by Mottó: „Amit az ész nem tud véghez vinni, majd véghez viszi az idő.”
(bölcs ám szomorú közmondás)
Miként lehet valami okosat, érvényeset mondani-írni ekkora nyomás alatt?
A jelenségek szintjén maradva, az elégtelenségek egyre nagyobb sűrűjében tévelyegve, azt se igazán látja az ember, hogy mi azok valódi oka. Miközben a szavak egymást kergetik az ember fejében, nem tudom, hogy mivel kellene kezdenem.
Mert már minden szót elmondtunk, minden írásjelet elhasználtunk. Igazán nem is tudom, hogy minek írom le szellemi barátomnak és druszámnak: Péternek.
Csak mert megígértem.
Mai eszemmel tudom, hogy a dolgok valójában már 1993-ban eldőltek.
Akkor még nem volt borítékolva a kudarc. Azóta pedig csak egyre több borsót hánytunk a falra, amely a helyett, hogy leomlana ettől csak egyre merevebb lett, vastagodott. De újra és újra megpróbáltuk, mert nem tudtuk, hogy nem lesz jó semmire.
Midőn nekiálltam ennek a gondolat- vázlatnak, alig száz kilométerre voltam attól a helyszíntől, Cambridge-től ahol feltöltődhettem hittel, hogy mi várostervezők meg tudunk felelni a kihívásnak, amit a társadalmi-gazdasági liberalizáció 90-ben nagyhirtelen meghozott.
Hogy a társadalmi paradigmaváltással együtt szakmai paradigmaváltást is végre fogjuk tudni hajtani. Hogy alkalmazni tudjuk vagy kikísérletezzük az új –demokratikus és piaci – körülmények közt sikeres és hatékony tervezési- irányítási-menedzselési módszereket. Ennek ma idestova emberöltőnyi ideje.
Nemcsak Almádiban
Kétórai repülőúttal később, itthon szűkebb pátriámban, a pőre valóság fogadott, helyesebben vágott gyomorszájon: nem, nem tudtunk szinte semmit sem tanulni, honosítani, alkalmazni innoválni. Mára a terv és a tervezés – és ez által maga az egész urbanizáció folyamata- akut válságban van. És nem csak Almádiban. Ami itt történik, kitart, folyik csupán csepp a tengerben. Nem egyedi, nem eseti. Ez a valóság!
Éppen ezért, mint cseppben a tenger kívánom csak Almádit exponálni. Bár róla lesz szó, igazán nem csak róla, sőt! Az egyediben az általánost tervezem megértetni, és bemutatni. Hátha amit általánosan „felfedeztem” másnak, szerencsésebb cirkumstanciában hasznára lehet.
A folyamatos párbeszéd szükségességéről
Mindenekelőtt azt gondolom, hogy azt a nagyon kusza, nagyon összetett rendezetlen problémahalmazt, amit sikerült létrehoznunk egyetlen párbeszéd alkalmával, nem lehet, nem tudjuk teljes pompájában megérteni, pláne nem megoldani. S bár minden mindennel összefügg, mint azt nagyon jól tudjuk, az sem mindegy, hogy hol kezdjük felgombolyítani, ha már nem sikerült a gubancot-, csomót idejében elvágnunk, inkább tovább kuszálni
Mindezért elsősorban azt szeretném javasolni, hogy ha valamit valóban el szeretnénk (lehet?) érni mormogásainkkal, dödögéseinkkel, akkor folytassunk strukturált párbeszédet, csevegjünk, gondolkozzunk közösen a témáról, annak kötődéseiről gazdasághoz, társadalomhoz, közösségekhez, kultúrához, közérzethez stb. Bár maga csak a városfejlesztés téma is nagyon szerteágazó és sok fehér folt tarkítja, mint egy appaloosa paripát.
A város, az nézetem szerint ENERGIA
Másodiként azzal foglalkozom most Almádi kapcsán, hogy mi az a legmélyebben húzódó oka a városfejlesztés-tervezési és egyben közmenedzselési- irányítási elégtelenségeinknek, melyek következtében nem tudnak településeink, városaink képességeinek adottságaiknak, potenciáljainak megfelelően fejlődni. Vagyis mi okozza a problémáinkat. Remélve, hogy ezzel egy mélyebb megértés birtokában nem csupán a jelenségek szintjén fogjuk tudni a megoldásokat is értékelhetni.
(Itt a platóni árny vagy barlanghasonlat lenne adekvát, hogy az eddigi emberöltő óta tartó megoldások mindig az árnyakra vetődtek, egyre „szigorítva” a szabályozást, ami, mint az agyag marokban való erőteljes összeszorítása esetén csak az anyagnak a marokból való kicsúszását-kitüremkedését eredményezte.)
A TERV és ezzel együtt a tervezés válságban van, mert nem képes irányítani az urbanizáló erőket, energiákat. (A város az én nézetem szerint ENERGIA, ki nem alvó –megújuló man- made) Budapestet a 90-es évekbeli kirajzásakor egy Vulkánhoz hasonlítottam, amely kilöki magából a feszülő magmát.
Bővülnek az agglomerációs övezetek
A kínálati piacról keresletivé változott momentum által vidékre „kilökődő” majd 400 ezres népesség mindkét szélső szegmense a gazdagok és a panelpatkánynak aposztrofált lecsúszottak egyaránt annak voltak jelenség szinten példái, hogy a város Budapest nem tudott gyorsan reagálni az igények hirtelen változására. Illetve a megváltozott szükséglet-kielégítési módokra.
Ez a helyezet, kísértetiesen megismétlődik a covid által teremtett szétterülés következtében nagy és középvárosaink környezetében. Immár tetten érhetően a „spread” (1) Almádiig érően kiterjedt, nem csak Veszprém- Székesfehérvár aglomerálódó terében. Maga Budapest is immár a korábban 60 km-esre nőtt agglomerációját 100 km-esre terjed ki, a megváltozóban lévő munka világa eredményeként (is)
Ebből a mintából mára kijelenthető általánosságban is: a dinamikusan (állandóan-folyamatosan) és gyorsan változó társadalmi környezet, az igény és szükségletváltozások- azok kielégítésének módjaira a közszféra lassan és így késve reagál.
A fejlődés-irányítás lemaradt
Tartósan le is marad, azaz nem irányít. A tervezés nem politikacsinálás (policy) csak egy technokrata technikai terv az is önmagában inkább restriktív mintsem ágens-kezdeményező terv. Mindezek a direktirányítás rendszeréből öröklött, korlátozó döntéselőkészítési-tervezési-kormányzati módszerek átvett eszköztárukkal, számos filigrán innováción átesve, sem alkalmasak a közmenedzselésre, az irányításra.
Ráadásul a szabályozás önmagában statikus. Önmagában állva, nem az adópolitikával és infrastruktúra stratégiával összehangoltan nem képes a fejlődést fejlesztést generálni. Szétaprózott elemi projektek strukturálatlan szervetlen és egyben igencsak drága fejlődést, spontán-kontrolálatlan növekedés, valójában térfelélést eredményeznek. Nem beszélve a tisztázatlan tervezési helyekről azok összehangolásáról, vagy egy ilyen léptékben igényelt fejlesztésirányításról, forrásszervezésről. (Ami nézetem szerint piacgazdaságban nem egyenlő a pályázással, sőt! De ez pl. egy külön főtéma is lehet)
A párbeszéd az igények, szükségletek barométere is lehetne
Mindezek következtében a városok polgárai, a piac szereplői lakosok, befektetők elvesztették hitüket az irányításban és önállóan tűznek ki célokat. Felfordult a reterát, azaz a közmenedzsment helyett az egyéni érdek jobbára a profit irányít. Különösen, hogy nem honosodott meg olyan demokratikus intézményi környezet, ahol a párbeszéd, a társadalmi részvétel egyfajta folyamatként nem csak kontrollmechanizmusként, hanem az irányítás partnereként, az igények, szükségletek barométereként is szolgálna.
Mindezek következtében két párhuzamos univerzumban folyik, csordogál az élet, fejlődnek a települések-városaink, térségeink-poliszaink, városrégióink, agglomerációink. (már ahol a megkezdett poliszosodást települési szövetkezést nem rúgta szét valamely újabb „reform”) Veszprém az EKF kapcsán kínálkozott lehetőséget éppen most szalasztja el arra, hogy Veszprém régiójának intézményesült szervezeti mechanizmusát létrehozza, ezzel, mint másodlagos erőközpont versenyképesebbé válhasson egy ilyen kínálkozó marketingesemény hullámán-, hátán lovagolva. Itt is mikrorendezvények halmaza fog kioltódni és maga a térség, mint potenciális versengő entitás visszahullik az ismeretlenség balladai homályába. Ez is jelenség marad, ahogy Platón nevezi „forma” nem pedig valóság, azaz „idea”.
Az okokat keresve (inkább csak felfedezve kóborlásaim során) mára már ennél mélyebb rétegekig jutottam, hiszen részben még ez is egyfajta jelenségszintű megállapítás-sorozat. Ez annak a következménye, ami oly sokszor a történelem során megismétlődött, hogy a változás, az innováció után mindig létrejön egy visszarendeződés, a reformációval szembeni ellenérdek egy ellenreformációt szül. Keményíti, erősíti, amit le kellene tudni cserélni. Példa erre milliónyi, Szókratésztől, Giordano Brunótól kezdve Galileiin Kopernikuszon keresztül napjainkig. Ahogy első miniszterelnökünk mondta volna: „hja, tetszettetek volna forradalmat csinálni
A várostervező szakma mennyiben volt érdekelt az alkalmazkodásban?
Ezeket kb. 1996-ban egy európai együttműködésben készített összehasonlító tanulmányban „fedeztem volt fel, s osztottam meg a szakmai közösséggel. Eddigre azonban már a „láng őrzői”, azaz azok, akik az „urban design” azaz a fizikai tervezés keretében szocializálódnak, már összezártak annyira, hogy „csak nem fogunk megtanulni valami újat, amikor az eddigiekkel már sikeresek voltunk”. És ők többségükben a nagy tervezővállatokból törvényelőkészítő pozícióba katapultáltak!
Igen a szakmánk a várostervező, technokrata- fizikai tervező, avagy designer szakma nem volt érdekelt a változásban-alkalmazkodásban. Ezzel persze a tervezés renoméja is elveszett és a döntés-előkészítési szerepét szívesen és örömmel vállalta át a „végrehajtás”. Így lett a spontán fejlesztés eredményeként a kézivezérlés a vezérlő idea. Most a köz lett követő, az infrastruktúrát finanszírozza a közösség, mert a földet veszi meg az ingatlanfejlesztő nem a már előfejlesztett építési ingatlant az összes kemény és puha infrával megterhelve. Utakat, bölcsödét, egészségházat már a közösség kell, megépítse a szétterülő térséget felélő olcsó (?) megfejlesztetlen, infrával ellátatlan földön építő beruházó számára.
A régi és az új küzdelme ma is folyik
Almádiban ma pl. lakásokat építhetnek a belvárosban parkolóhely nélkül, partközeli ingatlanokra közel HA-os ingatlanokra luxuslakásokat, egyáltalán nem lakás célból, minden közhaszon nélkül.
Végeredményben tehát a keresett, illetve megtalált „idea”, azaz alapvető mozgatóerő jól modellezhető a világban, pontosabban az akkori Európában 16-17-ik században folyt átalakulással, reneszánsszal. Azaz a lovagkorból-feudalizmusból a polgárosodó Európába történt átmenet korszakával a reformáció és ellenreformáció harcával. Itt alapvetően egy a szocialista rendszer direkt-elosztásos, támogató, adakozó szisztémája (ami ennek fejében szabadságjogokat vett el) küzd most meg a kapitalizálódás útjára lépett piacgazdaság szereplőivel. Ez az átalakulás folyik, ami ott is máig tartóan hatva még nem oldott meg számos problémát. De mégiscsak nyújthat mintát, példát, hogy ne kelljen annak majd Medici Katalintól- spanyol II Fülöptől, angliai Erzsébettől Richelieu –Mazarin korán át az augsburgi Fuggerek vagy a többi „polgárjogi harcos” polgárosodást előmozdító folyamatát nekünk is végigjárnunk. Mert az még szűken számítva is még 500 év lenne.
Minthogy ennyi időnk nincs, nem volna haszontalan inkább az eszünket használnunk. Ajánlom!
Balatonalmádi, Öreghegy Buena Vista 2022.03.20.
(A szerző városépitő-épitész-tanácsadó, az ENSZ Gazdasági Bizottsága Emberi Települések tanácsadója)
(1) terjed, elterül, kifeszít
Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban
van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897
