by 171 évvel azután, hogy tíz évig tartó építkezés eredményeképpen először adták át a Lánchidat a forgalomnak, majd újabb 71 évvel azután, hogy a visszavonuló német csapatok által felrobbantott átkelőt az újjáépítést követően ismét használatba vehették a fővárosiak, Budapest és Magyarország egyik legismertebb jelképe megmentésre szorul. A főváros első állandó Duna-hídja annak a méltatlan háborúnak válik épp az áldozatává, amelyet Magyarország kormánya indított az októberben ellenzéki vezetést kapott főváros ellen.
Az a kormány tagadja meg a Lánchíd felújításához szükséges pénzt, amely ennél sokkal többet költ a Várban rég elpusztult, máig nem tisztázott jövőbeli funkciójú épületek urbanisztikai tekintetben is minimum vitatható újjáépítésére. Ugyanez a kormány százmilliárdokat költ el a Városligetben egy a budapestiek által nem kért és nem támogatott beruházásra és ugyancsak százmilliárdok röppentek el erősen megkérdőjelezhető szükségességű sportlétesítményekre.
A Lánchíd felújításához a főváros 10 milliárd forintot vár a kormánytól, ez a teljes felújítás fele, harmada, az új Puskás stadion árának 5 százaléka. Ebből is látszik, hogy a vita nem a Lánchídról és nem is a pénzről szól, hanem a főváros és az új városvezetés politikai ellehetetlenítéséről. A kormány és a főváros közötti pénzügyi vitában a Lánchíd ügye nem az első és messze nem a legnagyobb, de jól mutatja, hogy a főváros finanszírozásáról szóló, lényegében a rendszerváltás óta tartó és Budapest működését azóta meghatározó szembenállás még sokáig nem fog nyugvópontra jutni.
A vita tulajdonképpen a településeken keletkezett adók mind magasabb arányú elvonásával párhuzamosan bontakozott ki. Míg 1990-ben az önkormányzatok még a náluk keletkezett személyi jövedelemadó 100 százalékával rendelkezhettek, ez az arány folyamatosan csökkent, 2010-re a településeknek visszaosztott szja aránya már csak 40 százalék volt, ráadásul ebből mindössze 8 százalék maradt ténylegesen helyben, a maradék 32 százalékot az állam normatívan osztotta vissza az önkormányzatok számára.
Budapesten a helyzetet tovább rontotta, hogy az első Orbán-kormány által bevezetett adóerőképesség miatt – jó ütemben fejlődő gazdaságként – a fennmaradó összeget a fővárosban további elvonás sújtotta. A Fidesz már 1998 és 2002 között a főváros számára súlyos döntésekkel adott ízelítőt abból, hogy mit érdemel az a bűnös, aki nem a megfelelő helyre húzza az ikszet, azonban az is tény, hogy a főváros számára alapvető szükségességű fejlesztéseket megbénító vagy legalábbis megnehezítő pénzügyi politika megváltoztatására azóta sem volt érdemi kormányzati szándék.
Budapestnek 2010 előtt ugyanúgy meg kellett harcolnia a 4-es metróért vagy épp az útfelújításokért, ahogy 2010 után például a 3-as metró rekonstrukciójáért. A támogatást egy kormány sem adta könnyen, pláne nem ingyen, Budapest önkormányzata olykor kisebb, máskor nagyobb árat volt kénytelen fizetni. A Demszky Gábor vezette önkormányzat a baráti és az ellenséges kormányokkal is megküzdött, Tarlós csak a sajátjaival – hogy mennyire hatékonyan, azt a legutóbbi főpolgármester-választás eredménye is mutatja.
A parlament fideszes többsége 2011-ben, tehát már Tarlós István főpolgármestersége idején vette el a fővárostól és adta át a kerületeknek az idegenforgalmi adó beszedésének jogát. Ugyancsak Tarlós idején, 2013-ban döntött a kormány az úgynevezett feladatfinanszírozás bevezetéséről, vagyis a kormány az újraelosztás során az állami támogatást megcímkézi, ezt a pénzt az önkormányzatok alapvetően a kötelezően ellátandó feladataikra költhetik.
Jóllehet a kormány már korábban pedzegette, hogy hozzányúlna a főváros utolsó még saját, számottevő bevételét jelentő helyi iparűzési adóhoz, a főváros pénzügyi mozgásterének további korlátozása azonban az önkormányzati választást követően kapott nagyobb lendületet. Varga Mihály pénzügyminiszter februárban még az amortizáció és a kutatás-fejlesztési költségek adóalapból történő ötszörös mértékű leírhatóságát javasolta, ez az elképzelés azonban a kormánypárti városvezetőkön, mások mellett Debrecen és Székesfehérvár fideszes polgármesterén elbukott.
Míg az iparűzési adó fenti csökkentése minden olyan önkormányzat számára súlyos következményekkel járt volna, amelyeknek ebből az adónemből számottevő bevétele származik, a gödihez hasonló különleges gazdasági övezetek esetében azonban az elvonás nem automatikus: a kormány belátásán múlik, hogy mely területeket minősíti át, elvéve ezzel az önkormányzatok jogát a helyi iparűzési adó beszedésére, amely jogot – milyen meglepő – a fideszes megyei önkormányzat kap meg. Tehát a kormány válogathat a számára kedves és kevésbé szimpatikus önkormányzatok között. (A Fidesz annyi enyhítést tett, hogy Budapestre és a megyei jogú városokra nem vonatkozik a döntés.)
Noha a Fidesz a koronavírustörvénnyel összefüggésben az ellenzéket minősítette víruspártinak, a járvány valójában a kormánynak jött kapóra az ellenzéki önkormányzatok ellen vívott harcban. A kormány a járvány elleni védekezésre hivatkozva vonta el a gépjárműadó még önkormányzatoknál maradt 40 százalékát és ugyancsak a járványra hivatkozva négyszerezte meg az önkormányzatoktól elvonásra kerülő szolidaritási hozzájárulás mértékét.
A gépjárműadó elvonása azt jelenti, hogy míg a gépjárműforgalommal járó valamennyi terhet (levegő- és zajszennyezés, utak elhasználódása, dugók stb.) a településeknek kell viselniük, addig a gépjárműfenntartásból, autóhasználatból származó bevételek az államkasszát gazdagítják. Jellemző adat, hogy az államnak évente mintegy 80 milliárd forint bevétele származik a Budapesten értékesített benzin és gázolaj jövedéki adójából, ebből az utakat fenntartó fővárosi és kerületi önkormányzatok alig részesednek, holott a kormány épp az úthálózat fenntartásával, az utak rekonstrukciójával indokolja az üzemanyagok európai, sőt világszinten is magas jövedéki adóját.
A korábbi összeg négyszeresére emelt szolidaritási adót a főváros vezetése joggal nevezi Budapest-adónak: ebben a formában a 2021. évi költségvetés tervezete szerint a kormány a korábbi 10 milliárd forint helyett jövőre mintegy 40 milliárd forintot kíván elvonni Budapesttől, idén pedig plusz 12 milliárd forintot.
A brutális elvonást Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár azzal indokolta, hogy Budapesttől is elvárható, hogy támogassa a szegényebb önkormányzatokat. Azonban ha ismerjük a budapesti gazdaság adatait, akkor azt is látjuk, hogy az államtitkár kijelentése nem más, mint nyílt provokáció.
Budapest ugyanis támogatja a szegényebb településeket. Budapest Magyarország szolidáris városa, a legszolidárisabb. Budapesten keletkezik a magyar GDP közel 40 százaléka, ha a fővárossal szervesen összetartozó agglomerációs települések adatait is hozzáadjuk, akkor a magyar GDP felét a térség adja. Azonban a Budapesten megtermelt értéknek mindössze alig több mint két százaléka marad helyben. Fontos tudni, hogy ez nem amolyan közép-kelet-európai átok: Varsó és Prága a megtermelt gazdasági érték több mint 7 százaléka, Zágráb több mint 6 százaléka felett rendelkezik, de 3 százalék fölötti arány marad Szófiában és Bukarestben is. Tehát a régióban Budapest használhatja fel a legkevesebbet abból, amit megtermel.
Szokásos rádióinterjújában Orbán Viktor a napokban – épp a Lánchíd felújításával összefüggésben – azt mondta: megnézte, Budapest tele van pénzzel, csak értelmesen kéne azt felhasználni. Érdekes mondat, értelmetlen, de érdekes. Az értelmes felhasználást nevezik költségvetésnek, amelynek az a sajátossága, hogy nemcsak bevételi oldala van, hanem kiadási is. A miniszterelnök nyilván nemcsak azt tudja pontosan, hogy e 180 milliárd forint minden egyes fillérének megvan a helye Budapest költségvetésében, hanem azt is, hogy ebben a költségvetésben van egy 124,5 milliárdos hiány is. Olyan ez, mintha Orbán azt mondaná egy ápolónőnek, hogy nem érti, miért panaszkodik hónap végén, hiszen hó elején utaltunk neki 130 ezer forintot.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón egyenesen azt mondta, hogy ha Tarlós István lenne a főpolgármester, már zajlana a Lánchíd felújítása. A miniszter talán elfelejtette, hogy a Lánchíd rekonstrukciójára kiírt közbeszerzés még Tarlós főpolgármesterségének végén lezárult és már az azóta leváltott fideszes városvezető is pontosan látta, hogy a rendelkezésre álló pénz nem lesz elég. A maga idejében Tarlós a 3-as metró felújításáról mondta gyakran, hogy fedezet nélkül nem lehet kötelezettségeket vállalni, akárki tehát a főpolgármester, a híd felújítása csak abban az esetben kezdődhetett volna el, ha a főváros többletforrást kapott volna a munkára.
Gulyás – aki már az önkormányzati választás kampányában is megfenyegette a budapestieket, hogy ha ellenzéki főpolgármestert választanak, megbüntetik a fővárost – tehát valójában elismerte, hogy ha a Budapestiek hatalomban tartották volna Tarlóst, lenne pénz a Lánchídra. A választás estéjén együttműködést hazudó Orbán pedig újult lendülettel folytatja Budapest megbüntetését, kivéreztetését. Nem mintha aggódnék a Fidesz fővárosi népszerűségéért, de épp az önkormányzati választás mutatta meg, hová vezet a következetes Budapest ellenes politika, ám ahogy a Fidesz nem tanult 2002-ből, nem tanul most sem.
A Lánchíd felújításával kapcsolatban felvetődött a téglajegyek értékesítése, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke pedig azt kérte a magyaroktól, hogy egynapi jövedelmükkel támogassák a híd rekonstrukcióját. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár minden előremutató kezdeményezés szimpatikus és magam is hajlandó lennék áldozni a fizetésemből a Lánchídra, a budapestiek ezt a felújítást valójában már rég és többször kifizették. A Budapesten keletkező adóbevétel bőven elegendő a híd felújítására, ami hiányzik hozzá, az nem a pénz, hanem a kormányzati szándék.
Veszélyes precedens lehet, ha a kormány Budapestet büntető politikáját azzal akarjuk kompenzálni, hogy mi, a városunkért aggódó budapestiek akár csak részben ismét kifizetjük azt, amire a pénzt nem kevés adó formájában már összeadtuk. Onnantól a kormány a kórházfelújítástól kezdve a közösségi közlekedés fenntartásán keresztül a színházak támogatásáig bármire mondhatja, hogy ha mindez a budapestieknek annyira fontos, dobjuk össze az árát.
A Lánchíddal kapcsolatban egyetlen értelmes vitát kellene ma folytatnunk: a budapestiek, a szakértők és a civilek bevonásával a Lánchíd szerepét kellene kitalálnunk a jövő Budapestjén.
Szükség van-e rá az autós forgalomban vagy gyalogos-kerékpáros híddá lehet alakítani?
Fenntartsuk rajta a közösségi közlekedést vagy teljes egészében adjuk át az itt élőknek és vendégeinknek?
Ezek a kérdések lehetnek a híd jövőjéről szóló viták alapjai.
Az, hogy lesz-e pénz a Lánchíd teljes, kompromisszumoktól mentes felújítására, közös örökségünk megmentésére, nem lehet vita tárgya.
(A szerző kommunikációs szakember, várospolitikai szakértő, a Republikon Intézet Budapest Műhelyének vezetője)
