Szakmájában minden idők egyik legkiemelkedőbb személyisége.
Ella Jane Fitzgerald (1917– 1996)
Newport Newsben született, de szülei nem sokkal Ella születése után elváltak, Ella édesanyjával a New York állambeli Yonkers városba költözött. Anyja 1932-ben elhunyt szívrohamban. 1934-ben tűnt fel egy harlemi amatőr tehetségkutató versenyen. Ennek nyomán azonnal elindult egyedülálló karrierje. 1935-ben elkészült első lemezfelvétele, a Love and Kisses.
1938-ban jelent meg egyik legnagyobb slágere, az „A-tisket, A-tasket”.
1941-től különböző zenekarokkal (Ink Spots, Delty Rhythm Boys, Mills Brothers) és énekpartnerekkel lépett fel (Louis Armstrong, Louis Jordan), világ körüli turnékon, fesztiválokon vett részt. Bár ezek a felvételek is sikeresek voltak, az énekesnő újabb nagy sikerei csak 1945 után következtek.
A scat
Ekkor Louis Armstronggal kifejlesztették a scatet, ami értelem nélküli, improvizált szófoszlányok, hangok „érzelmi zörejek” segítségével fejez ki zenei tartalmakat.
„Ha énekelek, az érzelmek minden gátlás nélkül törnek elő belőlem, úgy, ahogy abban a pillanatban azzal kapcsolatban érzek, amiről éppen énekelek. Néha a szöveg, néha a zene hoz lázba, és ezt az állapotot igyekszem kifejezni. Nekem ez a „scat”. Mivel az érzelmeket gyakran már nem tudom szavakba önteni, azok úgy törnek elő belőlem, mint a beszélni nem tudó kisbabákból a sírás.” – mondja egy nyilatkozatában.
Jelentősége máig nem fakult.
Magyarországon is járt.
Először 1968-ban, majd az 1970. május 20-i budapesti koncertjéről felvétel is készült az Erkel színházban. Az 1970-es évektől megromló egészségi állapota miatt egyre kevesebbet tudott koncertezni.
Többek között az Elnöki Szabadság-érdemrend, a Pricentoni Egyetem díszdoktori címének és tizenhárom Grammy -díj birtokosaként 1996-ban hunyt el.
A teljes dal, eredetiben itt élvezhető:
https://youtu.be/222UoHUCR0o
Fekete KV
Mértéktelenül magányosnak érzem magam,
Egy szemhunyásnyit nem aludtam,
Tébláboltam és az ajtót bámultam,
Közben meg ittam
Egy feketét
Kihűlt kotyvalék a szerelem
Sosem lesz részem csodában
Ebben a hétköznapi szobában.
Az árnyékokkal elcseverészek
Hajnali egytől négyig
És Uram, milyen lassan telnek a pillanatok
Egyebet nem csinálok, csak kavarok
a feketével
A szomorúság mióta magával ragadott
Minden hétfőn kimaradok
Vasárnapokon szőtt álmaim unalomkacatok.
A férfi szeretőnek született,
A nő pedig, hogy bőgjön és zsörtölődjön
Maradjon otthon, süssön-főzzön
És múltbéli bánatait fullassza
füstfelhőbe meg kávéba.
Reggelente mélabús vagyok
Esténként hangosan sírok
A kettő között nikotin
Így nem olyan nehéz a viadal
Kesernyés éjsötét kéjital
Padlón vagyok
Őrületbe kergetem magam, folyton arra várva
Talán visszajön a kedvesem nemsokára
Az idegeim felmondták a szolgálatot
A hajam őszbe csavarodó
Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897
KÖVESSÜK ÉLŐBEN A KLUBRÁDIÓT!
https://www.klubradio.hu