2019-10-20

KÖLTÉSZET NAPJA 2019 KARAFIÁTH ORSOLYÁVAL

Nehéz volt verset választanom, mivel az utóbbi években jobbára hosszú, több egységből álló verseket írok. Ez a szonett engem is meglepett, hogy egyáltalán még írok szonettet.

Bár az is mindig meglep, hogy egyáltalán verset írok.

Mindegyik egy új kezdet, a legutóbbit is a Brenta partján írtam, az első sor véletlenül ugrott be, és onnantól napokig nem voltam magamnál. Így volt ezzel is.

Régóta meg akartam írni az elszakadás képtelenségét, hogy nem lehet soha semmitől igazán búcsút venni, valamilyen formában ott marad velünk minden kapcsolatunk, minden érzésünk.

Ez amúgy egyszerre borzalmas és felemelő. 

Végig

Azt hittem, el tudok szakadni, nem bűn,

ha otthagyom a partot és a házam.

Hogy mindent hátra, hittem, mindenestül.

Hogy el. Hiába. Mindig lett utánam.


Még csak pár napja voltam tengeren.

Mikor vihar lett, tudtam, hogy miatta.

A Holdból villant rám a fél szeme.

S a tajték játszott, úgy csapott a tatra.



A hullámok lassan tépték a padlót.

És mindegyik seb boldogan beszélt:

„Ezt csak, hogy érezd, semmit nem tehetsz.



Ezt meg csak úgy. Megint, és nincs miért.

Ezt most azért, mert látom, most sem érted.

És ezt a vízbefojtott kölykökért."

 ( A szerző költő, fordító, publicista, énekesnő )

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: