2021-11-28

GUR GILAD: Ahogy a helyszínen látom…

Izrael ismét a figyelem központjában mert rakéták süvítenek, bombák robbannak, ártatlanok sérülnek vagy halnak meg. Mi történik az egész európai kultúrára jelentős hatással bíró három monoteista világvallás szülőhelyén? Higgadt értékelések és vad találgatások követik egymást a különböző internetes platformokon és a médiákban.
Vajon, hogy látják, azok, akik nap mint nap a helyszínen élik át az eseményeket?
Erről ír izraeli blogger ismerősöm, a
Szabad Európa „kerekasztalon” megjelent korábbi írását kiegészítve.

A helyzet szokás szerint összetett

Megpróbálom röviden áttekinteni. A kelet-jeruzsálemi Seh Dzsarah városrészben zsidók házakat vásárolnak. Mivel az arabok, akik eladják házukat zsidóknak, halál fiai a palesztinokál, egyesek megpróbálják letagadni az eladás tényét. Viszont az egyik zsidó vásárló a bírósághoz fordult egy esetben, hogy kilakoltassák az eladókat. A városrészben mikor kiderült, hogy a vevő zsidó, akkor két nagy arab család közötti korábbi véres rivalizálás felújult. Ennek semmi köze a zsidókkal való együttéléshez.
A két eset főleg ürügy a rendbontásokra, de már kezd mellékes ok lenni.

A fő ok politikai

Május 22.-én kellett volna megrendezni a választásokat a Palesztin Nemzeti hatóság vezetésére. A mai vezető a PFSZ-től jön. Az előrejelzések szerint a Hamasz fog nyerni és átvenni az elnökséget. Ezt a mai elnök úgy próbálja megoldani, hogy ismeretlen időpontra tolta a választásokat és Izraelt okolja, mondván, hogy Izrael nem engedi a választásokban a részvételt a kelet jeruzsálemi postafiókokban. Ezzel szemben a valószínűleg győzelemre számító Hamasz nem akarja a választások eltolását, és Hamasz is Izraelt okolja, mondván, hogy Izrael lepaktál a PFSZ-szel, hogy az ne veszítsen a választásokon. A rendbontással Izraelre próbál nyomást gyakorolni mind a két résztvevő, saját érdekük kizsarolására.

Benjamin Netaniahu szerepe

Az az elmélet, miszerint a jelenlegi problémákat a személyes, politikai és bűnügyi nehézségekkel küszködő kormányfő, Benjamin Netaniahu szervezte meg suba alatt, semmi módon nem bizonyított. Aki hinni akar a dologban, hinni fog. Én nem tudom mit gondoljak a témáról. Viszont….
Azonban a PFSZ gyökerű Palesztin Hatóság elismeri Izrael létét, a Hamasz viszont nem. Nataniahu, aki nem akar előre lépni a békefolyamatban inkább Hamaszt segíti és erősíti. Főleg pénzzel és azzal, hogy elnézte nekik hosszú évekig a fegyverkezést. Ez tette lehetővé Hamasz megerősödését, ami majdnem egyenes úton a mostani háborúskodáshoz vezetett.

A legfontosabb: hogyan tovább?

Az izraeli hadművelet valószínűleg közeledik a végéhez. Még néhány nap és nem több.
Ilyenkor mindig ugyanazok a gondolatok képződnek Izraelben. Izrael párját ritkítja a harcmezőn, de igen gyenge a tárgyalóasztal mellett. Oké, leromboltuk a Hamasz katonai infrastruktúráját.
Az azonban sajnos ma sem világos, hogyan tovább?
Hogyan váltja Izrael a katonai győzelmet politikai/diplomáciai eredménnyé?
Ilyen eredmény nélkül várhatóan egy két éven belül ismét háborúban fogjuk találni magunkat…
(A szerző Izraelben élő informatikus,blogger)

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban van olyan lehetőség,
hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: