2020-04-09

HILLER ISTVÁN: Márciusi vita

A hatalmi politika egyik legostobább jellemvonása, hogy rá akar telepedni a tudományra. Megmond, kijelöl, elvár. Aktualizál, önkényesen válogat, önigazolást merít. Nem mondhatni, hogy újkeletű jelenség, de ettől még elítélendő.

            Elítélendő etikai alapon, de nemcsak azért. Leginkább azért, mert veszélyes. A tudomány, a kutatás szabadságát kívánja korlátozni, keretek közé szorítani, de a tudomány ezt kibírja, a kutatási szabadság ezt túléli. Eddig is így volt, ezután is így lesz. A közösség, a társadalmi önismeret, a legnemesebb értelemben vett identitás azonban veszélyeztetett, valódi kárát látja, mert torzul.

Március 15., a forradalom ünnepe sem kivétel ez alól. Tucatjával lehet idézni azokat a példákat a közelmúltból is, amikor politikai megnyilvánulások a legprimitívebb összehasonlításokkal, párhuzamokkal kapcsolják össze a forradalmat és szabadságharcot, annak hőseit és mártírjait a napi jelenkorral. Ennél azonban veszélyesebb, amikor folyamatok egészét kívánják átértelmezni csak azért, hogy politikai elképzelések alátámasztást nyerjenek.

Látni az előjelét annak, hogy ismét találkozunk ilyen kísérlettel. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetét kronológiai értelemben szokás úgy meghatározni, hogy Petőfiék forradalmával, március 15-vel kezdődik és a világosi fegyverletétellel, 1849 augusztus 13-val ér véget. Szélesebb összefüggésben vitathatatlan ugyanakkor, hogy a Deák vezényelte kiegyezés, 1867-ben – annak összes politikai, gazdasági és kulturális hatásával együtt – nyilván nem jöhetett volna létre 48-49 áldozatvállalása nélkül. A történelmi kapcsolat direkt és egyértelmű. Nem a Kiegyezés volt az egyetlen lehetséges következmény, de az lett. És pont itt van a kibontakozófélben levő vita gócpontja.

A Kiegyezés értékéről és hasznosságáról szinte az aláírása pillanatától különböző nézetek élnek. Reálpolitika, bölcs felismerés, az ország egésze számára érezhető fejlődés alapja – érvelt és érvel az egyik oldal. Önfeladás, egy gyilkosnak, a szabadságharcot leverőnek a trónra ültetése – olvasható a másik oldalról. (Én magam egyértelműen az első véleményt fogadom magaménak, de a jelen írás szempontjából ez mellékes.) Az már nem, hogy olyan vélekedések is napvilágot látnak, miszerint a Kiegyezés – méltányolható pozitív hatásai mellett – közvetett módon hozzájárult Trianonhoz, a békediktátumhoz. Hozzájárult annyiban, hogy ellehetetlenítette az önálló magyar önvédelem, az önálló rendelkezésű magyar katonai erő és infrastruktúra újbóli létrehozását, megerősítését, ezáltal gyengítette az országot.

Trianon évfordulója pedig közelít. Nem nehéz megjósolni, hogy az elkövetkező időszakban sokféle politikai értekezés, megemlékezés, beszéd és írás kerül majd a nyilvánosság elé. Ezért érdemes időben szólni és képviselni azt a tudományos álláspontot, miszerint Trianonért a Kiegyezés semmilyen értelemben nem tehető felelőssé. A XX. század elejének átrendeződött hatalmi viszonyai, nagyon sokféle külföldi és belföldi hatás összegződése, az európai évszázados konfliktuskezelő technikák tudatos elvetése igen, de a Kiegyezés nem. Aki ünnepli március 15-ét jó szívvel vállalhatja Deákot, Andrássyt, Eötvöst és társait is. 1867 után is.

Trianon nemzeti tragédia. 1848-49 forradalma és szabadságharca magyarság és európaiság ügyének nagyszerű példája. Ahogy 1867 is. Érdemes a tudomány eszközeivel lefolytatni tudományos-történeti vitáinkat. A politikának van dolga, épp elég.

Ez nem az.

Csak hogy még időben mondjuk ki. 2020. március 15-én.

(A szerző történész, az Országgyűlés alelnöke)

 

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

2 thoughts on “HILLER ISTVÁN: Márciusi vita

  1. Hiller István megnyilatkozásaira mindig érdemes figyelni. Most sincs másként…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: