2021-05-07

FELEJTHETETLENEK! – KÁLLAI FERENC: Őrizem a szemed (Ady E. verse)

KÁLLAI FERENC (1925 – 2010)

Iskoláit szülővárosában Gyomán, kezdte el. Tizenkét éves korában – kényszerűségből – az erzsébetvárosi Elemér utca 6.-ba költöztek. A Damjanich utcai Rákóczi Felsőkereskedelmi Iskolában érettségizett. Az 1944-es akadémiai felvételire késve érkezett. Kiss Ferenc kiváló színész – akkor nagy hatalmú, művészek és művészpalánták sorsát eldöntő politikai tényező is – és Makay Margit előtt, Góg és Magóg fia vagyok én című című Ady-verssel vizsgázott. Évfolyamtársa volt – többek között – Darvas Iván. A háború miatt tanulmányait néhány hónap után meg kellett szakítania. 1945 őszén megpróbálta folytatni a főiskolát. Sikeres, szerződtetett színészként azonban fel kellett adnia diplomaszerzési elképzeléseit.

Pályafutása

Egykori középiskolájában, a Damjanich utca négybe invitálták a művészeti főiskolák növendékeit. Itt figyelt fel rá Both Béla, a Szabad Színház igazgatója, aki azonnal szerződtette Kállait. Ugyanazon a napon azonban Bárdos Artúr, a Belvárosi Színház direktora dupla gázsit ígérve átcsábította. A tiszavirág életű társulat egyetlen bemutatójában szerepelt. Bertolt Brecht Koldusoperájában Filch szerepét játszotta.A Belvárosi Színházban 1946. március 23-án mutatkozott be és színháztörténeti jelentőségűnek tartják a Bárdos Artúr által rendezett Rómeó és Júliát. Partnere a nála hat évvel idősebb, általa is csodált Fényes Alice volt.
1948-ban a Major Tamás által vezetett Nemzeti Színház szerződtette. Major a legendás társulat első vonalába emelte. Az első regisztrált nemzeti színházi bemutatója az 1949. december 2-án színpadra állított Gorkij-darab, az Ellenségek volt. Ebben Grekov szerepét játszotta, többek között Rátkai Márton, Gobbi Hilda, Timár József, Tőkés Anna, Szörényi Éva voltak a partnerei.
A nagy tekintélyű művész az 1980-as években közéleti szerepet is vállalt. 1982-ben viharos körülmények között eltávolították a Nemzeti Színházból Székely Gábort és Zsámbéki Gábort. Kállai támogatta, hogy a két rendező kapjon önálló színházat, mert látta, hogy a magyar színházművészetnek szüksége van rájuk.
Hűséges maradt a társulathoz – Pesti Magyar Színház – és az Izabella téri épülethez, amikor az új Nemzeti Színházban már nem újította meg tagságát. Ebben a társulatban volt 2005. december 11-én utolsó bemutatója

Művészetét számos film- és televízió-felvétel őrzi. Legendás szerepe volt A tanú című filmben Pelikán, a gátőr. Jelentős – eltérő karakterű – alakításai voltak még a Katonazene, a Megszállottak és az Iszony című filmekben is. Utolsó alkalommal Sándor Pál, Noé bárkája című mozijában állt a felvevőgép elé.
Statisztikai feldolgozások szerint Kállai Ferenc félévszázados pályafutása alatt 173 színházi premieren lépett színpadra. Mozifilmjeinek száma 96. Hasonlóan magas tévészerepléseinek száma is. Rádiófelvételei szinte leltározhatatlanok. Volt olyan év, amikor minden hétre jutott egy-egy rádióbemutatója.
1977 és 1990 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1987-től egyetemi tanára.

Először 2005-ben került vérnyomásproblémákkal kórházba. Állapota cukorbetegsége miatt tovább romlott, és a hatástalan kórházi kezelések után 2009-től otthoni ápolásra szorult.
A nagybeteg művész egyik utolsó nyilatkozatának záró mondata:
„Uram, nézz végig rajtam, Uram, láss meg te is engemet. Mindennek vége. Vége.” (Ady Endre: Imádság háború után.)

Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, rendező, főiskolai és egyetemi tanár, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Itt hallható a vers:        

https://youtu.be/PhwLMSZF9zg

 Ady Endre: Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

 

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: