2022-06-25

KALLA ÉVA VÉLEMÉNYCIKKE, HÁY JÁNOS VÁLASZA

Józsefvárosban sok roma ember él. Mit gondolnának vajon, ha elolvasnák Háy János új regényét, a Mamikámat? Mit gondolnátok, józsefvárosi romák, a kortárs íróról, ha ilyen sűrítve találnátok szembe magatokat minden előítélettel, ami velünk szemben létezik? – Kalla Éva véleménycikke, Háy János szerző válasza.

Anti-Árvácska

Idén nyáron jelent meg az Európa Kiadó gondozásában a Mamikám című könyv. Már akkor is gyanakodtam, milyen lehet az a könyv, amiben a főszereplő cigány nő a nem cigány jótevője ellen fordul. Barátaim azt mondták, ne ítélkezzek, előbb olvassam el a könyvet.

Nos, elolvastam. Elég nehéz volt.

A történet mintha egy tettes rendőrségi vallomása volna. De annak sem felel meg, mert ott konkrét személyek vannak, akiknek van nevük, felelősségük, akik mással összetéveszthetetlenek, cselekedeteik és mondandójuk csak rájuk érvényes. Háy János könyvében a főszereplő névtelen, lehet bármelyikünk: te, én, ő, mert egyetlen jellemzője van: CIGÁNY! Nem olvasunk érzelmekről, jellemről, felelősségről, katarzisról, de mindent olvashatunk mocsokról, romlottságról, amit az író a nyomorban és szegénységben, kiszolgáltatottságban élőkről elképzel, gátlástalanul romákra vetítve az összes elfojtását.

A világirodalomban és a magyar irodalomban is számtalan formában van hagyománya a szegénység, a nyomor és kiszolgáltatottság ábrázolásának, Móricz Zsigmond Hét krajcárjától az Árvácskáig, vagy éppen Móra Ferenc, Rideg Sándor és Gelléri Andor Endre novelláiban. És akkor még nem beszéltünk a tényfeltáró szociográfia kiemelkedő műveiről. Valamennyit az empátia, az esendőség iránti szolidaritás jellemzi. Ezzel az irodalmi hagyománnyal szakít látványosan Háy János.

Mert ha cigányokról van szó, büntetlenül ki lehet nyilvánítani, hogy náluk elkerülhetetlen a deviancia, a bűnözés és annak minden fajtája: gyermekbántalmazás, szexuális abúzus és pedofília, lopás, rablás, betörés, alkoholizmus, drog, emberkereskedés, prostitúció. Minden mocsok, amit a cigányokra általánosságban kivetítenek az előítéletesen gondolkodók, ránk zúdul ebből a könyvből. És cigányok esetében persze nem maradhat ki a nevelőintézet, megjelenik a monológban a cigány nők túlfűtött szexualitásáról alkotott mítosz és általában a cigányok állatias szexuális ösztöne.

A szociálpszichológia azt tanítja, az ilyen bűnbakkereső előítélet-gyűjtemények mögött elfojtásokat kell keresnünk. Amit a gyűlölködő nem mer megtenni, megcselekedteti bűnbakjaival, akiket felruház a tilalmas, ámde általa vágyott cselekedetekkel.

Több cigány és nem cigány barátom mondta, hogy nem tudta a könyvet végigolvasni, mert egyszerűen kifordult a gyomra, olyan tömény erkölcsi romlottságot sorakoztat fel az író benne.

Ahogyan Háy fogalmazott, érzékenyíteni akart. Kit és mire? Jobban mondva, ki ellen? A könyv ugyanis véleményem szerint gyűlölködésre, megvetésre tanít. Nem vitatom, hogy a nyomorban tengődőek hajlamosabbak a törvényt semmibe venni az életben maradás magasabb rendű elvárásának megfelelően. A baj ott kezdődik, hogy a főszereplőnek nincs neve, nem tudjuk azt sem, hogy szép vagy csúnya, kövér vagy sovány, cigánynak néz ki vagy nem, nem tudjuk, hogy hány éves lehet az elbeszélés pillanatában, egy arctalan „cigány nő”, akinek így a jelleme és a cselekedetei ráhúzhatók bárkire, aki cigány, szegény és vidéken él.

Mit szólnátok, romák, ha ilyen sorokat olvasnátok egy tíz év körüli lányról a felnőtt romungró nő visszaemlékezésében, amikor anyja oláhcigány élettársáról beszél: „oszt a nővéremet belökte a szobába, az anyám meg hatta, pedig még én is tuttam  micsiná vele (…) Kicsi vótam, de még én is gondótam rá, hogy milyen lehet, meg undorottam is, de az is eszembe jutott, hogy azé undorodok, mer nem velem csinájják.”

Ha csak ez az egy ilyen mondat lenne a könyvben, már az is elég okot adna a felháborodásra, mert itt az erkölcsiség nélküli „cigány” szexualitás minden bűn elkövetésének legfőbb kiváltójává emelődik.

Három dolgot említenék még. A fiatal nő a vallomásában mindig elítélően beszél az oláhcigányokról. Szerinte az oláhcigányok olyan romlottak, hogy velük érintkezni sem volna szabad. Egy bűnöző szájába adva ez még sokkal visszatetszőbb.

De a legfelháborítóbb mégis az, hogy a cigány még a nem cigány jótevőjét sem kíméli, ha érdekei úgy kívánják, s ha úgy adódik a helyzet, akár a megölésétől sem riad vissza.

És akkor még nem beszéltünk a könyv nyelvezetéről. Úgy tesz az író, mintha szociográfiát írna. Csalog Zsolt Parasztregénye volt annak idején hasonlóan rögzítve. Az azonban nem kitalált, elképzelt nyelv volt, hanem az élőbeszéd írásba foglalása. De a Mamikámban Háy létrehozott egy roncsolt nyelvet, melyen az általa megalkotott primitív cigány nő beszél. Mint annak idején a cigányokat karikírozó Borsszem Jankóban, vagy ahogyan a mai cigányviccekben csúfolják a romákat, így is kifejezve a lenézésüket, s ezzel is megalázzák őket. A Háy által kitalált nyelvezet is a fehér felsőbbrendű férfi nyelve lesz ezáltal.

Ez volna az érzékenyítés módja? Eddig úgy tudtam, érzékenyíteni szerethető figurával lehet filmen is, könyvben is, olyan karakterrel, akivel azonosulni tudunk.

Szöveg: Kalla Éva

 

A MAMIKÁM KAPCSÁN – NÉHÁNY ÉSZREVÉTEL

A regény két szereplője érzelmi hiányban él. Egyikük a gyerekeit vesztette el, a másikuk anya nélkül nőtt fel, helyesebben egy rossz anya mellett. Ezért találnak otthonra egymásban. Épp ezen a szálon tudunk azonosulni a szereplőkkel, mert ki az, aki nem cipel magában érzelmi sérelmet.

Mivel a két szereplő érzelmileg feltételezi egymást, az elbeszélő lány nem ölhette meg a Mamikát, hisz nem támadhat arra, akinek révén újra helye lesz a világban. Ha valaki ezt gondolja, talán figyelmetlenül olvasott. Ugyanakkor, épp mivel a gyilkosság vádját szórják rá, végül az élettársának támad és megöli, amivel végső tragédiaként Mamika mellett elveszítheti a gyerekét is. Azt a gyereket, akinek ő volt a mamikája.

A regény elbeszélője valóban nem nevezi meg magát, mert általában nem szoktunk úgy beszélni magunkról, hogy kimondjuk a nevünket. Ellenben megnevezi őt a Mamika, hogy jánka, mert ebben a relációban ő az, míg Mamika meg mamika. Amúgy a könyv fontos szereplői az egymáshoz való viszonyuk szerint vannak megnevezve (Öregpapa, Öregmamika, Fiatalpapa).

A könyvnek nem a cigányság a főszereplője, hanem két konkrét nő, akik közül az egyik cigány, a másik meg egy öreg néni. Minden olyan általánosítás, amit a véleménycikk felsorol, idegen a könyvtől és személy szerint tőlem is.

Egyetlen irodalmi műnek sem célja az érzékenyítés, a Mamikámnak sem. Ha mégis van ilyen hatása, vagy netán egy fontos társadalmi gondra felhívja a figyelmet, az járulékos haszon.

Az irodalmi műnek az sem célja, hogy devianciára, netán erkölcsi romlottságra hívja fel a figyelmet. Minden emberi élet autentikus és egyedi, az írónak ezt a vezérlő elvet kell követnie. Nagy általánosságban viszont minden társadalmi réteg tele van devianciával. Általában a deviancia és a normalitás feszültségéből fakad a legtöbb (netán minden) könyv energiája. Ez így van a Don Quijotétól a Bovarynén, az Anna Kareninán, a Félkegyelműn át napjainkig, mondjuk a Gyerek című regényemig vagy épp a Mamikámig, és így is fog maradni. Ettől még könyvek ábrázolhatnak olyan sorsot, aminek a devianciájától az olvasó idegenkedik. Én például nem szeretnék se pedofil emberről, se gyerekgyilkosról írni, sem olvasni. De nem vonom kétségbe, hogy ilyen hősökön keresztül is feltárható az emberi lét mélysége.

Ahogyan az irodalmi mű teremtett világ, az irodalmi nyelv mindig az író által létrehozott nyelv, aminek az a célja, hogy hitelesen tudja elmondani a történetet. A könyvek nyelve és a valóságban létező nyelvek persze mélyen kapcsolódnak egymáshoz, ekként a Mamikám nyelve is egy létező nyelvre épül. Nem rontott nyelv, mint néhányan gondolják róla, hanem egy koherens nyelv, amin a könyv szereplői meg tudják fogalmazni a világot.

Minden irodalmi mű fikció, de még a saját életünk elmesélése is fikcióvá válik, hisz kiemelünk részeket és elhallgatunk másokat. Nem érdekes, hogy mennyi a valóságalapja egy műnek, ha azon belül meg van teremtve a valóság. Persze ennek ellenére minden irodalmi mű abból a tapasztalati anyagból épül, ami az író fejében és szívében van. A Mamikám, talán nem árulok zsákbamacskát, nagyon eleven kapcsolatban van konkrét történetekkel.

Egy írónak az a dolga, hogy minden sors igazságát képviselje. Mindig ez a cél vezérel, s kerülöm, kerülnöm is kell az erkölcsi megbélyegzést és ítélkezést. Író vagyok, nem bíró. Soha nem tekinteném egyetlen szereplőmet sem primitívnek, bűnösnek, netán bűnözőnek. Ugyanakkor az írók gyakorta, vagy épp mindig, a valami módon a társadalom peremére sodródott emberről írnak, mert a kiszolgáltatottságban mélyebben meg lehet ragadni a lét valóságát. Én is így tettem a Gézagyerek autista szereplője, az Elem című dráma haldokló öreg nénije, a Mélygarázs társadalmi kötelékeket levetett főhőse, a Gyerek című regény alkoholista főszereplője vagy épp a Mamikám két főhőse kapcsán.

Végezetül csak annyit, hogy nem tudok olyan szereplőket megírni, akiket nem szeretek, akikkel nem vagyok mély érzelmi szimbiózisban. Ez a szeretés ebben a könyvben napnál világosabb, az ellenkezőjét kiolvasni csak rosszindulattal lehet.

Szöveg: Háy János

Ez egy (illetve két) véleménycikk, amely nem tekinthető a Józsefváros Újság hivatalos álláspontjának. Ha úgy érzi, megszólalna a témában, vagy más ügyben lenne mondanivalója, írását várjuk a szerkesztoseg@jozsefvaros.hu e-mail címre.

Forrás:
https://jozsefvarosujsag.hu

 

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban is
van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

One thought on “KALLA ÉVA VÉLEMÉNYCIKKE, HÁY JÁNOS VÁLASZA

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: