2021-11-28

ELEK ISTVÁN: Az előválasztás után

Márki-Zay Péter lesz a széles, jobboldaliaktól, a centristákon át a baloldalig tartó demokrata nemzeti összefogás miniszterelnök-jelöltje a jövő tavasszal remélhetőleg sorra kerülő választáson. Ő lesz az első számú képviselője az alkotmányos demokrácia és a jogállam híveinek abban a harcban, amelyet az Orbán Viktor vezette önkényuralmi rendszer védelmezőivel kell folytatnunk a következő hónapokban, és aminek a döntő aktusa a tavaszi választás.

Amely természetesen nem demokratikus választás lesz, ahogy már a 2014-es és a 2018-as sem az volt. Hiszen az alkotmányos demokrácia, a jogállam felszámolásával életre hívott önkényuralmi rendszerben elképzelhetetlen demokratikus választás. Ahhoz ugyanis a küzdelemben résztvevő feleknek tisztességes versenyfeltételek között kellene megmérkőzniük. A mai, önkényuralmi rendszer azonban ezeket már nem biztosítja.

A demokrata szövetség ebben a versenyben sokszoros hátránnyal indul. Az önkényuralmi rendszer védelmezőinek kedveznek a választási szabályok, a kormány számolatlanul önti az adófizetők pénzét, a közpénzt a kormánypártok mellett agitáló és az ellenzéket lejáratni szándékozó, ellene uszító, velejéig hazug kampányokba. A névleg közszolgálati média az önkényuralmi rendszer propagandájának eszközeként működik. És az önkényuralmi rendszert irányító klán az elmúlt évtizedben a kereskedelmi média nagy részét is az uralma alá hajtotta stb.

Nem beszélve arról, hogy ez az alkotmányellenesen létrehozott önkényuralmi rendszer már a normális kormányzáshoz szükséges hatáskörök és jogosítványok jó részét is kivonta az új kormány, a leendő végrehajtó hatalom kezéből.  Hogy egy egyszerű többséggel lehetséges kormányváltás után felálló demokrata kormány eleve képtelen legyen végrehajtani a programját.

Az a tény, hogy a demokrata nemzeti összefogás mindennek ellenére is részt vesz a választáson, és nem annak a bojkottjától és/vagy, utcai tüntetésekkel, tömegdemonstrációkkal kikényszeríthető hatalomváltástól reméli az alkotmányos demokrácia és a jogállam helyreállítását, annak a fényes bizonyítéka, hogy a szelíd forradalom, a békés rendszerváltó kormányváltás elkötelezett híve.

Az ellenzéki előválasztáson Márki-Zay Péter győzött. Mert a békés rendszerváltás elkötelezett híveinek jelentős többsége képes volt higgadtan mérlegelni az esélyeket. És vagy eleve őt támogatta, vagy a második fordulóban lépett mögé. Mert a korábbi miniszterelnök-jelöltje már nem volt versenyben, és Dobrev Klára és Márki-Zay Péter közül arra szavazott, akitől egy kevés valóságismerettel inkább remélhette, hogy képes lesz a szavazók újabb százezreit megnyerni a békés rendszerváltás közös ügyének.

És hogy mennyire jól gondolták ezt, az is mutatja, hogy Márki-Zay Péter már most képes volt megszólítani nagyon sok olyan szavazót, főként a fiatalabb korosztályokból, akik az első fordulóban még nem vettek részt a szavazáson. Mert egyetemlegesen elégedetlenek az eddigi ellenzéki pártok teljesítményével. De Márki-Zay Péter berobbanása a politika első vonalába, szövetségkötése Karácsony Gergellyel, vagyis a jobbközép-balközép szövetség létrehozása a széles ellenzéki szövetség magjaként reményt, cselekvésre ösztönző hitet adott nekik, hogy lehet más az ellenzéki politika, lehet sikeresebb, mint az elmúlt több mint tíz esztendőben.

Lehet győztes az egykori eszményeit eláruló, végtelenül korrupt, hitehagyott, szellemileg és morálisan elképesztően leépülő, lesüllyedő Orbán-klánnal és az önkényuralmi rendszerük védelmezőivel szemben.

Vagyis Márki-Zay Péter győzelmével mi, ellenzéki demokraták valamennyien győztünk. És az a közös feladatunk, hogy a következő hónapokban minél több választó számára meggyőzően bizonyítsuk, hogy nem csak mi, aktív ellenzéki demokraták győztünk, hanem a közös hazánk, Magyarország is győzhet tavasszal, ha ők is segítenek nekünk.

(A szerző  közíró, politikus, politikai tanácsadó)

 

 

 

Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban
van olyan lehetőség, hogy azt bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897

 

mp

Egykor aktív közéleti szereplő, aki nem képes nyugodni.... :)

View all posts by mp →

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

%d bloggers like this: