2022-12-06

KATANICS SÁNDOR: Lehet-e eredményes és lesz-e még egyáltalán (országos méretű) pedagógussztrájk?

Ez a 37. tanév, amit pedagógusként élek meg.

35-ebből tanítással telt Veszprémben, a Lovassy László Gimnáziumban. Két éven keresztül voltam mindössze fizetés nélküli szabadságon, amikor is országgyűlési képviselői feladataim lehetetlenné tették, hogy tanórákat is tarthassak. 1985 óta vagyok matematika-fizika szakos tanár Veszprémben. A mai napig az első munkahelyemen töltöm napjaim nagy részét. 10 éven keresztül igazgatója is voltam a Lovassy László Gimnáziumnak. Ez a veszprémi középiskola évtizedek óta országos szinten kiemelkedően eredményesen képző gimnáziumként van jelen a köztudatban. Tanárként sohasem éreztem, érezték a környezetemben élő tanártársaim, hogy olyan jó lenne nekünk, mint ahogyan az a társadalom egy jó része interpretálja. Hosszú időn keresztül volt „csak” heti 18 óra a kötelező tanóra, de mindig is voltak tanárként olyan többletfeladataink, amit el kellett látni. (Igaz akkor ki is fizették még a túlórákat.) Jelenleg 23 órában tanítok és többletmunka, túlóra is van bőven és azért nincs túlmunkadíj. Bárki bármit mond, óriási rutin mellett is rengeteg olyan napi szinten elvégzendő feladat van, amelynek az ellátása bőven lefedi a 40 órás munkahetet. Nagyon gyakori a hétvégi munka, dolgozatjavítás, dolgozatok összeállítása, segédanyagok készítése a tanítványok számára, stb. Sértő hallgatni a munkánkat egyáltalán nem ismerőktől, hogy milyen jó nekünk, hisz délután kettőkor hazamegyünk, és ott a sok tanítási szünet. No, meg a nyári táborokban a felügyelet, a sport-, tanulmányi versenyekre kísérése a diákoknak, hétvégén is. Nem több a szabadságunk, mint más munkavállalói köröknek, ugyanakkor mi nem vehetjük ki még egy részét sem, amikor az nekünk lenne jó.
61 évesen, havi 290 ezer forint a nettó bérem. Januárban még 20 ezerrel kevesebb volt.

A közoktatás területén dolgozók mára tömegesen váltak rendkívül elkeseredetté.


Rengeteget kell tanulni ahhoz (folyamatosan), hogy az emberből jó pedagógus legyen. Ugyanakkor mérhetetlenül alacsony a társadalmi megbecsültsége ennek a hivatásnak. Tragikus mértékűvé vált a tantestületekben a tanárhiány, a túlmunka egyre több, a még nevelő, oktató munkát végző kollegák átlagéletkora egyre magasabb.
Nem véletlen, hogy több mint 27 ezer ember beleállt abba a két órás figyelmeztető sztrájkba, amit végül a másodfokú bíróság törvénytelennek mondott ki. Ez a döntés, akárcsak a tanárok sztrájkját ellehetetlenítő, a járványhelyzetre hivatkozva kiadott rendelet, olaj volt a tűzre. Napról napra egyre több kollega meri venni a bátorságot, hogy vállalja, tudatosan sért törvényt és egy munkanapján polgári engedetlenséget gyakorol. A rendelet megjelenése óta gombamód szaporodik azoknak az intézményeknek a száma, ahol a tanárok, dolgozók közül néhány helyen meglehetősen sokan szüntetik be egy-egy napra a munkát. Az elmúlt két hétben felemelő érzés volt Veszprémben is azzal szembesülni, hogy akik épp bekapcsolódnak a polgári engedetlenségi mozgalomba, azokat a többi helyi közoktatási intézmény nyilvános üzenetekkel bátorítja.

„Kockás” ingben, feliratokat tartva köszönik meg a bátor kiállást és hirdetik: „A sztrájk alapjog!”.

Nálunk, a Lovassy László Gimnáziumban február 24-én 38 tanár engedetlenkedett az 56 főből. Őszintén el kell mondani, nem minden aggodalom nélkül. Sokan veszíthetnek sokat. S mégis kiálltak a nyilvánosság elé, belementek ebbe a tőlük teljesen idegen tiltakozási formába. Alapvetően azért, mert úgy érzik, nincs tovább! Nincs hová hátrálni. Pedig sok kollegának nincsenek tartalékai. Egy napi munkabeszüntetés bruttóban 15-20 ezer forint bevételkiesést is jelent a számukra és sokan nagyon szerény módon élnek, csak a legszükségesebb dolgokra költenek. Elhangznak olyan vádak, hogy ezek a demonstrációk politikai indíttatásúak. Bátran állíthatom, hogy ez nem igaz. A tanártársaim elkeseredésükben cselekszenek. S azt látják, ez az utolsó esélyük. Ők maguk is tudják, hogy azért vannak ezen a pályán, mert szeretik a hivatásukat, de most eljutottak oda, hogy „vén” fejjel is máshoz fognak, ha nem veszik őket „emberszámba” és nem tiszteli őket annyira a döntéshozó, hogy megfelelő bérezéssel honorálja a munkájukat.

Ez a kormány azt bizonyította be, hogy nem számítanak a közoktatás napszámosai.

Nem érzékeli, mennyire fontos a jövő társadalma számára az, valójában hogyan és kik nevelik, oktatják gyermekeinket. A most kormányváltást szorgalmazó politikusi körből sem érkeznek érdemi üzenetek a pedagógustársadalom számára. „Ígéretekkel pedig tele a padlás!”. Bár igen nagyfokú az elkeseredés és a cselekvési kényszer, sajnos a szakszervezetek sem érzik, meddig és mire van elég erő és képesség a ma pedagógusaiban. Ugyan az elmúlt hetekben a társadalom egy része is megmozdult és a pedagógustársadalom mellé állt, (A Lovassy 38 tanára mellé a jelenlegi tanítványok és szüleik közül is sok százan és az iskola öregdiákjai bőven ezer fő felett vállalták nyíltan a szolidaritásukat), ez sem lesz elég. Egy jó hét van hátra a beígért újabb országos tanársztrájkig és alig-alig tudunk valamit arról, a szakszervezetek mit és hogyan terveznek pontosan. A tanárok egymásba kapaszkodva éreznek magukban némi erőt, de anyagilag nem fognak bírni egy határozatlan idejű sztrájkot. Egy-két napot még képesek bevállalni, de ha a kormány nem futamodik meg, félő, hogy a pedagógusok nem bírják sokáig anyagilag. S egy sikertelen sztrájk kontraproduktív lesz minden bizonnyal. A kormány pedig nem úgy néz ki, hogy megfutamodna és semmi biztosíték arra, hogy április 4-től, egy új kormány esetében és egy szomszéd országban zajló háború miatt is, lehet jobb valaha a helyzet. A kormány épp azzal revolverezi a pedagógustársadalmat, hogy legyenek tekintettel a közelünkben zajló háborúra, a menekültáradat miatti válságos helyzetre. Sajnos ugyanakkor a politika és a társadalom a közoktatás ijesztően romló helyzetére úgy néz ki, hogy egyáltalán nincs tekintettel. Nem fog összeomlani a közoktatás, ahogyan az egészségügy sem. Csak mérhetetlenül alacsony színvonalúvá válik, ha nem sikerül érdemi módon beavatkozni a felelős döntéshozóknak. Most is igaz persze, hogy a remény hal meg utoljára. A „remény” leginkább az, hogy diákok tömegei nem fognak (napokon keresztül) iskolába járni. Demonstrációkon vesznek részt szüleikkel, és követelik a minőségi közoktatást, a feltételrendszerének javítását, a pedagógusbérek azonnali, nagyarányú növelését.
(A szerző veszprémi tanár és önkormányzati képviselő)

 

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban
van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
   https://www.facebook.com/groups/762663054098897

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: