2022-09-27

JÁNOSI GYÖRGY: A Magyar Költészet Napjára

Kevés ünnepünk van már. Olyan igazi. Ami összeköt. Ami nem választ el. Amit a maga képére formálva nem sajátít ki senki. Amiben nem írják át újra meg újra a történelmet. Amit nem ronthat el senki egy rossz mondattal. Amit nem sajátíthat ki pillanatnyi érdekek mentén semmilyen kormány, semmilyen egyház és semmilyen politika. Ahol az összetartozás mindennél erősebb.

Talán épp az a baj, hogy túl sok lett az ünnep. Amiből sok van, az könnyen értéktelenné válik. Lassan már mindennek van világnapja. Annak is, amit a világ egyik fele megvet és annak is, amit a másik fele nem fogad el. A költészetnek is van világnapja. Március 21. Furcsa dátum ez a magyar történelemben. Talán ezért is fontosabb április 11, a magyar költészet napja. Mert az csak a miénk. És a magyar nyelv ünnepe is. Amit rajtunk kívül senki sem ért és ami még biztosan összeköt bennünket. Akár akarjuk, akár nem.

Persze ez is, mint minden nyelv, bármire felhasználható. Csak az irodalomban és főleg a költészetben nem. Mert ott nem csak visszatükröződik, hanem valami furcsa fénytörésen át leképződik, belülről átéltté válik a világ. Ahol a szavakba rejtett gondolatok eggyé válnak a zene ritmusával, a festett képek színeivel és árnyjátékával. Ahol a csend és a hang különös egyensúlyba kerül. Ahol a szó ringat vagy altat, ébreszt vagy lázít, nyugtat vagy andalít, felráz vagy feldühít. Ahol a szó képes túllépni önmagán. A vers a legösszetettebb műfaj. (Talán csak a színház tud még így mindent egy lapra feltenni.) Mert szinte minden művészeti ágat képes magába foglalni. És azonnal kiderül róla, ha torz a tükör, ha hamis a fénytörés, ha nem őszinte, ha a szavak csak önmagukért vannak.

Már nincsenek kritikusok, lassan kiadók sem. A művészetben mindenki magára van utalva. Az internetre, a “lájkoló” közönségre. Persze mindennek van előnye és hátránya is. Az ítészek tolla könnyen irányíthatóvá válik (főleg, ha a politika átveszi a szerepüket és osztogatni kezdi a díjakat), a közönség pedig lehúzhatja a celeb-világ szintjére azt, aki még talán tudna valamit mondani. Marad a belső iránytű. És az, aki ebben a legbiztosabb volt. Akinek köszönhetjük ezt az ünnepet. Akinek ma ünnepeljük a születésnapját.

 

József Attila

beleordítottál a csendbe
amikor mindenki süket volt
szálkás szilánk volt minden szavad

szembe köpted a vak világot
ököllel törted a tükröket
nem kímélve se Istent se magad

altattad ringattad a nyomort
a szegények koldusa lettél
gyémántot kerestél a sárban

a tisztességért üvöltöttél
a fényes úri udvarokban
s a mocskos kültelken a gyárban

a romlott rákos szöveteket
késsel vágtad az igazság körül
nem érdekelt a genny és a vér

minden harangot félrevertél
a szabadság tiszta rendjéért
pontosan tudtad mi mennyit ér

ha szerettél lázasan féltél
hogy becsapnak sorsodra hagynak
nem lépted át az árnyékodat

elbújni ölelni álmodni
még egyszer játszani akartál
s nem találtad a játékodat

ahol nincs se kín se fájdalom
egy másik világot reméltél
mi a dübörgő fény felé vitt

s csak a végtelen néma csendet
szakadt foltos télikabátod
és hetyke kalapod hagytad itt …

(A szerző szociológus, író valamikori miniszter)

 

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban
van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
   https://www.facebook.com/groups/762663054098897

 

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: