudnak fenntartani. A másik gond, hogy ha megérkezik egy beruházó, akkor örömükben „mindent” megengednek nekik. A távoli bebírók eluralják a falvakat és városokat. Ott már nem a helyiek akarata érvényesül.
A településeket, arculatukat veszélyeztetik a technikai haladás egyes elemei is. Jelenleg az egyik nagy gondot a tetőkre helyezett napelemek (napkollektorok, foto-voltaikus elemek) jelentik. Az egyéni energiatakarékossági megoldások tönkreteszik a történelmi negyedek megjelenését (kiváltképp azok a települések, ahol a közeli hegyek rálátást biztosítanak, pl. Visegrád). A megoldás a közösen, a határban telepített napelem-parkok jelentenék, ahol mindenki részesedést vásárolhatna.
Ezek együttes hatása, hogy a helyi vezetők nem akarnak kényszereket (előírásokat) aggatni rokonaikra, barátaikra, a helybéliekre, s nem mernek/tudnak a pénzes odaérkezőkre. Nagyon értékes XIX. századi épületek sokaságával rendelkező bakonyi falu, tanárból lett (történelemtanár!) polgármestere sem értette a közelmúltban, hogy miért kellene a régi házakhoz hasonló megjelenési formát előírni a helyi építési szabályzatban. Pedig ezzel el lehetne érni, hogy a falu ne veszítse el értékét, karakterét még a nem védett épületek kicserélődése esetén sem.
Néhány éve családunkkal Ausztriában teleltünk, egy Maria Alm nevű faluban. A község közepén egy 1552-ben épült polgárház áll. Minden azóta épült épületnek az az archetípusa, mintája: az iskola tornaterme, a hulladékudvar teteje, a szállodák… tetőhajlása pontosan megegyezik a régi házéval, tömegük is akkora, vagy akkora egységekre van tagolva (pl. a szállodáké), megjelenésük – fa nyílászárók, erkélykorlátok, vakolat-architekrúra, falfestmények – is hasonló. Az üdülésből, idegenforgalomból élő település remekül prosperál.
A települések és építészetük a kultúra része
Ha valamit hozzá akarunk tenni Európa és a világ gazdagságához, akkor csak a magunk kultúráját adhatjuk; s nem mások „másolatait”, utánzatait, pláne nem egy összevisszaságot. Hosszú munka eredménye lehet csak, ha helyre akarjuk hozni a történelem s magunk által szétzilált falvainkat és városainkat.
Az Európai Unió alapelvei, értékei között a kultúrák sokfélesége, annak megőrzése is szerepel. A termékek és szolgáltatások szabad áramlása nem jelenti azt, hogy a helyi sajátosságoknak el kellene/lehetne tűnnie.
Egy huszadik századi patrióta szavait idézem: „A város nem csupán épületek és mérnöki berendezések szövedéke, hanem bonyolult életegység, melynek működését az emberi, a társadalmi, a gazdasági élet törvényei irányítják. A város tehát nem gyúrható anyag, amit tetszésünk szerint alakíthatunk, hanem élő szervezet, aminek titkait ki kell fürkésznünk, mielőtt sorsába avatkozunk.” (Granasztói Pál: Városok a múltban és jövőben)
Ha ez így van a városokkal, akkor még inkább a kisebb településekkel, a falvakkal.
A települések be nem épített része, a mező- és erdőgazdasági területek, a vizek, a védett természeti területek ugyanolyan értékes részei a városoknak és falvaknak, mint a beépítettek, városias kialakításúak. Csökkentésük, a települések szétterülése, a beépítés szétszórása súlyos vétek. A növekedés még nem fejlődés, az inkább minőségi kategória.
Minden települési közösségnek biztosítani kell a jogot és a lehetőséget, hogy önmaga ura lehessen, s a szűkebb és tágabb természeti és települési környezetével, a többi településsel összehangoltan, harmóniában élhessen, hogy önmaga legyen a nagyobb közösség javára. A helyi önkormányzatok a család után a tágabb közösséghez tartozás fontos iskolái, szerepük ebben nélkülözhetetlen.
„Ahhoz, hogy valamely település népessége együttesen olyan belső összhangról tanúskodó építőmunkát fejthessen ki, amely esztétikai értékű városépítészeti egészben ölt testet, népességének – társadalmi megítélés szempontjából – közösséggé kell ötvöződnie.” – írta Korompay György, a Budapesti Műszaki Egyetem Városépítési Tanszékének vezetője a II. világháború után.
Ezen érdemes és szükséges munkálkodnunk.
(A szerző építészmérnök, városépítő a Magyar Urbanisztika Társaság örökös tiszteletbeli elnöke)
Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban
van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897
