2019-10-20

GEGESY FERENC: Újabb esély

Az ÉS–ben, 2019-06-14.-én megjelent cikk aktualizált változata.

Érdekes eredményeket hoztak az uniós választások, a 2018-as országos választásokhoz képest a Jobbik és az LMP támogatóinak csak az ötödét, az MSZP a harmadát tudta megtartani, az átrendeződés haszonélvezője a szavazatait megduplázó Momentum és a DK, a szavazati arányát növelő Fidesz volt. A kommentárok mégis többnyire a helyzet változatlanságáról, vagy a Fidesz aránynövekedése miatt a romlásáról szólnak. Véleményem szerint viszont a 2010-es évek politizálásával elégedetlen választók 2012, 2017 és 2018 után egy újabb, negyedik esélyhez jutottak a nyomasztó Fidesz túlsúly megtöréséhez.

A mostani szavazás értékeléséhez érdemes röviden áttekinteni a korábbiakat. A választópolgárokat magatartásuk alapján 3 csoportba lehet sorolni.

A szavazójogosultak – kisebb ingadozások mellett – egyharmada egyáltalán nem megy el szavazni. A rendszerváltás legnagyobb vesztesein – a tsz-ek lerombolásával hazavágott falusi lakosságon, a vattamunkásokat már nem igénylő iparból többnyire szintén a falvakba hazaáramló munkásokon, a városok addig is a legrosszabb körülmények között élő lakóin a kormányváltások sem segítettek, a családok ezt a helyzetet átörökítik, a sorozatos csalódások miatt már egy újabb váltás lehetősége is hidegen hagyja őket. Kismértékben megmozgatni is csak akkor lehet, ha még azt a kis megélhetést is veszélyben érzik, amit a közmunka jelent (migránsok által, vagy a szavazástól való távolmaradás esetén várható retorzió miatt – mint 1990 előtt).

A második csoportot ugyan érdekli a politika, de ezt a közvetlen környezet életszínvonal változásával méri. Ha a választás előtti évben nőtt a reálbér, maradt a kormány, ha nem, akkor ment. (2 év – 1998 és 2002 – látszólag nem illik a képbe, növekvő előző évi bérek ellenére bukott a kormány. A vezető kormánypárt akkor is jól teljesített, de a leamortizált koalíciós társ súlyos szavazatvesztése, illetve parlamentből való kiesése miatt a parlamenti többség elveszett.) Érthető emberi magatartás, a pártok értenek a gazdasághoz, a feladatuk az, hogy – a prosperáló külföldi környezetben nálunk is – növeljék az életszínvonalat. A csoport nagysága szintén a harmadot közelítheti, erre utal, hogy az EU választáson – amelynek a hazai életszínvonal szempontjából való fontossága nem annyira kézenfekvő -, a részvétel az előző országgyűlési választáshoz képest 26 százalékponttal csökkent. (2014-ben, amikor a két választás között két hónap sem telt el, a csökkenés 33 százalékpontos volt.)

A harmadik csoportot érdekli a politika és döntéseiben hajlamos országos szempontokat is figyelembe venni. De még körükben is vannak megingathatatlan törzsszavazók, mint például a határon túliak, vagy a Munkáspárt hívei, akik nem elpártoltak, hanem idős koruk miatt kihaltak. Az éles politikai viták csak a csoport nem törzsszavazóit érintik, a politikusok mégis hajlamosak ebből az egész társadalomra érvényes következtetéseket levonni. Ebben a csoportban nagy súllyal jelenik meg a ballib értelmiség összefogást sulykoló érvelése, ami ugyan helyes elképzelés, de a megvalósítása eddig katasztrofális módon történt. Ugyanis a véleményt nyilvánítók többsége nem veszi észre – nem hajlandó észrevenni? – hogy 2010 óta a Fidesz és a politizálásában vele nagy átfedést mutató Jobbik szavazótábora együttesen a 2/3 körül ingadozik, jobboldali szavazók leválása nélkül a Fidesz leváltása reménytelen (egy nem kívánatos gazdasági katasztrófa kivételével). Bajnai 2012-es fellépése egy rövid időre az általa elindított Együtt és a baloldali pártok többségét mutatta, de a baloldallal való teljes összefogás erőltetésével sikerült a pártot a jobboldali szavazók előtt hitelteleníteni, ami a következő évben elkezdődő reálbér növekedéssel együtt ismét Fidesz 2/3-hoz vezetett. A 2017-ben a NOLimpiával berobbant Momentumot az MSZP listára való betagozódás elutasítása miatt előbb alaptalan támadásokkal majd elhallgatással sikerült a parlamenten kívül tartani, a Momentum a balról-jobbról csak az ellenszenvét nyilvánító környezetben alapvetően budapesti ismertségét nem tudta országossá növelni. A 2018. februári időközi hódmezővásárhelyi polgármester választáson Márki-Zay Péter a teljes ellenzék támogatásával váratlan győzelmet aratott, mivel az országos választás előtt egy párt sem vállalta saját jelölt indításával a biztosnak tartott vereség kockázatát. Utána ugyan ismét feléledt az összefogás igénye, de az elvi egyetértés mellett az utolsó pillanatig folytatott személyi alkudozás összesen 1 pluszmandátumot eredményezett, míg a választóknak a hivatalos megegyezéssel vagy anélkül megnyilvánuló, az esélyesnek tartott jelöltre való spontán átszavazása 12-t. A 6 éve tartó életszínvonal növekedés pedig a Fidesznek félmilliós szavazatnövekedést eredményezett. A jobboldali szavazók megszerzésének esélyéről való lemondás esetén a közös lista persze jó megoldás, aminek legfőbb haszonélvezője az MSZP. A jó választási pozíciók elosztásánál kézenfekvő az előző választási eredményekkel való érvelés (a közvélemény-kutatók tévedhetnek, a választásig hátralévő fél-egy évben a választói hangulat változhat stb), az újonnan induló szervezeteknek pedig az egyenlőtlen felek közti alkuban megszerezhető 1-2 biztos hely is a megkapaszkodás látszólagos lehetőségét jelenti. Az ilyen „összefogás” elfedi az MSZP folyamatosan csökkenő támogatottságát és hosszabb távra biztosítja a – vezetők – politikai szerepét.

A 2018-as választások új jelenséget is mutattak. A budapesti és szabolcsi választókerületek, mint gyökeresen eltérő területek eredményeit végignézve, szintén hármas tagolódást láthatunk.

– A 2014-hez képest a minden választókerületben növekvő részvétel mellett, mind a 6 szabolcsi és 8 budapesti körzetben nőtt a Fidesz szavazóinak száma és aránya is. A budapesti Fideszes aránynövekedés azonban elmaradt mind a szabolcsitól, mind a budapesti baloldali aránynövekedéstől (és 1 budapesti mandátumot a Fidesz el is vesztett).

– 5 körzetben ugyan nőtt a Fideszes szavazatok száma, de aránya nem (2 mandátumvesztés).

– 5 körzetben pedig még a Fideszes szavazatok száma is – a csúcsra járatott propaganda ellenére -, csökkent. Ezek pedig éppen azok a területek, ahol a jobboldal kezdettől fogva erős (I, II, V, XI, XII kerületek). Itt mégis csak 1 mandátumvesztés történt, ott, ahol a közös jelölt nem MSZP/DK-s volt, hanem az egyik oldalhoz sem tartozó, röviden a centrumban álló LMP-s. Az I. kerületben a jobboldal 1990 óta minden választást megnyert, de a csalódott Fideszesek ezúttal tudtak kire szavazni.

Az európai parlamenti választásokon minden országban lényegesen kisebb az érdeklődés, a hazai adatok értékelésénél ezért óvatosnak kell lennünk, több, nehezen számszerűsíthető, külön-külön csak részmagyarázatot nyújtó tényezőt kell figyelembe vennünk.

A választók „elvesztésének” több oka is lehet.

Nem érdekli őket az európai parlamenti választás, hiszen ennek az életszínvonal alakulásával való kapcsolata nem könnyen látható át. A pártok között ebben jelentős különbségek vannak, 2014-ben a Fidesz és a baloldali pártok szavazatszáma az átlagosnál kevésbé, az LMP-é átlagosan, a Jobbiké az átlagost jóval meghaladóan, a harmadára csökkent. Ez a Fidesz súlyának a növekedését önmagában is magyarázhatná, de a többi változást legfeljebb részben.

A két választás között eltelt időszakban a támogatók egy része csalódott a pártjában, nem talált magához közelálló másik pártot, ezért most otthon maradt. Ez magyarázhatná például az LMP vagy az MSZP szavazatvesztésének nagy részét, de legkevésbé a Jobbikét: amennyiben a harcos Jobbik hívőket zavarta a párt centrum felé való elindulása, náluk a legkevésbé valószínű az otthon maradás, hiszen választhattak a korábbi politizálást folytató Mi Hazánk párt vagy az addigi politizálásuknál ugyan lágyabb, de mégis hozzájuk közelálló Fidesz között.

Csalódtak a pártjukban, ezért most másra szavaztak. A Jobbik-Fidesz átjáráson kívül nyílván ez áll az MSZP-DK ellentétes változása mögött, de lehetnek még más, kevésbé nyilvánvaló mozgások is.

Nagy vesztesek és nagy nyertesek mind a jobb, mind a baloldalon, mind a centrumban szerepelnek, érdemes az adatokat ilyen csoportosításban is megnézni. A (radikális) jobboldal (Fidesz, Jobbik, Mi Hazánk) együttes súlya több mint 6 százalékponttal csökkent, míg a baloldalé (MSZP, DK, Együtt, PM) közel 5-tel, a centrumé (LMP, Momentum és a Kutyapárt) közel 3-mal nőtt (a különbözet a 2019-ben eltűnő kamupártoktól származott). Miután a centrumban megjelent egy, a jobboldali érzelműek által is elfogadható párt, a szavazatvesztés mögött jelentős számú csalódott Fidesz támogató Momentumra való átszavazása állhatott (a Jobbiknál az ilyen irányú mozgás kevésbé valószínű, a cél pedig az eredmények alapján nem lehetett az LMP). Az átrendeződést a budapesti eredmények még markánsabban mutatják. A baloldal súlya változatlan, a jobboldal 4,5 százalékpontos csökkenése a centrumot gyarapította. Ennek megfelelően a Momentum lett a legnagyobb ellenzéki párt a stabilan jobboldali bel-budai és az inkább baloldali orientációjú belső-pesti – V, VI, VII, VIII, IX és XIII (!) – kerületekben is.

A Jobbik irányváltása eleve kockázatos volt és utólag kiderült, számára nagy veszteséggel is járt. Az LMP-nél ezt az együttes választási fellépés ügyében a 2018-as választásokat megelőző hónapoktól folyamatosan tartó zavaros helyzet, a csak a választásokra érvényes megállapodás kötések elutasítása – sőt büntetése -, legismertebb vezetőinek emiatti távozása okozhatta. Az MSZP szavazói könnyebben mozdulhattak, hiszen nekik alternatív lehetőségként ott volt a közös múlt alapján közelálló, Gyurcsányt a tűzvonalból kivonó DK és minden bizonnyal sokukat zavarta az elvi és gyakorlati politizálást helyettesítő, csupán a személyi pozíciók elérésére-megtartására irányuló politika. (A választást közvetlenül követő gyöngyszem, hogy vezetői vállalják a felelősséget a katasztrofális vereségért és maradnak, viszont megvitatják, hogy ki kapja meg az egyetlen brüsszeli mandátumot.)

Tehát 3 meghatározó szereplő maradt a színen, a Fidesz a radikális jobboldalon, a DK a baloldalon (amelynek, ha Gyurcsány a későbbiekben nem jelenik meg hangadói szerepben, komoly szerepe lehet) és a centrumban a Momentum. További fontos változás, hogy a legszélsőségesebb tagjait elvesztő Jobbikkal – hacsak nem hajt végre egy (megmaradt szavazói nagy részének a centrum felé való mozgását előidéző) hátraarcot – választási együttműködés kialakítható.

Milyen következtetéseket lehet levonni a hamarosan bekövetkező önkormányzati választásokra?

Természetesen folytatni, vagyis inkább elkezdeni kéne a – most már nem egy párt dominanciájára épülő, pusztán a pozíciók megszerzésére koncentráló – választási szövetség felépítését. Ennek szakítópróbája lehet a budapesti megállapodás sorsa. Az ellenzéki pártok még 2018 végén megállapodtak a közös főpolgármester-jelölt kétfordulós (első körben a baloldali jelöltek közötti) előválasztáson történő kiválasztásáról, majd áprilisban az MSZP-PM, DK és a Momentum a 23 kerület mindegyikében a közös jelöltet megnevező pártról, az LMP és a Jobbik esetleges későbbi csatlakozásának lehetőségét is fenntartva. A pozíciók szétosztása ismét a jól bevált MSZP taktika, a vélt támogatottsági arányok szerint (valójában még azt is meghaladóan) történt: 12 MSZP-PM, 6 DK és 5 Momentum jelölési lehetőség. A gyökeresen más erőviszonyokat mutató tényleges helyzetben a dilemma nagy: egyrészt a megállapodásokat illik betartani, másrészt a több helyen támadható személyt megnevező MSZP túlsúly fenntartása kontraproduktív, a választókkal a nagy bukás elfelejtetése és az ősszel a mégis rájuk való szavazás elérése problémás lehet. A legnagyobb figyelemmel kísért ügyben az addigi megállapodás felbontása egy egyoldalú bejelentéssel tulajdonképpen megtörtént. A DK januárban, a főpolgármesteri előválasztás első fordulója előtt bejelentette, hogy a PM-es Karácsony Gergelyt támogatja („érthető okból” az MSZP-s Horváth Csabával szemben), a választás másnapján Gyurcsány megerősítette, hogy Karácsonyt továbbra is jó jelöltnek tartják és támogatják, majd egy hét múlva bejelentették, hogy a második fordulóban mégis indítanak saját jelöltet (amivel az MSZP által támogatott jelölt esélye erősen lecsökkent). A Momentum természetszerűleg nem vett részt az első fordulóban, a második fordulóban induló személy kiválasztásáról az EP választás után döntött, viszont Gyurcsánynak ismét sikerült hiteltelenítenie saját magát, a megállapodás változatlan fenntartásának morális indoka erősen meggyengült. A későbbi együttműködés érdekében elvárható, az MSZP számára most már hátrányos erőviszonyok későbbi kihasználásának elkerülése érdekében számára is hasznos lenne egy gesztus, néhány kerület átadása. Az MSZP hivatalban lévő 4 polgármesterének most is jók az esélyei – és arányuk pontosan megegyezik az MSZP budapesti választási eredményével -, az efölötti kerületeket, a többi ellenzéki párt kérésére ismét meg lehetne vitatni.

Jó lenne, ha 9 év kudarcsorozata után a sikeresnek tekinthető uniós választás egy új korszaknak, a pozíciószerzés helyett a Fidesz leváltására koncentráló politizálásnak a nyitányát jelentené.

(A szerző matematikus, közgazdász, politikus, Ferencváros egykori polgármestere)

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

One thought on “GEGESY FERENC: Újabb esély

  1. Nagyon alapos elemzés. Érdekes felvetés, hogy a Momentumot, amely az Európai Parlament liberális frakciójába tartozik, a szerző a hazai politikában a centrumba helyezi, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy végre lesz Magyarországon egy olyan liberális párt, amely eltérően az SZDSZ liberalizmus-értelmezésétől, az európai normáknak megfelelően nyitott lesz a jobb- és a baloldal irányában egyaránt. Csak az a kérdés, de ez már talán túlmutat az írás keretein, hogy miként tudja betölteni ezt a közvetítői szerepet, ha sem a jobb-, sem a baloldal nem felel meg az európai normáknak?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: