2019-12-06

„íROM-a” néven cigány irodalmi kávéház nyílt a Józsefvárosban

(Nem szokásom „szerkeszteni”, vagy barátaim mondandóját unalmas előszóval megzavarni. Ha most mégis egy apró megjegyzést teszek, annak az az oka, hogy elementáris élmény volt vendégként hallgatnom az „íROM-a” felolvasó alkotóit! Mi volt a közös a különböző korú és eltérő habitusú írók, költők műveiben – a csillogó tehetségük mellett? Erre hadd válaszoljak Galyas Éva Klára régebbi nyilatkozatának egy gondolatával: „Los Angelesben is magyarul álmodtam. Magyar költő vagyok, aki történetesen cigány. A cigányságom pedig adottság, nem érdem, nem szégyen, így akarta a jóisten, és nem cserélném el másra.”  Köszönöm az élményt… és akkor következzék egy kis bemutatkozás!)

Ez valami tréfa?
Mert semmit sem lehet hallani róla. Valóban. Egyikük lakásán tartják összejöveteleiket havonta egy alkalommal.
Mivel nincsenek megfelelő kulturális intézmények a romák számára, emiatt kényszerülnek arra, hogy magánlakásban oldják meg ezeket a találkozásaikat.

Egyelőre csak  meghívottak vehetnek részt, noha minden érdeklődő előtt nyitva áll az ajtó – kedvelik a közönséget, örülnek minden visszajelzésnek.

A kávéházban legkevésbé a kávé fogy, annál inkább a lecsós nokedli, aki szereti, túrót is kap hozzá. A házigazda kiváló főztjét a következő alkalomra is újra kérték a szerzők.

S hogy mi történik  evés előtt, közben és után?                                                                                                              Felolvasnak egymásnak, és megbeszélik a hallottakat. Igazi irodalmi gyöngyszemekre  lelhetünk  ezekben a művekben.

Legtöbben nem is cigány témában írnak. Ez a fajta elköteleződés inkább az idősebb korosztályban van meg. A  fiatalabbak, a fiatalok  inkább nyitottak minden emberi kérdés, probléma megfogalmazására is.
Egymás megismerésére, inspirálására, és természetesen társadalmi problémák megbeszélésére is jó alkalmakat teremtenek ezek a kávéházi esték.

Az Ariadne Alapítvány finanszírozza a felmerülő költségeket.

Ízelítőül néhány vers alább olvasható. Prózát ezúttal terjedelmi okok miatt nem tudunk közölni.

 

Szolnoki Csanya Zsolt

(Költő, grafikus. Folyóiratok, antológiák közlik verseit, folyamatosan publikál. 2001-ben Napló-kísérlet címen jelent meg verseskötete. A versírás mellett rajzol is. Grafikáit az Athe sam roma összművészeti fesztiválon mutatták be. A 2009-es Cigány festészet című reprezentatív albumban közreadták szakmai életrajzát és hat grafikáját „Napénekéj” című sorozatából.) 

magamban bennem 

jövök, megyek a járdán,
madárral kitömött szájjal,
szàjam kalicka,
magamban bennem,
kövek zörögnek
kövek zörögnek.

※※※

※※※

csendélet
november munkacímmel
 

a házam holdfény illatú, sós íz
egy friss hulla száján, most ősz,
a levelek szakadnak,
levelek, könnyek, most
könnyek ės takony.

 

Nagy Gusztáv

(Író, költő, műfordító, a cigány nyelv és irodalom tanára. Legjelentősebb műfordítói munkája minden kétséget kizáróan: Madách Imre: Az ember tragédiájának fordítása cigány nyelvre, mellyel a párizsi Sorbonne egyetem által meghirdetett irodalmi pályázaton második lett. Műfordítói munkásságáért, szépirodalmi tevékenységéért a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztjét, majd Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével is kitüntették).

Rímes Egó  

Kavarva, keverve,
Istentől megverve,
Küszködöm egy helyben.
Adózom,
Bagózom,
Éhezem,
Aggódom,
Asszonyban csalódom.
Vétkezek,
Szeretek,
Hibákat követek,
Mindenki megvetek.
Magamat szeretem,
Magamat nevetem,
Magamat veretem,
Istennel.

 

Ayhan Gökhan

(Móricz Zsigmond-ösztöndíjas, költő, kritikus)

Fotelapa

A fotelben ül apád. Mióta
ott ül (a fotelt évekkel ezelőtt kidobták
ismerős kezek), azóta
nem ismered. Keveset beszél.
Amikor igen, akkor is csak ennyit
érzel: keveset. Nem dohányzik.
Legalább azt nem. És nem nevel.
Nem szór semmi hamut az ölébe.

Nincs megoldás egy ilyen apára.
(Aktatáska a fotelnek dőlve,
fel van repedezve a széle,
mint hajszálerek a törések rajta.)
Úgy gondolsz a saját apádra,
mintha csak az ablakhoz mennél
dohányozni, és kifújnád rajta
a füstöt, a betanult szavakat.

Pár négyzetméter a fotelapa.
Mondatot cseréltek, de nem
ugyanazon a nyelven. Nem köt
és nem kötelez semmi. A szoba
megtelik apával. Sétákra gondolni
késő. Lemaradtál róla. (A fotelt
évekkel ezelőtt kidobták.)

 

Izsó Zita 

(Gérecz Attila díjas, Móricz Zsigmond ösztöndíjas és Babits Mihály műfordítói ösztöndíjas, költő, műfordító szerkesztő)

Ivadékaikat a bölcsőszájú halak 

Az egészből leginkább a hóra emlékszem.
Könyököltünk a párkányon, és a végtelen fehérséget néztük,
amikor ránk törték az ajtót a katonák.
Arra még volt időm, hogy berángassam a húgomat a kamrába.
Mialatt ott rejtőztünk,
minden lélegzetvétel úgy fájt,
mintha puskák szuronyaival döfködnének,
és attól féltem,
a szurkálások helyén
be lehet majd nyúlni a bordáim közé.
Aztán mindennek vége lett.
Megtalálnak minket, a húgom sikítani kezd,
én összeszorítom a szemem, hogy ne lássam, mit tesznek vele.
Azt mondják, a legnagyobb szükségben halljuk meg az Isten szavát.

De talán azért nem tudsz beszélni,
mert nem a tenyereden, hanem a szádban hordasz minket, uram,
mint ivadékaikat a bölcsőszájú halak.
Kirángatnak a kertbe, szétfeszítik a lábamat.
Hóval tömik be a szám, mert zavarja őket
az a furcsa, elnyújtott, magas sikítás,
amiről én sem tudtam mindjárt, hogy belőlem jön,
azt hittem, megint beragadt egy oltalmat kereső rágcsáló
a szigetelés és a tető közé,
és annyiszor fut neki a faburkolatnak,
míg véresre nem veri a fejét, és ott nem marad.
De amikor betömték a számat hóval, rájöttem,
hogy belőlem jött az a hang.
A hó szépen lassan olvad a számban,
a leve lassan csurog le a torkomon.
Pont olyan íze van, mint amikor a húgommal a hóesésben
kinyújtottuk a nyelvünket.
Pedig mióta elkezdődött a háború,
semminek sincs ugyanolyan íze,
sem anyám levesének,
sem a dédi sült almájának,
sem a nagyanyám piskótájának,
de a hó íze semmit sem változott.
Anyám azt mondta, az Isten nem a szájában,
hanem a tenyerén hord minket.

 

Galyas Éva Klára 

(Költő, szerkesztő, designer)

DC

Hatszáz éve vándorolok
hömpölygő tenger voltam
áradt és lusta
hatszáz éve
boros poharak alján ülepedett
vér és szégyen
hatszáz éve
a fekete Jézust várom
színes kigombolt ingben vidáman
keresztfáján kivirágzott dagadó mellű asszonyok lépkednek egyenes orral
csecsükön boldog pufók gyermekek
hatszáz éve
nem találkozom magammal.

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: