2021-11-28

KODÁCSY TAMÁS: A kilencvenöt tétel kilenc kérdése

A valószínű hagyomány szerint 1517. október 31-én Luther Márton ágostonrendi szerzetes közzétette és akadémiai vitára bocsátotta téziseit.

A 95 tétel egy összefüggő gondolatsor, van úgy, hogy több tétel alkot egy mondatot. Elolvasásakor inkább egy mély, belső indíttatásból leírt gondolatmenettel találkozunk, ami még nem forrt ki igazán, néhol ismétli is magát. Luther Márton fél évvel később a heidelbergi disputára már csak 28 teológiai, és 12 filozófiai tételt állított össze, 1529-ben Marburgban is csak 14 tételt vitattak meg. Ebből is érezhető, hogy a lutheri tételsor inkább egy kereső, egzisztenciális reflexiónak tekinthető, s nem egy letisztult, mozgalmat indító programnak. Hömpölygő gondolatai egy lelki tusakodást tükröznek, amihez a búcsúcédulák árusítása csak az utolsó lökést adta. Mégis, talán ennek a személyességnek köszönhetően indított el ez az esemény valamit, ami vallási, társadalmi, kulturális és gazdasági értelemben gyökeresen megmozgatta és alakította a világot. Ma úgy hívjuk ezt a jelenséget, hogy reformáció.

Az egyházon túl mutató vonatkozásáról számos szerző írt már Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című klasszikus művétől kezdve. Vele egyetértve vagy vitatkozva tárgyalják tudósok a reformáció hatását a kultúrára, az iskolarendszerre, a nemzeti nyelv és öntudat kialakulására, a takarékosságra, a haszonelvűségre, az individuális gondolkodásra, a polgárság megerősödésére vagy a szociális érzékenységre nézve. Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című versében erőteljesen foglalja össze a reformáció nemzetünkre gyakorolt hatását, amikor ezt mondja: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen / magyarság, ha nincs – Kálvin? / Nem hiszem.” Vitathatatlan, hogy a török hódoltság területén a magyarság megtartásában fontos szerepe van a protestantizmusnak, ahogyan ez a későbbi Habsburg-ellenes szabadságharcokat is táplálta. Károli Gáspár magyar nyelvű bibliafordítása nagy mértékben segítette magyar nyelvünk fejlődését. A protestáns gondolkodás a művészetre, költészetre, irodalomra és természettudományra is közvetve vagy közvetlenül inspirálóan hatott.

Mindamellett úgy tűnik, hogy a reformáció érdemeinek reflektálatlan hangoztatása éppen az egyik legfontosabb reformátori gondolat ellen vét, hiszen a „csak kegyelemből, egyedül hit általi” lét érdemnélküliségével megy szembe. A mai retorikában gyakran megjelenő büszke protestáns szellemiség hangoztatása mindig visszás egy ponton, amikor ezt hangsúlyosan egy kulturális vagy társadalmi jelenségként írja le. Ezzel elvész az alázat, ami tudatában van annak, hogy minden emberi cselekvés és eredmény Isten kegyelméből jön. A reformáció szociológiai, társadalmi, vagy vallási jelenséggé való tárgyiasítása azt a veszélyt rejti magában, ami ellen a reformáció küzdött. Ebben az esetben a reformáció csak egy kultúrharcos vallási ideológia lesz a többi között, ami ellen a reformátorok tiltakoztak volna. A protestáns princípium tiltakozik minden ilyen tárgyiasítás ellen, és nemet mond arra, hogy a megragadhatatlan szent fogalmakat megragadjuk, abból bálványt gyártsunk, és a rajtunk túlmutató kérdések helyére önkényesen pontot tegyünk. Ez a tárgyiasítás elleni elv ismerhető fel a képek és szobrok száműzése, vagy a szentségek szimbolikus értelmezése mögött is. Önkritikusan tegyük hozzá, hogy ez a bálványgyártás és profanizálódás a reformáció egyházait sem kerülte el, ugyanúgy tele vagyunk saját magunk által gyártott istenképekkel, ami messze van Istentől. Soha nem lehet befejezett a reformációnak a csak Krisztusra mutató tétele (solus Christus), ami az egyházban mindig megtisztulásért és reformálásért kiált (ecclesia semper reformanda).

Tegyük hozzá, hogy ez a gondolati bálványgyártás megjelenik a kortárs közélet moralizáló, a szent fogalmakat birtokolni vélő kommunikációjában is, ami jellemző minden ideológiai szekértáborra. Ez alól egyetlen jelentős politikai formáció sem kivétel. Emlékezzünk csak, hogyan került óriásplakátra a Miatyánk egy torzított részlete („Jöjjön el az én országom!”), később latinul a hit (fides) sajátos megfeleltetése, majd a bátorság, az igazság vagy a szeretet fogalmai. Minden esetben egy szent dolog került a napi politika piacára.

Vegyük elő most ezt a 95 tételt úgy, hogy lássuk meg azt a belső indíttatást, ami a reformátorban hosszú idő alatt, a Római levél olvasása közben és saját életén keresztül forrta ki magát. Figyelemre méltó, hogy a tételek között kilenc kérdést is találunk, ami önmagában a beszélgetésre, az együtt gondolkodásra való nyitottságot hordozza.

Van olyan miértes költői kérdés, amely inkább vádként tekinthető, és tartalmazza a felháborodott választ is. Ilyen a 86. tétel kérdése: „Miért nem építi föl a pápa – akinek vagyona ma felülmúlja a dúsgazdag (ókori) Crassusok kincsét is – Szent Péternek legalább azt az egy bazilikát inkább a maga pénzéből, mint szegény híveiéből?” Ebben Luther rávilágít a korabeli egyházi visszás gyakorlatra, miszerint a búcsúcédulák árusításának célja a Szent Péter bazilika felépítése volt. (Luther nem a bazilika építése ellen emelt szót, hanem a visszaélések ellen!) Az utolsó nyolc kérdés a 82–89. tételekben lényegében az előzőekben kifejtett gondolatokra kérdez vissza.

Van egy fontos kérdés, amely egy lényeges korabeli jelenséget firtat. Ez a tételsor legelső kérdése, ami a tézisek első harmadában, a 29. tételben szegeződik az olvasónak: „Ki tudja, hogy vágyódik-e minden purgatóriumban lévő lélek arra, hogy őt onnan kiváltsák?” Mindenki úgy tudta, hogy a halál után purgatóriumba kerülő lélek nem érzi jól magát, és mindenáron szabadulna onnan. Erre a közvélekedésre épített Dante Alighieri Az isteni színjátékban is. Ha valaki végigmegy purgatóriumának hét teraszán, nem kérdés, hogy akar-e szabadulni az ott raboskodó lélek. Mire kérdez rá itt Luther Márton? Úgy gondoljuk, hogy a kárhozat miatti kollektív szorongás alapjára kérdez itt rá, ami a halál utáni purgatóriumi létet mélyen érintette.

Paul Tillich a 20. század egyik legnagyobb evangélikus teológusa a Létbátorság című művében a szorongás három típusát nevezi meg: (1) a haláltól (végzettől), (2) a kárhozattól (bűnhődéstől) és (3) az értelmetlenségtől (ürességtől) való szorongást. Mindhárom egzisztenciális szorongás is, ami különböző mértékben végigkíséri egyéni életünk, de ugyanakkor az európai történelemben kollektív szorongásként is felismerhetők. A kora középkor embere lépten-nyomon halálfej-ábrázolásokkal találkozott szobrokon és festményeken, őt elsősorban a haláltól és a végtől való szorongás tartotta fogva. A felvilágosodás embere attól félt, hogy a világ nem törvényszerű és logikus, neki az értelmetlenségtől, az irracionálistól való szorongás volt mindennapos érzés. A kettő közé ékelődik be a humanizmus és reformáció korának 16. századi kollektív szorongása: a halálon túli miatti szorító érzés, azaz a kárhozattól való legyőzhetetlen és állandó félelem. Nyilvánvalóan ehhez hozzájárult, hogy az ember egyre kisebbnek érezte magát Amerika felfedezésével, és egyre rövidebbnek tűnt élete a járványok és a török fenyegetésének árnyékában. Ebből fakadt az, hogy akkoriban volt piaci kereslet ennek a szorongásnak az ellenszerére, azaz minden olyan eszközre, amely ezt a szorongást csillapítani tudta.

A bűnbocsánattal kecsegtető búcsúcédulák megvételével ettől a szorongástól lehetett volna megmenekülni, ám a nemlét fenyegetését nem lehet megszelídíteni, megvásárolni vagy eltüntetni. Amikor Luther nemet mondott a búcsúcédulákra, és megkérdőjelezte a purgatórium fenyegetését, akkor a legnagyobb veszélynek nem a bevételre számítók megharagítása, az egyház tekintélyének lerombolása, vagy egy új közösség megalapítása számított. Sokkal inkább az, hogy kérdéseivel saját létét tette kockára, önmaga üdvösségét. Ehhez a hit bátorságára volt szüksége, ami meghaladta a kísértéstől, a kételkedéstől, és a kárhozattól való félelmeit. S meghaladta azokat az eszközöket is, amelyekkel akkor válaszolni próbáltak ezekre a kérdésekre.

A 29. tétel a kollektív kárhozat miatti szorongás általános alapját kérdőjelezi meg. Ez a kérdés legalább akkora jelentőségű, mint tiltakozása a búcsúcédulák árusítása, a korrupció, a szerzetesség hübrisze, vagy a szövevényes egyházi intézményrendszer ellen. Tézisei azért terjedhettek szélsebesen, mert azok a kor legszorítóbb társadalmi szorongását, a kárhozat miatti szorongást feszegették hitelesen, önkritikusan és makacsul. Vállalható-e az a szégyen, amit magamnak sem merek bevallani? Ha nem sikerült evilágban jónak lennem, akkor a másvilágon kapok-e új esélyt? Ki lehet-e törni az eredménytelen üresjáratokból?

Ma a globális világ kis embere sem mentes a kollektív szorongástól, sőt úgy tűnik, minél erőteljesebb a globalizáció, minél több hálózat csomópontjai vagyunk, annál erősebb és változatosabb a szorongás. De mi lehet a jelen korszakunk szorongása? Ahogyan a középkori falakon halálfejek voltak, úgy ma mindenhol órák vannak, és a beteljesületlenség, az idő múlása miatti szorongás jellemez minket. Mindenhol, minden pillanatban jelen tudok-e lenni? Van-e időm megélni a párhuzamosan folyó életeimet? Hány igazi életem van?

Mindenesetre folyamatosan kollektív szorongás fojtogat minket, ami a világjárványról, az illegális migrációról, az iszlám terjedéséről, a klasszikus családmodell összeomlásáról, a korrupció rendszerszintű elterjedéséről, és a hazugságok eltussolásáról szólnak.

Itt vagy veszünk néhány „búcsúcédulát”, azaz abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy áthárítva megoldottuk a szorongató kollektív problémákat, vagy feltesszük azokat a nagyon is egzisztenciális, bár néha kényelmetlen kérdéseket, hogy van-e köze a „mértékletes” életvitelemnek a globális népvándorláshoz, a „keresztyén hitvalló” életemnek az iszlám terjedéséhez, a „harmonikus” házasságomnak a családmodell összeomlásához, a „feddhetetlenségemnek” az általános korrupcióhoz, és az „igazmondásomnak” a hazugságok terjedéséhez. Luther Márton után kérdezhetnénk ma is: „Ki tudja, hogy vágyódik-e minden képernyő előtt lévő lélek arra, hogy a napi megváltást onnan kapja meg?” De erre is csak azt tudjuk felelni, amivel Jézusra hivatkozva ő is kezdte a téziseit: „Térjetek meg!”, mert azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).
(A szerző lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem tudományos főmunkatársa)

 

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban
van olyan lehetőség, hogy azt bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

One thought on “KODÁCSY TAMÁS: A kilencvenöt tétel kilenc kérdése

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: