2019-10-18

HÁGA ANTÓNIA: A Roma Büszkeség napjára

Igazán boldognak kellene lennem, hogy már évek óta ünnepelhetem a Roma Büszkeség Napját, de nem vagyok az. Mint ahogyan az Anyák napján sem attól vagyok boldog, hogy anya vagyok s most engem is ünnepelni lehet. Inkább a szereplőkre, a versekre, a gyermekem teljesítményére figyeltem, hatódtam meg attól, hogy íme itt van ez a remekbeszabott palántám s egyre jobban alakít.

Az, hogy évente egyszer ünnepelhetjük magunkat az valóban remek dolog. De a természetességet, az anyaságot, a földet, a madarakat és fákat, a romaságot ünnepelni számomra érdekes és meghökkentő. Miért ünnepeljük azt, ami természetes? Miért vagyunk transzparensek az év egy napján s hirdetjük a Föld védelmének fontosságát, miért ültetünk évente egyszer fákat mi civilek és ők, a politikusok? Miért orgona ágazunk  évente egyszer az édesanyánknak?

Nem minden nap a Földé? Nem úgy kell élnünk, hogy természetesen miénk a Föld és óvom azt, mint az életem adóját? Nem úgy kellene élnünk, hogy örülünk a fáknak, a madaraknak s óvjuk őket s nem verjük le a fészküket, nem parkolunk a tövükre, tapossuk el őket még hajlékony csenevész állapotukban? Nem ez a normális?

Miért kell évente egyszer büszkének lennem a romaságomra? Miért kell ezt transzparens módon ünnepelni? Mert, hogy én minden nap roma vagyok úgy, hogy ez számomra a normális s ahogyan nem ünneplem meg az orromat vagy szememet, mert hogy az is normálisan benne van a létemben, úgy ezt akkor miért kellene?

És mégis kell.

Ilyen furcsa világban élünk, hogy kellenek ezek a napok. Évente egyszer talán kap egy csokor virágot a rohanó, szétszakadó gyermekétől egy édesanya s a gyermeke évente egyszer egészen bizonyosan hálás, hogy még van neki anyja. Évente egyszer megállunk és egészen biztosan átgondoljuk a viszonyunkat az anyafölddel és  évente egyszer talán nem ássuk el a lejárt szavatosságú vegyszereinket, s talán egyszer egy évben, ezen a napon mégis csak képesek leszünk ligetvédők lenni és figyelni-figyelmeztetni arra, hogy a környezetünk nem a miénk, mi csak felelősek vagyunk, meg bla… bla… bla.

Évente egyszer az iskolák ünnepelhetik a roma kultúrát, miközben minden nap kellene, tekintve, hogy a roma gyermekek iskolai jelenléte oly törékeny, oly sérülékeny, olyan sok kudarctól terhes, annyi bántalmat és fájdalmat hordoz magában.

Évente egyszer szép roma fiataljaink kerülhetnek plakátokra- miközben ennek a trendnek természetesnek kellene lennie a reklámiparban.

Évente egyszer talán még  az Országos Roma Önkormányzat és a Parlament roma képviselői is nyilatkoznak ezzel kapcsolatban.

Esetleg.     Talán.       Na ez a nem természetes! Na ez az abszolút képmutatás!

Élünk emberként és romaként és évente egyszer büszke is vagyok rá, holott nekem ez a létem egyik tanújele. Hogyan csináljam? Ja és főleg miért?

Ember vagyok, a magyar társadalom része. Kultúrám a magyar társadalom része, a magyar kultúra egyik eleme. Aktivitásom a magyar társadalom atomjainak egy kis atomja. Adóm a magyar társadalom vagyonát gyarapítja.  Az én munkámból is épült ez az ország!

Vajon Choli Daróci József vagy Lakatos  Menyhért   írásai hogyan születtek meg? Magyar ember vagy roma ember írta őket. Ki legyen rá büszke? Csak mi? Nem a magyar kultúra gyöngyszemei ezek? Nem tankönyvben a helyük?

Vajon Papp Laci vagy Gedó György olimpiai aranyaira csak mi, romák lehetünk büszkék? Nem Magyarország eredményei ezek?

Vajon Czifra György fergeteges muzsikája csak nekünk, romáknak okozott örömet?

Lakatos Tóni csak engem szórakoztat? Nem egy egységes nemzeti kultúra részei ők?

Pápai Joci roma vagy magyar színekben énekelt az Eurovízióban? Kik voltak rá büszkék? Csak mi romák vagy az egész ország? (s itt sem érdekelnek a rasszista finnyogók)

Nem bánom, legyünk ezen a napon büszkék magunkra, tásainkra, akik sikeresek és akik nem, mert hát mi is ilyen kisebbség vagyunk. Vannak köztünk nagyszerűek és kevésbé. Szépek és kevésbé, okosak és kevésbé.  Ünnepeljük azt, hogy vagyunk és azt, hogy mások vagyunk. Mert nekünk Choli versei nem csak szép versek, de valahogy a mi verseink. Hogy zenészeink muzsikája nem csak gyönyörködtetők, de a mi zenénk, a mi kincsünk.  Legyen ez az első lépés.

S talán majd mások, a nem romák is büszkék lesznek. Büszkék magukra, arra, hogy képesek nyitottak, békések, toleránsak lenni, hogy tudnak másokkal érezni, sírni és örülni, hogy tudnak be és elfogadni. Rájönnek, hogy minél többen vagyunk, minél színesebbek, minél soknyelvűbbek, minél sokarcúbbak, annál erősebbek, szebbek és ünnepelhetőbbek. Talán majd ráeszmélnek, hogy nem többet ünnepelnek, mint  emberek lenni- az embertelenségben.

(A szerző pedagógus, egykori országgyűlési képviselő) 

Roma Büszkeség napja, 2019

Október 19.-én 14 óra

Salgótarján

Rákoczi u. és Forgách u. sarok

 

Hozzászólásodat, véleményedet itt várjuk:

https://www.facebook.com/groups/762663054098897/?ref=bookmarks

míg a „ráncfelvarrott” honlapot itt nézheted és próbálhatod meg:

www.kerekasztal-mp.hu

 

 

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: